Tolnai Népújság, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-17 / 140. szám
4 Görög hét volt az iskolában a tanévzárás előtti napokban gerjen Az ókori görög olimpiák történetét elevenítette fel a most zárult tanév utolsó napjaiban a gerjeni Kenessey Albert Általános Iskola egy úgynevezett projekthét keretében. Miután tanítás már nem volt az iskolában, így a tankönyvekre, a füzetekre sem volt szükség, pihentek a naplók is. A gyerekek a hagyományos osztálykeretektől eltérően ezúttal csoportokban dolgoztak. A csúcspont a sportversenyek, azaz az olimpia megrendezése volt, amelyre vendégek is érkeztek, a faddi iskola 32 fős csapata, pedagógusaik kíséretében. A gyerekek a versenyszámok előtt esküt tettek, majd futásban, gerelyhajításban, diszkoszvetésben, távolugrásban, grundbirkó- zásban és „lovas versenyben” mérhették össze erejüket. Utóbbihoz a paripákat is maguk fabrikálták partvisnyélből és kartonból. Á versenyek végén - akár az ókorban - megkoszorúzták a győzteseket. A záró program a település művelődési házában megrendezett görög est volt. Itt először a gyerekekből alakult munkacsoportok bemutatták a hét folyamán készített produkcióikat, majd minden érdeklődő megkóstolhatta a jellegzetes görög ételeket: a salátát, a gyrost, a pitát, amelyeket a gyerekek tanáraik és szüleik segítségével készítettek. Az izgalmas és fáradságos hét során a gyerekek megismerkedhettek egy másik nép kultúrájával. Az olimpiai megnyitón Orsós Bettina az eskü szövegét olvasta, Tózer Kinga (mögötte) az olimpiai lángot gyújtotta meg Helybe hozzák a vakációs programokat NAGYMÁNYOK Tavaly még Bony- hádra vitték a nagymányoki kisiskolásokat, vakációs programokra. Az idén helyben szervez nekik kézműves foglalkozásokat, csapatjátékokat és túrákat a családsegítő szolgálat két munkatársa: Horváth Lászlóné és Kari Béláné. Húsz gyerek jelentkezett a hétfőn indított egyhetes programra. A helyi iskolába járó nagymányokiak, kismányokiak és mázaiak. Mennek üzemlátogatásra, strandra, kirándulnak a szomszédos Váraljára, és részt vesznek egy rendőrségi napon is, melynek fő témája a közlekedés- biztonság lesz. Étkezésük és utazásuk költségeit a nagymányoki önkormányzat fedezi. ■ W. G. KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JÚNIUS 17., SZERDA Fájdalommal szülöd gyermeked? érzéstelenítés Ma már nem szükségszerű, hogy a vajúdás fájdalmas legyen Fájdalommal szülöd gyermekedet, áll a Bibliában az eredendő bűn egyik büntetéseként. És valóban, a szülés az esetek nagy részében azóta is fájdalommal jár, bár ma már ez nem szükségszerű, állítja dr. Gács Ernő, Tolna megye szülész-nőgyógyász szakfelügyelő főorvosa. F. Kováts Éva A huszadik század második feléig nem volt kérdéses, hogy a szülés fájdalommal jár. A szülési fájdalomcsillapításnak ma is sok ellenzője van, leggyakoribb érvük: eddig is fájdalommal jöttek világra a gyermekek, minek ezen változtatni, ez a világ rendje. Pedig a szülési fájdalomcsillapítás az utóbbi időben rendkívül nagy fejlődésen ment keresztül, többféle biztonságos formája alakult ki. A fejlett országokban a szülő nők 60-80 százaléka részesül valamilyen fájdalomcsillapításban, érzéstelenítésben, az egyik leggyakoribb az epidurális érzéstelenítés. ■ Maradandó károsodással járó szövődménytől nem kell tartani.- Szülés alatt olyan fájdalom- csillapító módszer szükséges, mely egyrészt nem befolyásolja sem a fájások hatását, sem a szülés lefolyását, sem a magzat állapotát, ugyanakkor a fájdalomérzetet kikapcsolja. Egyetlen olyan módszer van, amely megközelíti az ideális fájdalomcsillapítást a vajúdás alatt, ez - a teljes nevén - lumbális epidurális érzéstelenítés, köznapi nevén az EDA, magyarázta dr. Gács Ernő főorvos, a dombóvári Szent Lukács Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának vezetője. A megfelelően végzett epidurális érzéstelenítés nagyon sok előnnyel jár, megszabadítja az édesanyát a fájdalomtól, a rossz élménytől, miközben a tudata érintetlen marad. Ellazítja a szülőcsatornát, könnyebben gördül ki a baba feje. Ugyanakkor a módszer a gyermek számára is előnyös, mert javítja a méhlepényvérellátását, ezért jobb lesz a magzat oxigénellátása a szülés O c A hippokratészi eskü is kötelezi az orvost Az orvos egyik legfontosabb tevékenysége, melyre még a hippokratészi esküje is kötelezi, a fájdalom csillapítása. Az epidurális érzéstelenítés a szülés