Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-04 / 155. szám

4 A kötvénykibocsátás enyhítette a gondokat «sível az állami támogatá­sok nem inflációkövetők, egyre nehezebbé vált a gaz­dálkodás Simontornyán is. Az önkormányzat 2007-ben kötvénykibocsátásra hatá­rozta el magát, 350 millió forint értékben. Ebből finan­szírozzák a helyi fejlesztése­ket és biztosítják a pályáza­tokhoz szükséges önrészt. Az estin érettségizők lassacskán elfogynak a hatosztályos nappali kép­zés végén általában 25-en érettségiznek a gimnázium­ban. Nappali tanrendű fel­nőttoktatás is folyik az intéz­ményben, melyre a szakisko­lát végzettek jelentkezhet­nek. Ez hároméves intenzív felkészítés, az idén 27-en ju­tottak a végére, s tettek érett­ségit. A beiskolázás folyama­tos. Rosszabb a helyzet az esti tagozaton. Most 24 érett­ségiző volt. Jövőre még lesz egy csoport, de újabb osztály egyelőre nem indul. Az általuk írt darabot adták elő, társaikkal még csak 13 évesek az ik­rek, de hírük már túljutott a város határain. Kovács Dominik és Kovács Viktor elsősorban a népdaléneklés­ben jeleskedik. Szavalni, táncolni is szeretnek, és ír­tak már meséket, színpadi műveket. Nemrég fejeztek be egy nyolchónapos tanfo­lyamot Bánfalvy Agnes színitanodájában. A vizsga­előadáson az általuk írt da­rabot adták elő, csoporttár­saikkal. Dominik és Viktor színész lesz Tavaly kétszer annyian haltak meg, mint ahányan születtek. A 2008-as helyi anyakönyvi adatok eléggé lehangolóak, bár az országos összkép sem mu­tat mást. A születések száma 25, az elhunytak száma 52 volt Simontornyán. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST WESSELY GÁBOR ÍRTA. A FOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT SIMONTORNYA VÁROS ÖNKOR­MÁNYZATA TÁMOGATTA. ALMANACH 2009 - SIMONTORNYA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JÚLIUS 4., SZOMBAT Gyermekprogramokat is kínál a vár. A helyiek és az itt vakációzok együtt ismerkednek a kézműves mesterségekkel, tanulnak dalokat, táncokat Várkastély vonzza a turistát idegenforgalom Már hollandok is vettek itt házakat, üdülőnek A gazdasági élet Simon­tornyán sem pezseg, de van remény a fellendü­lésre. Kármentesítik a volt bőrgyár területét, és pályáztak a városköz­pont-rehabilitációra. Wessely Gábor Az ország közepén élők gon­dolkodnak legkevésbé határon túli munkavállalásban. A simontornyaiak is otthon sze­retnének dolgozni, ha volna munkalehetőség. De sajnos mindmáig nyögik az 1500 dol­gozót foglalkoztató bőrgyár megszűnését. Az üzemet ugyan bezárták, de a bőrgyártás során keletke­zett környezeti károk felszámo­lása még folyik. Ha megtisztí­tották a területet, barnamezős beruházások megvalósítására lesz mód. Munkahelyeket teremthet a városközpont-rehabilitáció is. Ha a beadott pályázat zöld utat kap, a történelmi város­mag értékmegőrző felújításá­ra, esztétikusabbá tételére ke­rülhet sor. Az önkormányzat 2009-ben 1,2 milliárd forintból gazdál­kodik. A bevétel jelentős részét a normatív támogatások teszik ki, s ebből adódóan e pénz fel- használása is meghatározott, kötött. Jelentős része intéz­ményfenntartásra, közszolgá­lati feladatok ellátására, alkal­mazotti fizetésekre megy el. Mikrotérségi körzetközpont szerepét tölti be Simontornya az oktatásban, az egészségügyben, valamint a szociális és gyermekjóléti szolgáltatásban. Az okmány­irodái, a gyámhivatali és a műszaki ügyintézés is hely­ben történik. A közeli falvak­ból emiatt sokan megfordul­nak itt, a távolabbról érkező­ket pedig a vár vonzza. A reneszánsz várkastélyt, a turistacsalogató látványossá­Erdélyi diákok is érettségiztek a gimnáziumban. got kiállításokkal, előadások­kal és más programokkal töltik meg. A színházi nyár esemé­nyeinek mintegy háromezer látogatója szokott lenni. A né­zőtéren ötszázan férnek el, a jegyeket az idei előadásokra már márciusban eladták. Több napot el­tölthetnek a ven­dégek a városban és környékén. Szép számmal állnak rendelkezésre szállás­helyek, sőt külföldiek, főként hollandok, házakat is vettek már itt üdülőnek. Van lovaglá- si lehetőség, vannak horgász­tavak, és a Balaton is csak egy ugrás, 40 kilométer. Talán a vendégszeretetből fakad az is, hogy Simontornya négy településsel kötött part­nerszerződést. A németorszá­gi Steinberggel 35, Mar- pingennel 10 éve, az erdélyi Nyárádszeredával 11, a görög Miels-szel pedig 9 esztendeje. Az erdélyiek július végén jön­nek 15-en, s ugyanakkor, ugyanannyi simontornyai uta­zik ki hozzájuk. E kapcsolat eredménye egy tucat érettségi bizonyítvány is, a simon­tornyai gimnáziumban az idén is végzett két nyárád- szeredai tanuló. Teljes ellátá­sukat a helyi önkormányzat fedezte. Jövőre