Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-15 / 191. szám
2009. AUGUSZTUS 15., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS FŐ Cél 3 hagyományápolás volt A harmincöt éve Fábián Zoltán Olvasótábor nevet viselő programsorozat múlt héten az „Együttélés” címet kapta. Ennek keretében a dél-dunántúli népcsoportok kultúrájával ismerkedtek a zömében Erdélyből illetve Hatvanból érkezett fiatalok Szálkán. Szó esett a bukovinai székelyek, csángók, svábok és szerbek népszokásairól, zenéjéről és meséiről. Olyan szakértők tartottak előadást, mint Juhász Előd zenetörténész, vagy Rigó Béla irodalmár. A táborban járt az Egyházaskozári Csángómagyar és a szálkai Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület is RECEPTVERSENY Gombás piskótatekercs A receptet Dávid Fábiánná bonyhádi olvasónk küldte. hozzávalók, a piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál liszt, 4 deciliter tejföl, csipet só. Töltelékhez: 60 dekagramm gomba, 1 csomag petrezselyemzöld zsenge levelei, só, bors, 1 deciliter tejföl, ízlés szerint margarin, 10 dekagramm sajt, 1 szál sárgarépa. elkészítése: A tojások fehérjéből kemény habot verünk, apránként hozzáadjuk a sárgáját is. Óvatosan hozzákeverjük a tejfölt és utána a lisztet beleszitáljuk. Normál méretű tepsit vajjal kikenünk és sütőpapírt belehelyezünk. A masszát beleöntjük és megsütjük. Piskótatekercsnek feltekerjük. töltelék: A margarinon megpároljuk a gombát, és az apróra vágott sárgarépát, a petrezselyem zöldjét, a sót, borsot, tejfölt és jól összekeverjük. A piskótára rákenjük a masszát és fölcsavarjuk. A sajtot ráreszeljük és a piskóta tetejére és visszatesszük pár percre a sütőben, hogy ráolvadjon a sajt. Nagyon finom és kiadós uzsonnára, vacsorára, délutánra egy teával. Lehet mással is, vagy darált hússal, virslivel, párolt hagymával, tojásszeletekkel. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit, a receptverseny első három helyezettje értékes ajándékokat nyerhet. ÜGYELETESEINK LAPSZERKESZTŐ: Árki Attila ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon: Venter Marianna, tel.: 74/511- 513. Fax: 511-514. Pakson Vida Tünde 06/20/398-4504. Simontornyán Varga László 30/418-66-16, Tolnán Steinbach Zsolt 440-660, 06/30/650-3023. TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 88 cm, Paks 244 cm, Dombori 283 cm, Árvízkapu 649 cm. A Sió Palánknál 180 cm. Szombat túra TAMÁSI Tamási Nyár 2009, gyalogos túra Óbiródra. Gyülekező 8:00-kor a Relax kávézó előtt, indulás 8:15-kor. A táv 22 km. KIÁLLÍTÁS dunaföldvár Kiállítások a várban: 10-18 óráig. Vármúzeum: Vak Bottyán Emlékezete. Vármúzeum Galéria: Oszoli Piroska festőművész jubileumi kiállítása. Fafaragó Galéria: Fejér Megye Emlékezete. TAMÁSI Tamási Galériában, a volt bíróság 1. emeletén Sárköz varázsa címmel népi iparművészeti kiállítás 14-18 óráig. MOZI dunaföldvár 20:00 Az utolsó ház balra (színes, feliratos, ausztrál film) Tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlott! tamási Városi Művelődési Központ, 20:00-tól Papírkutyák (színes, magyar filmvígjáték) STRAND DUNAFÖLDVÁR 20:00-24:00-ig éjszakai fürdőzés. Vasárnap HANGVERSENY tolna Barokk és romantikus * 27 ÉVES helyes srác ismerkedne kedves, csinos 20-30 év közötti csajjal Szekszárd, Tolna, Bonyhád környékéről. írj, ha felkeltettem érdeklődésed. 20/5685961 * 30-AS PASI ismerkedne szekszárdi, 20- 27 éves, arányos testalkatú, intelligens lánynyal, kalandorok kíméljenek!!! Telefon számom: 06 20 4066-925 csak hívást fogadok!!! * KERESEM a párom, aki a betegséggel együtt felvállal, 25-35 éves anyukák írjanak, a szám: 06306069221 * ISMERKEDNÉK vékony, igényes hölggyel Szekszárd, Bátaszék és környékéről. 