Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-15 / 164. szám
2 Két utca felújítását tervezi a község dunaszentgyörgy Pályázatot nyújtott be az önkormányzat a Regionális Fejlesztési Tanácshoz. A TEÚT-forrásból igényeltek támogatást két út felújítására. A 8 millió forintos beruházás több mint 50 százalékos önerejét az ön- kormányzat a TEIT (Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulásj-forrásból fedezi. A Szabadság utcában aszfaltoznak és a csapadékvíz-elvezető rendszert hozzák rendbe, a Temető utcában a még felújításra váró útszakaszt szeretnék befejezni, (vt) Megszemlélik falujukat a helyi nyugdíjasok Medina Falu- és határszemlére viszi a település nyugdíjasait a polgármester július 23- án, csütörtökön. A helyi nyugdíjas érdekszövetség szervezte a programot, amelynek első részében a nyertes pályázatokról, a fejlesztésekről, a település helyzetéről tájékoztatják az idős embereket. Ezt követően Szalai László polgármester sétakocsizásra hívja az érdeklődőket, bejárják a falut, és megnézik, hogyan fejlődik a termés a határban, (vm) Dunakömlődön folytatódik a Paksi Nyár PAKS, dunakömlőd A magas vízállás miatt a Duna-part helyett az ASE-csamok mellett tartották a Paksi Nyár 2009 programját. A rendezvényt a Menni tánccsoport nyitotta, fellépett két paksi csoport: a Csillag Show és a Party Tánc Klub, illetve különféle műfajok ismert képviselői, köztük a Dolly Roll. A programsorozat Dunakömlődön folytatódik jövő hétvégén. Mások mellett lesz Pa-Dö-Dő és Desperado koncert is. (vt) Fellépett a Dolly Roll is Fedetté szeretnék tenni a ravatalozó előtti teret SIMONTORNYA A halottasház újjáépítése, a hűtő beszerzése és az előtér térkövezése után azt tervezi az önkormányzat, hogy a ravatalozó előtt egy 60 négyzetméteres fedett teret alakíttat ki. A LEKI-pályázaton 6,5 millió forint elnyerésében bíznak, melyhez 15 százalék önerőt biztosítanak, (vl) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhli hírportálon DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JÚLIUS 15., SZERDA Hajnalban kezdődik a harc szépség A nagy melegben több víz fogy a virágok öntözéséhez Járda, fűkasza és gépkocsi is pályázati pénzből lesz Közmunkásokkal, társadalmi munkával vagy összefogással oldják meg a térség településein a hőségben a növények gondozását. Dombóváron 4000, Csikóstőttősön 400- 500 liter vizet használnak öntözésre naponta. Kazinczi Kata- Ilyen hőségben akár napi 4000 liter vizet is felhasználunk az öntözéshez - mondta Vas Bálint, a Dombóvári Város és Lakásgazdálkodási Kht. kertészmérnöke. Két munkás napi kétszer öntöz a városban. Hajnali fél ötkor kezdik a locsolást, hogy mire a nap erősen sütni kezd, befejezzék a munkát. Majd este fél héttől megismétlik az öntözést, tíz órára végeznek. A cégnek van egy 1000 literes tartálya, ezt töltik tele vízzel. Teherautóról vagy pótkocsis traktorról szivattyú segítségével locsolnak. ÁÜagos napokon heti egyszer kapnak vizet a növények, a hőségre való tekintettel azonban a napi kétszeri locsolás mellett döntöttek. Vas Bálint hozzátette, bizonyos időközönként tápoldatot is kapnak a növények. Ezt mindig este adják, így a hatóanyagnak éjszaka van ideje felszívódni. Az öntözéshez csapvizet használnak. A Város és Lakásgazdálkodási Kht. a telepített balkonnövényeket és az újonnan