ismét két erdé­lyi végzős lesz. Várospolitika van, pártpolitika nincs A város élén 12 fős képviselő- testület áll. A polgármester, Csőszné Kacz Edit azt hangsú­lyozza, hogy soha nem a párt- politikai, mindig a várospoliti­kai szempontok szerint hozzák meg döntéseiket. Hosszú távon gondolkodni, s nem akármibe beleugrani a pillanatnyi ha­szon reményében! Úgy irányí­tani, hogy az esetleges szemé­lyi változások ne rázzák meg a várost! Ez vezérli a képviselőket Akkor is, ha néha súlyos viták és súlyos ®§ kompromisszumok árán születnek meg a testületi hatá­rozatok. A lakosságszám stagnál, bár a gyerek kevés Mikrotérségi körzetközponttá válása miatt nőtt Simontornya népességmegtartó ereje. A bete­lepülők száma legalább annyi, vagy valamivel több, mint az el­költözőké. A lakosság összlétszá- ma stagnál, bár azon belül ugyanolyan eltolódás mutatko­zik - az idősebb korosztály felé -, mint más magyarországi kis­városokban. Itt is kevés gyerek születik. A fiatalokat az oktatási rendszer modernizálásával pró­bálják helyben tartani az óvodá­tól a gimnáziumig. A lakosság korösszetétele 60 év feletti: 976 fö 18 év alatti: 645 fö 18-60 éves: 2743 fő Megemlékeznek a várossá válás évfordulójáról Tizennégy évvel ezelőtt kapott városi rangot Simontornya. Az évforduló alkalmából ünnepi testületi ülést tartanak ma, és több kitüntetés is gazdára talál. A Simontornyáért Díjban dr. Dési Iván fogorvos részesül, és posztumusz dr. Kovács Nándor körzeti orvos. A Gyermekekért Díjat Horváth Lászlóné nyugal­mazott óvodavezető veheti át. Ugyanezt az elismerést posztu­musz Bányai Imre pedagógus­nak is odaítélték. Az év közszol­gálatáért díszoklevelet Nagy Károly építész kapja. Ismét átadják a város bora cí­meket is. A bírálók döntése alap­ján vörösbor kategóriában Csá­szár Zsolt nyert. Az év fehérbo­rát Schweigert György termelte. Az ünnepi testületi ülést a vár­udvaron tartják. Ezen a rendez­vényen kerül sor a megyezászló átadására is. A díszlobogót Csőszné Kacz Edit polgármester veheti át a megyei közgyűlés al- I elnökétől, dr. Pálos Miklóstól. Társakkal együtt könnyebb közoktatás Július l-jétől Pincehely is csatlakozott Jövőre utazik Erdélybe a Krammer Ferenc Kórus Tagadhatatlan, hogy döcögős az oktatásfejlesztés. A Simontor­nyai Közoktatási Intézmény­fenntartó Társulás tavaly ősszel nyert 20 millió forintot számító­gép- és digitálistábla-vásárlásra, tanárok továbbképzésére és ve­zeték nélküli internetre, ám a pénz mindmáig nem érkezett meg. A társulás által működte­tett Vak Bottyán ÁMK igazgató­ja, Tóthné Unghy Ilona reméli, hogy az év második felében megkapják ezt az összeget, ami a közbeszerzés elhúzódása mi­att késik. Két másik pályázaton össze­sen 50 milliót nyertek fűtéskor­szerűsítésre, vizesblokk-és tető- felújításra, nyílászárócserére. Az igazgató egy éve került az ÁMK élére. Először Nagyszékely, Kisszékely és Tolnanémedi oktatá­si létesítményei csatlakoztak, majd a pálfaiak, a sárszentiónnci- ek, s most, július l-jétől a pincehe­lyiek. Az óvodától a hatosztályos gimnáziumig 16 úgynevezett te­lephely irányítását és gazdálkodá­sát központosították. Ugyanakkor a tagintézmények önálló döntési joga sok mindenben megmaradt. Tóthné Unghy Ilona hangsú­lyozta, hogy a társult községek semmi hátrányt nem szenved­nek, sőt ösztönző számukra ez a rendszer, mert plusz pénzekhez jutnak általa. Jelenleg mintegy 180 pedagógus és 1300 gyerek tartozik a társuláshoz. Tóthné Unghy Ilona igazgató Nem unatkozik Máté Imréné. A pedagógus vezeti a Krammer Fe­renc Kórust, mely rendszeres közreműködője a városi rendez­vényeknek. A 20-25 tagú együt­tes repertoárja széles, a klasszikus művek­től, a megzenésített verseken át a rock­operákig sok minden szerepel rajta. A két évtizedes múlttal rendelkező együttest 2001 óta vezeti Máté Imréné. Nemcsak helyi felkéré­seknek tesznek eleget, gyakran lépnek fel más községekben is, főként kórustalálkozókon. Jól mű­ködő kapcsolatot építettek ki a partnertelepülés, Nyárádszereda kórusával. Most ők jártak itt, jö­vőre a simontornyaiak utaznak Erdélybe. Egy gitáros csoportot is vezet Máté Imréné. A hangszere­sek sok esetben együtt lépnek fel az énekesekkel; néhányan közü­lük a Krammer kó­rusnak is tagjai. Veze­tőjük, mindezeken túl egy éve múzeum- pedagógusként is te­vékenykedik a simon­tornyai várban. Most nyári gyer­mekfoglalkozásokat szervez he­lyi és itt vakációzó kisiskolások­nak, ősztől pedig rendhagyó tan­órákat szeretne tartani. Megíté­lése szerint egy történelemóra egészen másként fest, érdeke­sebb a reneszánsz környezetben, mint egy tanteremben. ■ A helyi rendez­vények rend­szeres közre­működői.

Next

/
Thumbnails
Contents