Tolnai Népújság, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-27 / 149. szám
2009. JÚNIUS 27., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG HÉTVÉGE Bonyhád önarcképe 1859-ben „Szekszárdiéi dél-nyugatra egy posta-állomásnyira élünk. Körülbelül 6000 lélek lakja városunkat. Az Isten határunkat gazdagon ellátta termékeny száníofóld s kertekkel, gyönyörű bőséges rétekkel s elegendő dombokkal, melyek szőlővel beültetve középszerű borral fizetnek” - kezdi leírását a Vasárnapi Újság 1859. június 26-i számában Borbély Lajos, akitől nem idegen a szelíd humor sem. „Alig múlt el még egy század, mikor a rege szerint e város helyén csak egy árva csárda állott, melyben öreg asszony mérte magánosán a bort az utasok számára, s ezen »banyádtól nyerte volna a »Bonyhád« nevet. Ki tudja?” A lakosairól kis Jeruzsálemnek és a sváb Törökország fővárosának egyaránt nevezett helység előre is lépett a Bach-korszakban. „Nemcsak az Isten gondoskodott rólunk a természet által. Más részről is jő az áldás. Azelőtt mi csak afféle mezőváros voltunk, újabb időben azonban várossá neveztettünk ki; van polgármesterünk, itteni nyelven Bürgermeisterünk, tanácsossal, titkárral s több városi tisztviselővel, kiknek erélye városunk több előkelőbb részét már kövezet által is csinosíttatá.” Már csak az időjárással van kis baj: „Ruhánk már meg sem szárad, annyi esőnk jár.” ■ Dr. Töttős Gábor HAJDAN Június 27-én 110 éve, 1899-ben született Pakson Fetter Klára tanár. 100 éve, 1909-ben a megye- székhely pályázatot hirdetett 104 860 koronáért építendő csendőrlaktanyájára. 95 éve, 1914-ben Páriban felszentelték a katolikus kör új zászlóját s székházát: a tűzijáték fénye Kocsoláig ellátszott. Június 28-án 130 éve, 1879-ben sajtónk a szekszárdi polgári fiú- és felső leányiskola vizsgájáról közölt beszámolót 100 éve, 1909-ben a 25 éve tanító Kovácsné Nagy Lujza leánypolgári-iskolai igazgatót cikkel köszöntötte a Tolnavármegye. 95 éve, 1914-ben a Tolnavármegye és a Közérdek rendkívüli kiadásában tudatta: meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst A dombóvári Pál-napi rendezvénysorozat nyitónapjára összeálltak az „öregzenészek'' egy színvonalas és szórakoztató fúvós műsor erejéig Három napon át vigadnak pál-napi vigasságok A tegnap a művészeteké volt, ma belehúznak mondta, idén ötödik alkalommal érkeznek a régió különböző pontjáról fúvósok, hogy a közönséget szórakoztassák. A Kaposvári Katolikus Gimnázium fúvósai például már három éve mindig részt vesznek a találkozón, de idén Pécsről és Magyarszékről is érkeztek fellépők. Az estét egy humoros elnevezésű, komolytalan komolyzenei koncert zárta. A Daniel Speer Brass Show bemutatóján a jazztől a komolyzenéig sokféle stílus felcsendült. A fellépés érdekessége volt, hogy a zene mellett show-elemeket is láthatott a közönség, ugyanis a zenekar jelmezeket öltve megelevenítette az egyes darabokat. Míg pénteken a zene került a központba, addig a mai délelőtt a horgászoké, ők vetélkednek.- Előzetesen már 12-13 csapat jelentkezett a horgászversenyre - számolta össze Tusnovics Jenő, a Dombóvári Városi Horgászegyesület elnöke. - Még Ozoráról is várunk két csapatot a Tüskei tóhoz. A csapatokat három horgász alkotja, a tagokat szektorok szerint osztjuk el, így a tó területén, más-más helyen próbálhatnak Évek óta hagyomány a Szomszédolás Kupa 14. alkalommal rendezik meg a Pál-napi Vigasságokat Dombóváron. A tegnap kezdődött és vasárnapig tartó rendezvény a hagyományos programok mellett újdonságokat is tartogat az érdeklődőknek. Kazinczi Kata A péntek volt a vigadalom első napja. Farkas János, a Dombóvári Művelődési Ház Kht. vezetője elmondta, a napot a művészeteknek szentelték. Volt hangszerkiállítás, fúvószenekari találkozó, és az események sorában még egy koncert is helyet kapott. Délután öt órakor az Előtér Tárlat megnyitóján régi hangszerekkel ismerkedhetett a közönség. A kiállítás anyagának egy jelentős részét Balaskó János, a Dombóvári Városi Fúvószenekar vezetője ajánlott fel saját hangszergyűjteményéből, de helyet kaptak a kistérségből érkező érdekességek is. A program a Harmónia Unió Regionális Fúvószenekari Találkozóval folytatódott. Ez szintén Balaskó János nevéhez köthető. A zenekarvezető ela pál-napi Vigasságok záró napjára a dombóvári kistérségben működő civil szervezetek is megérkeznek. A szomszédolás kupa ad otthont a város környéki települések fellépőinek. Évről évre mutatják be az együttesek és egyesületek mennyit fejlődtek, az elmúlt időszakban milyen új műsorszámot tanultak, milyen új ötletekkel gazdagodott produkciójuk. A fellépők produkcióit zsűri pontozza. A