Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-07-05 / 26. szám
2009. JÚLIUS 5., VASÁRNAP SZTORI 5 Skót fogolytábor magyar objektiven át fotópályázat A 3600 induló közül a magyar Halász Dániel nyerte a Google fődíját Nyolcvankét országból több mint 3600 fiatal fotós adott be képeket a Google Photography pályázatára. A fődíjat Halász Dániel, a Moholy- Nagy Művészeti Egyetem diákja nyerte. Fábos Erika Halász Dániel Skóciában készítette a nyertes sorozatot. Ezzel nemcsak az ötezer fontos (másfél millió forintos) fődíj, hanem az is együtt jár, hogy világszerte ismertté válik a neve. A fiatal magyar fotós képei ugyanis a Google-ön is elérhetők ezentúl. A legjobb 36 sorozatból háttérképek készültek, ezeket bárki letöltheti. „Nagyon nagy dolognak tartom, hogy sikerült nyernem, egyrészt óriási volt a mezőny, másrészt hagyon rangos zsűri döntött az eredményről - mondta Halász Dániel. - A pályázat egyébként igen egyszerűen működött: felsőoktatásban tanuló diákok küldhették be a munkáikat, bármilyen témában. Én a legutóbbi félévemet Erasmus ösztöndíjjal Skóciában töltöttem, így kézenfekvő volt, hogy az ott készült, legfrissebb fotóimat adom be. Talán azzal foghattam meg a zsűrit, hogy a képeim nem egyszerűen jól vagy érdekesen elkészített fotográfiák voltak, hanem volt mély és komoly mondanivalójuk. Nekem talán ez a legfontosabb a fotózásban: gondolatokat közölni, hatni másokra.” Halász Dániel ősszel lesz negyedéves a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, de korábban már sokfelé járt és tanult a világban. Évekig bölcsészkarra járt, és szociológiát is tanult. Szerinte ez az alapvető érdeklődése érződik akkor is, amikor egy témához fotósként közelít Amikor Glas- gow-ban tanult, a tájképek történetével kezdett el foglalkozni, feltárni, mennyi feledésbe merülő eseményt rejt egy-egy táj. Kutatása közben talált rá egy érdekes tanulmányra, amely egy pici skót faluról szólt. Glasgow- tól ugyan több száz kilométerre fekszik, mégis útnak indult. „Valami olyat kerestem, ami valaha fontos volt Skóciában - mondta Halász Dániel. - így találtam meg a falut, ahol a második világháború idején titkos fogolytábor működött. Amikor olvastam erről, rögtön tudtam: ez egy olyan téma, amiért érdemes elindulni. A ma elhagyatott táborban annak idején igyekeztek bemutatni a náci tiszteknek nézeteik következményeit, és átnevelni őket, hogy visszailleszkedhessenek a társadalomba. Meglepőnek tűnhet, de a táborban annyira jó körülmények voltak, hogy még színház és focipálya is volt a helyszínen.” A győzelemmel az is együtt jár, hogy Halász Dániel egy közös fotózáson vehet részt Martin Parral. Az angol fotós 1994 óta dolgozik a világhírű Magnum Fotóügynökség tagjaként, amelyet még annak idején Robert Capa (Friedmann Endre) hozott létre. Mivel a pályázatot a Google és a Saatchi Galéria közösen szervezte, a győztes fotósorozatot kiállították a Saatchiban is. Ez London egyik leghíresebb kiállítóhelye, és arról is ismert, hogy a kezdetektől felkarolja a kortárs művészetet. „Magyarországon sajnos még nem tartunk ott, hogy miként a kortárs festőktől képeket, úgy a fotósoktól fotókat vásároljanak a gyűjtők - mondta Halász Dániel. - Tavaly néhány barátommal és hallgatótársammal megnyertünk egy másik nemzetközi pályázatot, amelyen 150 művészeti egyetem csapata indult a világból. Ez és az én mostani eredményem is talán felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar fotózás is létezik, és nálunk is vannak fiatal tehetséges emberek.” Névjegy 1981-ben született Gyöngyösön. 1999-2000 között a University of York szociológia szakán tanult. 