Tolnai Népújság, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-02 / 127. szám
HIRSAV Kamarás Iván most csak második versengés Megvannak a Fair Vezető kampány legjobb motorosai Kétezer négyzetméternyi aszfalt, három robogó, három nagy motor és pár ügyességi feladat. Ez jellemezte az Autó-Motor Fair Vezető kampányának motoros döntőjét. Hírességeink is megmutatták, mit tudnak két keréken a Safety-Hungaryben, amely a Honda vezetés- technikai pályája. Autó-Motor A tavaly útjára indított Autó-Motor Fair Vezető program idén még átfogóbb formában igyekszik szolgálni a közlekedési morál jobbá tételét, s ezáltal a baleseti statisztika javítását. A kampány ez évben kiemelten foglalkozik az autósok és a motorosok viszonyával a forgalomban, ráadásul a kétkerekűek szerelmeseit külön játékra hívta. A regisztráló robogósok és motorosok közül három-három szerencsés csütörtök délelőtt küzdött meg egymással az értékes nyereményekért a Safety-Hungaryben, a Honda vezetéstechnikai pályáján. A robogósok versenyében egy hölgy is rajthoz állt. Kelemenné Tóth Anita teljesítménye azonban nem volt elég ahhoz, hogy ő vigye el a fődíjat. A Honda NHX 110 Lead robogót és az ötvenezer forint értékű, Allianz gépjárműfelelősségbiztosítást a legügyesebb robogós, dr. Túri lózsef vihette haza, aki átlagos hétköznapokon szájsebészként keresi a kenyerét. A nagy motoros döntő igazi férfias harcot hozott. A tesztkörök után a mért eredmények alapján Szirmai András lett a leggyorsabb. Ő egy új Honda CBR 125R motorkerékpárnak örülhetett, valamint az Allianz kétszázezer forintos casco, illetve ötvenezer forintos gépjárműfelelősségbiztosításának. A komoly tétre menő küzdelmek után a kampányt támogató hírességek is megmutatták, ők milyen időeredményre képesek Az Autó-Motor Fair Vezető kampány motoros döntőjének résztvevői, köztük Terecskei Rita, dr. Túri József és Szirmai András, a három győztes a pályán. Robogón a Zanzibar énekesnője, Terecskei Rita és Csengeri Attila, a Madách Színház művésze küzdött meg. „A zenekar letiltott a motorozásról, mondván, hogy veszélyes és nem tenne jót a Zanzibarnak egy baleset miatti kényszerpihenő. Éppen ezért nagyon ritkán ülök nyeregbe” - árulta el Terecskei Rita, aki még így is jobbnak bizonyult ellenfelénél. „A versenyre nem készültem, bíztam az ösztöneimben és úgy látszik, ez most elég volt” - tette hozzá az énekesnő. Kamarás Iván és Müller Attila nagy motoron mérkőzött meg. Mindkét híresség naponta száll a nyeregbe, így nem okozott nekik gondot a pálya, amely az eredményeket nézve Attilának feküdt jobban. „Régóta motorozom, ráadásul másfél-két évig motoros futárként dolgoztam, így a városi forgalomban minden trükköt megtanultam. Ez a rutin segített talán abban, hogy én volKamarás■ Iván Á B most a Folytatódik a kampány A Fair vezető kampány nem ért véget, a www.fairvezeto.hu internetes oldalon regisztrált autósok közül három férfi és három nő méri össze tudását a program autós döntőjén. Megéri, hiszen rájuk is értékes nyeremények várnak. tam a gyorsabb. Ráadásul nemrég a Hungaroringen is lehetőségem nyílt kipróbálni a motorostudásom, nagy sebességnél. Teljesen másként kell kezelni ott a gépet, így nagyon fejleszti az érzékeimet" - árulta el Müller Attila, a Cool TV műsorvezetője. A szlalomozást a műsorvezetői szerepet betöltő Rákóczi Ferenc sem úszta meg. Igaz, a rádiós nem a kormány mögé, hanem egy profi oktató mögé ült fel a vezetéstechnikai pályán. „Iszonyatosan jó élmény volt, annyira érezhető volt, hogy a gép minden rezdülését érzi az oktató. HiheteÜen - mesélte a Danubius Pirítós műsorvezetője. - Én