36 éves srác. 0670595-0852 * HÖLGYEK SMS-ÉT VÁROM. Szekszárdi köOROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Nagyboldogasszony napja ritka kedvező bolygóállás az energiák begyűjtéséhez. Párjával otthon töltik a hétvégét, szűz (Vili. 24—IX. 23.). A ragaszkodás, a szenvedély, amelyet kedvese vagy a gyermeke miatt érez, kifelé is sugárzóvá teszi. Összejöhet valakivel, aki a szövetségese lehet. mérleg (1X.24-X.23.). Különleges érzékkel sejti meg mások hangulatát. Beleéli magát mások érzésvilágába, és azt teszi, amit elvárnak Öntől. Az ünnepi előkészületek után gondoljon magára is. skorpió (X.24-XI. 22.). Rendkívül zeneszerzők művei a Római Katolikus Templomban. Péter Veronika és Pintér András orgona hangversenye 18 órától. MOZI tamási Városi Művelődési zépkorú férfi. Korhatár nélkül. Tel: 704035531 * 41/175/80 ELVÁLT, káros szenvedélytől mentes férfi keresi 2838 év közötti höl$ társaságát komoly kapcsolatra Tolnáról és 25 km környékéről. 06707722398 * KÖZÉPKORÚ házaspár októberi egyiptomi nyaraláshoz keres független, egyedülálló hölgyet. Telefonszám: 06/20/427-1190 * SZIASZTOK csajok! Én 170 75 34 éves pasi va©ok. Szeretnék eg/ őszinte, tartós kapcsolatot. Tamási és környéke. Számom: 06202758920 Gyerek nem akadály! segítőkész, szívesen áll a jó cél szolgálatában. Mások kiszolgálása, a rendelkezésre állás sem esik nehezére, mert a családjáért teszi. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Büszke a családjára, a gyerekeire, jól teszi, ha némi aprósággal meglepi őket. Ne verje magát az ünnep miatt nagy kiadásba, amikor nincs pénze! bak (XII. 22-1.20,). Tele lesz társasági elfoglaltságokkal a mai nap. Ugyanakkor a munkája is sok időt és figyelmet igényel. Próbáljon önmagára is időt szánni. Központban 20:00-tól Az utolsó ház balra címmel színes, feliratos amerikai film. 18 éven aluliaknak nem ajánlott! KIÁLLÍTÁS dunaföldvár Kiállítások a * SZERELMEMNEK Uzdra boldog 10 hónapot kívánok. Szeretlek. A te pockod! * 38 ÉVES korig ismerkednék őszinte, szeretni tudó, vidám, mackós, magas férfival, aki komoly kapcsolatot keres. 30 éves, móléit, kedves, magas lány vagyok. 30/8595592 * M. ANDRÁS vasok Kölesdről és társat keresek komoly kapcsolatra. 25 és 30 év közötti lányok jelentkezését várom a 06305969285ÖS számra. Petőfi út 21-es számra várom a jelentkezéseket levélben vagy telefonon. Lányok jelentkezzetek! vízöntő (1,21-11.20.). A társasági élete kedvezően alakul. Egy perc szabad időre se számítson, mindenki Öntől várja a dolgok megoldását, nem tudják nélkülözni. halak 01.21-111.20.). Anyagi ügyei igencsak jól alakulnak, ám túlzottan is költekezik. Szerelmi élete csodálatos lesz. Ne lepődjön meg, ha egy utazást későbbre kell halasztania. kos Oll. 21-IV. 20.). Annyi munkát beütemezett, hogy képtelen mindent megvalósítani. Készítsen fontossági sorrendet. Partnervárban: 10-18 óráig. Vármúzeum: Vak Bottyán Emlékezete. Vármúzeum Galéria: Oszoli Piroska festőművész jubileumi kiállítása. Fafaragó Galéria: Fejér Megye Emlékezete. * Dombóvár, Tamási és környékén, lakó 20- 30 éves lányok 175cm-ig, 65 kg-ig keresem megbízható párom! Szeretetre vá^om. 06305408945! írj, puszi! * HOL VAGYTOK kedves duci nők? Oly rég kereslek, 52 éves férfi rád vár tartós kapcsolatra, korod nem gond. 205953615 * igényes HÖLGGYEL ismerkednék komoly kapcsolatra, én 107 kg, 189 cm magas, 39 éves vállalkozó. Csak hívás: 06302134427- es telefonon. Helyesnek mondanak az ismerősök. * Független, 50 éves férfi megismerkedne filigrán hölgyei. Paks és környéke. 