2001-2006 között az ELTE skandinavisztika szak diákja volt. 2003-2006 között a London School of Economics képzésén fejlődő országokkal foglalkozott. Különleges helyen készült a győztes sorozat a győztes sorozat Watten- ben, egy skót faluban készült, és egy második világ- háborús hadifogoly-tábort ábrázol, ahol magasrangú náci katonákat tartottak fogva átnevéles céljából. A Skót-felföldön létrehozott 165-ös számú táborban volt Max Wunsche, Hitler egyik legközelebbi munkatársa, Otto Kretschmer, a világháború legsikeresebb német tengeralattjáró-parancsnoka, valamint Paul Werner Hoppe, a stutthofi koncentrációs tábor parancsnoka, aki 85 ezer ember haláláért volt felelős. A tábort annyira titokban tartották, hogy sokáig még a közelében élő emberek sem tudták pontosan, mi történik ott Létezésére csupán két évvel ezelőtt derült fény. 2002-2005 között a Szellemkép Szabadiskola fotó szakán tanult 2006 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfushallgatója. szabadidő: bicikli, zene, utazás. ■ Rögtön tudtam: ez olyan téma, amelyért el kell indulni. Halász Dániel különleges formára vágta fotósorozatának darabjait. A panorámaképek a Skót-felföld egykori fogolytáborát ábrázolják. Itt próbálták átnevelni a nácikat, de erről két évvel ezelőttig a nyilvánosság nem tudott. Gázelzárás egy társasházban, pedagógiai célzattal tartozás A szolgáltató sosem büntet egy teljes lakóközösséget egy tartozó ügyfél miatt „Elzárták a gázt a házunkban, mert néhány lakó nem fizette a számlát” - mondja a szerkesztőségbe telefonáló hölgy kétségbeesve. Judit valójában azért van kiborulva, mert két hónapos babájával van otthon, s most mikrohullámú sütőben kénytelen melegíteni a fürdővizet. Ráadásul, mint mondja, ők az utolsó fillérig befizették a fűtésdíjat. A történet egyszerűnek tűnik: a ház nem fizet, a szolgáltató egy darabig tűr, aztán cselekszik, és elzárja a gázt. De a dolog ennél bonyolultabb. „A gázcsapot nem áll jogunkban csak úgy elzárni - mondta el kérdésünkre Margit Lajos, az észak-pesti szolgáltatási osztály vezetője. - Előbb felszólítjuk a fogyasztót, hogy rendezze a tartozását, s csak a harmadik ilyen értesítéskor jelezzük - meghatározott időponthoz kötve -, hogy kikapcsoljuk őt a hálózatból." De mi a helyzet egy társasház esetében? Ha itt a lakók egyedi fogyasztók, akkor a teljes házat sosem büntetik meg néhány nem fizető ügyfél miatt. Még akkor sem, ha nem jutnak be a hátralékosok lakásaiba, hogy csak az ő óráikat iktassák ki. „Egy teljes ház gázellátásának leállítására legfeljebb vészhelyzetben kerülhet sor, a díjtartozás miatt nem.” De akkor mi történhetett a fent említett esetben, ahol mégiscsak az egész ház maradt gáz nélkül? Nos, itt a melegvíz- és fűtésellátásért felelős közös kazán a lakóközösség tulajdona, ebben az esetben a házzal áll jogviszonyban a szolgáltató, tehát a közös vezetéket zárta el. Mint kiderült, a közös képviselő tudtával, amolyan pedagógiai célzattal, a nem fizető lakók miatt. „A számla rendezése után 24 órán belül mindenhol helyreállítjuk a gázszolgáltatást” - mondja Simon Károly, a gázmérési és ellenőrzési osztály munkatársa. Ennek persze további költségei vannak, a szolgáltatás leállítása és újraindítása 15-90 ezer forint között mozog. ■ ÁNT A nem fizetők miatt nem lehet egy egész házat büntetni. De van kivétel. Éles helyzetben fizetnek „eddig minden alkalommal kifizettük a díjhátralékos lakók tartozását, de hosszú távon ez nem működik, mert a ház válhat fizetésképtelenné - mondta el lapunknak a pórul járt ház közös képviselője.- A Gázmüveket nem érheti kritika, szabályosan jártak el. Azt gondolom, senki nem hitte el, hogy a kikapcsolás megtörténhet. Ha most is elsimítottuk volna az ügyet, ezután sem javul a fegyelem. A »bűnösök« egy része az éles helyzetben máris befizette a pénzt, és szerintem két héten belül ismét lesz gáz és meleg víz a házban. ” t\ „Nekem talán ez a legfontosabb a fotózásban: gondolatokat közölni”