Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-13 / 162. szám
FOTÓ: MÁRTONFAI DÉNES FOTÓ: MÁRTONFAI DÉNES 20 09. JÚLIUS 13., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 KÖRKÉP Westernlovasok küzdöttek a lovastanya háziversenyén paks-csámpa Pécsről, Előszállásról, Hartáról, Dunaszent- györgyről és Nagydorogról is érkeztek versenyzők a csámpai Fenyves Lovastanya negyedik háziversenyére. Természetesen a csámpai és paksi lovasok is nyeregbe pattantak, hogy megmutassák, mit tudnak. Ezt pedig különféle ügyességi és gyorsasági versenyeken tehették meg. A programot Hajdú János, Paks polgármestere nyitotta meg, majd a gyermek trail, azaz western ügyességi verseny résztvevői álltak rajthoz. Itt Is és a felnőttek között is népes volt a mezőny. Az előbbieknél Horváth Barbara (Dunaszent- györgy), az utóbbiaknál Herpai Lajos (Pécs) nyerte el a kupát. A gyorsasági számokban Szalai Péter volt a legeredményesebb, a hordókerülést és a szlalomot is megnyerte. A csizmahúzó számban Polányi Máté lett az első, míg a páros versenyszámokban hazai győzelem született, a Fenyves tanya tulajdonosa, Ledneczki László lánya, Veronika oldalán megnyerte a nyergelőversenyt és a páros ügyességit is. Hirdettek ezeken felül még bikarodeót - igaz csak műbikán - apró gyerekeknek. Ezt a versenyszámot Strasszer Botond nyerte. A nap során íjászbemutató, lasszózás és linedance műsorszám is tarkította a kínálatot. ■ V. T. Gyermek ügyességi szám is volt Horváth Kata és Müller Adám három évig a Dombóvári Helytörténeti Múzeumban tevékenykedhet egy pályázatnak köszönhetően A múzeum arculatát tervezi siker A kulturális hagyatékot kutatják a múzeum új dolgozói Tolna megyeben huszonkét fiatal kapott három évre szóló munkaszerződést az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) Pécs 2010 nevet viselő rendezvény- sorozat keretében folyó „Űj munkahelyek a sikerért” című program jóvoltából Göttlinger Noémi Horváth Kata és Müller Ádám a dombóvári Helytörténeti Múzeumon keresztül nyújtottak be sikeres pályázatot az „Új munkahelyek a sikerért” című program keretében a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központhoz, így március közepe óta a múzeumban dolgoznak. Horváth Kata munkatársaival a Sarkantyúemlékkiállítást, a múzeum alakuló arculatát tervezi, valamint a mostani Kelcz-kiállítás is többek között neki köszönhető.- A kaposvári iparművészeti szakközépiskolában textiltervezőként érettségiztem, majd alkalmazott grafikus képzettséget szereztem. Néhány év kihagyás után a Kaposvári Egyetem művészeti karán rajztanár-kommunikáció szakon végeztem. Közel három évig egy pécsi vállalatnál dolgoztam, de egyik nap felhívtak, hogy nincs többé állásom. Hiszem, hogy semmi nem történik véletlenül, mert tíz perc elteltével jött a telefon: a dombóvári helytörténeti múzeumban lehet, hogy lenne állás. így pályáztam, és szerencsém volt, március közepétől már a Sarkantyú-emékkiállítá- son dolgozhattam - mesélte a múzeum új dolgozója. A programban való részvétel feltétele egy kutatási terület kimerítő elemzése volt. A hölgy Dombóvár művészeti életét ösz- szegzi készülő munkájában, ezen belül többek között, Horvai János szobrászművész, illetve Sarkantyú Simon, a kétszeres Mun- kácsy-díjas festőművész hagyatékát kutatja. Mint azt Horváth Kata lapunknak elmondta, Horvai János hagyatéka a közeljövőben a dombóvári helytörténeti múzeum gondozásába kerül. A dombóvári Helytörténeti Múzeum egy újabb nagyszabású terv megvalósítására készül, melyhez ismételten sikeresen pályáztak. - A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett „Múzeum padok és pedellus nélkül" pályázaton mintegy 49 millió forintot sikerült nyerni. Ebből a múzeumhoz tartozó volt főszolgabírói épület pincéjének komplett korszerűsítése és felújítása októbertől megkezdődhet, s a tervek szerint, jövő év derekán már a gyerekek számára hasznos foglalkozásokat rendezhetnek itt - tájékoztatott Kriston Vízi József múzeumigazgató. Békésen zajlott a szimpátiatüntetés jobbik Felolvasták Morvái Krisztina Európa Parlamenti képviselő levelét szekszárd Mintegy hatvanan vettek részt a Jobbik Magyarországért Mozgalom szombati demonstrációján Szekszárdon. A résztvevők egy része fekete nadrágot, illetve szoknyát, valamint fehér inget, blúzt viselt Egy