Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-17 / 192. szám
2009. AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT IJZSUa2Sak-parade Szenzációs játékkal rukkolt elő Dzsudzsák Balázs a holland focibajnokság vasárnapi rangadóján. A magyar válogatott középpályása két remekbe szabott szabadrúgásgóllal és egy gólpasz szál járult hozzá a PSV Eindhoven Ajax elleni 4-3-as sikeréhez Lisztes Krisztián is tapsot kapott labdarúgás Az egykori Fradi-játékosok ünnepelhettek az Albert Stadionban Ez ám a bravúr: Újpesten nyert az újonc Papa a 4. fordulóban TEOLhu A Paksi FC-ről szóló további írásokat, fotókat a TEOLhu hírportálon találja. zárták a csapatok, ami nem meglepő, hiszen ziccert egyik gárdának sem sikerült kialakítani. A második játékrész második percében Szabó János nagyot hibázott, az ötösön belül lehúzta fejét a felé szálló labda elől, amit könnyedén elfejelhetett volna. Rósa Dénes köszönte szépen a lehetőséget, laposan középre passzolt, s az érkező Ashmore 12 méterről jobb belsővel a kapuba gurított, Éger nem tudott menteni a gólvonalról. Néhány perc tanácstalan játékot követően azonban a Paks a kezébe vette az irányítást, bátran, jól futballoztak, Kiss Tamás, Tököli, Böde és Sipeki is jól mozogtak, s egyre ígéretesebb támadásokat dolgoztak ki. Közben Égerék a félpályánál lehúzták a rolót. Olyan jól zárt a paksi.retesz, hogy a Fradi csak néhány kétségbeesett és ötlettelen felívelésre volt képes, amelyeket Fe- renczi egyre kevésbé tudott megszelídíteni. A 61. percben egy ti- | zenegyes gyanús helyzet is kialakult, Kiss Tamást Balogh buktatta, ám a bíró sípja néma maradt. Pár perc múlva Sipeki helyére a friss igazolást, Urbánt cserélte be Gellei Imre, az MTK- tól kölcsönkapott fiatal pedig nem okozott csalódást. Egy Tököli-Lisztes kényszerítőt követően a Paks irányítóját 21 méterre a kaputól földbe döngölték a hazaiak, a szabadrúgásból Lisztes a sorfal fölött gyönyörűen tekert a jobb felső sarokba. Gólját még a Fradi-tábor is megtapsolta. A paksi egyenlítés után a Fradi játszotta azt, amit a Paks az első félidőben - védekezett. Tököli és Lisztes folyamatos veszélyt jelentettek a kapura, az érthetően elégedetlen hazai drukkerek pedig füttyszóval jelezték nemtetszésüket. Nikolov az utolsó percben el is dönthette volna a mérkőzést, de lapos lövésébe a védő belevetődött, így a labda nem jutott el a kapuig. A fordulót megelőzően még gólt sem rúgó, újonc Pápa hatalmas meglepetésre simán nyert az Újpest vendégeként, így elmozdult a segerhajtó pozícióból. A Videoton és az MTK továbbra is megállíthatatlanul menetel. LABDARÚGÓ SOPRONI LIGA, 4. FORDULÓ. ÚJPEST-LOMBARD-PÁpa 0-3 (0-1). Szusza Ferenc Stadion, 2000 néző. V: Veizer. Gól: Báli (45.), Farkas A. (64. 