Tolnai Népújság, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-18 / 141. szám

2009. JÚNIUS 18., CSÜTÖRTÖK ■ TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET Feladták a leckét történelemformálő szemé­lyiségek mondásait, gondo­latait gyakran idézi az utó­kor. Marcus Aurelius-tól például ezt: „Senki sem fá­rad bele abba, hogy hasznot húzzon.”. Vagy ezt: „Aki vétkezik, maga ellen vétke­zik, aki igazságtalan, magá­val szemben igazságtalan, hiszen önmagát teszi go­nosszá.”. Széchenyi Istvánnak is van­nak máig ható eszmefutta­tásai. Például ez az iparral kapcsolatos feljegyzés: „Ne­veljük az Industriát, ha egy kis kárunkkal esne is. Ad­junk példát, hogy ez ország­ban ne csak ki-ki megélhes­sen, hanem gyarapodhas­son is. Törekedjünk inkább a közjóra, mint csak a ma­gunk haszna elérésére. És ha nem csalódom, előbb- utóbb bizonyosan fel fogjuk találni önhasznunkat, ha a közjót előmozdítjuk, mint­ha csak kirekesztőleg a magunk dolgainkra ügyel­nénk.”. Táncsics Mihály szavai is frissek maradtak másfél év­századon át: „Hol az elöljáró bűntette után is megmarad­hat hivatalában, ott a törvé­nyek rosszak.”. Másik meg­látása a XIX. század elejé­ről: ....a politika az igazság he lyét foglalta el”. kérdés, hogy napjaink tör­ténelemformáló személyisé­geinek mely szavai szállnak majd nemzedékről-nemze- dékre. Az öszödi beszéd biz­tosan bekerül a történelem- könyvekbe, mint esemény, de idézni lehet-e belőle, leg­alább egy kurta mondatot? A vizitdíj eltörlését eredmé­nyező népszavazásról is ta­nulnak majd a diákok, ám Horn Gábor koalíciószagga­tó szavai - „Nem arra sza­vaztak, Feri, hanem arra, hogy menj a p...ba.” - még a lábjegyzetbe se kerülhet­nek be. alaposan feladták a leckét a történelemkönyv-íróknak napjaink vezéregyéniségei. A dombóvári Dasser B 42 Kft. vezetője, a Jedlik Ányos-díjas Karász Imre és családja 67 éve gyártja a szódavizet, és 5 éve minősített, saját természe­tes ásványvizes kúttal is rendelkezik. Ebből készítik az általuk forgalmazott, Akva-Dombó nevet viselő palackos italt. A Bajcsy-Zsilinszky út 8-ban lévő üzletben szörpöt, sört, bort, üdítőitalt is lehet vásárolni, valamint italadagoló automatát is forgalmaznak és töltenek. Nyitva tartás: 7 és 17 óra között, valamint szombaton 7-től délig. Telefonszám: 74/466-964 és 06-20-9213321 ▲ A fröccsre is hitelt kérnek fogyasztás Sörből fogy kevesebb, a bort inkább otthon isszák Az éttermekben egyre rit­kább az a vendég, aki az étele mellé bort vagy sört is kér, mondták a meg­kérdezett üzletvezetők. Az itallapot kevesen ké­rik el, a sláger a szóda és az üdítő. Mauthner Ilona A szekszárdi Garay étteremben jellemzően az esti és a hétvégi vendégek fogyasztanak alko­holt, ők általában sört rendel­nek - mondta Szalontai Péter üzletvezető. Jelentősen vissza­esett a forgalom borból, sörből, de még üdítőből is. Hasonló ta­pasztalatokról számolt be egy vidéki étterem vezetője is. Olyan, mintha a betérő vendé­gek az italfogyasztásukat in­kább otthon, a tévé előtt, a bolt­ban vásárolt sörrel oldanák meg, mondta. Néhány italbolt vezetőjét is megkérdeztük; ho­gyan alakult az elmúlt pár hó­napban a forgalmuk. A kisebb, vidéki kocsmákban a fröccs a sláger, míg a városi krimóban a sör. Bátaszéken, az italdiszkont­ban a termelői borokat két­literes kiszerelésben viszik in­kább a fogyasztók - mondta Rohmanné Berg Mónika tulajdo­nos. A sör az elmúlt hónapokban folyamatosan drágult, így a vá­sárlók úgy tűnik, a bort tartják olcsóbbnak. Ezt erősítette meg a szekszárdi legnagyobb italdisz­kont, a Bata Kft. egyik vezetője is. Náluk az utóbbi fél évben tíz szá­zalékkal esett vissza a forgalom. A vevők az olcsóbb bort, sört ke­resik. A dombóvári Dasser B 42 Kft. vezetője, Karász Imre szerint a multikkal árban nehéz felven­ni a versenyt, a kisebb vállalko­zóknak ugyanis rengeteg admi­nisztrációt, köztük a környezet- védelmi termékdíjat, kell napra­készen nyilvántartani. Náluk is először az árat nézik meg a ve­vők. Utoljára két éve emelték a szóda árát literenként 5 forinttal, mondta Karász Imre.