Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-17 / 192. szám
6 2009. AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ GAZDASÁG Nincs ingyen gyógyászati segédeszköz tb-támogatás Nem csak a spórolás miatt kellett átalakítani a rendszert - Alkotmányos aggályok Néhány példa a változásokra Mától már új tb-támogatás szerint igényelhetők a gyógyászati segédeszközök. A korszerűtlen termékek lekerülnek a tb-listáról. Az ombudsman állítja: a megszorítások alkotmányos aggályokat vetnek fel. AS-összeállítás Évente közel hatmilliárd forintnyi ésszerűtlen kiadást lehet megtakarítani az OEP szerint a gyógyászati segédeszközök tb- támogatásának átalakítása révén. Ám Jóbai Zsolt, az Orvos- technikai Szövetség alelnöke úgy véli, maximum négymilli- árd lehet a megmaradó összeg. Székely Tamás szakminiszter kijelentette: az intézkedések révén felszabaduló összeget visz- szaforgatják az ellátásba. Sőt, az idei 42,5 milliárd forintos előirányzat helyett 44,5-45 mil- liárdot költ a biztosító e célra. A mostani változást januárban egy nagyobb horderejű módosítás követheti. Akkor vezetik be a nagy értékű eszközök kölcsönzési rendszerét, bizonyos termékeknél pedig támogatási keretösszeget állapítanak meg a betegek számára. Jóbai Zsolt szerint észszerűbb lett volna, ha az egész rendszer átalakítását januárban vezetik be. Úgy látja: a mostani kapkodás sok terméknél nélkülözi a szakmaiságot, s csak a pénzügyi szempontok dominálnak. Szabó Máté ombudsman szerint sem alkotmányos, sem költségveinzuunterápia Az inzulinte- rápia egyszer használatos eszközeit (fecskendők, fecskendőtök, tesztcsíkok) a beteg háziorvosa rendelheti a gyógyszeres inzulinterápiára vonatkozó szakorvosi javaslat alapján, amelynek érvényességi időtartama egy év. A szabályok egységesednek annak érdekében, hogy a különböző típusú eszközökből a betegek - igényeik szerint - ugyanolyan terápiás értékű „csomagokat” állíthassanak össze. optika A 6,00 dioptria alatti szemüveglencsék ártámogatása megszűnik, ennek oka, hogy az így biztosított összegek a betegek terheit érdemben nem csökkentik, miközben az egészségbiztosítóra összességében jelentős terhet rónak („szétporladó támogatás”). Szemüvegkeretek továbbra is a támogatott szemüveglencsékhez lesznek rendelhetők. A kontaktlencsék (korrekciós lencsék) támogatása 70, a távcsőszemüvegek és tartozékaik támogatása 80 százalékra módosul. (Megjegyzés: Az egyszerűsített támogatás bevezetésére a támogatásban maradó eszközöknél 2010. január 1-jé- vel kerül sor.) SZTÓMATERÁPIA A sztómate- rápiás segédeszközök támogatási kulcsa 98 százalék lesz. A sztómazsákokból három hónapra felírható mennyiség - a gyermekek számára rendelhető zsákokat kivéve - egyrészes maxi zsákok esetében 180-ról 150, kétrészes zsákoknál egységesen 140 darabra módosul. Az alaplapok, sztómasap- kák és sztómadugók felírható mennyisége nem változik. A felírási jogosultságok szintén változatlanok maradnak. A paszták támogatása 50 százalék lesz, a bőrvédő és bőrtisztító termékeké megszűnik. tési szempontból nem indokolható, hogy az állam a megszorításokkal éppen azoknak az áldozatára számítson, akiknek a támogatott eszközökhöz való hozzáférés az egyeüen esély a méltó élethez. A Fidesz is fontolgatja, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul. ■ Az érintettek a változásokról részletes tájékoztatást kaphatnak az OEP honlapján is: http://www.oep.hu/gyse . A szaktárca szerint ugyanakkor a korábbi támogatotti kör egyes eszközei elavultak, vagy nem eredményezték azt a maximális