11-es- ből), Rebryk (72.). GYŐRI ETO-DIÓSGYŐRI VTK 3-1 (0-0). Győr, 3000 néző. V: Kassai. Gól: Bmovic (60.), Kink (61.), Copa (76.), illetve Balajti (85.). Kiállítva: Stevanovic (83.). KECSKEMÉTI TE-ERECO-VASAS 5-1 (2-0). Kecskemét, 3500 néző. V: Sulyok. Gól: Csordás (4.), Alempijevic (34.), Yannick (74.), Montvai (77., 86.), illetve Remili (83.). MTK HUNGÁRIA FC-ZALAEGERszegi te í-o (0-0). Hidegkúti Nándor stadion, 900 néző, V: Takács. Gól: Balogh (72.). KAPOSVÁRI RÁKÓCZI-NYÍREGYHÁZA Spartacus í-i (O-i). Kaposvár, 2000 néző, V: Bognár. Gól: Nikolic (54.), illetve Hómmá (27.). Kiállítva: Kiss Z. (Nyíregyháza, 85.). VIDEOTON FC-BUDAPEST HONVÉD 2-0 (1-0). Székesfehérvár, 3120 néző, V: Fábián. Gól: Alves (25., 11-esből), Présinger (67.). Kiállítva: Mackó (Honvéd, 85.). PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK. DEBRECENI VSC-SZOMBATHELYI HALADÁS 2-1 (1-0). Debrecen, 4000 néző. V: Vad III. Gól: Leandro (2.), Czvitkovics (64.), illetve Ugrai (75.). A Soproni Liga állása 1. Videoton 4 4 0 0 12-5 12 2. MTK 4 4 0 0 8-3 12 3. Nyíregyháza 4 2 1 1 9-4 7 4. Kaposvár 4 2 1 1 8-4 7 5. Győri ETO 4 2 1 1 5-1 7 6. Újpest 4 2 1 1 5-5 7 7. Debrecen 3 2 0 1 4-2 6 8. Kecskemét 4 2 0 2 11-10 6 9. Ferencváros 3 1 1 1 6-5 4 10. Paksi FC 4 1 1 2 4-6 4 11. Bp. Honvéd 3 1 0 2 4-5 3 12.Pápa 4 1 0 3 3-4 3 13. Diósgyőr 4 1 0 3 5-8 3 14. Zalaegerszeg 4 1 0 3 3-9 3 15.Vasas 4 1 0 3 5-13 3 16. Haladás 3 0 0 3 3-9 0 Sorrend: po.nt, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... Hatalmas gólt ragasztott szabadrúgásból Lisztes Krisztián az Üllői úton. Az Albert Stadionba ellenfélként érkező korábbi FTC-kedvenc irányításával a Paks a forduló meglepetését okozta, feledtetve a Vasas elleni zakót. Rácz Tibor A Ferencváros-Paks meccs a hét legpikánsabb ütközetének ígérkezett. Futószalagon cikkezett róla a sajtó, miszerint az egykori Fradi-játékosok, Lisztes, Tököli és Zováth, valamint Gellei Imre vezetőedző ellenfélként térnek vissza az ÜUői útra. A PFC szakvezetője a Vasas pályáján vereséget szenvedő kezdő tizenegyet küldte a pályára, hogy megmutathassák, tudnak ők motiváltán, harcosan is futballozni. A mérkőzés elején a Paks csak másodpercekre tudta megtartani a labdát, s igazi akciókkal sem tudtak előrukkolni Tököljék. A Fradi sem rontott neki azonban ellenfelének, egy-egy erőtlen próbálkozás telt csupán Ferencziéktől az első negyedórá■ Nikolov az utolsó percben eldönthette volna a mérkőzést. ban. A Ferencváros egyébként az első félidőben csupán beívelésekkel és a hosszú bedobásokkal tudott veszélyeztetni. Ilyenkor általában Ferenczi és Éger küzdöttek meg a labdáért. A csatár ha kapura is tudta fejelni a játékszert, Csernyánszkit nem tudta meglepni. Néhány izgalmas szituációt a Fradi sarokrúgásai okoztak, az egyik legveszélyesebb helyzetet Dragoner szöglet utáni bólintása okozta, ám a fejes a Paks kapuja fölött hagyta el a játékteret. A félidő vége felé egy baloldali kisszöglet után Lisztes emelt a hosszú oldalra Éger fejére, aki visszafejelte középre a labdát, ám játékostársai elől Dragoner mentett. Az első félidőt gól nélküli döntetlennel Éger László (jobbról) és Wolfe csatázik a labdáért. A paksiak kapitánya lehetett elégedettebb a lefújás után Lisztes gólját követően akár nyerhetett is volna a Paks az Üllői úti katlanban FERENCVÁROS-PAKSI FC 1-1 (0-0). Üllői út, 7000 néző. V: Szabó Zs. FTC: Holczer- Wolfe, Dragoner, Balog, Kulcsár- Wedgbury, Morrison, Ashmore, Rósa D. (Fitos, 71.)