Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-19 / 194. szám
SPORT 2009. AUGUSZTUS 19., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG Magyar Kupa: a továbbjutás a cél Bonyhádon és Dunaföldváron A bajnokság nyitómérkőzésén egymás ellen játszott a Bonyhád és a Dunaföldvár (5-2-re nyert a BVLC), ezúttal a labdarúgó Magyar Kupában bizonyíthatnak. A cél mindkét csapat esetében a harmadik fordulóba kerülés. PÁLHALMA-BONYHÁD VÖLGYSÉG lc, szerda, 16.30 óra. - Remélem, a játékosoknak kellő önbizalmat ad a földváriak elleni bajnoki nyitányon elért magabiztos, 5-2-es sikerünk. Helyenként nagyon jól játszottunk, ha most is a szebbik arcunkat mutatjuk, akkor jó esélyünk lesz arra, hogy kiüssük az NB I-es játékosokkal megtűzdelt Pálhalmát. Sajnos két-három játékosunk ki- sebb-nagyobb sérülésekkel bajlódik, Dobra meghúzódott, Máté Róbert a bokáját fájlalja, Krausz pedig még térdproblémákkal küszködik - mondta Boros Attila, a Bonyhád VLC edzője. A BONYHÁD VLC TERVEZETT KEZDŐCSAPATA: Kovács L- Dávid R., Hosnyánszki Zs., Máté N., Takács N.- Dobra vagy Sebestyén N., Hegedűs L, Jaksa R, Batá- novics- Csende R., Máté R. vagy Fekete K. HARTA-DUNAFÖLDVÁR FC, CSÜTÖRTÖK, 16.30 óra. - Már a hét közepén kiküszöbölhetjük a bajnoki kisiklásunkat. Bonyhádon az első félidőben érthetetlenül gyáván, akaratgyengén játszott a csapat, így hiába javultunk fel a folytatásra, nem volt esélyünk. Ha az első félidei játékunkkal rukkolunk elő Hartán, akkor továbbjuthatunk, ha nem, akkor azonban kiesünk. A saját játékunkat kell játszanunk, saját magunkat kell legyőznünk, és akkor nem érhet baj minket. Hargitai bokasérülés, Krepsz húzódás, Boros pedig munkahelyi elfoglaltság miatt nem állhat rendelkezésemre - mondta Kindl István, a DFC játékos-edzője. A DUNAFÖLDVÁR FC TERVEZETT kezdőcsapata: Molnár I.- Fancsali; Fodor, Aschermann, Kindl- Schulteisz N., Rein, Fröhlich, Széles- Nagy L- Bődé I. ■ Olvasóinkhoz! tisztelt olvasóink! Értesítjük Önöket, hogy a Tolnai Népújság augusztus 20-án nem jelenik meg. A szerdai és csütörtöki eseményekről a pénteki számban olvashatnak. Friss beszámolók a TEOLta hírportálon! A lányoké lesz a főszerep kézilabda Öt lány- és három fiúcsoportban 197 összecsapás lesz Szekszárdi boldogság. Tavaly a Tolnatej-csoportban, az 1992-93-ban születetteknél az UKSE Gejnenc Volán a döntőben 25-15-re nyert a pécsiek ellen A szekszárdi utánpótlás tornán először lesz szivacskézilabda - a lányoknál UKSE, ASI, Szeged versenyfutás várható. Balázs László Csütörtökön 22 egyesület 66 csapatának részvételével megkezdődik Szekszárdon a 16. Radenska Kupa nemzetközi utánpótlás kézilabda-torna. Tavaly 243 mérkőzést láthattak a sportág szerelmesei, idén ez a szám csökkent: 197 összecsapást izgulhatnak végig az érdeklődők. Ezúttal a szerb fiúcsapatok maradtak távol, a szekszárdi tornával egy időben Macedóniában szintén rangos seregszemlét rendeznek. A horvát kézilabdázás erejét ismerve a Bo- rovo csapata nem esélytelen a tornagyőzelemre. A szervezők elképzelései szerint nyolc korosztályban, nyolc csoportban (5 lány és 3 fiú) zajlanak majd a mérkőzések. Újdonságként a