Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-21 / 169. szám

10 Sokat nőtt a kukorica, fejlődik a napraforgó az időjárás kedvez a szán­tóföldi növényeknek. Szé­pen fejlődik a kukorica és a napraforgó, jók a terméski­látások. Dr. Gabi Géza, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal nö­vényvédelmi igazgatóságá­nak helyettes vezetője el­mondta, a múlt hét végén Szekszárd környékén csak 1,7 milliméternyi eső hul­lott, de a megye északi ré­szében ennél több. Eddig jú­liusban megyénkben 47 milliméternyi csapadék hul­lott, ami átlagos mennyiség­nek számít. A havi átlaghő­mérséklet 22,7 fok, ami szintén átlagos. Befejezés előtt a gabona betakarítása tolna megyében a vége felé közeledik a búza betakarítá­sa, az idén 54 207 hektáron vetettek a gazdák. Az őszi árpát, durumbúzát, repcét már betakarították. A ter­mésátlagok jobbak az orszá­gos átlagnál, de rosszabbak a tavalyinál, állítják a szak­emberek. Jelenleg a legna­gyobb gondot az alacsony felvásárlási árak jelentik. Sikeres borászok a kadarkaversenyen A DUNA-KÖRÖs-Maros-Tisza Eurórégió idén Ménesen rendezte meg a 2009. évi Meghívásos Kadarka Bor­versenyt. Négy ország, Bul­gária, Magyarország, Romá­nia és Szerbia 36 kadarka­termelője 64 bormintát ne­vezett be a versenyre, mely­nek elnöke Módos Péter borakadémikus volt. A champion díjat Bállá Géza ménesi termelő 2006. évjá­ratú kadarkája nyerte, de kiemelkedően szerepeltek a szekszárdi borvidék borá­szai is. Az Eszterbauer Bo­rászat Nagyapám Szekszár­di Kadarkája, Hetényi János Pincészetéből a kadarka, va­lamint Dúzsi Tamás kadar­ka rozéja kapott aranyér­met. Eszterbauer János A gabona és a zöldség ára csökkent A statisztikai hivatal adatai szerint a mezőgazdasági termelői árak idén április­ban 19,9 százalékkal csök­kentek az előző év azonos időszakához képest. A növé­nyi termékek árszínvonala pedig 27 százalékkal esett vissza. A zöldség, gyümölcs, gabona a tavalyi évhez vi­szonyítva olcsóbb lett. Továbbiak a TEOLhu hírportálon GAZDASÁGI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JÚLIUS 21., KEDD Nagy méreg a fuzárium-ügy búza Kérdés, az aszály vagy a szenzáció okozott-e nagyobb kárt Pár hete a fuzáriumos bú­záról és annak következ­ményeiről beszélt az or­szág. Sok olyan mondat hangzott el, mely sokat ártott a hazai malmok­nak. Az egyik érintett a Cerbona volt. Mauthner Ilona A fuzáriumos ügynek vége, meg­találták a helyszínt, a bajai mal­mot, ahonnan több másik ma­lom - köztük a Cerbona - is vá­sárolt alapanyagot. A tényékhez hozzátartozik, összesen küenc- ezer küó, azaz 9 tonna fertőzött búzát őröltek meg Baján és hoz­tak forgalomba. Ez a mennyiség egy hektárnyi terület termése, az országban pedig éves szinten ■ Olyan anyagot termel, amelyik az emberre, ál­latra mérgező hatású. 1,2 millió hektárról takarítanak a be búzát. Arról nem is beszélve, £ hogy a már említett 9 tonna fér-1 tőzött búza nem úgynevezett ke- 2 nyérbúza minőség, hanem durumbúza volt, mely az olasz tészták alapanyaga. Ennek az a jelentősége, hogy a durum- búzából készített lisztnél a tész­tagyártáskor nincs szükség to­jásra. Aki fuzáriumos kenyér- -ről beszélt, az csak a tudatlansá­gát fitogtatta, mondják a szak­emberek. Südiné Harmati Mariann, a Cerbona minőségellenőrzési igazgatója lapunknak elmondta, még nem tudják, mekkora az a kár, mind erkölcsi, mind anyagi értelemben, melyet az elmúlt he­tek okoztak. A következtetést ők is levonták, a bajai malommal szemben valószínű, hogy per­ben kérnek majd kártérítést. A jövőben is jó viszonyra töreksze­Ellenőrzik a Mlnerág Kft.