- Ferenczi, Shaw (Pölöskey, 81.). vezetőedző: Bob by Davison. paksi FC: Csernyánszki- Horváth L, Éger, Szabóf, Nikolov- Böde (Heffler I, 75.), Zováth- Kiss T. (Pintér A., 82.), Lisztes, Sipeki (Urbán, 64.)- Tököli. VEZETŐEDZŐ: Gellei Imre. GÓL: Ashmore (48.), ill. Lisztes (61.). GELLEI IMRE, A PAKSI FC VEZETŐEDZŐJE: - Nagyon értékes az Üllői úton megszerzett pont, ez a döntetlen visszaadta a csapat hitét Lisztes góljának örülök, hiszen az ő jó játéka kulcsfontosságú számunkra a folytatást illetően. Pars Krisztián az első aranyért lép a dobókörbe Remek magyar szereplés 500 és 200 méteren kajak-kenu A vb zárónapján négy aranyérmet nyertek a magyar egységek Dartmouth-ban A kalapácsvető Pars Krisztián ma a magyar atlétika első aranyérmének megszerzéséért lép dobókörbe a berlini atlétikai világ- bajnokságon. A szombathelyi versenyző a legjobb eredménynyel (78,68 m) jutott be a fináléba, ahol legnagyobb ellenfele az olimpiai bajnok szlovén Primoz Kozmus lehet. A statisztika az ötkarikás ezüstérmes Pars mellett szól: idén mind a 18 versenyén győzött, egyedüliként dobott 81 m felett (81,43 m), ezzel vezeti a világranglistát, ahol a legjobb tíz eredmény közül nyolc az övé. Az Olimpiai Stadionban hat döntőt rendeznek, kiemelkedik a férfi tízezer és a nők 100 és 400 méteres fináléja. ■ Remekül szerepeltek a magyar versenyzők a vasárnapi 500 és 200 m-es döntőkben a kanadai Dartmouth-ban zajló kajak-kenu világbajnokságon: a hosszabb távon a kajakos Kovács Katalin és a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó arany-, míg a férfiak hasonló számában versenyző Kämmerer Zoltán, Ku- csera Gábor kettős ezüstérmet nyert. Kétszázon két első, valamint egy-egy második és harmadik hely volt a mérleg. Kovács megvédte címét 500-on, s egyben pályafutása 26. vb-címét szerezte, Szabó pedig először állhatott a vb-dobogó legfelső fokára. Az újonc Széles Gábor, Varga Dávid kenupáros hatodik lett a félkilométeres döntőben. A legrövidebb távon Janics Natasa megvédve címét első lett a kajak egyesek között, majd később Kováccsal párosban sem talált legyőzőre. Kovácsnak a párosdiadal volt a 27. vb-címe pályafutását tekintve, s ezzel az örökrangsorban beérte a németek legendás versenyzőjét, Birgit Fischert. A női négyes - Paksy Tímea, Kovács, Janics és Fazekas Krisztina - másodikként ért célba a németek mögött, míg a Horváth Gábor, Bozsik Attila, Németh Gergő, Foltán László összeállítású kenus kvartett bronzérmes lett 200 m-en. A Bozsik A., Horváth kenupáros éppen lecsúszva a dobogóról ne5 t C Kovács Katalin a vb-győzelmek számát tekintve utolérte Birgit Fischert Három érem szombaton két arany- és egy bronzérmet szerzett a magyar csapat a szombati döntőkben. A Kozák Danuta, Kovács Katalin, janics Natasa, Benedek Dalma négyes 500 méteren 4 ezreddel nyert a németek előtt. Kovács később 1000 egyesben is győzött, a Medveczky Erika, Benedek kajakos duó pedig harmadik lett a leghosszabb távon. gyedikként, a címvédőként érkezett Kadler Viktor, Gyertyános Gergely, Béé István és Boros Gergely alkotta kajakos kvartett csalódást keltve csak 5. lett. ■ i * 1 t *