szivacskézilabdázóknak (2000- ben születettek) is szerveznek megmérettetést, a mérkőzések a Dienes iskola tornatermében TEOLhu A Radenska Kupáról készült korábbi írásokat a TEOUb hírportálon találják. lesznek. A kupán minden találkozó normál méretű pályán zajlik, a játékidő korcsoportonként változó. Tolna megyét három egyesület képviseli, a rendező UKSE Szekszárd 12 garnitúrával lép parkettre, mellettük a Tamási és a Tolna KC is a mezőny tagja. A házigazda szekszárdiak érmes reményekkel vágnak neki az erőltetett menetnek, gyakorlatilag bármelyik együttesük döntőt játszhat - feltéve, ha kijön nekik a lépés. A csatározások ezúttal négy helyszínen zajlanak majd: a Keselyűsi úti sportcsarnok mellett a Garay általános iskola Zrínyi utcai tornaterme, Tolnán pedig a városi sportcsarnok és a Bezerédj Pál Szabadidőközpont pályáján. A torna fővédnöke Horváth István, Szekszárd polgármestere. Szombaton utcabált tartanak a sportcsarnok előtti téren. A csütörtöki (19.15 óra) bemutató találkozón az UKSE Szekszárd NB I/B-s gárdája az élvonalbeli Dunaújvárosi NKSE csapatával játszik. A második sor kemény feladat előtt áll labdarúgás Minden bizonnyal legerősebb csapatával játszik a Zalaegerszeg Zalaegerszegre utazik a Paksi FC a Ligakupa negyedik fordulójában. A szerdán 19 órakor kezdődő találkozón Gellei Imre újfent azokat szerepelteti, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak a bizonyításra. A zalaiak ellenben legjobbjaikkal állhatnak fél, lévén, hogy a hétvégi, DVSC elleni bajnokijukat a Löki kérésére elhalasztották. A Ferencváros pályáján elért 1-1-es döntetlen visszaadta a játékosok hitét, a paksiak szakvezetője pedig bízik benne, hogy a széria és a jó játék folytatódik a zalaiak ellen is. Ligakupa, B-csoport 1. Győri ETO 3 2 1 0 8-5 7 2. Lombard-Pápa 3 1 1 1 6-4' 4 3. Paksi FC 3 1 1 1 2-2 4 4. Videoton 3 1 1 1 2-3 4 5. Kaposvár 3 1 0 2 4-5 3 6. Zalaegerszeg 3 1 0 2 5-8 3 LIGAKUPA B-CSOPORT, 4. FORDULÓ. ZALAEGERSZEGI TE-PAKSI FC, szerda, 19 óra. A Paksi FC tervezett kezdőcsapata: Kovács A.- Vári, Tamási G., Gévay, Pintér A.- Heffler T., Mészáros I., Nagy I., Báló- Bohner, Urbán. A kispadon: Kiss M. (cserekapus), Fiola, Féhr, Haraszti, Cziráki, Pap R., Weitner Á. ■ HIBSAV Tizenkét csapatot várnak a fadd-dombori homokra strandröplabda Sportolni szerető négyfős csapatok jelentkezését várják Dombori- ba a strandröplabda-pályára augusztus 21-én, pénteken. A hagyományos nyári tornára nevezni a helyszínen lehet 10 óráig, vagy előzetesen a 30/3967-146-os telefonszámon Herczig Gábornál. A szervezők 12 csapat nevezését tudják elfogadni. A helyezettek oklevelet, érmet és tárgyjutalmat vehetnek át. A megye kettes válogatott ellen jubilálnak a cikóiak labdarúgás A hatvanadik születésnapját ünneplő cikói klub a megye kettes válogatottal játszik gálameccset augusztus 20-án 15 órától. A megye kettes válogatottba Bagoly, Dézsi, Bordi R., .Horváth G., Gazdag, Kalmár R, Tóth A., Vida, Acsádi, Zalai, Barabás Á., Illés V., Hahn, Borbély, Pomozi, Németh, Kész és Bodó kapott meghívót Illés Bélától, a csapat irányításával megbízott edzőtől. A BL-főtáblára kerülésért