Tolnai Népújság, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-03 / 128. szám

5 2009. JÚNIUS 3., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG INTERJÚ ep-választás Szent-Iványi István szerint a stabil európai értékrend, a humanizmus, a tolerancia megvéd a szélsőségektől. A szabad demokraták követelése, hogy minden európai főiskolás, egyetemista egy félévet külföldi intézményben tölthessen. KISZÁMÍTHATÓBB LESZ A VILÁG Névjegy: Szent-Iványi István 1958. november 12-én született Kecskeméten. Az ELTE bölcsészkarán néprajz-szociológia szakon szer­zett diplomát, egyetemi doktor. A Szabad Demokra­ták Szövetségének alapító tagja. Az MTA Néprajzi Intézetének tudományos munkatársa 1989-től 1990-ig. A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője 1988-tól 1989-ig, majd 1992 és 2004 között A Liberal International alelnöke 1997-től 1999-ig. A Kül­ügyminisztérium, politikai állam­titkára 1994 és 1997 között Az Országgyűlés Külügyi Bizottságá­nak elnöke 1997-től 2002-ig. Az Európai Integrációs Ügyek Bi­zottságának elnöke 2002 és 2004 között. SZDSZ frak­cióvezető: 1997-1998 és 2000-2002. Az EP Kül­ügyi Bizottságának tagja 2004-től és «_ Koreai Vegyesbizottság 3. alelnöke. Az európai roma­stratégiát a követ- kező ciklusban el kell fogadtatni. A szabad demokraták azt tekintenék sikernek, ha két képviselőjük bejutna az unió parlamentjébe- Mi liberálisok azon va­gyunk, hogy ne öntsük ki a fürdővízzel együtt a gye­reket - mondta lapunknak Szent-Iványi István, az SZDSZ listavezetője. Sze­rinte a piacgazdaságról nem szabad lemondani csak azért, mert a működé­sében most komoly zava­rok keletkeztek. Ihárosi I. - Lengyel J. Szent-Iványi István, az SZDSZ Európai Parlamenti választási listájának vezetője a Tolnai Nép­újság szerkesztőségében vála­szolt kérdéseinkre.- Miért is szavazzon 200 ezer szabad, demokrata választó az SZDSZ-re?- Az SZDSZ-nek alapvetően két üzenete van. A társadalmi, belpolitikai üzenetet is európai összefüggésrendszerbe tesszük. Abból indulunk ki, hogy az el­múlt időszakban felerősödtek az országban a belső feszültségek, gyűlölködések. Ezek már eljutot­tak olyan gyilkosságokig, ame­lyek esetében nem lehet kizárni a rasszista indítékot. Ennek megálljt kell parancsolni! Szerin­tünk európai módszerekkel, il­letve értékek alapján lehet a fo­lyamatot megállítani. Európa azért erős, stabü, azért védett a szélsőségekkel szemben, mert világos értékrenddel válaszol ezekre a jelenségekre. A huma­nizmus, a tolerancia, a kölcsönös megértés, a kompromisszum-ke­resés értékeivel. Magát a válasz­tási programot 14 pontban fogal­maztuk meg. Tréfásan azt szok­tuk mondani, hogy ez olyan, mint a 13 plusz egyes totószel­vény, de itt csak egy X-et kell be­jelölni a nyertes szelvényen.- A legfontosabbakat emeljük. ki közülük.- Az egyik legfontosabb a munkavállalási lehetőségek tel­jes körű biztosítása, ideértve Németországot és Ausztriát is. A másik, hogy a kis- és középvál­lalkozások minden korlátozás nélkül nyújthassanak szolgálta­tást az unió minden országában. Ugyancsak fontos a felzárkózási támogatások szinten tartása. A következő parlament legfonto­sabb feladata lesz az újabb hét­éves költségvetés elfogadása, ezen belül legalább ugyanakko­ra támogatást szeretnénk Ma­gyarországnak, mint a jelenlegi­ben, vagyis 25 milliárd eurót. A hazai középrégió bizonnyal nem lesz jogosult már a támogatásra, de az ország többi részének szüksége van a többlettámoga­tásra. Azt már sikerült elérnünk, hogy keresi az unió a megoldá­sokat a városok problémáira is, amivel korábban nem foglalko­zott. Ilyen a közlekedés, a panel­program és a városrészek reha­bilitációja. Debrecenben, Miskol­con, Szegeden a villamost, Bu­dapesten a metró építését támo­gatják. A következő lépés a csat­lakozás az euro-zónához, amely­nek a dátumát nem merném megtippelni.