Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-12 / 188. szám

2009. AUGUSZTUS 12.. SZ KOZELET Három hónappal meghosszabbította a bíróság a vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel gyanúsított Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letar­tóztatását. Tartani tehet a bűnismétléstől, az eljárás meghiúsításától, és a szökés- i ^ tői is. Az ingatlanpanamák miatt fél éve már börtönben lévő Hunvald fellebbezett. : mmmmmmmmmmmmmmmnmmmmmmmssM Majdnem megfulladt a kislány a fürdőben VÍZ ALÓL KELLETT KIMENTENI egy fuldokló kislányt a deb­receni élményfürdőben, mi­után beakadt a haja a víz- minta-vételezőbe. A kislányt az úszómesternek lélegez­tetnie kellett, mert túl sok vizet nyelt, és elvesztette az eszméletét. A gyógyfürdő igazgatója szerint véletlenek sorozata történt. Az ÁNTSZ tegnapi ellenőrzése is biz­tonságosnak ítélte a fürdőt. Magyar csúcsbűnöző spanyol zsaruk markában SPANYOLORSZÁGBAN elfogták az egyik legkeresettebb ma­gyar bűnözőt, aki mintegy 300 millió eurót sikkasz­tott. Elfogása Fuengirola te­lepülés lakosainak köszön­hető, akik följelentették a náci szimbólumokkal teto­vált férfit. A magyar hatósá­gok szerint mintegy 25 ezer tonna kukoricát érté­kesített megbízásból, de a vételárat elsikkasztotta. Retkes hiába várta Kóka lemondását „kóka János sem levélben, sem e-mailben nem vála­szolt az ügyvivő testület fel­szólítására, amely hétfő éjfé­lig adott számára határidőt arra, hogy lemondjon a frak­cióvezetői posztról” - mond­ta tegnap Retkes Attila. Az SZDSZ elnöke úgy fogalma­zott: véleménye szerint el­mentek a demokratizmus határáig, és most Kóka Já­nos térfelén pattog a labda. Retkes: Kókának lépnie kell Húsz halott Nyitrabányán bányatragédia Nem tudni, ki a felelős a robbanás miatt Ma gyásznap lesz Szlová­kiában: a nyitrabányai sújtólégrobbanás áldoza­taira emlékeznek. Negy­ven gyerek veszítette el édesapját. Vég Márton Nagy valószínűséggel húsz halá­los áldozata van a hétfő reggeli nyitrabányai bányarobbanásnak - jelentette be tegnap Lubomír Jahnátek szlovák ipari minisz­ter. A mentők késő éjjel tudták megközelíteni a szerencsétlen­ség helyszínét, ahol kilenc holt­testet találtak. Elmondása sze­rint a helyszínen olyan nagy a hőség és olyan nagy a mérges gázok koncentrációja, hogy ott | lehetetlen életben maradni. Szlo- * vákiában ez az utóbbi évtizedek 1 egyik legtöbb emberéletet köve­telő tragédiája. „Nagy a valószínűsége annak, hogy mind a húsz személy még a robbanáskor meghalt” - szö­gezte le Jahnátek. A mentési munkálatok természetesen foly­tatódnak, de gyakorlatilag nincs remény arra, hogy bárki is túlél­te a katasztrófát. „Ami történt, hatalmas nemzeti tragédia” - mondta újságíróknak Robert Fico szlovák miniszterelnök. Be­jelentette: mára nemzeti gyász­napot rendelt el. A gyásznapon reggel nyolctól este nyolcig or­szágszerte félárbocra engedik a nemzeti lobogót, s kitűzik mellé a fekete zászlót. A hatóságok ér­telemszerűen korlátozni fogják a szórakoztató és a kulturális eseményeket, illetve a televíziós és a rádiós műsorokat. Az idén ez már a második nemzeti gyásznap lesz Szlovákiában. Február 22-én azért gyászolt az ország, mert egy közúti baleset­ben 12 személy vesztette életét. Fico szigorú kivizsgálást he­lyezett kilátásba a robbanás konkrét okainak, illetve a fele­lősség megállapítása érdekében. Tudni kell, hogy Nyitrabánya, ahol a baleset történt, Szlovákia legnagyobb bányászvárosa. A szénbányát pedig az ország leg­Reménykedő családtagok várakoznak a bánya bejáratánál, a balesetet azonban senki sem élte túl nagyobb bányavállalata üzemel­teti. A családügyi miniszter beje­lentette, a tárca saját hatásköré­ben 800 eurós egyszeri támoga­tást ad minden áldozat családjá­nak a tragédia következményei­nek enyhítésére. Nyitrabánya polgármestere, Rudolf Podoba pedig arról döntött, hogy a vá­rosban nem tartják meg a szeptember elejére terve­zett bányásznapokat, amelyekkel a helyi szénfejtés megkezdésé­nek századik évforduló­ját kívánták megünnepelni. Most még nem tudni, ki a fe­lelős a-robbanás miatt, és azt sem, hogy mi is történt ponto­san. Állítólag sújtólégrobbanás okozta a balesetet. A 330 méter mélységben bekövetkezett rob­banás rendkívül nagy erejű volt, Támogatást kapnak a légnyomást a tárnákban több száz méterre a helyszíntől is érezni lehetett. A föld alatt rekedt mentőegy­ségek éppen egy régi tárnában keletkezett tüzet oltottak, ami­kor a robbanás történt. Ebben a tárnában már nena folyt munka, a szénfejtést másfél hónapja le­állították. A föld alatt rekedt em­berekből 11 bányamentő, 9 pe­dig bányász volt. Bár a bányá­ban külföldiek is dolgoznak, a szerencsétlenül járt vájárok mind szlovák állampolgárok. A pozsonyi Új Szó úgy tudja, hogy az egyik áldozat