játszik a Debreceni VSC! labdarúgás A Debreceni VSC-TEVA szerdán a bolgár Levszki Szófiával találkozik a Bajnokok Ligája-selejtező 4., már a főtáblára jutásért kiírt utolsó fordulójának első mérkőzésén. A Löki - amely a svéd Kalmar FF (3-3) és az észt Levadia Tallinn (2-0) testén át jutott idáig - a Polek- szics- Bodnár L, Mészáros, Máté P, Leandro- Szakály P, Varga J., Kiss Z., Czvitkovics- Coulibaly, Rudolf csapattal lép pályára (20.45) Szófiában. Rudolg Gergelyen sok múlik Továbbiak a TEOLhu hírportálon _______________________________________HIRDETÉS A WELLNESS NAPOK játék ötödik fordulójának nyertese: Dr. Józsa Krisztina, Szekszárdi olvasónk. A helyes megfejtések: 5/1: A megye napilapja 5/2: Az Önök szolgálatában A hír velünk jár! MA ES HOLNAP KELLEMES IDŐ “ hőmérséklet + déli felhőzet „EMS > EWS -* / 30 X 17 X 29 “C Tamási* Paks* 30 X 17 X . ' i. ^gl Dombóvár Bonyhád , 1 31 "C Készíttette:. @ zones Szekszárd 29 X 17 X Tolna megyében ma és holnap napközben ismét szikrázóan napos, éjszaka derült idő lesz. Esd nem esik. Időnként, de különösen szerdán, a déli órákban megélénkül az északi szél. A jellemző hőmérséklet délutánra 30 fok köré emelkedik, csütörtök reggelre 14 tok köré süllyed, A legvalószínűbb folytatás: pénteken nagy valószínűséggel folytatódik a száraz, napos, meleg idő, este nyugatról felhősödéssel. Hétvégére - az átlagosnál nagyobb bizonytalansággal - továbbra is jelentős lehűlés, szombaton kiadós eső, erós szél valószínű. A héttő, kedd felmelegedést, napsütést ígér. Orvosmeteorológía: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a kora reggeli, illetve az esti órákban útonlévőknek számolni kell a Nap sugarainak esetleges vakító hatásával. A nem elég tiszta szélvédőkön pedig erősen szóródnak a napsugarak. Átmenetileg akár átláthatatlanokká válhatnak! Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eemelhu »X Vízhőmérséklet Duna 20-22 °C Tisza 22-25 “C Balaton 20 °C Velencei-tó 24 °C Fertő 24 °C Tisza-tó 25 °C Pollen Gombáit magas Csalánfélék magas Parlagfű magas Újra tippelhetnek a Tolnai Népújság megyei totóján Lapunk egy év kihagyás után újraindította a nagy népszerűségnek örvendő totójátékát, játékosainknak hetente (minden szerdán) tíz mérkőzés eredményét kell eltalálniuk, a legjobban tippelő egy 5000 forint értékű vásárlási utalványt nyer, amelyet a paksi Duna-Sport Kft. ajánlott fel. fontos: a játékban csak a lapból kivágott, eredeti szelvények vehetnek részt! a borítékra írják rá: Tolnai NépÚjság-tOtÓ. POSTACÍMÜNK: Tolnai Népújság, Szekszárd, 7100, Liszt Ferenc tér 3. Az l. heti győztesünk a 8 találatot elérő szekszárdi Tamóczi Józsejhé. Gratulálunk! m [ Tolnai Népújság-totó. Beküldési határidő: augusztus 21. i a Paks, 7010. Hátukéi ti. 9. W/ DumSpúrtKtt Egyesületeknek jelentős kedvezmény! í. Paksi FC-Kaposvár (NB I) □ 2. Szekszárd-Dombóvár (NB III) 3. Paks II-Bogád (NB III) □ 4. Bölcske-Bonyhád (megye I.) □ 5. Cikó-Decs (megye I.) □ 6. Őcsény-Majos (megye I.) □ 7. Kölesd-Bátaszék (megye I.) □ 8. Pincehely-Szakály (megye II.) □ 9. Németkér-Tengelic (megye II.) □ 10. Aparhant-Hőgyész (megye II.), □ Név: Cím: