Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-01 / 179. szám
2009. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2009 - ZOMBA 11 Kiköltöznek, mégis csökken a település lélekszáma Városi szintet szeretnének koncepció Oktatásban és kultúrafejlesztésben van a jövő Még ma is épülnek házak a hetvenes-nyolcvanas években a mezőgazdaságból és állattenyésztésből jómódúvá vált településen. Az akkor épült házakban ma gyakran két, vagy egy idős ember él. Sokan költöztek ki az utóbbi időben Szekszárdról, többnyire ezeket a házakat megvásárolva. A mezőgazdaságból még ma is sokan megélnek. Az egyetemet, főiskolát végzett fiataloknak azonban nincs munkalehetőségük. Csak annyi diplomást tudnak alkalmazni, amennyi a helyi közigazgatásba, egészségügybe, szolgáltatásba szükséges. 2007- ben még 2303, tavaly már csak 2278 lakosa volt a falunak. A lakosság korösszetétele 60 ÉV FELETT: 435 FŐ 0-18 ÉVES: 445 FŐ 19-60 ÉVES: 1398 FŐ Bográcsfesztivál amatőrökkel és profikkal Az önkormányzat és a civil szervezetek az idén is színes, gazdag programot állítottak össze a falunapra, amely pénteken este az Orosházi Fúvószenekar koncertjével már meg is kezdődött. Ezt táncház követte. A szombati nap sztárvendégei Nagy Krisztina operett énekes és Kovács János Venesz-díjas mesterszakács lesznek. Lesz kézműves udvar, gyermekjátszó a legkisebbeknek. Tizenegytől helyi és a szomszéd települések amatőr együttesei lépnek fel. Kettőkor hirdetik ki a főzőverseny eredményét, amit könnyűzenei program követ. A délutáni és esti szórakoztató, zenés programok előtt ünnepélyes percek következnek. Puskás Imre, a közgyűlés elnöke átadja a megyezászlót, abból az alkalomból, hogy 1000 éves a megye. A zombai iskolába is ellátogattak a Tolna Megyei Kisiskolákért Alapítvány kuratóriumának tagjai, tájékozódva a fenntartás feltételeiről A közszolgáltatások minőségi fejlesztésére törekszik a mikrotérségi központ szerepkörében Zomba. Ihárosi Ibolya Már a hajdani községvezetésnek is az volt a célja, hogy Zombából mikrotérségi központot kovácsoljanak - mondta Szűcs Sándor polgármester. A község jövőjét jelenti az iskolaközpont felújítása. PályázaSzűcs Sándor polgár- mester tűk már a második szakaszban van. Az 588 millió forint támogatási összegből ötvenmilliót Tengelic kap, szintén iskolakorszerűsítésre, Harc pedig 22 milliót az óvodára. A már meglévő iskolaépület megszépítésén kívül két új szaktan- terem és községi funkciókat is ellátó tornacsarnok épül. A hajdani kastély földszintjén működik a községi konyha, az emeleten pedig az óvoda. Utóbbi a felújítás után kiegészül egy 12-15 fős bölcsődei csoporttal. A zombai iskolába jelenleg 240 gyerek jár, az óvodai létszám 65-75 között változhat. A bölcsődei helyekre az igény már-már száz százalékos. Zombát sem kíméli a demográfiai csökkenés, de nem sújtja jobban, mint más településeket Hat településsel vannak Intézményfenntartói társulásban. A megszűnő iskolák tanulóit akár 280-as létszámig fogadni tudják. Most úgy látszik, hogy stabilan képesek lesznek fenntartani a 8 osztályos oktatást. Ha minden a tervek szerint alakul, augusztus végén-szep- tember elején megköthető a támogatási szerződés. Iskolai beruházásról lévén szó a kivitelezést úgy tervezik, hogy a nagy munkákat illetve az épületek felújítását a jövő nyáron végzik el. A tanítástól független a tornacsarnok építése. A pályá■ A jövőépítés stratégiai pontja a művelődés. Színvonalas szolgáltatásokat nyújtanak •Süt nincs a községnek turisztikai vonzereje, az itt élők azonban szeretik falujukat. A községben jó a közmorál. Szűcs Sán- dór polgármester szerint mindehhez az is hozzájárul, hogy a képviselő-testület tudja, miként szeretné a községet élhetőbbé tenni. - Inkább egy kicsit kevesebbet tervezünk, de amit csinálunk, azt színvonalasan szeretnénk megoldani - mondta. Az oktatás minőségét a gyerekek megyei és országos tanulmányi sikerei bizonyítják. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a két szomszéd város, Bonyhád és Szekszárd mellett mikrotérségi központként funkcionáljanak. zattal 2011 végéig kell elszámolniuk. A jövőépítés másik stratégiai pontja a művelődési ház. Az integrált közösségi terek címet elnyerték, a program részeként a művelődési ház felújítását szeretnék befejezni. Kis lépésekben már sok munkát elvégeztek. Kicserélték a nyílászárókat, rendbe hozták a külső homlokzatot, ifjúsági teret alakítottak ki. Az elnyerhető 48 millió forintból illetve tíz százalék önerőből a tartalmi fejlesztés mellett a belső udvart és a tetőt újítják fel. Egy álom viszont még nem valósult meg. A városi színvonalú közszolgáltatások közül hiányzik a szennyvízelvezetés. A törvény módosítása miatt estek ki a támogatási körből. Eredetileg Kéttyel és Felsőnánával pályáztak, de most inkább az egyedi megoldásokat támogatják. Az elutasítást megfellebbezték, mivel a pályázat befogadását követően módosította a törvényt az országgyűlés. így a szinte maximális ponttal befogadott pályázatukat elutasították. Vélhetően átkerül a település a regionális operatív programba, de kérdés, hogy lesz-e annyi pénz, mint ameny- nyi az igény. Igazi baráti társaság a Lovasklub Egyesület Otthonra leltek Zombán életmű A hivatás és az emberek miatt maradtak A kezdetektől, 2000 decemberétől Hirnikl György a Zombai Lovasklub Egyesület elnöke. Eredetileg 24-en voltak, ma már 140 tagot számlálnak. Közülük 30-40- en képviselik a szebbik nemet. A tagok tizenöt-húsz százalékának van lova. Sokan viszont a társaság kedvéért, vagy azért csatlakoztak hozzájuk, mert valahova tartozni akarnak. A törzsgárda tagjai, úgy negyvenen egyenesen a családjuknak tekintik a klubot - fogalmazott az elnök. Neveznek a IV. Bográcsfesztiválra, tavaly ők lettek az elsők. Az idén már ötféle étellel készülnek egyrészt a megmérettetésre, másrészt arra, hogy amit főztek, azt meg is egyék. Öt éve szerveznek regionális lovas versenyeket Tolnán kívül somogyi és baranyai fogato- soknak, mindhárom kategóriában. A maraton és akadály kategóriában indulók közül az első hat helyezett kap serleget, mindenki emlékérmet, a lovak pedig szalagot. így csak rá kell nézni a négylábúra, és a hozzáértő tudja, milyen versenyen milyen helyezést ért el. Általában amatőr lovasok indulnak, de a profizmus ide is betör. Már van, aki talált szponzort. Általában 20 fogat vesz részt a regionális versenyeken. Az idei rekordot hozott, 38 indulóval. ■ Idén rekordot döntött a fogathajtók száma Harminchárom, illetve harmincnégy évi szolgálat után fejezte be az aktív munkát dr. Lukács Lajos háziorvos és felesége, dr. Lukácsné Kleitsch Zsuzsanna Erzsébet gyógyszerész. Nincs a faluban ember, aki ne ismerné őket, hiszen Lukács doktor hosz- szú ideig önkormányzati képviselő, sőt alpolgármesterként egy ideig polgármester is volt. Zsuzsa a Vöröskereszt életét szervezte. Ha már nem is résztvevői, de aktív támogatói a helyi közéletnek - fogalmazta meg a doktor. A munka tartotta őket a településen. Mindezek és a kialakult emberi kapcsolataik miatt döntöttek úgy, hogy nyugdíjasként is a községben maradnak. Dr. Lukács Lajos és dr. Lukácsné Kleitsch Zsuzsanna Erzsébet Karikáztak a Balaton mindkét partján A zombai gyerekek az aktív táborozást választották az idén is. Huszonkilenc általános iskolás vett részt a már hagyományos biciklis táborban, keszthelyi telephellyel. Négy felnőtt kísérővel járták be a Balaton északi, nyugati és részben déli részét, valamint a Kis-Bala- tont. Megnézték többek között az Afrika Múzeumot, jártak Szigligeten. Tizenkét közmunkás szépíti a települést hét közmunkás szépíti a település közterületeit azok közül, akik az úgynevezett rendelkezésre állási támogatásban részesülnek. Hétfőtől további ötöt vesznek fel, figyelembe véve a helyi közfoglalkoztatási tervet. Az önkormányzatnak van házi karbantartó brigádja, előfordul, hogy a közmunkásokat kisebb építési munkákba is bevonják. Egy jó tanuló Jó sportoló az iskolából studer Zsuzsanna az általános iskola 8. osztályos tanulója, a szekszárdi Atomerőmű KSC szekszárdi kosárlabdacsapatának tagja. Országos 5. helyezettek voltak a serdülő bajnokságban. Zsuzsi jó tanuló, jó sportoló. Hetedik év végén 2 két négyese volt, a többi ötös. Kemény a kosarasok élete. Suli után marad egy-két óra tanulásra, utána mindennap edzés, este van, mire hazaér Alsónánára. Hétvégén rendszerint meccs van. Célja, hogy bekerüljön a felnőtt csapatba. A Garay gimnáziumban szeretné folytatni a tanulmányait. Studer Zsuzsanna ANYAKÖNYVEK Tizenhatan születtek a településen tavaly, nyolc pár kötött házasságot, és huszonnyolcán haltak meg. az oldalt ihárosi ibolya ÍRTA, a FOTÓKAT KISS ALBERT ÉS MÁRTONFAI DÉNES KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL A ZOMBAI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATÁSÁVAL JELENT MEG. V I J