06-20- 2111165 kapcsolata harmonikus, a Vénusz elhalmozza szerelmi téren. bika (IV.21-V.20.). Valószínű, hogy egy rövid időre el fog utazni, esetleg egy régi ismerőse jelenik meg a színen, és együtt vágnak neki az útnak. A hangsúlyt az új kezdetekre helyezi. ikrek (V.21—VI.21.). Anyagi ügyei elkápráztatják. Otthonában a jólét uralkodik. Figyeljen partnerére, egyébként a viták sorozata indulhat el. rák (VI.22-VII.22.). Bőséges volt a termés, most mégis úgy tűnik, tovább nyújtózkodott, mint a takarója ért. Tiszteletben kell tartania egy közeli rokona véleményét is. NAPKELTE 5.39 - NYUGTA 19.56 HOLDKELTE 0.15 - NYUGTA 16.16 MÁRIA napja Mária. A héber Mirjam görög és latin Biblia-fordításokban módosult alakja. Jelentése ismeretlen. Védőszentje: Szűz Mária. Virága: a rózsa. masa. A Mária orosz becézéséből önállósult így hívták lókai Mór fogadott unokáját, Feszty Árpád festőművész lányát, Feszty Masát, aki szintén festett. Maria Callas görög születésű, világhírű szopránénekesnő volt. EGYÉB NÉVNAPOK: Ali, Asszunta, Marina, Masa, Napóleon, Vladimír. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Nagyboldogasszony ünnepe, Mária napja. Mária mennybevétele, Magyarország patrónu- sának legnagyobb ünnepe. A legrégebbi magyar parancsolt ünnep, Szent István az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. A református naptárban Marina napja. Az evangélikus naptárban Mária napja. A zsidó naptárban Áv hónap 25. napja. napi igék. Katolikus: lel 11,19a; 12,l-6a.l0; Zs 44; lKor 15,20- 26; Lk 1,39-56. Református: lMóz 20; Jel 6. Evangélikus: Lk 12,4248; ApCsel 26,1-23. HOLNAP NAPKELTE 5.41 - NYUGTA 19.54 HOLDKELTE - - NYUGTA 17.16 ÁBRAHÁM napja ábrahám. Héber eredetű név, jelentése: a tömeg, a sokaság atyja. Védőszentje: Ábrahám pátriárka (Kr. e. 19-20. század). A név arab alakja az Ibrahim. EGYÉB NÉVNAPOK: ÁblTS, Áhim, Amelita, Asszunta, Csépán, Dioméd, Joakim, Rókus, Szeréna, Szerénusz, Teodor, Ugor. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Évközi 20. vasárnap, Szent Ábrahám, Szent Rókus emlékezete, Szeréna napja. A református naptárban Ábris napja Az evangélikus naptárban Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap, Ábrahám, Rókus napja. A zsidó naptárban Áv hónap 26. napja. napi igék. Katolikus: Péld 9,1-6; Zs 33; Ef 5,15-20; Jn 6,51-58. Református: lMóz 21; Zsolt 34; Jel 7. Evangélikus: Lk 19,41-48; Róm 9,1-8.14-16; Zsolt 62. SMS-ROVAT: 30/303-0272 HOROSZKÓP Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Árki Attila, Finta Viktor, Mácz Katalin Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: AS-NYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1990 Ft, negyed évre 5970 Ft, tél évre 11 940 Ft, egy évre 23 880 Ft. Hirdetésvezető: Miklós Anikó, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. IDŐS SZÖVETSÉG ÁTTÖR ~* ADY ENDRE VERSE 1/ LIBAHANG CSUKÁS BORSODI FALU CIBÁL HÉT NAPI ► ▼ Y Y L HAJ (SZLENG) HÁTASLÓ ► EMLÉKVERS ► Y DEHOGY ► OBOA VÉGE! TÁPLÁL, NÉPIESEN T HÓBORT FEJLŐDÉS NINCS, SZLENG ► Y ALUL, ALANT r Y Y LAZA Y AHONNAN FUTÓMADÁR ► BALKEZES AMA ► Y r KELETI KABÁT ► Y KÉSZPÉNZ SZÜNET ► LOCO- MOTÍV... ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. ISMÉT TARTÓS MELEG déli „ £MS EWS-* , hőmérséklet +,déli felhőzet f Tamási* 31 X 12 X 30 X 13 X Paks* \ Dombóvár Bonyhád Készíttette: I zones V/-* Szekszárd ; X 31 x \ 13 X Tolna megyében hétvégén a reggeli pára-, illetve ködfoltok eloszlását követően napközben száraz, napos idő alakul ki. Gyorsan emelkedik a hőmérséklet, délutánonként igazi strandídő várható. A jellemző hőmérséklet délutánra szombaton 30, vasárnap 32 fok köré emelkedik. A legvalószínűbb folytatás: héttőre is hasonló, száraz, meleg idő várható, de már valamivel több felhővel és esetleg szórványos záporesőkkel. Kedden, szerdán északnyugatról, valószínűleg kevésbé meleg levegő érkezik, Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az úgynevezett jóidő, sok napsütés is fokozza a közlekedési balesetveszélyt, ugyanis ilyenkor az optimálisnál felszabadultabbak vagyunk, több kockázatot vállalunk. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 20-21 °C Tisza 23 X Balaton 23 °C Vetencei-tá 22 “C Fertő 25 °C Tisza-tó 23% Pollen Gombák magas Csaiánléiék magas Parlagfű magas y )