Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-24 / 172. szám
11 2009. JÚLIUS 24., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG EGYHÁZI TÜKÖR Két evangélikus csoport érkezik Bonyhádra augusztusban bonyhád- A bonyhádi evangélikus gyülekezet testvérgyülekezete látogat a városba a németországi Erdingből. Aradi András evangélikus lelkész kérdésünkre elmondta, a csoport augusztus harmadikén érkezik a Völgységbe, és kilencedikén utazik haza. - Programjukat, amelyhez természetesen mi, bonyhádiak is csatlakozunk, a Balatonon kezdik^ magyar tenger körüli nevezetességeket is megtekintik. Hatodikén érkezünk vissza Bonyhádra, ahol vendégeink részt vesznek a Tarka fesztiválon is, tette hozzá a lelkész. Aláhúzta, a találkozó lényege természetesen a két gyülekezet kapcsolatának erősítése. Az erdingi csoporttal az egykor kitelepített bonyhádiak közül többen is hazalátogatnak, akik a testvérgyülekezeti kapcsolatot megálmodták. Hozzáfűzte még, augusztus közepén egy lengyel evangélikus kórus látogat Bonyhádra, tagjai a húszadikai ünnepi istentiszteleten is énekelnek. ■ R. T. Beosztott lelkészből gyülekezeti lehet Díinaföldváron dunaföldvár Lelkészválasztási procedúra kezdődött a Dunaföld- vári Evangélikus Egyházközségnél. Hat éve áll a gyülekezet élén Molnár Iván, mint beosztott lelkész. Miként Lupták György esperes elmondta, ez alatt többször felmerült már, hogy gyülekezeti lelkésszé válasszák, de az egyházkerület egyik legkisebb gyülekezete a dunafóldvári, s kétséges volt, hogy képes-e eltartani lelkészét. Most ennek van esélye, fogalmazott az esperes, így megkezdődött a lelkészválasztási folyamat. A presbitérium megtárgyalta és a közgyűlésnek elfogadásra javasolja az új lelkészi díjlevelet, a közgyűlést vasárnap 17 órára hívták össze a templomba. Lupták György elmondta, hogy Molnár Iván munkájával mind az egyház, mind a város elégedett. A beosztott lelkészt püspöke bárhova rendelheti, a gyülekezeti lelkészt viszont nem, világított rá az esperes a két státusz közötti különbségre. ■ Vida T. Vízválasztó Csillagpont fesztivál Itt jól összefér a hitéletről szóló előadás a táncházzal Negyedik alkalommal rendezték meg a Csillagpont Ijfúsági Találkozót. A rendezők idén 2500 fiatalt vártak a vallási és kulturális rendezvényre Egy fesztivál, amelynek lelke van - így hirdette magát hosszú hónapokig a Csillagpont Ifjúsági Találkozó. Az idén a Du- namelléki Református Egyházkerület rendezte meg ezt a nagyszabású programot július 21-25 között. Helyszínnek a fadd-dombori tábort választották. Nyáradi Gábor Hámori Ádám szervező elmondta, a találkozót kétévente rendezik meg, az idei a negyedik alkalom. A megérkezők regisztrálását önkéntesek végzik, nagy segítséget kapnak a helyi református közösségektől is, amelyek a legapróbb szívességtől egészen a nagy kérésekig szívesen állnak a rendelkezésükre. Összesen 4- 500 ember, lelkészek és önkéntes segítők gondoskodnak arról, hogy a rendezvény minél zavartalanabb legyen. Újdonság, hogy az idén először érkeztek látogatók külföldről. Többek között Nagy-Britanniából, Litvániából, Csehországból, sőt a tengerentúlról, Kanadából és az Egyesült Államokból, illetve a Távol-Keletről, Tajvanról is vártak fiatalokat. Összesen 2500 résztvevőre számítottak.Vallási hovatartozástól függetlenül bárki részt vehet a találkozón, 16-tól 29 éves korig. Vízválasztó is lehet valaki vallási életében egy üyen program - tette hozzá Hámori Ádám. Kiemelte, a fiatalok itt megismerhetik önmagukat és a hitvallást is. A dél- előttök mindig hitéleti kérdésekről wagana nyeri - Mára nagyszülei is refomátus vallásúak voltak a Nairobiból érkezett Wagana Nyertnek. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem teológus hallgatója. Most vesz részt először a Csillagpont Ijfúsági találkozón. Nyeri el- ' mondta, a vallási kapcsolatokat erősíti ez az együtt töltött idő. Itt minden korosztály megtalálja a neki tetsző programot szóló előadásokkal kezdődnek, a táncház és a koncertek pedig a délutánt színesítik. Ugyanúgy, ahogy az irodalmi beszélgetések Ady Endréről, a színdarabok, a filmklub, a novellaelemzések. A szervezők igyekeztek minél több témát felölelni a rendezvény során. Fellépnek, felléptek a nagyszínpadon többek között a Bolyki Brothers, a holland Insalvation, a Kaláka, a Misztrál, a Varga János Project. A kereszzaka Gábor - Elsősorban a kikapcsolódás és az Istennel való kapcsolat miatt érkezett Fadd-Domboriba. Elmondta, korábban nem volt vallási meggyőződése. A Csillagpontról a párja mesélt neki, azóta ez már a második találkozó, amelyen részt vesz. Az elmúlt évek jó tapasztalatainak köszönhetően döntött úgy, hogy felveszi a református hitet. tény zenekarok közül a Nemadomfel, az Éden, a Forte és a Talentum. A találkozó magán viseli a hitéleti tábor és a kulturális fesztivál jegyeit.