-nél a gabonaszemeket. A képen Csatóné Vajdics Márta a laboratóriumban nek a gazdákkal, vagyis szó nincs arról, hogy a tervezettnél kevesebb gabonát szándékozná­nak felvásárolni. Eddig is és ez­után is nézik az átvétel előtt a fuzáriumos szemek arányát, mely a magyar szabvány szerint 1 százalék lehet, de a Cerbona ezt 0,5 százalékban állapította meg évekkel ezelőtt. Ha gyanús szállítmány érke­zik, akkor a kocsit félreállítják, amíg a laborvizsgálatok nem ké­szülnek el, nem veszik át a ter­ményt, mondta az igazgató. Az emberek többsége azonban nem tudja, mi is az a fuzárium, és fogyasztásának müyen következ­ményei lehetnek. Erről dr. Hadházy Árpád toxikológus szakállatorvost, a Tolna megyei Agrárkamara alelnökét kérdez- tük.A legkülönfélébb gombák a környezet szerves részét képezik, mondta a szakember. A mik­roszkopikus méretű penészgom­bák eddig ismert száma tízezres nagyságrendű, és közöttük talál­hatók a Fuzárium törzsbe tartozó gombák is. A gombafaj egy részére jellem­ző, hogy olyan anyagot termel, amelyik az emberre, állatra mér­gező hatású. Ezeket a méreganya­gokat nevezik mikotoxinnak, ma­gyarul gombaméregnek. Had­házy Árpád elmondta, a gombák mikotoxin termelését számos té­nyező befolyásolja, például a nö­vényeket érő, az időjárással vagy vízellátottsággal összefüggő stresszhatások, a fokozott rovar­kártétel, vagy a nagy nedvesség­tartalmú késői betakarítás.- A magyar termelők, nemesi- tők, feldolgozók, kutatók jól isme­rik, és nem túlzás kijelenteni, hogy Európában a legjobban ismerik a íuzáriumok okozta kártételt és az ellenük való védekezést. Csak re­mélem, hogy az „fuzáriumos ügy” túlzott média-visszhangjának idő­pontja véleüenül esett egybe a ha­zai aratás kezdetének időpontjá- ' val, és nem befolyásolta hátrányo­san a magyar búzapiacot - mond­ta a toxikológus. Húsz évvel megelőztük Európát a fuzárium toxin szinte vala­mennyi növényi eredetű élel­miszerben, de a növényi erede­tű takarmányon tartott álla­tok révén az állati eredetű élelmiszerekben is előfordul­hatnak valamilyen mérték­ben. De nem szükségszerű, hogy káros mértékű legyen a mennyiségük. Megelőzésként a legfontosabb az ellenálló ga­bonafajták szelektálása, mely hazánkban már 40 évvel ez­előtt megkezdődött, húsz évvel megelőzve az európai országo­kat Ma már számos gabona­féle létezik, amely ellenálló a .fuzáriummal szemben. A kalászosok és a kukorica termésmennyisége mHlió tonna 16,7 HH Búza O Egyéb kalászos ül Kukorica TŐZSDE Alacsony árak, élénkülő kereslet A terményárak folyamatos csök­kenése mellett élénk volt a forga­lom a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában júli­us 3-9. között. Csak napraforgó­ra és takarmánykukoricára ösz- szesen 330 ügyletet kötöttek a kereskedők. Az eurobúza ton­nánkénti tőzsdei ára az előző héthez viszonyítva további 1500- 2500 forinttal esett vissza, a ta­karmánybúza pedig 2000-4000 forinttal. A takarmánykukorica jegyzé­se is folyamatosan csökkent, ton­nánként 700-2900 forinttal. A ta­karmányárpa tonnájáért 1000- 1400 forinttal