- De a következő ciklusban er­re sor kerülhet?- Igen, határozottan ez a véle­ményem. Ha merészen álmodoz­nék, akkor 2012-t mondanám. Ugyancsak fontos a közös euró­pai energiapolitika megteremté­se. Az Európai Unió eddig négy alapszabadságon alapult, a mun­kaerő, áru, a tőke és a szolgálta­tások szabadságán. Az ötödik­nek, a tudás szabadságának a megteremtése hasonlóan fontos. Minél több pénzt kellene áldoz­ni uniós forrásokból kutatás-fej­lesztésre, valamint a kutatói, ok­tatói és hallgatói ösztöndíjakra, csereprogramokra. Speciális kö­vetelésünk, hogy felsőfokú ta­nulmányai során minden euró­pai diák fél évet egy másik euró­pai ország egyetemén tölthes­sen. Megemlíteném még a ki­sebbségi jogokat és a romainteg­rációs feladatokat. Ezt a már megkezdett munkánkat szeret­nénk folytatni, s amelynek a jo­gi alapját a lisszaboni szerződés garantálja. A magyar képvise­lők, a szabad demokrata Mo­hácsi Viktória és a fideszes Járó­ka Lívia sokat tettek azért, hogy létrejöjjön az európai romastra­tégia, amit a következő ciklus­ban el kell fogadtatni, és a pénz­ügyi hátterét megteremteni.- Mekkora a liberális frakció súlya az unió parlamentjében?- Frakciónk álláspontja gyak­ran ügydöntő. Nincs állandó ko­alíció, a három politikai család, a néppárti, a szocialista és a libe­rális frakció dönt a dolgoktól. Egy-egy ügyben a leggyakrab­ban néppárti-liberális, sokszor liberális-szocialista, és ritkán néppárti-szocialista koalíció jön létre egy-egy konkrét javaslat kapcsán. A liberálisok befolyá­sa számarányuknál jelentősebb. Nagyon fontos Magyarország számára, hogy mindhárom frak­cióban legyen képviselete.- Magát az uniót mennyire változtatja meg a gazdasági vi­lágválság?- Biztos vagyok benne, hogy megváltoztatja. A következteté­sek levonása már megkezdődött. Az unió az elmúlt hónapokban sorra fogadta el az új szabályozá­sokat. Ezen túl abban is bizonyos vagyok, hogy a válság után sok­kal nagyobb hangsúlyt fog kap­ni maga a termelés, mint a pénz­ügyi spekuláció. Az a fajta pénz­bőség és felelőüen hitelezés is megváltozik, amely a válságot okozta. Azt hiszem ebből tanul­tunk, azok is, akik hiteleztek, és azok is, akik fölvették a hitele­ket. Várhatóan sokkal stabilabb és kiszámíthatóbb lesz a világ.- Lehetséges, hogy a válság protekcionista, más megfogal­mazásban nemzeti érdekeket előtérbe helyező taktikát vált ki az unió tagjaiból, s ez gyen­gíti az összefogás erejét?- Ez nagyon fontos kérdés, és lehetséges, de a liberálisok min­denütt azért lépnek fel, nehogy az állami protekcionizmus és be­avatkozás vegye át a főszerepet. Ezt már kipróbáltuk, és láttuk, hogy nem működik. Ezzel együtt válság idején az állam szerepe megnőtt. Ezt elfogadják a liberá­lisok is, de ennek átmenetinek és korlátozottnak kell lennie. Amikor a piac magához tér, újból ezeknek az erőknek kell működ­ni, mert az állam hosszabb tá­von eltorzítja a piacot. Mi azon vagyunk, hogy ne öntsük ki a fürdővízzel együtt a gyereket. A piacgazdaságról nem szabad le­mondani csak azért, mert mű­ködésében most komoly zavarok keletkeztek. Az unió egyik na­gyon fontos értelme a nagy bel­ső piac, amely versenyképes a világ nagy erőközpontjaival, az Egyesült Államokkal és a Távol- Kelettel. Az a felismerés erősíti az EU-t, hogy csak együtt tudjuk állni a piaci versenyt, mert kü- lön-külön gyengék vagyunk.