egészségnyereséget a betegeknek, amelyet még a bevezetéskor jelentettek. Panelből panelbe ment a BKV-s igazgató A DUNA melletti rómaiparti panellakása után Gazdagrét egyik panelházába költözött Szalainé Szilágyi Eleonóra, a 100 milliós vég- kielégítést kapott BKV-s humánpolitikai igazgató - írja a Hiradó.hu. A BKV alapító okiratának aláírási címpéldányában a neve mellett legalábbis már másfél éve áz új lakcím szerepel. A korábbi otthona 18 milliót érhetett, míg a mostani a 15- öt sem éri el. A sukorói kaszinó kavarja az indulatokat Fa Nándor sem szeretné A velencei-tó partjára tervezett beruházás felfüggesztését követeli a Fidesz a kormánytól. A sukorói beruházás koncessziós pályázatait szerintük annak ellenére hirdették eredményesnek, hogy több szabálytalanság is felmerült. A külföldi befektetővel szemben vádiratot is benyújtott az ügyészség. Budai Gyula emiatt a pénzügyminiszterhez írt levelet. Tüntetett a kaszinó ellen az ismert hajós, Fa Nándor is. Tizedével olcsóbb lehet a távhő a Főtávnál SZEPTEMBERTŐL 10,5 százalékkal csökken a távhőszolgáltatásban á hő díja - közölte Kovács Lajos, a Főtáv vezérigazgatója a társaság igazgatóságának döntését pénteken Budapesten sajtó- tájékoztatón. Hozzátette, a csökkentést a Magyar Energia Hivatalnak még jóvá kell hagynia. HIRDETÉS KÁRTYÁVAL 'Magyar, .termék] 2009. augusztus 17. hétfő - augusztus 19. szerda Durafood búzafinomliszt ► 1 kg Penny f MARKET Nektarin ► I. osztály ► kosárban ► 1 kg Zewa Softis papírzsebkendó* ► 4 rétegű ► 30x10 db ► 2 Ft/db _ .....II IC. Perlux mosóqél* universal, color 3 liter gm 333 Ft liter M Santa Fé kávékeverék őrölt 1 kg m-■ótr kÁvtKtvf rí Érvényes: 2009. augusztus 17-19. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 174 pontján. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó. Jó Penny Market Két héten belül Brüsszel rábólint a 260 milliárdos átcsoportosításra Várhatóan augusztus végéig formálisan is jóváhagyja az Európai Bizottság a magyar operatív programokban lévő uniós pénzek átcsoportosítását a válság enyhítésére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szóvivője. Oravecz Péter szerint, ha el is húzódna a formális jóváhagyás, az elszámolás a módosítás benyújtásának időpontjától, tehát visszamenőleg lesz hatályos. Összesen 260 milliárd forintot csoportosítottak át a gazdaságfejlesztésre. Elsősorban a meglévő munkahelyek megtartásához és új munkahelyek teremtéséhez nyújtanak vissza nem térítendő támogatást. ■ Munkahelyek megtartására és teremtésére, a gazdaság élénkítésére fordítják a pénzt. Az uniós pénzek kifizetése jó tempóban halad, de a nagy „boom” ettől az évtől kezdődően várható - jegyezte meg Oravecz Péter. Az uniós forrásokat utófinanszírozásban lehet felhasználni, azaz a projekt befejezése után történik az elszámolás. A pénzügyi válság miatt a kormány 2008. decemberi döntése szerint elsősorban a gazdaságfejlesztési és a turisztikai beruházások és a munkahelyi képzéseket támogató EU-s pályázatoknál az elnyert támogatás akár 40 százalékára lehet előleget igényelni, mégpedig a júliusban módosított határozat szerint 2009 végéig. ■ Szerződést kötöttek 2400 milliárdra ORAVECZ PÉTER szóvivő szavai szerint a mostani elszámolási időszakban a rendelkezésre álló teljes fejlesztési forrás 70 százalékát meghirdették mintegy öt és fél ezer milliárd forint összegben. Ebből több mint 2800 milliárd forint összegű pályázatot el is bíráltak, több mint 2400 milliárd forintnyi forrásra szerződést kötöttek, és eddig 430 milliárd forintot fizettek ki.