Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-10 / 186. szám
4 SOROZAT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. AUGUSZTUS 10., HÉTFŐ afganisztáni KÜLDETÉS 9. „Az európaiaknak órájuk van, nekünk meg időnk” (Afgán mondás) Szubjektív útinapló Camp Pannóniából, Baghlan tartományból VÉRDÍI AZ ORVOSOK FEJÉRE IS Magyar és afgán katona a Pol-e Khumri fölé magasodó hegyen, a megfigyelőpontnál. Az ország fölötti ellenőrzést fokozatosan a helyiek veszik át SOROZAT Munkatársunk, bán János egy hetet töltött Afganisztánban a Magyar Honvédség katonai táborában egy újságíró- küldöttség résztvevőjeként. Tapasztalatairól folytatásokban számolunk be. Járőr a Shalang hágóhoz. Járőr Pol-e Khumri városában. Járőr az északi járásokba. Járőr a környező hegytetőkhöz, a megfigyelőközpontokhoz. Miután majd’ minden nap különböző járőr- utakon vettünk részt, úgy gondoltam, nem árt tisztázni, a nyilvánvalón túl mi is még a feladata, célja ezen járőrkörutaknak.- A magyar katonák többféle járőrtevékenységet lámák el Baghlan tartományban - felelte kérdésünkre Budai Attila alezredes, a PRT törzsfőnöke. - A jelenlétfenntartó járőrözés fő célja például, hogy bizonyos útvonalakon demonstráljuk jelenlétünket, ezáltal a lakosság biztonságérzetét is erősítsük. A tábor biztonsága szempontjából kiemelten fontos útvonalakon járunk elsősorban, azzal a céllal, hogy az ellenállók is lássák, tapasztalják: az ISAF-erők gyakran megjelennek ezeken a helyeken, nem célszerű tehát ott tartózkodniuk. Az útvonal-felderítési járőr a Budai Attila alezredes, a magyar PRT törzsfőnöke ritkábban használt útszakaszok ellenőrzésére szolgál, mielőtt komolyabb műveletre használnánk az adott utat Jó példa erre az időjárási viszonyok által megrongált hegyi ösvények felderítése, mely alapján képet alkothatunk arról, hogy mennyire használhatóak ezek az utak a későbbiekben. Ugyancsak felderítőjárőrt küldünk azon útszakaszokra, ahol a hírek szerint ellenállók bukkantak fel, terrorcselekmény elkövetésére készülnek az adott körzetben. Eközben természetesen a járőr információt is gyűjt: ezzel már rá is tértem a harmadik járőrtípusra, az információszerző járőrözésre. Ennek során az eddig felsorolt feladatok mellett rendőri ellenőrzőposztokon, helyi lakosokkal beszélgetve igyekszünk kapcsolatba lépni, azzal a céllal, hogy számunkra használható információkat gyűjtsünk be.- Szívesen megnyílnak az afgánok ezeken a beszélgetéseken?- Azokon a területeken, ahol az ellenállók jelenléte, tevékenysége gyenge, vagy egyáltalán nem jellemző, ott szívesen látnak a helyiek, alapvetően barátságosan fogadnak minket. Ott viszont, ahol az ellenállók jelenléte erősebb, ott nem szívesen elegyednek beszédbe velünk, mivel félnek a megtorlástól. Igaz, érdemi információkat inkább a közigazgatás, és a rendőrség képviselői adhatnak, a fenyegetések, vagy akár a megtorlások is inkább őket érintik. Akikre az ellenség vadászik- Sokat hallani arról, mennyire megnehezíti a munkájukat a tény, miszerint az afgán rendőrség nem túlságosan megbízható. Sokan velejükig korruptak közülük.- Sajnos ez igaz, nem bízhatunk meg a helyi rendőri erőkben, egyrészt a korrupció miatt, másrészt, mert sohasem tudhatjuk, valójában milyen kapcsolatokkal rendelkeznek. Éppen ezért a járási, tartományi rendőri vezetőkkel az információk megosz- | tását nagyon óvatosan kell ke- I zelnünk. Nyilván nem hallgat- 5 juk el előlük a térség biztonságát érintő kérdéseket, hiszen nekik 2 is a munkájukhoz tartozik, de I alaposan meggondoljuk, hogy S mikor osztjuk meg velük ezeket | az információkat. Nem szabad | túl korán egyeztetni velük, ne- I hogy legyen valakinek ideje „leadni a drótot” az ellenállóknak, sem túl későn, mert akkor meg nem lesznek képesek megfelelően intézkedni.- Tudvalevő, hogy az ellenállók a katonai táborok parancsnoka, a tűzszerészek és az orvosok fejére tűznek ki általában vérdíjat. A parancsnok és a tűzszerész még valahol érthető. De az orvos miért tartozik ebbe a körbe?- Az orvos is olyan munkát végez az ő szemükben, mint a tűzszerész. Utóbbi képes megakadályozni a telepített robbanóanyagok felrobbanását. A felkelők jól tudják, hogy a katonai táborokban működik egészségügyi központ. Azzal is tisztában vannak, hogy ha ennek a hatásfokát csökkenteni tudják, vagy teljesen kiiktatják, akkor a katonák elveszíthetik azon lehetőséget, hogy a tábor falai közül kimozdulhassanak. A magyar katonák ilyen típusú veszélyeztetettségéről azonban nincs hivatalos információ. Német rockerek a sátorban Már említettem, hogy a Mazar- e Sharif-i hatalmas tábort össze sem lehet hasonlítani Camp Pannóniával. Itt minden más, minden sokkal nagyobb, sokkal németebb. Precízen, sarkosan megtervezve minden: betonjárdák, utak, páncélkonténerek. A köztes terek vastagon felszórva kővel, hogy a skorpiók, kígyók még véletlenül se érezhessék jól magukat. A kétezer-ötszáz, többségében német katona jólétéért itt is mindent megtesznek. A hatalmas étkezdében a már jól ismert, magyar gyomornak kissé furcsa konyha. A kijáratnál plakátok, az egyik a Horvát Hadsereg napjára rendezett buli, a másik hétvégi rock-koncertet hirdet. Utóbbit ugyan kihagyjuk, de az egyetlen éjszakára szállásunkul szolgáló sátorba belépve gyanakodni kezdünk. Rocker kinézetű német (nem is annyira fiatal) emberek pakolgatnak ki táskáikból. Magamban feljajdulok. Csak nem a német rockbanda? Oh, ja. Elképzelem, müyen jól lehet itt majd pihenni: hajnali négykor indulunk tovább az üz- bég területen működő német katonai reptérre. A srácok „biztosan” aludni akarnak rögtön a koncert után! Végtére is itt, a táborban már hat doboz sör engedélyezett egy fő számára! De aztán, bevallom, kellemesen kellett csalódnunk: a bulit követően a derék német rockerek illedelmesen pihenni tértek. Végtére is ez egy katonai tábor. Német katonai tábor. És ennek néha azért előnye is van, ugyebárBÚCSÚ Afganisztántól Egy hetet töltöttünk Pol-e Khum- riban, a magyar táborban. A ha- zaút kissé hosszúra nyúlt: Ma- zar-e Sharifból német katonai szállítógépen repültünk az Amu- Darja túlpartján, már üzbég területen épült repülőtérre, Termezbe. A bázis valaha a szovjet inváziós erők használatában volt, ma németek bérlik logisztikai célokra. Innen - mintegy hatvan hazatérő német katona társaságában - az üzbég légitársaság polgári gépén repülünk Kölnbe. Alattunk sorra elmaradoznak az afgán határvidék falvai, az Aral-tó maradványai, a Kaukázus, a Kaszpi-tenger. Magunk mögött hagyjuk ezt a különös világot, ahol a világ legerősebb katonai szövetsége hihetetlen pénzösszeget felemésztő küldetést hajt végre hosszú esztendők óta, s még ki tudja meddig. Dollár- és euro-mil- liárdokba kerül a haderő Afganisztánban állomásoztatása, az infrastruktúra kiépítése, és az afgánok életének javítását célzó beruházások megvalósítása. Az utazás előtt tökéletesen biztos voltam benne, hogy ablakon kidobott pénzről beszélhetünk. Abban is biztos voltam, hogy a magyar katonáknak semmi keresnivalója Afganisztánban. Utóbbi véleményem nem sokat változott, legfeljebb még tisztábbá vált: ottlétünk nem más, mint egyfajta adó. Saját biztonságunk érdekében befizetett adó. A magyar katonák valódi háborús körülmények között tanulták, tanulják meg legmagasabb szinten ellátni feladataikat. Kis ország vagyunk, kis hadsereggel, de legalább nincs okunk szégyenkezésre. Sőt! Felkészült fiatal férfiakat és nőket láttunk, mostoha, idegen közegben dolgozni. Bőségesen van okunk büszkének lenni rájuk. Hazatérésünk óta - ezt újságíró kollégáim nevében is mondhatom kicsit más füllel hallgatjuk az afganisztáni híreket, a rajtaütésekről, tűzharcokról szóló kurta beszámolókat. Ismerjük az ezekben a hírekben szereplő katonákat, együtt töltöttünk velük egy hetet, együtt nevettünk, együtt bosszankodtunk velük ezer apróságon. Befejezésül nincs más, amivel soraimat zárhatnám: remélem, hogy mindannyian visszatértek Magyarországra, épen, egészségesen, küldetéseteket sikerrel teljesítve. Egy kis kocsimosás két járőr között. Az örökös por mindenre rátelepszik Testedzés a táborban. Valamivel csak el kell ütni a szabadidőt!
