Tolnai Népújság, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-16 / 139. szám

OLVASTAM HUMOR BUDAVÁRI KATA Szemet szemért, ujjat kecskéért PEDRO HARAPOTT. És ezzel újabb botrányt okozott. A harapnivaló ugyanis egy ujj volt, a berlini állatkert igaz­gatójának ujja, Pedro, a csimpánz nem kap büntit, a direktor pedig igyekszik a lehető leggyorsabban elfelej­teni az ügyet, bár ez, most már kissé ujjhíjasan nem lesz olyan egyszerű. AZ ÁLLATBARÁTOK - legalább­is mostanság - gyakran ta­lálnak kivetnivalót az állat­kert működésében. Az első kellemetlenkedők zöld párti politikusok voltak, akik egyebek mellett azzal vádol­ták az igazgatót, hogy enge­délyezte tigrisek és jaguá­rok Kínába szállítását, ahol az állatok valószínűleg im­potencia elleni kezelések alapanyagaiként végezték. Aztán az állatkert vezetője bevallotta, hogy 1991-ben saját kezével tekerte ki a nyakát néhány gazdátlan kismacskának, szigorúan ál­latbaráti szeretetből. A kö­zelmúltban pedig a látoga­tók elborzadva nézték végig, ahogy az állatkert farkasfal- kája egy kecske tetemét marcangolja cafatokra. a kert szóvivője a legutób­bi, ujjeszegetős történetet ugyan azzal magyarázta, hogy a csimpánzcsoport ve­zetője csupán a dominanci­áját mutatta ki. Ám az is le­het, hogy Pedro elunta a majomkodást, és így szol­gáltatott igazságot állattár­sainak. MOZAIK a musicalek világából kis időre átlép a mesék földjére. Őrá bízták A szépség és szörnyeteg legújabb változatának női főszerepét. A történet szerint a gazdag, arrogáns fiú kénytelen eltorzult külsővel élni, amíg rá nem talál az igaz szerelem. ikrek (V. 21—VI. 21.). A borostyán és a tigrisszem az Ön gyógyító kö­ve. Óvja ezekkel is az egészsé­gét! Pénzbeli ügyeivel legyen óvatos most, fogyó Hold idején! rák (VI. 22-VII. 22.). Szent Iván ha­vában bátran evezzen a roman­tika vizein. Úgy érzi, hosszú lesz ez a nyár, mivel új boldog­ságot talál a szerelemben. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Egy megnyerő modorú új barát vonzó mindaddig, amíg fel nem fedezi, hogy teljesen meg­bízhatatlan. Ilyen kapcsolatok­ra nincs, és a jövőben sem lesz szüksége. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Választás után Ön most a csendes készenlét állapotában van. Figyel, kész az új'benyomások befogadá­sára. mérleg (IX. 24—X. 23.). Egy Önhöz közelálló személy, akinek dús a képzelőereje és közismert a találékonysága, most szerelmét 1 ajánlja fel. Fogadja el. Nem ve­szíthet semmit. skorpió (X. 24—XI. 22.). Világot akar látni, s ha lehet, mostanában akarja kivenni a szabadságát. Ha párjával utazik, ez különö­sen kellemes lesz, ha egyedül, akkor társra lel. nyilas (XI.23-XII.21.). Ön határozot­tan kalandvágyó, de a fogyó Hold idejében lefékez, hogy öt­leteit hasznosan átültesse a gyakorlatba. Elképzelhető, hogy ezzel pénzt keres. bak (XII. 22-1.20.). Gyorsan és ered­ményesen végzi munkáját, de másokra ne erőltesse saját tempóját. Érzelmi életét tegye harmonikusabbá. vízöntő (1.21-11.20.). A Hold fo­gyatkozik, és ez energiafel­használásra serkenti a Vízöntő­ket. Csökkenhet a lendülete. Ennek főként az Ön körül dúló viszályok az okai. halak (II. 21-111.20.). Az utolsó ne­gyedben járó Hold fogyatkozik, Díjazás Két ügyvezető igazgató be­szélget:- Te fizetsz az embereidnek?- Én nem.- Én sem. És bejárnak?-Be.- Az enyémek is. Te, nem ké­ne ezektől belépődíjat szedni? Televízió- Pistike, az utóbbi időben egyre jobb és jobb osztályzato­kat kapsz. Valid be, ki segít?- A televízió! Elromlott. Uborka A szőke áll a boltban, a ko­sarát teleteszi uborkával, mi­kor tele van, visszateszi. Mi­kor ezt már háromszor meg­csinálta, odamegy az őr.- Mondja, hölgyem, mit csi­nál?- Tudja, ma voltam kozmeti­kusnál, és azt mondta, hogy jót tesz az arcomnak az uborkapakolás... Lovasugratás Krisztina a lovasiskolában gyakorol. Az edző figyeli, ho­gyan ugorja át az akadályo­kat. Az egyiknél azonban a ló hirtelen lefékez, Krisztina. pedig leesik a lóról, át az akadály túloldalára.