Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-01 / 152. szám
MOZAIK főszereplésével folytatódik a nyolcvanas évek sikersorozata, a Szellemirtok. A harmadik részben a színésznő játssza a garázda kísértetek befogására alakult speciális csapat vezetőjét. Küldetése teljesítéséhez a dimenziók közötti utazást és a pokolba tett kitérőt is vállalnia kell. HANOL ERZSÉBET A tánctól lesznek fáradtak művészet Nagy szó, két fiú is van a közel hatvan lány mellett A hangulat csodás? évről évre egyre kevesebb magyar család tud időt, és főként pénzt fordítani a nyaralásra. Valószínűleg annak a baráti társaságból verbuválódott zenekarnak a tagjai sem jártak még soha üdülni, akiket nemrégiben láttam fellépni az egyik tévécsatorna műsorában. És arról sem vagyok meggyőződve, hogy a tehetségkutatónak szánt produkció elérte-e a célját. A SZÉPREMÉNYŰNEK aligha nevezhető zenészek a Dolly Roll Vakáció című dalával rukkoltak elő. Azzal nemigen vádolhatok, hogy csak szolgaian lemásolták volna az eredetit. Az előadás oly szomorkásra sikerült, hogy ha egy temetésen adták volna elő, az sem lett volna feltűnő. És amikor az énekes lány a „hangulat csodás” sort ejtette ki a száján rendkívül keservesen (nehéz volt eldönteni, vajon énekel-e, vagy inkább prózával kísérletezik), az ember már-már könnycseppeket vélt felfedezni zsíros hajzuhataga mögé bújt szemeiben. igazságtartalma minden bizonnyal van a produkciónak, hiszen gyakran a sírás kerülgetheti az embert, ha arról van szó, hogy idén sem tud nyaralni menni. Ám az is biztos, hogy ezt az előadást elnézve kis időre a kedve is elment tőle. szekszárd Talán egyszer majd, valamikor a diszkókban is hasznosíthatják azokat az ismereteket, amelyeket a szekszárdi gyakorló iskola hét elején kezdődött táborában szereznek a gyerekek. Aki ismerkedési tanácsokra, vagy drogmegelőzési ismeretekre gondolt, az ezúttal tévedett. Az iskolában ugyanis tánctábor zajlik, ahol a fiatalok körében különösen népszerű lépéseket is gyakorolnak, például a salsát, a diszkót, vagy show táncot, nem is akármilyen szinten. Mert a tábort a gyakorló iskola táncművészeti tagozata rendezi, élén Valkainé Daczó Eszterrel, a Pécsi Balett szólistájával, a tagozat vezetőjével, mellette több profi táncossal. Az egyhetes programon hatvan diák vesz részt, három korcsoportban, az óvodás-kisiskolásoktól az alsó tagozatosokon át a felsősökig. A táborozok között két fiú is van, ami Valkainé Daczó Eszter szerint nagy szó. A programban a tánc mellett egyéb művészeti ágakba is belekóstolhatnak a gyerekek. De a legtöbben, különösen a nagyok, ezen a héten a táncban fognak elfáradni. ■ S. K. u | 5 £ A felsős csoport a délelőtti foglalkozáson. A fiatalok körében népszerű táncokat is tanulnak a táborban Képgalériát keresse a TE0L.hu hírportálon mmmm A dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 541 cm, Paks 722 cm, Dombori 758 cm, Árvízkapu 1110 cm. A sió Palánknál 261 cm. HOROSZKÓP rák (Vl.22-Vll.22.). Azon fáradozik, hogy munkát kapjon, keresethez jusson. Most új munkát ajánlanak Önnek, reméli, hogy ettől növekedhet bevétele. Ha kell, szívesen dolgozik késő estig is. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Új szerelmi kapcsolata foglalkoztatja. Függetlenül attól, hogy el tudja-e képzelni a hosszú távú együttélést, jelenleg folytatni szeretné a kapcsolatot, szűz (Vili. 24-IX. 23.). Kegyetlennek tűnnek a reális dolgok. Túl szépnek és egyszerűnek látta a világot, ezért ma a kijózanodás napját éli meg. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Egy, a környéken tett séta segít abban, hogy levezesse a felgyülemlett feszültséget. Vigyáznia kell magára, hiszen az unokái esküvőjét is meg kell élnie! skorpió (X. 24—XI. 22.). Azt hiszi egy barátjáról, hogy elhanyagolja Önt, pedig csak nagyon elfoglalt. Keresse vele a kapcsolatot. NYILAS (XI.23-XII.21.). Alkalmazkodnia kell, még akkor is, ha nehezére esik. Pénzt, fáradtságot nem kímélve egyengeti családtagjainak útját. Közben ne feledkezzen meg önmagáról. bak (XII. 22-1.20). Júliusban pozitív változásokra számíthat, melyeken még Ön is meglepődik. Szerelmi kapcsolatában is változás történik, amit egyelőre titkolnia kell. vízöntő (1.21-11.20). A bolygóhatások optimizmusra adnak okot július hónapban. Értékes barátságokat köthet, és vidám pillanatokra számíthat. halak (II. 21-111.20). Lelkesítő élményekben részesül. Sikerül megvásárolnia valamit, ami ugyan sokba kerül, de nagy boldogságot okoz. Jobb, ha másoknak nem dicsekszik el vele. kos (III. 21—IV. 20). Egészségi panaszai helyreállnak, csak be kell tartania az utasításokat Egy régi szerelme vagy barátja feltűnik, amitől feltöltődik energiával. BIKA (IV.21-V.20). A Vénusz a Bikában jár, és segítségére van tervei megvalósításában, ez különösen a szerelemben érezteti hatását. Érzelmi boldogságot remélhet. ikrek (V.21-VI.21). Valaki szerelmi érzésekkel gondol Önre, de nem meri bevallani. Figyeljen, s hamar rá fog jönni, hogy ki az illető. Sok örömben lesz része. Tapasztalt tanerő A gazdag üzletember házitanítót keres rosszcsont gyerekei mellé.- A levelében azt írja, kiváló nevelői képességekkel rendelkezik. Mivel is foglalkozott eddig? - kérdi a jelentkezőtől.- Egészen pontosan állatszelídítő voltam. Esti mese A nagymama az unokája ágya mellett ül, és mesét olvas. A kicsi egy ideig figyel, aztán megszólal:- Nem tudnál kicsit halkabban mesélni? Úgy szeretnék már elaludni. Kanári- Miért sírsz, Pistike?- Takarítottam, és eltűnt a kanárim a ketrecből.- És hogyan takarítottál?- Porszívóval. Veszély- Kislányom, jegyezd meg, utcán ismerkedni veszélyes!- Miért, anyu?- Mert én is így ismertem meg az apádat. Továbbiak a TEOLhu hírportálon TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke június 30-án: O Bokros, Demján és Surányi is „klubtagok” 0 Árad a Duna: víz alá került a fél utca - fotók! 0 Különös csomaggal állított be egy férfi a rendőrségre & Tízen haltak meg balesetben 0 A jegyző is lemondott a polgármester után Dombóváron TE0L.hu Profitáló PR áraki „ ar gyerekek Cil Most óriási kedvezménnyel rendelheti meg PR hirdetését a Tolnai Népújságban. Újságírónk megírja vállalkozásának bemutatását, ami 1/8,1/4,1/2 vagy akár egész oldalon jelenhet meg lapunkban. Mindez az Ön által választott időpontban, hihetetlenül alacsony áron. További részletekről érdeklődjön a 74/511-523-es telefonszámon. A hír velünk jár! HIRDETÉS A recepteket küldjék be címünkre: 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. A borítékra írják rá: „Ai KÖZKÍVÁNATRA: 2009-BEN ISMÉT ELINDULT AZ ECÉSZ ÉVEN ÁT TARTÓ RECEPTVERSENY! Önnek csak annyit kell tennie, hogy beküldi legkedvesebb receptjeit, melyekből a legjobbak naponta megjelennek a Tolnai Népújság hasábjain. A megye elismert konyhafőnökeiből álló zsűri kiválasztja a három legjobbat, melyek beküldőire fantasztikus nyeremények várnak! Mi több, az Önök által beküldött recepteket a megye legjobb mesterszakácsai készítik el, és a kiválasztott recepteket január 15-től november 1-jéig mindennap közöljük a Tolnai Népújságban. Küldjön egy receptet, és nyelje meg