- Jobban esik egy nagyfröccs vagy egy üveg sör, ha a baráta­im társaságában fogyasztom el - mondta Palotás Gábor. Otthon eszembe sem jut kinyitni egy üveget, ökör iszik magába, tart­ja a mondás is. Az tény, hogy rit­kultak az alkalmak amikor jut idő együtt sörözni, de ennek az az oka, hogy mindnyájan - né­gyen vagyunk haverok - plusz munkát is vállaltunk. Kell a pénz, a szórakozásra meg keve­sebb idő jut. Az italboltok vezetőinek ta­pasztalata szerint azonban a leg­több betérő vendégnek nincs szüksége arra, hogy társasága legyen a pohár söréhez. Sőt, az is egyre inkább jellemző, hogy pénz sincs náluk, de inni szeret­nének. Egyre hosszabb az a lis­ta, melyre a hitelben fogyasztók neve van felírva. Aki rendszere­sen törleszt, az számíthat to­vábbra is egy kis segítségre, aki viszont nem tud fizetni, annak nem jár se sör, se fröccs. A GfK Hungária Piackutató In­tézet legfrissebb jelentése sze­rint csökkenő kereslet tapasztal­ható a sör, a szénsavas italok, a gyümölcslevek, az ásványvíz, a felvágottak, a sonka, a kekszek, a rágcsálnivalók, a pörkölt kávé, a tej, a margarin, a mosópor és az öblítő iránt, az égetett szeszes italok és a bor értékesítése pedig stagnál. A házi kedvenceknek ugyanakkor eddig még nem kel­lett szenvedniük a válság miatt, a kutya- és macskaeledelt most is megveszik az emberek. Nö­vekszik az étolaj, a sajt, a jog­hurt, a tészta és a zsír értékesí­tése is, ami az intézet szerint ar­ra utalhat, hogy az emberek rit­kábban járnak étterembe, és gyakrabban főznek. Százhatvan éve ismerjük a fröccsöt kevesen ismerik a fröccs elne­vezésének történetét: a jeles esemény 1842 októberében, Fáy András présházában tör­tént, mely közkedvelt találko­zóhelye volt a kor szellemi elit­jének. Az irodalmi életben is ismert bankár meghívta töb­bek között Vörösmarty Mihályt és Jedlik Ányost a szüreti mu­latságra. Ez utóbbi a dinamó mellett a szódavíz feltalálója is. Jedlik elvitte ide a világ első szódásüvegét és a vendégek nagy csodálatára annak tar­talmából a kitöltött borba fröccsented. Ekkor jön be a képbe Vörösmarty, aki fröccs- nek nevezte el az új italt. azóta tovább bővült a lista: kisfröccs (1 dl bor, 1 dl szó­da), nagyfröccs (2 dl bor, 1 dl szóda), hosszúlépés (2 dl szó­da, 1 dl bor), házmester (3 dl bor, 2 dl szóda), háziúr (4 dl bor, 1 dl szóda), távolugrás (1 dl bor, 9 dl szóda), góré- fröccs (kis pohár bor, annyi szódával, amennyi a pohárba belefér). 3 HÍRSÁV Színházba mentek pályázati pénzből gerjen Színházlátogatásra nyert pénzt a gerjeni Kenessey Albert általános iskola a Tolna Megyei Köz­oktatás-fejlesztési Közalapít­vány pályázatán. A pénz­ből az iskola felső tagoza­tos diákjai mentek színház­ba, akik a Pécsi Nemzeti Színházban a Hyppolit, a lakáj című darabot nézték meg. (vm) Kitüntetést kapott a jubiláló tanítónő pincehely Arany katedra emlékplakett kitüntetéssel jutalmazta Hiller István ok­tatási és kulturális minisz­ter Herdics Béláné tanító­nőt, aki 40 éve oktatja, ne­veli a gyerekeket. A balla­gás alkalmával rendezett ünnepségen a község, az is­kola vezetői, pedagógusai és a szülők mellett köszöntöt­ték a mai és egykori tanít­ványai is. (vl) Rockkoncertek, foci, főzőverseny is lesz PAKS Harmadik alkalommal rendezik meg a Biritói Napo­kat. A kétnapos rendezvény­nek a közösségi ház és kör­nyéke