telepített facsemetéket gondozza. A frekventált helyeken lévő virágágyásokért a Szabotín Kertészet felel. A napi locsolás mellett a gyomlálást is ők végzik Dombóváron. A kaposszekcsői növénygondozásban a Faluszépítő Egyesület is részt vállal. Nagy Károlyné, az egyesület elnöke arról számolt be, hogy évekkel ezelőtt még a locsolást is ők végezték önkéntes munkaként. Most a közcélú foglalkoztatottak naponta ellátják ezt a feladatot. A növényeket azonban a mai napig a Faluszépítő Egyesület vásárolja.- Minden évben kapunk pénzt az önkormányzattól - folytatta az egyesület elnöke. - A támogatási összegből növényeket vásárolunk és évente más utcát csinosítunk. Hol a buszmegálló, A dombóvári Ady Endre utcában Oh Kevin öntözi a virágtartókat. Az önkormányzat hajnalban és este locsol Sok helyen közmunkások locsolnak. hol a Közösségi Ház, hol az óvoda környékét szépítjük. Gyulajon az önkormányzat szerzi be a virágokat. Jelenleg 60-70 tő növény van virágládákba és a földbe ültetve is. Dobos Károlyné polgármester elmondta, hogy a közmunkások minden hajnalban meglocsolják őket. A hőségriadóra való tekintettel nem tervezi az önkormányzat a napi kétszeri öntözést, mivel a növények nagy része egy árnyékos parkban van, így szerencsére a nap nem égeti őket egész nap. Kocsolán a virágosítást és a virágok gondozását is közösségi összefogással oldották meg. Tavasszal levélben értesítette Trick Jánosné polgármester a lakosságot arról, hogy virágosítási programba fogtak. Virágmagok és virágpalánták érkezését várták. A virágos településen azóta a közfoglalkoztatottak mellett a lakosság is szívesen gondozza a növényeket. A településen lévő bolt előtti teret és a kocsolai üdvözlőtábla környékének virágágyásait is a környéken élők tartják rendben és öntözik. Mellettük a közfoglalkoztatottakból alakított parkgondozó csoport is napi szinten foglalkozik a virágokkal. Naponta 400-500 liter vizet hordanak szét Csikóstőttősön a növényeknek. Pintér Szilárd polgármester elmondta, hogy két közcélú foglalkoztatott munkaidejét a virágok öntözése teszi ki. Mivel kézzel hordják a vizet, ezért fontos, hogy napi 40-50 méternél többet nem kell megtenniük a kannákkal. Szakcson nem terveznek enyhítést a hőségriadó miatt- mivel településünk mező- gazdasági jellegű, így az emberek ezekben a napokban az aratással töltik az idejüket - ismertette Récsei Gábor, Szakos polgármestere. - Nem tervezzük az aszfalt locsolását, mint arra korábban már volt példa. 2003-ban olyan hőség volt ugyanis, hogy megolvadt az aszfaltréteg, nyomot hagytak rajta az emberek valamint a járművek. Ekkor nemcsak az önkormányzat, de a Magyar Közútkezelő Kht is locsolta az utakat. szakcs Járdafelújításra, motoros fűkaszákra és személygépkocsira pályázik Szakcs a CÉDE-forrás- ból. Récsei Gábor polgármester elmondta, hogy a Kossuth utcában és a Széchenyi utcában egy-egy ’ járdaszakaszt újítanak majd fel. A munkálatok összköltsége mintegy 1,4 millió forint lesz. Ugyancsak CÉDE-forrásból, 4 millió 460 ezer forint értékben szerez be két motoros fűkaszát az önkormányzat Az eszközök a közcélú foglalkoztatásban résztvevők munkavégzését könnyítik meg. ■ A polgárőrség rendszeresen használhatja járőrözéseihez az új autót. A polgárőrség is gyarapodik, mégpedig egy Opel Astrával. A gépkocsit 1,3 milüó forintért