adtak kevesebbet a vevők. Az olajos magvak jegy­zése is esik, a napraforgó 3010- 6000, a repce 3300-4300 forintot zuhant az előző héthez viszo­nyítva. A BÉT elszámoló ára 2009. decemberi szállítással Eurobúza 34 300 Ft/t Takarmánybúza 28 000 Ft/t Takarmánykukorica 28 500 Ft/t Takarmányárpa 28 000 Ft/t NAPRAFORGÓ 62 000 Ft/t Repce 72 500 Ft/t FORRÁS: AKI Még egy hétig igényelhető az AKG támogatás Megváltozott feltételek mellett július 27-ig igényelhető az agrár­környezetgazdálkodási (AKG) tá­mogatás a Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Hivatalnál. Az igé­nyek beadásának június 30-án lejárt egyhónapos időszakát az FVM július 25-ig meghosszabbí­totta. Mivel ez a nap hétvégére, azaz szombatra esik, ezért július 27- e, vagyis hétfő az utolsó határ­idő. A kérelmeket elektronikus úton várja a hivatal, eddig több mint 12 ezret fogadott be az MVH, de legalább 15-17 ezerre számítanak. A jelenlegi állás szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Bács-Kiskunban van a legnagyobb érdeklődés az agrár-környezetgazdálkodási tá­mogatásra, melynek célja a kör­nyezettudatos gazdálkodás, a környezet állapotának javítása, a minőségi élelmiszerek előállí­tása és a gazdasági hatékonyság növelése. ■ M. I. Elkezdődött a dinnyeszezon hazaí Édes, zamatos, az ára pedig lassan emelkedik Éppen, hogy elkezdődött a hazai dinnye-szezon, máris úgy tűnik, hiány lesz belőle. Bognár János szedresi termelő, a termékta­nács tagja elmondta, Med- gyesegyháza környékén leter- mett a dinnye. A hirtejen jött ká­nikula, illetve az azt megelőző lehűlés tönkretette a növényt. Bács-Kiskun megyében már volt egy nagyobb beérési hullám, melyet nem tudott megismételni a dinnye, a szára elszáradt. Tol­na megyében viszont volt egy kis eső, meleg is, úgy tűnik, itt szerencséjük lesz a termelők- 1 nek. A felvásárlási árak is felfe- t lé indultak el. A dinnye kilója a | szekszárdi piacon 90 forint kö- 1 rül volt. A hazai dinnye sokkal finomabb, mint a külföldi - mondta Pámer Tamás KISKERTESZ Néhány permetezés van vissza a szőlőben A Szekszárdi borvidék terüle­tén a peronoszpórát tekintve nem kell komoly fertőzési nyo­mással számolnunk. A véde­kezésre elegendőek a réztar­talmú készítmé­nyek (pl. Rézoxi- klorid 50 WP) - mondta Szabó Mátyás, a Szek­szárdi Növény Zrt. munkatársa. A lisztharmat elleni védekezés továbbra is fontos, a leghatéko­nyabbak a felszívódó (Karathane Star, Falcon 460 EC) és kontakthatású, valamint a kén tartalmú (Kumulus S) ké­szítmények együttes alkalmazá­sa. A korai fajtáknál (Oportó, Pinot Nior) már csak egy keze­léssel, míg a később érő, zsen- dülő szőlőknél két-három véde­kezéssel kalkulálhatunk. A sok napsütés leállítja a lisztharmat- telepek növekedését, de ha a lombozat sűrű és a fajta is érzé­keny (pl.: Oportó, Kékfrankos, Chardonnay), akkor az erős napsugárzás mel­lett is kialakulhat­nak komoly fürt- fertőzések. A szürkerothadás ellen egy augusz­tus végi permetezéssel Topsin Metil 70 WP, Teldor 500 SC ké­szítmények valamelyikével vé­dekezhetünk. Részletesebb információ a Szekszárdi NÖVÉNY Zrt. AGROBÁZISÁN (Bogyiszlói út 8/a, Ipari Park) kapható, ahol ingyenes szaktanácsadással várják a kedves vásárlókat. ▲ ■ Színesednek a szemek, de liszt­harmat ellen még kell védekezni. ♦ * 4 ♦ «

Next

/
Thumbnails
Contents