- A fiatalok a helyüket keresik és jó hatással van rájuk, ha érzik, hogy fontosak - vette át a szót dr. Siba Balázs ifjúsági tanácsos. Hangsúlyozta, a kamaszok nem csak lázadoznak, hanem figyelnek is. A személyes hitelesség és mások hasonló helyzete segítheti őket abban, hogy rájöjjenek, nincsenek egyedül. A kamaszsátorban novellaírással és a párkapcsolatról, a felelőségvállalásról szóló tréningekkel várják őket A foglalkozásokat Levente Péter és Döbrentey Ildikó vezetik. A csillagpontos ismeretségek hosszú barátságok alapját adták már. Köttettek házasságok is a találkozón egymásra találó fiatalok között. A Csillagpont Ijfúsági Találkozó július 25-én ér véget egy záró istentisztelettel, amelyet az MTV 1 csatorna élőben közvetít. A rendezvényt egészében áthatja a Magyar Református Egyház Alkotmányának aláírásával létrejött egység és az 500 évvel ezelőtt született Kálvin János szellemi öröksége is. nm Teljes pompájában ragyog a Szentháromság-szobor simontornyán befejeződött az 1796-ban, copf stílusban készült műemlék jellegű szobor restaurálása. Felkerültek azok a márványtáblák is, melyekre arannyal festették a szobor mellékalakjainak - Nepomuki Szent János, Szent Katalin, Szent Flórián, Szent Sebestyén - nevét. A táblák, valamint a városban található műemlékekre emlékeztetők készíttetését, újrafestését a Simontornya Múltjáért Alapítvány szorgalmazta és finanszírozta. (vl) Felújítják az attalai katolikus plébániát attala A plébánia felújítását tervezi az attalai önkormányzat. A templom felújítása már megtörtént. Mióta a plébániát felépítették, még nem történt jelentősebb felújítás, így szükség van a külső és a belső rekonstrukcióra, valamint a nyüászárócserére is. A szakemberek most mérik fel az épületet, a felújítás várhatóan 15-20 millió forintba kerül majd. Ehhez pályázati forrást keres az önkormányzat, de a hívek adományaiban is bíznak, (kk) A püspök celebrálja az Anna-napi szentmisét KAPOSSZEKCSŐ Szent Anna- napi ünnepi szentmise lesz Kaposszekcsőn, a Szárhegyen az Anna-szobornál július 25-én, szombaton 11 órakor. Mayer Mihály megyés püspök celebrálja. A búcsúnapi misére mindenkit sok szeretettel várnak, tudtuk meg Kutas Attila plébánostól, (kk) II. János Pál pápa és a közgazdaságtan BUDAPEST Közgazdasági és társadalomtudományi kerek- asztal-beszélgetés kezdődik augusztus 6-án 19 órakor a budapesti VÁM Design Centerben „n. János Pál pápa és a közgazdaságtan - Az egyház társadalmi támtásának legújabb fejleményei” címmel. A rendezvény a Design Centerben található „íme az ember - Egy pápa arcai” kiállítás kísérőeseménye, (gy) Szent Annára emlékeznek a Katolikus Egyházban Zenészek, lelkészek segítik a fiatalokat együttes Treuchtlingenbe hívták meg az evangélikus diákokat Anna nevű kedves ismerőseinket a hét végén köszöntjük fel. Ezen a napon a Katolikus Egyház egy közismert bibliai személyről, Szent Annáról, Szűz Mária édesanyjáról is megemlékezik. Leonardo da Vinci, a reneszánsz festészet nagy olasz mestere, számos világhírű alkotásában festette meg a Biblia egy-egy jelenetét. (Angyali üdvözlet, Sziklás Madonna, Utolsó vacsora stb.) A nagy művészt Szent Anna is megihlette. „Szent Anna harmadmagával” (1510) című képe Szent Annát és a Szűzanyát a kisdeddel (Jézussal) ábrázolja. A csodálatosan szép festmény az európai művészet egyik gyöngyszeme. ■ Saramé Zsuzsa 5 f E Szent Anna harmadmagával bonyhád német testvérvárosába, Treuchtlingenbe és egy ifjúsági és kulturális találkozóra kapott meghívást a Keresztmetszet. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjaiból álló együttes tagjai Donovál Krisztina, Klenk Blanka, valamint a Szemerei testvérek: Janka, Panka és Benjamin. Tavasszal csatlakozott hozzájuk Barabás Péter kollégiumi nevelő is. Szemerei Janka, az együttes idén érettségizett tagja lapunknak elmondta, már a gimnázium elején nagy ajándéknak tartották, hogy együtt zenélhetnek. ■- Elsőként Blanka és Panni lepett meg bennünket egy-egy új dallammal, és hamarosan néhány kész ének került a repertoárunkba. Aztán Benjamin is kibontakoztatta alkotótehetségét Legtöbb zenénknek ők a szerzői. De van néhány ismerős dalfeldolgozásunk is, spirituálé, Bach-korál, és Weöres Sándor egyik versére is született már dallam. A szólamok kinek-kinek saját munkái, de sokszor segítünk egymásnak. Zenei stílusunk elég vegyes. A szövegekkel igyekszünk üzenni valamit - tette hozzá. Támogatóik sokat segítenek munkájukban, főleg zenészek, lelkészek, családtagok, osztálytársak, barátok, ismerősök. Janka elmondta, bíznak abban, hogy egyik nagy vágyuk teljesül, és jövőre játszhatnak a 8. Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozón is. ■ R. T. £ 12 S A zenekar az idei nyárra több hazai és egy külföldi meghívást is kapott t i » 1