lukanényei (Nenince), a község lakóinak csaknem 80 százaléka határon túli magyar. Azt még nem tudni, van-e magyar áldozata a robba­násnak. Csaknem negyven gye­rek veszítette el az édesapját. Bajnai részvéttávirata Ficónak: a magyarok osztoznak a fájdalomban „MÉLY MEGRENDÜLÉSSEL érte­sültem a nyitrabányai barna- szénbányában bekövetkezett szerencsétlenségről. A bányá­szok értelmetlen halála okozta leírhatatlan fájdalom mindany­nyiunk szívébe beköltözött” - ír­ta Bajnai Gordon részvéttávira­tában. A kormányfő a kabinet és a maga nevében legmélyebb részvétét tolmácsolta a tragé­diával kapcsolatban Robert Ficónak, és biztosította szlovák kollégáját, hogy fájdalmukban osztozik a magyar nép. Távirat­ban fejezte ki részvétét Sólyom László köztársasági elnök is Ivan Gasparovic államfőnek. Egymás ellen fordulhattak a romák gyilkosai A romák elleni támadásokat vál­tozó összetételben követték el, legalábbis a rendőrség feltétele­zései szerint a csoport teljes lét­száma kezdetben négy fő lehe­tett, ami az első emberölést köve­tően megváltozott. A Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője úgy vé­li: a vérengzés valószínűleg meg­osztotta őket, és magára marad­hatott a romák gyilkosa. Petőfi Attila szerint ez utóbbi tettes ki­válóan kezeli a lőfegyvereket, magabiztos, és a bűncselekmé­nyekre alaposan felkészül. Az el­követők egy része viszont felis­merhette tetteik súlyát, és nem vettek részt a későbbi emberölé­sek elkövetésében. Szerencsére túl van az életve­szélyen a Kislétán meglőtt 13 éves roma kislány, már felébresz­tették a mesterséges altatásból. Ő az egyetlen lehetséges szemta­núja az egy héttel ezelőtti gyil­kosságnak, amelyben az anyja vesztette életét. Sólyom Fászló államfő ma látogatja meg a nyír­egyházi kórházban. ■ V. M. Hazaengedték a szívátültetett Larát a kórházból Kedden hazamehetett a kórház­ból Fara, a kétéves, szívtransz­plantáción átesett kislány - kö­zölte az Országos Kardiológiai In­tézet Két és fél hónapos kora óta kezelték súlyos veleszületett szív- betegséggel. 2008 novemberében a keringése összeomlott, ezért műszívet kellett beültetni a szer­vezetébe. Magyarországon ez volt a második ilyen jellegű műtét. A műszív csak fél évig működik. A végleges megoldást jelentő szívátültetésre - miután csak­nem egy évig nem volt megfelelő donor - szinte az utolsó pillanat­ban, ez év májusában kerülhetett sor. Lara keringése azóta stabil, kilökődési reakciója nincs. További rehabilitációja szoros orvosi kontroll mellett otthoná­ban zajlik. ■ Sólyom sem kér a neonácikból tilalom Felvonulók kérték - A bíróság is elutasította Az államfő határozott álláspontja szerint Magyarországon nem kí­vánatos a neonáci rendezvény - közölte tegnap a köztársasági el­nök hivatala. „Sólyom László fel­háborodással értesült arról, hogy hazai és külföldi neonáci szerve­zetek itthon megemlékezést akar­nak tartani Rudolf Hess, a hábo­rús bűnök miatt elítélt náci veze­tő halálának évfordulóján” - áll a közleményben. Az államfő bízik abban, a náci ideológia éltetését és egy háborús bűnös ünneplését a magyar közélet kiveti magából. Magyarországon kizárólag szo­cialista kormányok idején volt lát­ványos neonáci felvonulás - állítja Kontrát Károly, a rendésze­ti bizottság fideszes tagja. Egyelőre nem tudni, szomba­ton megtarthatják-e a Hess-em- lékmenetet A szervezők 9 kérel­mét a rendőrség, és fellebbezés után a bíróság is elutasította. De Háborús bűnös ítélete életfogytig tartó börtönre ítéltek Münchenben egy volt német katonatisztet polgárok II. világháború idején történt meggyilkolásáért A 90 éves Josef Scheungrabert 14 rend­beli emberöléssel vádolták. Hegyivadász század parancs­nokaként 44-ben Toszkáná- ban vezényelt egy megtorlást. egy kérelem még függőben van. Hírek szerint német rendőrök is érkezhetnek segítségül, s ellen­tüntetők is készülődnek. Bajnai Gordon miniszterelnök arra kérte a rendvédelmet, hogy a jog adta lehetőségeket maximá­lisan kihasználva akadályozzák meg a neonáci tüntetést. „Egy Rudolf Hessről megemlé­kező felvonulás csak fasiszta ren­dezvény lehet. Ezt pedig tilalmaz­zák azok a nemzetközi normák, melyeket Magyarország is elfoga­dott” - jelentette ki Valki László. A nemzetközi jogász szerint az 1947-es párizsi békeszerződés tu­domásul veszi, hogy hazánk fel­számolta, s nem engedheti meg a náci szervezetek működését. ■ Megint gyújtogatnak. Már második éjjel tartanak a zavargások Párizs egyik külvárosában egy 18 éves pizzafutár halála miatt, aki rendőrségi igazoltatás elől menekülve vesztette életét tisztázatlan körülmények kö­zött. A feldühödött fiatalok többtucatnyi autót, kukát és egy turistabuszt is felgyújtottak, majd kövekkel rátá­madtak a kiérkező tűzoltókra és rendőrökre.

Next

/
Thumbnails
Contents