Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-14 / 163. szám

MOZAIK Kate Winslet rövid időre szeretne visszavonulni, de nem akar teljesen eltűnni. Úgy érzi, egészen más jellegű feladatra van szüksége. Szíve­sen játszanak színházban, és musicalben is örömmel bizonyítana NYARADI GÁBOR A megszokás veszélye A szekszárdi utcák hangula­tosságát veszélyeztetik a semmiből előtűnő kérege- tők. Korábban csak a na­gyobb ünnepek alkalmával gyűjtöttek adományt, mára azonban akár naponta több­ször is megállítanak a közte­reken. egy harmincas éveiben járó hölgy igazolvány nélkül, egy kislányt ábrázoló fényképpel a kezében szób'tja le az em­bereket. Legutóbb egy kül­földi házaspárt sikerült ki­szemelnie. A nyelvüket nem beszélte, így minduntalan a fényképre mutatott szomorú arccal. A turisták, látva elke­seredését elővették pénztár­cájukat. az eddigi mélabús tekintet egyszerre fürkészővé, mohó­vá vált. A férfi elővett 1000 forintot, de az összeg nem tetszhetett, mert a nő meg­rázta a fejét. A férfi pénztár­cájára mutatott, mire az elő­vett még egy ezrest. Erre a nő már helyeslőén bólintott, eltette a pénzt, és sietősen távozott. Nem ment messzi­re, csak az utcasarokig, ahol egy gyanús külsejű férfi vár­ta. Egy ideg beszéltek, majd átadta a pénzt. többen látták ezt a jelene­tet, mégsem akadt senki, akin akár megdöbbenés vagy legalább meglepődés látszott volna. mintha megszokták volna, hogy a hamissággal kicsalt adományok gyűjtése ma már része egy kellemes kis­városi sétának. FAX: mm-m Hittel nevelik a gyerekeket tábor Először vonták be a roma fiatalokat a programba Öt napig tartanak rendhagyó hittanórát a Vasárnapi Iskolai Szövetség munkatársai Faddon, a nevelőotthonban valamint a fő­ként cigányok által lakott Kurdi saroknál. Márkusné Tibai Már­ta, az egyik szervező lapunknak elmondta, a szövetség munka­társai idén harmadik éve járnak a településre, hogy játékos mó­don vezessék be a hit rejtelmei­be a gyerekeket. Idén azonban először vonták be a programba a roma fiatalokat is. - Bibliai tör­téneteket olvasunk a kicsiknek, játszunk, énekelünk, vetélkedő­ket szervezünk. Minden tevékenység egy téma­kör, a hit köré csoportosul. Au­gusztus elején egy újabb egyhe­tes hittantábort is szervez a szö­vetség, s azqn dolgozunk, hogy oda ne csak a nevelőotthonban élő gyermekek juthassanak el, hanem azok közül a roma gyere­kek közül is néhányan, akik részt vettek a faddi programban. Különösen, ha jól szerepeltek a vetélkedőkön, aktívan részt vet­tek az órákon, de a családjuk anyagi helyzete nem teszi lehető­vé, hogy a gyerekek táboroztatá­sát finanszírozza - mondta Márkusné Tibai Márta. ■ R. T. Bibliai történeteket olvasnak a gyerekeknek A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon rák (VI. 22—VII. 22.). A Merkúr és a Nap együttállása fontos felis­merésre készteti. Ha képes beismerni gyengeségeit vagy vétkeit, őszintébb jövőt tervezhet. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Megnő a tettvágya és a kalandozási ked­ve, amikor a Rákban járja égi útját a Nap. Jó alkalma nyílik arra, hogy rég nem látott roko­nokkal, barátokkal találkozzon, szűz (Vili. 24-IX. 23.). Az egészsége nincs teljesen rendben. Fontos az, hogy ne foglalkozzon többet apróbb problémákkal, mint amennyit muszáj. mérleg (IX.24-X.23.). Lelkileg és fi­zikailag is jó formában van. Ve­selkedjen neki a munkának, akár régi terveinek kivitelezé­sébe is belefoghat. HOROSZKÓP skorpió (X. 24—XI.22.). Van egy sze­relme ott, ahol lakik, és egy ré­gebbi kapcsolata is szeretné új­jáéleszteni a viszonyt. Sikam­lós helyzet is kerekedhet ebből. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Pénzkereseti lehetőségei bonyolultan alakul­nak. Nem könnyű ez egy olyan érzelemgazdag személyiség­nek, mint Ön, de fontos, hogy kövesse céljai alakulását. BAK (XII. 22-1.20.). Ámor nyila szí­ven találja. Valaki nagyon kö­zel kerül Önhöz, akivel talán most megtalálja az igaz szerel­met. Érzéseik kölcsönösek. vízöntő (1.21-11.20.). Kellemes nap­ja lesz ma. Otthona korszerűsí­tésén gondolkodik, hogy még szebbé tegye környezetét, és egy nagy partira készülődik barátaival, szeretteivel. halak (II. 21-111.20.). Egy kis nézetel­térés adódhat a mai napon, a holdállásból kifolyólag, de Ön legyen türelmes és diplomati­kus, így minden szerencsésen megoldódik. kos (III. 21-IV. 20.). Romantikus uta­zást szeretne partnerével. Még egy rövid kirándulás is nagy örömet okoz, ha együtt lehet­nek kedvesével. bika (IV.21-V.20.). Kissé elégedeüen pénzügyi növekedésével, ám most valaki segíteni akar Ön­nek befektetési ügyeiben. Fo­gadja el a jó tanácsot! ikrek (V.21-VI.21.). A pénzügyekre és karrierre koncentrál. Ön és szerelme most nagyon közel kerülnek egymáshoz, érdemes kihasználni a nyár kínálta örö­möket. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke július 13-án: O Sorra omlanak bele a kertek az árokba & Súlyos motorbaleset lett az előzés vége & Mit kell tenni havi négyszázezer fixért? 9 Sikkasztás lehet a legújabb vád a volt polgármester ellen & Ki kapjon segélyt? A család szerint kiskirályok döntenek TE0L.hu HUMOR Feltöltődés Egy dögös csaj megy be a bárba, letelepszik az egyik bárszékre, majd hangos kop- panással lerak a bárpultra egy vibrátort.- Mit adhatok? - kérdezi a csapos pókerarccal.- Nekem egy vodka-naran­csot, a barátomnak meg négy ceruzaelemet... Profilváltás Férfi és nő szerelmeskedik az ágyban. A nő egyszer csak suttogva azt kérdezi:- Mondd, voltál te már új- ságpénzbeszedő?- Nem! - lepődik meg a fér­fi.- Akkor legfőbb ideje, hogy elkezdd. A férjem lépteit hal­lom a lépcsőházból. Anyós- Ki törte be az ablakot?- Én, de az anyósom a hi­bás, mert amikor hozzávág­tam a tányért, félreugrott. Mikor érdemes horgászni? Két horgász beszélget. Az egyik azzal dicsekszik, hogy a tóban milyen sok halat fo­gott már. A másik megkér­dezi:- És mondd, mikor érdemes horgászni ?- Egy és kettő között.- És miért pont akkor ?- Mert akkor ebédel a halőr. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 13.30-14.30 63-as főút, Nagydorog belterülete 14.35-15.35 63-as főút 21-23 km 15.45-16.45 63-as főút 16-18 km 17.40-19.15 63-as főút. Szedres belterülete 19.30-20.30 63-as főút 1-5 km 09.00-11.30 6-os főút 155 km szelvénye (Csúcsú Csárda előtt Szekszárd felől) 15.00-17.00 6-os főút 155 km szelvénye (Csúcsú Csárda előtt Bonyhád felöl) 09.00-11.00 Dombóvár, Rózsa u. 11.00-13.00 Dombóvár, Kórház u. 14.00-16.00 Dombóvár, Népköztársaság u. A Tolnai Népújság MÉDIATANÁCSADÓT keres. • Feladata: - meglévő ügyfélkör kezelése- új piacok megszervezése- üzletkötési stratégiák megvalósítása Az ideális - jó kommunikációs és probléma- pályazo: megoldó készséggel rendelkezik- pozitív gondolkodású, kitartó, ambiciózus egyéniség • Előny: A. ■ ■ szervezői, értékesítési területen szerzett gyakorlat, jogosítvány Amit - korszerű munkakörülmények nyújtunk: . multinacionális cég háttere- versenyképes, teljesítménnyel arányos jövedelem (alap+jutalék) A fényképes pályázatokat .jppcsolattartó” jeligére az alábbi címre kérjük elküldeni 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Tolnai Népújság A hír velünk jár! sl 11 (Minim Nyerjen 2 főre szóló belépőjegyet a Konyhádon, 2009. július 18-án 20.00 órakor kezdődő Denijén Ferenc-szuperkoncertre! < j r Bővebb információ: Trubics Zorán Uu_2U/(ftg; Melyik évben kapott Demjén Ferenc életműdíjat? Mi volt a TEOLhu legolvasottabb cikke július A válaszokat 2009. jú 8.00 órától várjuk sm 06-30/3030-272 Az első helyes megfejtést beküldő Tolnai Népújság A hír velünk jár! HIRDETÉS A hír velünk jár! minden szerdán! Ha a Tolnai Népújságban kedvezményesen feladja hirdetését MINDEN SZERDÁN egyszerre 3 lapban olvassák! (+Új Dunántúli Napló és Somogyi Hirlap) Információ: 1 ^ 74/511-534, e-mail: hird.tolna@axels.hu Tolnai Népújság

Next

/
Thumbnails
Contents