Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-13 / 162. szám
OLVASTAM HDMOR HARGITAI ÉVA Táncolni sohasem késő időnként elmereng az ember, hogy vajon mekkora esélye van megérni a nyugdíjas kort az egyre emelkedő korhatár mellett. Aztán persze eszébe jut, hogy már gyerekkorában is érezte, ezt a rendszert nagyon nem jól találták ki: előbb, még fiatalon kéne nyugdíjasnak lenni, és élvezni az életet, aztán kellene csak dolgozni. Azért vannak olyan szerencsések, akik megérik a nyugdíjas kort, és azt aktívan, sőt mi több, boldogan töltik el. A minap olvastam egy ausztrál férfiről, aki 36 évi haditengerészeti szolgálat után úgy döntött, szabad éveit tevékenyen és tartalmasán tölti el, azaz kipróbál mindent, amit korábban csak szeretett volna. így például a jelenleg 91 éves úriember megtanulta a hip-hop táncot, amit már lazán lejt, akárcsak a tinédzserek, akikhez öltözetével is alkalmazkodott. A hír szerint nem csak a modern táncban fiatalos a papa, hiszen nemrégiben feleségül vette új asszonykáját is, aki nála csak néhány évtizeddel fiatalabb. Az 58 éves ara minden bizonnyal jól járt, hiszen párja már nagyon jól ismeri a lépéseket, csak arról kell gondoskodnia, hogy úgy táncoljon, ahogyan ő fütyül. MOZAIK úgy érezte, mintha a testvérét csókolta volna. A Hermionét alakító Emma Watson a befejező Harry Potter-film forgatásán a szerepe szerint csókolózott a Ront alakító Rupert Grinttel, de azt mondja, olyan volt, mintha a testvérével kellett volna, mivel már tíz éve dolgoznak együtt Grinttel. Biztos? Egy eszméleüen jó csaj, világbajnok cicivel gyalogol az utcán. Karjában viszi a kis ölebét, aki a nő keblére hajtja a fejecskéjét. A pasik nyála csak úgy csorog... Az egyik be is szól:- Apám, de cserélnék azzal a kutyával!- Biztos? - kérdi a csaj. - Heréltetni viszem.. Az engedély Dühös asszony ront be a fegyverkereskedésbe:- Gyorsan egy pisztolyt! - kiáltja.- Van engedélye, asszonyom? - kérdezi udvariasan a kereskedő. Az asszony egy papírt nyújt át.- De hiszen ez a házasságlevele! - csodálkozik az eladó.- Na és? Ez nem elég? Rosszkor, rossz helyen... A férj a konyhaasztalnál ül és reggelizik, közben pedig újságot olvas. Fel sem néz, úgy szól a nejének:- Szivecském, kérek egy kávét! Az asszony szalad és már hozza is a feketét. A férj elveszi, majd elkezdi fogdosni az asszony mellét, fenekét.- Na de apukám, be kell menned az irodába!- Úristen, hát nem ott vagyok? Vendéglőben- Asszonyom! A férje becsúszott az asztal alá.- Dehogy uram, a férjem most lépett be az ajtón. Tökéletes kiszolgálás A maszek cukrászdába rabló lép be, fején harisnya.- Kérem a kassza kulcsát! A kiszolgáló hölgy gépiesen megkérdi:- Becsomagoljam, vagy itt tetszik elfogyasztani? Török fiatalok érkeztek Szek- szárdra az Európai Önkéntes Szolgálat közreműködésével. A kilenc lány és két fiú különböző időpontokig marad Tolna megye székhelyén: a többség három hét után hazatér, ketten azonban három hónapig ismerkednek a várossal, illetve az országgal. A török vendégek emellett óvodákat, táborokat is felkeresnek és különböző munkákban segédkeznek. Sőt, a Polip Ifjúsági Irodában török nyelvtanfolyamot is tartanak. Lapunknak az isztambuli Nihal Durhan és az ankarai Hilal Tekintas mondott számos érdekességet hazájáról, illetve magyarországi tapasztalatairól. Ők ketten fejkendőt viseltek, de ez a ruhadarab egyáltalán nem általános a csapaton belül - sőt, kisebbséget képvisel. Ezzel együtt nyitottságról, közveüenségről és vidámságról tettek tanúbizonyságot: valamint arról, hogy Törökországban még mindig hatékonyabb az angol nyelv oktatása, mint nálunk. Nihal Durhan szerint a török és magyar kultúra között rokonság van, ezért döntöttek úgy, hogy idejönnek. Hilal Tekintas azt is elárulta, sőt, énekével bizonyította, hogy a közelben hömpölygő Dunáról egy török dal is megemlékezik. ■ Sz. Á. Fejkendővel és nélküle: Nihal Durhan (balról), Tugba Sentürk és Hilal Tekintas a szekszárdi Polip irodában A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 318 cm, Paks 514 cm, Dombori 591 cm, Árvízkapu 966 cm. A Sió Palánknál 362 cm. HOROSZKÓP rák (VI.22-VII.22.). Túl nagy energiát fektet olyan dolgokba, amelyeknek egyelőre nincs eredményük. Gyermekeire, unokáira érdemes lenne egy kicsivel több figyelmet fordítani. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Jóízű beszélgetések, új ismeretségek teszik változatossá és kellemessé mai napját. Most érdemes a hivatás érdekében kihasználni a kapcsolatait szűz (VIII.24-IX.23.). Nagy lelkesedéssel forgatja az utazási irodák prospektusait. Legalább néhány napra hagyja el a megszokott környezetet. így valóban garantált lesz a pihenés, a kikapcsolódás. mérleg (IX. 24-X. 23.). Lehet, hogy szerelmi kapcsolata a végéhez közeledik. Próbálja minél tapintatosabban megfogalmazni, miért látja szükségét, hogy szakítsanak. skorpió pt 24—XI. 22.). Betegség miatt elmaradhat egy régebben betervezed munkája. Felgyülemlett tennivalóit azonban nem szabad halogatni. A rokoni, baráti segítség most jól jönne. nyilas (XI.23-XII.21.). Barátjának gondjai aggodalommal tölti el, és próbál neki segíteni. A hirtelen kipattant vita segít Önnek, hogy kiadja magából a feszültséget. bak (XII. 22-1.20.). Új terveket készíthet a jövővel kapcsolatosan. Ha sikeres akar lenni, és nagyon akarja, most mindent elérhet. A bolygók segítik céljai elérésében. vízöntő (1.21-11.20.). Túlságosan sok munkát vállal magára, emiatt nem bír kapcsolataira eléggé koncentrálni. Pedig a siker úgy érhető el, ha biztos bázist tud maga mellett. halak (II. 21-111.20.). Összpontosítson a fontos dolgaira. Közeli barátjának vagy partnerének öntse ki szívét, örömét, bánatát ossza meg, értékes tanácsokat kaphat. kos (III. 21-IV. 20.). Partnerével meg- szüárdulhat kapcsolatuk, vagy új partner adódhat, akivel teljesen boldog lehet. Szerelmi élete biztos alapokra kerül. bika (IV.21-V.20.). Nagyra értékeli környezete, még ha ezt nem mutatják is ki. Ha karrierről van szó, hagyatkozzon megérzéseire. Egy fontos személy nagyon szereti Önt. ikrek (V.21-VI.21.). Bármihez kezd a mai napon, arannyá válik kezében. Összehozza a sors egyik régi barátjával, akivel jó érzés emlékezni. Hilal a Dunáról énekelt önkéntesek A félhold országából érkeztek Magyarisztánba LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ: A JOKERSZÁM: 404931 HATOS LOTTÓ: ötös lottó: Telitalálat nem volt, a négyesek 1 326 075 j forintot, a hármasok j 17 205, a kettesek egyen- | ként 1155 forintot érnek. joker: A telitalálatos szelvény ezúttal nem volt. HATOS LOTTÓ: Itt Sem VOlt ji telitalálat, az ötösök 503 820 forintot, a négye- j sek 6265, a hármasok 1195 forintot érnek. HIRDETÉS KÖZKÍVÁNATRA: 2009-BEN ISMÉT ELINDULT AZ EGÉSZ ÉVEN ÁT TARTÓ RECEPTVERSENY! 'agy ízvadászat Önnek csak annyit kell tennie, hogy beküldi legkedvesebb receptjeit, melyekből a legjobbak naponta megjelennek a Tolnai Népújság hasábjain. A megye elismert konyhafőnökeiből álló zsűri kiválasztja a három legjobbat, melyek beküldőire fantasztikus nyeremények várnak! Mi több, az Önök által beküldött recepteket a megye legjobb mesterszakácsai készítik el, és a kiválasztott recepteket január 15-től november 1-jéig mindennap közöljük a Tolnai Népújságban. Küldjön egy receptet, és nyerje meg egyik fődíjunkat! np fin tz ft Y *r X? £ %Jf Mr vlAlk A teol.hu öt legolvasottabb cikke július 12-én: 0 Hatalmas a baj: összeroppanhat a megyei kórház 0 Nyolcvan motor dübörgött be a faluba - képek!! © Vízimalmot találtak a föld alatt Dombóváron - képek! O Brutális emelés: 45 százalékkal drágul a szemétszállítás ©Kellemes utca: patkányok dőzsölnek a bűzölgő szemétben - kép TE0L.hu * t