ad otthont hétvégén. Itt lesz a már hagyományos P-Mobil koncert pénteken 22 órakor. Előtte környékbe­li amatőr együttesek, illetve a Beatrice lép fel, utána pe­dig a Tűzkerék. Szombatra kispályás labdarúgótornát és főzőversenyt hirdettek. Lesz néptánc és akrobatikus tánc, illetve motoros bemu­tató, este bál és tűzijáték zárja a rendezvényt, (vt) Nagy Feró, Beatrice @ TOVÁBBI HÍREK: www.teol.hu Megjelent a kisbefektető válság A világgazdaság kiismerhetetlen vadállat A vásárlók érdekeit nézik fogyasztóvédelem Kiemelten figyelnek a fiatalokra szekszárd A világgazdaság egy olyan vadállat, melyhez alkal­mazkodni tudunk, de soha nem ismerhetjük ki igazán. Patai Mi­hály, a Budapesti Értéktőzsde el­nöke használta ezt a hasonlatot tegnapi szekszárdi előadásában. A vállalkozói szalon rendezvé­nyén beszélt a tőzsde állapotvál­tozásáról és a válság előzménye­iről, következményeiről. Megállapította: nagy baj nincs, mert a napi átlagos rész­vénypiaci forgalom Budapesten hónapról hónapra emelkedik. Azt viszont a hazai értéktőzsde fogyatékosságaként említette, hogy egyetlen papíron áll vagy bukik minden: az OTP-részvé- nyen. Bécsben 4-5, New Yorkban legalább száz ilyen meghatáro­zó, egyformán erős értékpapír mozog a tőzsdén. Afelől nincs kétsége Patai Mi­hálynak, hogy a válság, ahogy jött, elmúlik, és a tőzsdeindex emelkedni fog, csak a sebesség kérdéses szerinte. A visszaesés pozitív változás­sal is járt: a Budapesti Értéktőzs­dén megjelent a magyar polgár. Eddig 75 százalékban a világ vá­sárlói határozták meg a magyar bux állását. Október óta már a forgalom 50 százalékát a hazai kisbefektetők bonyolítják. A tőzsdeelnök ezt is olyan jelnek tekinti, ami arra utal, hogy az emberek bizakodók, mernek be­fektetni. ■ W. G. Patai Mihály tőzsdeelnök szekszárd Mind a négy ellenőr­zést próbavásárlással kezdte a fo­gyasztóvédelmi hatóság szekszár­di kirendeltségének két munka­társa, Póczikné Orosz Valéria és Kiss Ernő tegnap délelőtt. A ki- rendeltség bemutató ellenőrzést tartott a megyeszékhelyen, mie­lőtt beindulnak a szezonális vizs­gálatok. A felügyelők, miután megkapták a megrendelt árut, igazolták magukat, majd követke­zett az ellenőrző mérés és az árel­lenőrzés. Bekérték a működési engedélyt és még néhány doku­mentumot, majd szemrevételez­ték az egységet. Ez utóbbi során például azt vizsgálták meg, hogy megfelelően tájékoztatják-e a ve­vőket az árakról, szem előtt van-e a vásárlók könyve, jelzik-e, hogy a helyiségben megengedett, vagy tiltott a dohányzás, s ez utóbbit, betartják-e. Az ellenőrzés végén jegyzőkönyv készült, amelyben a vizsgálat eredményét, az észrevé­teleket közölték a működtetővel.- A vizsgálat cél­ja a fogyasztók ■ Az ellenőrzés- anyagi érdekeinek ről jegyző­védelme, a vásárlók könyv készül, megkárosításához vezető gyakorlat kiszűrése, a tisz­tességtelen, megtévesztéshez ve­zető szabálytalanságok felderíté­se - mondta Póczikné Orosz Va­léria. A fentiek mellett fokozott fi­gyelemmel ellenőrzik a fiatalko­rúak védelme érdekében az al­kohol-, illetve dohánytermékek kiszolgálásának gyakorlatát, és ugyanezen termékek reklámozá­si szabályainak betartását.- Nem az a cél, hogy büntes­sünk, vagy elleheteüenítsük a vál­lalkozásokat - hangsúlyozta Kiss Ernő. - A fogyasztókat védjük, az ő érdekeiket tartjuk szem előtt. A tapasztala­tok azt mutatják, hogy - legalább is a vendéglá­tóegységek esetében - az utóbbi tíz évben folyamatosan csökkennek a hiányosságok, hi­bák. Az egyik ellenőrzött vendég­lő tulajdonosa, Kocka Gábor hasz­nosnak ítéli a hatóság vizsgálata­it. Mint mondta, a jó tanácsok, a felvilágosítás segítséget jelente­nek a számukra. ■ V. M. í >

Next

/
Thumbnails
Contents