- Remek, Krisztina! Csak legközelebb a lovat is vigye magával! Száz fotós rajzik Tolnába ...................... . ny ári egyetem Három különleges kiállítás várja az érdeklődőket Még soha nem tartotta a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) a Fotóművészeti Nyári Egyetemét Tolna megyé­ben. Ezúttal Bonyhádon gyűlik össze legalább száz fotós. Ihárosi Ibolya Jakabhegyi úton (egyetemhez közeli) 2x9 lakásos társasházban bonyhád A Vörösmarty Művelő­dési Házzal közös rendezvény programjáról Győri Lajos, a szö­vetség elnöke tájékoztatta hétfőn a sajtót. A művelődési házban a program első napján, július 4-én nyílik a 26. MAFOSZ Szalon kiál­lítás, amely a szövetség pályázatá­ra érkezett 64 alkotócsoport 603 fotográfusának 1099 alkotásából válogat A tárlat anyagát a Fotó hungarikum 2009 címmel megje­lent kötet is bemutatja. A Szek­szárdi Fotóklub négy fotósa, Dér Judit, Kovács Balázs, Retkes Ta­más és Saárossy András egy-egy képe is szerepel az albumban. A kiállítás megnyitóján adják át a Szalon és a Nemzetközi Fotómű­vész Szövetség díjait és diplomáit. A nyári egyetem előadásokból, fotósétákból és fotótúrákból áll, amelyek során a résztvevők fel­keresik Tolna megye nevezetes­ségeit, például a gemenci erdőt, Győri Lajos ismertette a bonyhádi Fotóművészeti Nyári Egyetem programját. Mellette a 2009-es album Sárközt, az ozorai várat, Hő- gyészt, Szekszárdot. Az itt ké­szült fotókból Bonyhádon és a fő­városban is rendeznek kiállítást, ha lesz rá pénz, úgy album is ké­szül a képek legjavából. Kalaznón július 10-én állandó fotótörténeti galéria nyílik Győri Lajos gyűjteményéből. A műve­lődési házban a Mesés fényké­pek című, Benedek Elek emlé­kére hirdetett pályázatra érke­zett fotókat állítják ki. A nyári egyetemen a Szülőföld Alap támo­gatásával 15 határon túli alkotó in­gyen vehet részt. A program nyi­tott, bárki részt vehet az előadáso­kon és fotózásokon. A sajtótájékoz­tatón adta át a szövetség elnöke Máté Réka fotográfusnak az uta­zási pályázat különdíját igényesen kialakított lakások még korlátozott számban leköthetők. 41-68 nm-ig Átadás: 2009. november. Hitel, szoc.pol. igényelhető. Érdeklődni: 30/479-4650 TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke június 15-én: O Szörnyű baleset! Csontját törte az áramütés után megégett fiú & Teljes útzár! Kamionba rohant egy autó! 0 Súlyos baleset: kamionba ütközött a kormánynál elalvó autós O Súlyos baleset: a teheneket igen, a sorsát nem kerülte el 0 Gyurcsány után is maradtak! Ezer napja tüntetnek Szekszárdon TE0L.hu Pécsett, a Papkertben 30 - 60 - 70 - 80 nm-es ÚJÉPÍTÉSŰ társasházi LAKÁSOK ELADÓK a beruházótól, beköltözhető állapotban. Egyedi gázfűtéssel, belső udvarral, teremgarázzsal, zöldövezetben. Szoc.pol., kedvezményes hitel igénybe vehető! Tel: 20/3264979 PÉCSETT, A SZIGETI VÁROSRÉSZBEN 8 lakásos társasházban még 3 db lakás nagy árengedménnyel eladó. prebibau@dravanet.hu Tel.: 72/327-299,30/8624-381 VÁSÁRODON ÉRTÉKÁLLÓ ÚJ LAKÁST! Pécs-belvárosi (SURÁNYI ÚT) zöldövezetben. ú| építésű, exkluzív. társasházi lakások még korlátozott számban eladóki 20/98040-40, 20/9-782-760 www.suranyikert.hu igyekezzen elébe menni a vár­ható eseményeknek. Tartsa sa­ját kezében élete irányítását. Őrizze egészségét a jade kő és a holdkő segítségével. kos (lll.21-IV.20.). A Kos-jegyben a fogyó Hold, s ez időben köny- nyen megállapodásra juthat, csak ne legyen erőszakos. En­gedje, hogy társai is elmond­hassák véleményüket a közös összejövetelen. bika (IV.21-V.20.). Fogyatkozó Hold idején ne vegyen semmit szívére, mert azzal árthat az egészségének. Magánéletében megpróbáltatásokra számíthat. Szenvedéllyel veti bele magát feladataiba. _____________________________________________HIRDETÉS Pé cs-belváros, Lyceum utcában épülő társasházban 1 iroda + 5 lakás eladó, www.lyceum- haz.hu Tel.: 30/525-75-95 PÉCSETT. SZIGETI VÁROSRÉSZBEN egyetemhez közel épülő társasházban LAKÁSOK ELADÓK Ir.ár: 265 000 Ft/mn Szoc.pol., kedvezményes hitel igénybe vehető. Érd.: 30/611-3275, 20/516-3337 Isten Két beképzelt bagoly beszélget. Az egyik megszó­lal:- Az isten álmomban azt mondta, hogy én vagyok a legszebb bagoly a Földön! Mire a másik:- Hát én ilyet nem is mond­tam! Óvatosság- Miért rak a szőke nő sap­kát és sálat a számítógépre?- ???- Hogy el ne kapjon valami­lyen vírust... Házasság Az ifjú házaspár beszélget vacsora előtt:- Drágám, már megint főze­léket adsz nekem?- Nem lehet mindig húst enni!- Bezzeg amíg udvaroltam neked, addig minden nap volt hús!- Igen. De láttál már olyan horgászt, aki akkor is ku­kaccal traktálja a halat, ami­kor már kifogta? kozármislenyben új építésű 57, 67 és 70 nm-es lakások eladók. Tel.: 20/5652-562 HOROSZKÓP t í i

Next

/
Thumbnails
Contents