férfin volt Magyar Gárda feliratú trikó. Hoztak magukkal nemzeti és árpádsávos zászlókat. Egyebek közt felolvasták Morvái Krisztina EP-képviselő levelét, amelyben lényegében a budapesti sajtótájékoztatón és demonstráción is elhangzottak szerepeltek. E szerint fel kíván szólalni az uniós parla- [ ment ülésén és minden uniós képviselőnek eljuttatja a 2006 óta tartó „tömeges rendőri brutalitásokról” szóló felvételeket ■ 1.1. Segít az áremelés, mert csökkenti a dohányáruk elérhetőségét Bár a fiatal felnőttek vannak leginkább tisztában a dohányzás káros hatásaival, a köreikben a legmagasabb a dohányosok aránya - derül ki a Szinapszis Kft. WEBBeteg kérésére készített felméréséből. Ez annyit jelent, hogy a 18-25 év közöttiek 36, a 26 -35 évesek 34 százaléka füstölög rendszeresen. Az életkor emelkedésével fordított arányban áll a cigarettázók száma, azaz a 65 év felettiek körében már csak 10 százalék hódol ennek a szenvedélynek. Összességében hazánkban a felnőtt lakosság közel negyede dohányzik. A dél-dunántúli régióban a 2008. évi népegészségügyi jelentés szerint a helyzet az országos átlagnál rosszabb, a felnőttek egyharmada rendszeres „fogyasztó”. Bár számos módszer segíthet, a helyzet még mindig nem kedvező. A szekszárdi Hársfa patikában elsősorban a nikotintartalmú tapaszokat és az orvos által felírható gyógyszert keresik a vevők. Előbbi a középsúlyos, míg utóbbi inkább az erős dohányosoknak jelent segítséget, természetesen rengeteg akaraterővel együtt. A dohányzás visszaszorításának sokféle módja van, ezek közül ki lehet emelni a társadalmi tényezők, intézkedések szerepét - mondta Läufer Éva, az ÁNTSZ kistérségi egészségfejlesztője. Az áremelés keresletcsökkentő hatása tagadhatatlan: leszokásra késztet, megakadályozhatja a rá- szokást, csökkenti az újbóli rá- szokás esélyét. Szintén javítja az arányokat a tájékoztatás, a figyelmeztető feliratok, a tömegkommunikációs ellenreklám, a promóció és reklámtilalom, valamint a dohányzás korlátozása. A kormányok azonban elsősorban a gazdasági következmények miatt aggódnak. Pedig tévhit, hogy a dohányzás visszaszorításával csökkenne a munkabelyek száma, illetve kevesebb lenne az adóból származó bevétel. ■ Hargitai Éva Hol gyújtanak rá a dohányzók? Hely Százalék Autóban, vezetés közben 7 Otthon, lakásban 10 Munkahelyen 12 Szórakozóhelyen 13 Közterületen, utcán 15 Otthon, lakáson kívül 19 FALUNAP Nagy sikerrel és nagy részvétel mellett zajlott a hetedik falunap Kistormáson szombaton a focipályán és a faluház mögötti téren. A sport, szórakozás és kikapcsolódás, mint például a főzőverseny mellett ingyen volt a gyerekeknek a körhinta, az ugrálóvár és egy hűsítő jégkrém. A felnőttek megmérethették a vércukrukat és a vérnyomásukat. A napot diszkó zárta. Schiller Luca és anyukája, Rózsa Nikolett (a képen) is jól érezték magukat a falunapon. A képgalériát keresse a TE0L.hu hírportálon Összehozta az egész falut a program mulatság Nem nehéz megjósolni, hogy jövőre is sikeres lesz a rendezvény tengeuc-szólöhegy A sportpálya füvén szép gólok, a pálya menti árnyas fák alatt finom étel-illatok, a Sport utca aszfaltján ugrálóvár és gyermek-sorversenyek fogadták a Tengelic-szőlőhegyi falunapra kilátogatót szombat délelőtt. A programon a háromszáz lelkes településrész apraja-nagy- ja részt vett. Markó Ildikó, a rendező Tengelic-Szőlőhegyért Egyesület újdonsült elnöke elmondta: önerőből bonyolítják le a hagyományos programot, a „hozzávalókat” igyekeznek maguk összeadni, így a rendezvény összehozza a szőlőhegyieket, és nem is kell sok pénz hozzá. A programban mindenki megtalálhatta a neki tetszőt, hiszen a fentieken túl volt motoros bemutató, habparty, este bál, sörivóversennyel és karaókeval. A focit a Sopronig Mászok csapata, a főzőversenyt Markó István, a gyermekrajzversenyt Antal Natália nyerte. Virágcsokorkötésben Jakab Istvánná, párnakészítésben Rajna Ferencné volt a legjobb, kü- löndíjat kapott Gál Pál Zita. Piskótasütésben Szilágyi Erzsébet és Vodli Veronika is kitűnően teljesített. A rendezvényen egy jósnő (az egyesület tagja) szolgáltatásait is igénybe lehetett venni. Ám úgy tűnik, az ő segítsége nélkül is előrejelezhető a jövő évi szőlőhegyi falunap sikere. ■ S. K. A főzőversenyt Markó István nyerte, aki vegyes pörköltet készített r M