legügyesebbek elismerésben részesülnek. Idén is több mint húsz fellépő csoportra számítanak a szervezők. a hastánctól az ugrókötél-be- mutatón át széles lesz a paletta. A kistérségi fellépők mellett Székesfehérvárról, Miskolcról és Szajolról is érkeznek csoportok. szerencsét. A verseny után közös főzést nem tervezünk, hiszen a Pál-napi Vigasságok egyik programpontja a főzőverseny lesz. A szombati napon az ifjúságnak is kínál érdekességet a rendezvény. Farkas János elmondta, hogy az idén először egy DJ találkozónak is otthont ad Dombóvár. Szombat este a rendezvénysátor ugyanis egy élő szórakozóhellyé változik, ahol a színpadon a modern fény- és zenetechnika ördögei váltják egymást. Délután öttől éjszakába nyúlóan öt lemezlovas gondoskodik a jó hangulatról. A vasárnap is tartogat meglepetést. A már hagyományossá vált Kistérségi Szomszédolás Kupa és a Szabadtéri Főző- és Sütőverseny mellett idén először az Unoka-Nagyszülő Országos Gála is a vigasság része lesz. A programot a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének együttműködésével hívják életre. A több mint 80 fellépő a két említett korosztályból kerül ki. A színpadon különböző zenés, táncos műsorszámokat mutatnak be, lesz olyan fellépő páros is, aki egy nagymamából és az unokájából áll. SMS-ROVAT (Az SMS-rovatban születés- napi, névnapi, házassági évfordulós üzeneteket, hirdetéseket, verseket, idézeteket, vicceket, megszólítás nélkül érkezett sms-eket nem közlünk. Nem jelentetjük meg továbbá azokat sem, amelyek szövegében közölt telefonszám nem egyezik azzal a számmal, amiről az üzenet érkezett. Ha az üzenethez telefonszám is tartozik, azt betűkóddal nem, csak számmal kiírva közöljük.) * SZIA, TE KICSI NŐ! Ha még aktuális, hívj vagy írj. Én 178/82/56 éves vagyok. Tel: 20-318-6548 * társam keresem egy hölgy személyében. En 168/75/29 vagyok. Simon- tornya és környéke. 30-253- 3086 * szia nika! írj elérhetőséget, ha elképzelésedbe beleférne egy füst- és alkohol- mentes, 41 éves macifiú. Koszi! L. 70-306-0838 * szekszárdon, a Béla téri templom parkjában több meserajzot találtam. Érdeklődni ezen a számon: 20- 215-3732 * ismerkednék vékony, bájos, szolid hölggyel Szek- szárd, Bátaszék és környékéről. 36 éves srác. Tel.: 70- 595-0852 * 165/56/32 éves, házias, kedves lány keresi káros szenvedélyektől mentes kedvesét gépész vagy mezőgazdász személyében, max. 35 éves korig. 20/969-3680 * szia „kingus”! Kérlek, írj magadról többet. Számom: 70/518-6813 * SZIA „KINGUS"! Én 32 éves vagyok, a számom: 30-393- 5865. * 41/175/85 elvált férfi keresi 30-38 év közötti hölgyek társaságát komoly kapcsolatra Tolnáról és 25 km-es környékéről. 20-476- 5630 * szia, Te kedves hölgy! Ha komolyan gondolod a tartós kapcsolatot, akkor várja elérhetőséged rövid bemutatkozással, Paks vonzásából egy 50-es úr! 30-964-2777 Tamási rendőr volt a legjobb forgalomirányítás Öt kapitányságról ötvenen versengtek A képek sorsa bizonytalan művészet Táblát avattak Szabó Dezső emlékére dombóvár Fésűs László, a Tamási Rendőrkapitányság zászlósa végzett első helyen a Megyei Forgalomirányító versenyen A tegnapi dombóvári megmérettetésen öt kapitányság 50 rendőre tett tanúbizonyságot arról, hogy kiválóan ismeri a karos forgalomirányítás fortélyait. A nevezők ötpercenként váltották egymást a dombóvári kereszteződésekben, a teljesítményüket két pontozó felügyelte. Emellett az elméleti tudásukról is számot adtak. Minden versenyben induló tesztet töltött ki. Dr. Kovács Zoltán rendőr ezredes a megnyitón elmondta, a forgalom felügyelete fontos, hiszen tavaly 260 halálos balesettel kevesebb történt az utakon, mint a korábbi években. A verseny második helyezettje Farkas Piroska, a Paksi Rendőrkapitányság főtörzsőrmestere lett, a harmadik helyen a szintén paksi Lacza Tamás őrmester végzett. A dombóvári rendőrök a középmezőnyben zártak. ■ K. K. A győztes, Fésűs László (jobbról) Kovács Zoltántól vette, át a díjat Remélem egyszer méltó helyükre kerülnek Szabó Dezső festményei, ugyanis az alkotások sorsa bizonytalan. S abban is, hogy nem lehet egy közösség akaratával szembe menni, még a MÁV- nak sem, hiszen állami cég, s az állam pedig mi vagyunk - mondta tegnap délután dr. Gaál Attila, a megyei múzeum igazgatója a szekszárdi vasútállomás várótermében. Az elhangzottak apropóját a Szabó Dezső festőművészt méltató emléktábla avatása, illetve a művész munkásságát bemutató album bemutatója adta. Szabó Szekszárd jeles alakja volt, a könyv fényt derít kiváló képességeire. ■ R. T. A művész munkásságát bemutató album magával ragadta a közönséget 4 4 < ) ■ Unokák és nagyszülők gáláznak.