vásárolják, és az önkormányzat tulajdonába kerül. A polgárőrség rendszeresen használhatja majd járőrözéseihez, de emellett számos más esetben is a településen élők hasznára válik. A polgármester tervei szerint a helyi idősek otthonában élőket is ezzel a gépkocsival lehet majd orvoshoz szállítani, és az iskolások is utazhatnak majd a gépjárművel a különféle versenyeikre. ■ N. I. Aszfalttal burkolják a Kuri-völgyet gyulaj Közel 7,5 millió forintból újul meg a Kuri-völgy útburkolata Gyulajon. Az önkormányzat hazai decentralizált forrásból jut támogatáshoz, amelyből megújíthatja az 500 méteres útszakaszt. A Kűri-völgyben a közlekedés már régóta megkeseríti a helybéliek életét, de az önkormányzat eddig nem rendelkezett a javításához szükséges forrással. Az említett útszakaszon eddig szórt köves burkolat volt, de nagy részét már elmosta a víz. A fejlesztéssel aszfaltburkolat kerül rá, az út szélét padkázzák és a megfelelő vízelvezetésről is gondoskodnak. Az útfelújításnak a közeljövőben lámák neki, a szakértelmet nem igénylő feladatokat a közcélú foglalkoztatásban résztvevőkkel fogják elvégeztetni. ■ I. K. Régiós szintű lesz az idei fogathajtó verseny döbrököz Fogathajtó versenyt rendeznek július 18-án Döbrö- közön. Boczor Gábor, a Döbröközi Lovas Egyesület elnöke elmondta, hogy már több mint tízéves hagyomány a településen a lovasnap rendezése. A megmérettetésre nemcsak a kistérségből, hanem jóval távolabbról is neveztek hajtők. Többek között a Balaton környéke, Siklós, Harkány és Tófű is képviselteti magát. A fogatok a sporttelepen versenyeznek majd. A versenyszámok között közös ebédre is futja az időből. A település konyháján minden résztvevőnek sertéspörköltet főznek. A versenyt érdekes műsorszámok is színesítik. A népies fogatok versenyén helyi munkáslovak mutatkoznak be. Ez a mezőny 5-6 fogatot vonultat fel. Lesz vadászhajtás is, itt a sebesség lesz a lényeg. A bírók azt mérik,, ki teljesíti a legrövidebb idő alatt az általuk ki- jelölt pályát. A tombolasorsolás fődíja egy kiscsikó lesz, de több kacsa, birka és egy kecske is gazdára talál szombaton. A háziállatok mellett tárgynyereményeket is kisorsolnak. A gyerekek is jól szórakozhatnak, nekik a szünetekben lehetőségük lesz pónilovag- lásra, vagy patkódobóversenybe is benevezhetnek. ■ K. K. ■ A tombola fő- díja egy kiscsikó lesz. Az ország bármely részén\ a nyarat, kedvenc naßffi nem ke/l iemondaniaWM HIRDETÉS í 3HSW Mert idén is előfizetőnk után visszük a lapot. Kérjük, hogy a címváltozást legalább 5 munkanappal a nyaralás megkezdése előtt jelezze. Tel.: 74/511-538 hívható zöldszámunk: enesen A hír velünk jár! Két új kazán kerül a szakcsi iskolába SZAKCS A település 5,8 millió forintos támogatást nyert az Önkormányzati Minisztériumtól az általános iskola épületének fejlesztésére. A támogatásból két kazánt vásárolnak majd, a korábbi gázfűtésről kombinált tüzelésre térnek át, és főként hasáb, illetve rönkfát használnak. Récsei Gábor polgármester elmondta, hogy sajnos csak az igényelt támogatási összeg harmadát nyerték el, így a terveknek csak egy részét tudják megvalósítani. Tavaly közel 18 millió forint támogatást kapott a település ugyanebből a pályázati forrásból. Akkor szinte az összes nyílászárót lecserélték és az iskolaépület szigetelését is megoldották. ■ I. N. ♦ 4 i