alatt teljes fájdalommentességet biztosít Nem fáj a méh- összehúzódás, a gátmetszés és annak elvarrása. Nem érzi a kismama a méhűri betapin- tást, az esetleg szükségessé váló méhlepény-leválasztást Előnye, hogyha szülészeti műtétre kerül sor, akkor semmi további beavatkozás nem szükséges, az érzéstelenítés adott Dr. Gács Ernő főorvos és Pajcsics Lászlóné főnővér Selidiné Sohonya Irénnel és újszülöttjével Szülések száma a dombóvári kórházban i i i ________I__________I . __________i II II 2000 1 t -t.. t ---H-- - - t----------—i-----------1-------------1-------------1-------------r-------------1-----------2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 Ó 100 2ÓO 3Ó0 4Ó0 5ÓO 600 700 FORRÁS: alatt. Koraszülésnél ez kimondottan terápiás javaslatként szerepel, az epidurális érzéstelenítés a legkíméletesebb mód, ami mellett világra jöhetnek az esendő korababák. A módszer képzett személyzetet igényel, az epidurális érzéstelenítést a legtöbb kórházban a szülészorvosok végzik egy tanfolyam elvégzése után, de aneszteziológus háttér mindenképpen szükséges. Dombóváron az úgynevezett „sétálóEDA”-t alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy nincsenek ágyhoz kötve a kismamák, az érzéstelenítés alatt és utána is mozoghatnak. A számtalan előny mellett Tolna megyében mégis az anyák mindössze 5-10 százaléka választja a fájdalommentes szülést, míg Pécsett a vajúdók 40-50 százaléka kér epidurális érzéstelenítést. A nagy eltérés oka Gács főorvos szerint az, hogy Tolnában korábban nem volt hagyománya az ilyen szülésnek, így nem nagyon ismerik a kismamák, sőt néha még a védőnők és egyes orvosok sincsenek tisztában az előnyeivel, ezért nem propagálják. Az idegenkedés oka többnyire a szövődményektől való félelem. Elterjedt, hogy akár végleges bénulás is létrejöhet. Ezek az előítéletek vagy félelmek azonban teljesen megalapozatlanok.- Minden orvosi beavatkozásnak van rizikója, itt is előfordulhat szövődményként 1-2 napos fejfájás, hátfájás, de maradandó károsodással járó szövődménytől nem kell tartani. Leggyakoribb szövődménye az, ha nem sikerül a fájdalomcsillapítás. A végleges bénulás gyakorlatilag lehetetlen, a gyógyszer okozta „bénulás” a gyógyszer lebomlása után teljesen elmúlik, mondta dr. Gács Ernő, aki eddig több mint kétezer szülést vezetett le epidurális érzéstelenítéssel. Műszerekkel ellenőrzik a szülés haladását epidurális érzéstelenítésnél a fájdalomcsillapítással egyidejűleg szükséges a szülés haladásának pontos ellenőrzése. Ezt a technika segíti. A fájások ellenőrzésére úgynevezett cardiotokográfot használnak, mellyel a szülés alatt a magzati szívműködést és fájástevékenységet tudják ellenőrizni egyszerre. Információt kapnak a méhen belüli magzat állapotáról és arról, hogy milyen gyakoriak és milyen hosszúak a fájások. Hogy a szülés valóban „halad-e”, azt a táguló méhszáj időnkénti vizsgálatával ellenőrzik. Érték lesz a hulladékból Vas, színesfém felvásárlása a napi legmagasabb áron Elektronikái hulladékot, színesfémhulladékot, katalizátort is átveszünk Központi cégünk, az Inter-Metal Recycling Kft. budapesti székhellyel rendelkezik, ennek cégcsoportjaként jött létre Szekszárdon a Szekszárd-Metal Recycling Kft Cégcsoportunk tagvállalatai fémhulladékok begyűjtésével, kezelésével és hulladék haszonanyagok kereskedelmével foglalkoznak. Engedéllyel rendelkezünk fémhulladékhoz kapcsolódó veszélyes hulladékok - pl. szennyezett fémhulladék, elektronikai hulladék, gépjármű katalizátor hulladék - átvételére, szállítására és kezelésére is. Célunk, hogy ügyfeleink és feldolgozópartnereink segítségével növeljük a hulladékokból kinyerhető és újrafeldolgozható alapanyagok mennyiségét, hozzájárulva ezzel a természeti erőforrásokkal való ésszerű gazdálkodáshoz. Célunk továbbá, hogy tevékenységünkkel megakadályozzuk a káros anyagok környezetbe kerülését az emberi egészség megóvása és a természeti környezet épsége érdekében. a SZEKSZARD-METAL RECYCLING KFT. 7100 SZEKSZÁRD, SIÓ U. 5. TEL: 74/511-058 WEB: WWW.INTERMETAL.HU HIRDETÉS Pipo Várkastély Ozora ' f ^ § Múzeumok éj szakáj a II. Múzeumi Piknik 2009. június 20. Várudvar: 18:00-24:00: Lampionkészítés gyerekekkel Solymászbemutató Tűzzsonglőr-bemutató Éjszakai tárlatvezetés Várkert: 18:00-24:00: II. Múzeumi Piknik Közös tábortüzgyújtás 00:00:Takarodó Gyermekjegy: 300 Ft ____________Felnőtt jegy: 500 Ft____________