magam nem motorozok, veszélyesnek tartom és félek is tőle.” Életmód rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTO & MOTOR SZERDA UTAZAS CSÜTÖRTÖK Egészség PENTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALAD & NEVELES Hankook-Volkswagen: kölcsönösen előnyös A Volkswagen lett a koreai Hankook gumiabroncs- gyártó legnagyobb európai autógyártó partnere. Mostantól már a Transporter, a Caravelle és a Multivan modelleket is Hankook Radial RA 28-as típusú köpenyekkel szerelik fel. A T5-ÖS ezzel a kilencedik VW-modell, amelyre gyárilag kerülnek Hankook gumiabroncsok. AVWPolo BlueMotion étvágytalan A VILÁG LEGTAKARÉKOSABB ötszemélyes autójának ígéri a Volkswagen a hamarosan debütáló Polo Blue- Motiont. A kisautóban az előző BlueMotionnal ellentétben nem háromhengeres TDI erőforrás lesz, hanem a lényegesen csendesebbnek ígérkező új, 90 lóerős, 1,6 literes négyhengeres. A közös nyomócsöves egységgel mindössze 3,6 liter az autó átlagfogyasztása, ami az alacsony gördülési ellenállású abroncsoknak, a kiváló légellenállású karosszériának és a startstop rendszernek köszönhető. Államosítják Amerikában a becsődölt General Motorst fizetésképtelenség Harmincmilliárd dolláros állami tőkeinjekciót kap a világ egykori legnagyobb autógyára Csődvédelembe menekült az amerikai gazdaság hatalmának egykori szimbóluma, a világ nemrég még legnagyobb autógyára. A General Motors a legnagyobb amerikai iparvállalat, amely fizetésképtelenséget jelentett be. Timothy Geithner pénzügyminiszterbejelentése szerint a céget államosítják is: egy 30 milliárd dolláros tőkeinjekcióért cserébe a részvények 60 százaléka az amerikai, 12 százaléka pedig a kanadai kormány tulajdonába kerül. További 17,5 százalékot az alkalmazottak nyugdíjalapjai kapnak, a vállalat hitelezőinek csak a maradék 10 százalék jut. Vagyis a közösségi tulajdon aránya eléri majd a 90 százaléA GM michigani, Orion Lake-i üzemében biztos megszűnik a gyártás Megmenekült az Opel A GM LEGNAGYOBB európai leányvállalataként ismert, 50 ezer embert foglalkoztató Opelt a német kormány közvetítése révén szombat hajnalban tető alá hozott egyezség értelmében a kanadai Magna autóipari beszállító és az orosz Szber- bank vásárolja meg. Előbbi 20, utóbbi 35 százalékos részesedést szerez a cégben, amelyben a GM 35 százalékos részvénycsomagot tart meg. kot a tavaly 149 milliárd dolláros bevételt produkáló cégnél. Ahogy egy elemző fogalmazott gúnyosan: a vállalatot akár „Government Motorsra” („kormánymotorok”) is át lehetne keresztelni. Geithner azonban hangsúlyozta, hogy az állam csak ideiglenesen, a teljes összeomlás elkerülése érdekében száll be a cégbe. A csődvédelem iránti kérelem azért vált elkerülhetetlenné, mert a június 1-jei határidőig a GM- nek csak hitelezői 54 százalékával sikerült megállapodnia a több mint ötvenmilliárd dollár értékű kötvényállomány részvényekké váltásáról és a vállalat átszervezéséről. A 88 milliárd dolláros veszteséget felhalmozó cég életben maradása azonban az elemzők szerint továbbra is kétséges. A világszerte 252 ezer embert foglalkoztató óriásvállalatot ugyanis termékeinek egyre rosszabb hírneve mellett a globális autóipari válság is érzékenyen sújtja. Alapos karcsúsításon esik majd át a GM. Tizenegy amerikai autógyárát bezárják, háromban leállítják a gyártást. A túlélésre alkalmasnak tartott márkák (ilyen a Cadillac és a Chevrolet) akár három hónapon belül kikerülhetnek a csődvédelem alól, és fejlesztésekbe kezdenek. A Pontiac márkát azonban megszüntetik. A Hummer, a Satum vagy a svéd Saab márkák sorsa egyelőre bizonytalan. ■ I » I