- Az SZDSZ reklámjában van egy félreérthető ellentétpár, nevezetesen, hogy nem kábí­tószeres, hanem szabad.- Ez nem arról akar szólni, hogy aki kábítószerezik, az sza­bad, hanem arról az előítéletről, amely a fiatalokat általában bé­lyegzi kábítószeresnek, mert ők kívánják a legjobban a szabad­ságot. A kábítószer-fogyasztást nem tartjuk szabadságnak, de bűncselekménynek sem. In­kább egyfajta betegségnek, amit megelőzni kell, vagy gyógyke­zelni. A fiatal, egyszeri fogyasz­tók büntetését mindig ellenez­tük, a jogszabály ismeri is az el­terelést, vagyis aki vállalja a gyógykezelést, azt nem bünte­tik. A bűncselekmény a kábító­szer terjesztése, amivel kapcso­latban sosem mutattunk sem­miféle toleranciát.- Mire számít, hány képvise­lőjük juthat be az Európai Unió parlamentjébe?- Ä minimális célunk egy képviselő, vagyis a jelenlét biz­tosítása. Természetesen azzal lennénk elégedettek, ha meg tudnánk ismételni a 2004-es eredményt, amikor két képvise­lőt küldhettünk. Nagyon ala­csony, úgy 30 százalékos részvé­tel esetén ezt sem zárjuk ki, de ha a választásra jogosultak 40 százaléka elmegy, akkor a reali­tása egynek van.- Meg lehet szokni, hogy min­dig a bejutási küszöb határán lebeg egy párt?- Nem jó érzés, hogy 2002 óta mindig az volt a kérdés, hogy biztosan átjutunk-e a küszöbön. Az SZDSZ-nek ki kellene törni ebből az 5-6-7 százalékból és a 8- 10 százalékhoz közeh'teni. Azért is lenne ez fontos, mert akkor bátrabban és nyugodtabban le­hetne politizálni. Sok mindent át kell gondolnunk a választá­sok után, hiszen legkésőbb 10 hónap múlva jön a hazai országyűlési választás. Ha most megszerezzük ezt a képviselői helyet, az ad a pártnak egyfajta önbizalmat, és segítheti a továb­bi építkezést, ami a stabil jelentélet szolgálja.- Mi az oka ennek a helyzet­nek, amikor fontos társadalmi kérdésekben a liberális véle­ményt adók aránya sokkal magasabb?- Minden értékszociológiai kutatás minimum 20, de van amelyik 25 százalékra becsüli a liberálisan gondolkodók arányát, ha nem is minden kérdésben, mégis csak a kis részük szavaz az SZDSZ-re. Sajnos, Magyaror­szágon hamar és nem túl egész­ségesen elindult a kétpárti ten­dencia, amelynek a kialakulásá­ban mind a két nagy párt érde­kelt, de szerintem Magyaror­szágnak nem jó. A társadalom ér­tékrendjében, mentalitásában és gondolkodásmódjában is sokkal tagoltabb. Nem akarok kitérni a belső felelősség alól sem, bizto­san az SZDSZ-nek is megvan ab­ban a felelősége, hogy azok sem mind támogatják, akik sok mindenben egyetértenek azzal, amit a párt képvisel. Biztosan igazi belső megújulásra is szük­ség lesz. Nyilván a hosszú koalí­ciós időszak, a kormányzati sze­rep is elkoptatta a SZDSZ-t.- A Bajnai-kormány támogatá­sával kinek segítettek inkább, a szocialistáknak, vagy a Fidesznek?- Úgy gondolom, hogy alapve­tően az országnak segítettünk, de ebből politikailag a Fidesz profitál. Páholyból és könnyen bírálhat, mert senki sem örül ne­ki, ha bármit is elvesznek, s most sok mindent elvesznek az emberektől. Abból indultunk ki, hogy az ország is a nyertese a döntésnek, mert akkor azonnali lépésekre volt szükség. Ellenke­ző esetben könnyen államcsőd közelébe kerülhettünk volna. Ezért tartottuk fontosnak az azonnali cselekvést, s már lát­szanak is az eredményei.

Next

/
Thumbnails
Contents