Tolnai Népújság, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-11 / 135. szám
2009. június 11. 5 Britney Spears először popsztár akart lenni, aztán gyereket akart, aztán visszatalálni önmagához és a színpadhoz, legújabban pedig a pedagógusi pályát fontolgatja? A 27 éves énekesnő egy hozzá közel álló rokona szerint megunta a csillogást, a kamerákat, és szeretne végre egyszerű, hétköznapi, normális életet élni. Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárdon. a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/511-539-es telefonszámon. Nagyon lassan épül a cikói hulladéklerakó A Bor és a Művészetek Városa a megyeszékhely, nagy hagyományú irodalmi, zenei, valamint világhírű szőlő- és borkultúrával bír. Ez késztette a Szekszárdi Gitárkvartett tagjait arra, hogy útjára indítsák a Borok és húrok elnevezésű fesztivált. Az első, a Reneszánsz évhez kapcsolódó előadássorozat után, a második délutánt is megrendezi az együttes június 20-án, szombaton 14.30-tól a Wosinsky Mór Megyei Múzeum előtti téren. Idén a Duna köti össze két ország fellépőit Budapesttől Belgrádig. FESZTIVÁL Hang- és borkóstoló is lesz a Wosinsky Mór múzeum előtt A Komjáth(y)iak produkciójával kezdődik 14.30-kor a program, amit a Szekszárdi Borászok Céhének borbemutatója, majd a házigazda Szekszárdi Gitárkvartett műsora követ. 15.20 perctől a verseké lesz a főszerep, Rubányi Anita, Szemerédi Fanni és Fábián Péter szavalatait a budapesti Strófa verséneklő trió előadása előtt hallhatják az érdeklődők. Egy újabb borkóstoló után pedig egy szerb gitárművész apa és két gitártanár fia, a Trio Balkan Strings zárja a hangulatos délutánt. A támogatók, mint a Wosinsky Mór Megyei Múzeum, a Sport- és Szabadidőközpont, a Szekszárdi Tűzoltóság, a Tolnai Népújság, a Tolnai Extra, a Görönd Bt., a Mirázs teaház, Fürgéd község önkormányzata, a Caminus Kft., a Tolna Megyei Önkormányzat, a Szekszárdi Bioráma Kft., az Agromárka Kft. Stihl és Viking Szakkereskedés és Szerviz, a Szekszárdi Vasárnap, a Criminal Skateshop Szekszárd, Garay tér 16. www.criminal- skateshop.hu , a Lambéria és Barkácsáruház, a Mirland Bt., a Dees Plast Kft., a Nepp Bőrma- nufaktúra, a www.oravarazs.hu , az E’szencia Bortéka és Teashop, az Emtronik Műszaki Kereskedés, Nemes Dávid vállalkozó, az Unió-Tisza Bt. jóvoltából díjmentes lesz a II. Borok és húrok is. A Wosinsky Mór Megyei Múzeum szervezésében este 19.00 órától az Emlékezés színes álmai című, kortárs roma festőművészek alkotásaiból rendezett kiállítást láthatják a múzeumban az érdeklődők. A tárlathoz szorosan kapcsolódik a „De jaj...” című, sok humorral és zenével tarkított cigány népmese, amelyet a Budapesti Nemzeti Színház művészei és a Söndörgő együttes közösen adnak elő. Minden kultúra iránt fogékony és borkedvelő látogatót szeretettel várnak a szervezők. TEOL Tovább csúszik a cikói hulladéklerakó átadása. Épülget a cikói beruházás, de valami fékezi az 5-6 milliárdos projektet. Elvileg heteken belül át kellene adni a hulladéklerakót, de jó, ha ideiglenes működési engedélyt kapnak a nyár közepén, hisz teljesen nem lesznek készen. A megye még működő szeméttelepeinek engedélye viszont július 15-én lejár. így is már többször meghosszabbították azokat. Nagyon kellene az új létesítmény! Átdolgoztatott tervdokumentációk, csúszó határidők, nehézkes engedélyeztetés, kiírt és visszavont közbeszerzés. Ilyen volt a cikói hulladéklerakó előélete. Aztán tavaly felpörgött a kivitelezés, s most ismét lanyhul a tempó. Finanszírozási vagy engedélyeztetési problémák húzódnak-e meg a háttérben? A mélyépítést végző cégtől senki nem óhajt nyilatkozni, a magasépítőktől sem. A kérdésre, a több megyét érintő hulladékkezelési projektet koordináló Balaton és Sió Térségfejlesztő Kht. ügyvezetője, Dobrai Bernadett diplomatikusan válaszol: a bürokrácia malmai lassan őrölnek. Nagyon lassan. Baka György, a Zöldtárs Környezetvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke konkrét adatokkal is szolgál. A cikói hulladéklerakó projektje 2002-ben indult; üzembe helyezni 2005 decemberében kellett volna. Tolna megyében már mindössze hét szeméttelep működik legálisan: a szekszárdi, a bátaszéki, a tolnai, a paksi, Lassan készül a cikói beruházás, melynek első átadási határideje 2005 decembere volt a bonyhádi, a nagymányoki és a hőgyészi. De ezeket is - a paksi kivételével - 2007 végén be kellett volna zárni. Kormányrendelet módosításával hosszabbították meg az engedélyüket 2009. július 15-ig. Kérdés, hogy július 16-tól kap-e részleges működési engedélyt Cikó. Czakó István, a létesítmény kivitelezéséért felelős vezető tavaly még úgy nyilatkozott, hogy 2009 júniusára elkészül a beruházás. Most, nagyon óvatosan fogalmaz: - Elképzelhető, hogy júliusban átadják a létesítmény azon részeit, amelyek közvetlenül a hulladék fogadására szolgálnak. A többit majd az év végén. Most ismét megtorpantak, mert a megrendelő változtatást kért a műszaki tartalomban; azt akarja, hogy az északi helyett a déli oldalról történjen a lerakó feltöltése. A faluban is sürgetnék már a beruházás átadását, hiszen munkahelyteremtést várnak tőle. HÚSZ ÉVRE MEGOLDÓDIK A SZEMÉTELHELYEZÉS ÜGYE A Dél-Balaton és Sió-völgye regionális kommunális hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését a MEKR-Siófok Konzorcium nyerte el, amelynek a Mota-Engil Zrt, az Euro Aszfalt Kft., a Közgép Zrt és a Resonator Kft. a tagja. Cikón egy háromezer négyzetméteres alapterületű szelektálóválogató csarnok és egy komposztáló tér készül. Utóbbi húsz éven keresztül közel 1 millió 250 ezer köbméter hűl ladékot fogad. Indításának időpontja még bizonytalan. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Tolna Város Önkormányzata a 205/2009. (V. 28.) Kt. határozat alapján értékesíteni KÍVÁNJA A TOLNA BELTERÜLET 1168/11. HRSZ-Ú, TERMÉSZETBEN A HŐSÖK TERE 2. SZÁM ALATT TALÁLHATÓ INGATLANÁT ÉS A RAJTA ÁLLÓ ÉPÜLETET. Az Önkormányzat az értékesítést az önkormányzati vagyonról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 21/1997. (XI.25.) rendelet szerint eljárva az alábbi szabályok szerint liciteljárás keretében hirdeti meg: 1. Az árverésen a kikiáltási ár 60 000 000 Ft - azaz hatvanmillió forint Amennyiben az árverés során nem érkezik magasabb vagy legalább a kikiáltási árral megegyező ajánlat akkor az ingatlan ebben a formában nem kerül értékesítésre. 2. A licitálás szabályai: 2/1. Az árverés ideje: 2009. június 17. (szerda) 9.00 óra, az árverés helye: Polgármesteri Hivatal (7130 Tolna, Hősök tere 1. szám) fsz. 19-es iroda. 2/2. Az árverésen negatív licit nem lehetséges, a tétet minimum és maximum 500 000 Ft-onként lehet emelni. 2/3. A vételárat a sikeres liciteljárást követően a vevő választása szerint az adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg kell megfizetni Tolna Város Önkormányzata részére, vagy amennyiben a vevő a vételárat későbbi időpontban, de még 2009. évben kívánja megfizetni, a vételár megfizetésére bankgaranciát köteles vállalni. Ez utóbbi esetben a bankgarancia megléte az adásvételi szerződés aláírásának feltétele. 2/4. Az értékesítéssel kapcsolatban felmerülő költségek a vevőt terhelik. 2/5. Részletfizetéses ajánlatot az Önkormányzat nem fogad el. 3. Tolna Város Önkormányzata az ingatlant azzal a feltétellel értékesíti, ho$ azt legkorábban 2010. február 28-án adja birtokba. 4. A vevő/beruházó partnerséget kell vállaljon Tolna Város Önkormányzata által a Dél-dunántúli Regionális Operatív Program (ROP) Városközpont rehabilitációs kiírásra beadott Hősök tere - Árpád utca pályázata megvalósításában. 5. Vevőnek vállalnia kell az ingatlanon gazdasági funkciójú épület (kereskedelem, szolgáltatás, iroda) építését és a beruházásához tartozó parkoló férőhelyek kialakítását az ön- kormányzati tulajdonú közterületen a DD0P - 2007-4.1.1.A./2008-0020 azonosító jelű pályázatban foglalt követelményeknek megfelelően. 6. Vevőnek vállalnia kell a városi piac korszerűsítését fejlesztését 7. Vevőnek vállalnia kell, hogy a ROP-os pályázat partnersége keretében elkészíti és engedélyezésre benyújtja az ingatlanon megvalósítandó gazdasági (kereskedelmi, szolgáltató, iroda) funkciójú épület építési engedélyezési tervdokumentációit 2009. július 25-ig. Tolna, 2009. június 8. dr. Sümegi Zoltán polgármester *192074* PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tolna Város Önkormányzata „települési folyékony hulladék ÖSSZEGYŰJTÉSÉRE, ELSZÁLLÍTÁSÁRA ÉS ÁRTALOMMENTES ELHELYEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZOLGÁLTATÁS ELVÉGZÉSE" tárgyban pályázatot ír ki. A pályázati kiírás átvehető a következő címen: Tolna Város Polgármesteri Hivatala (7130 Tolna, Hősök tere 1., Titkársági Osztály, 1. em. 4. sz. iroda.) A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2009. június 15. (hétfő) 10.00 óra. *1192073* A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARA „FIZETÉSKÉPTELENSÉGI (CSŐDJOGI) SZAKJOGÁSZ’’ posztgraduális képzést indít jogi diplomával rendelkező szakemberek számára. APTE Allam-és Jogtudományi Kara gyorsan reagálva a gazdasági válság kihívásaira fizetésképtelenségi szakjogász képzést indít. A felszámolás alá kerülő gazdálkodó szervezetek száma egyre emelkedik, a csőd- és felszámolási ügyek tömeges elindítása új kihívás elé állítja a jogásztársadalmat. Az ügyvédi, közjegyzői bírói, közigazgatási és rendőri munkában elengedhetetlen a fizetésképtelenséggel kapcsolatos jogi előírások ismerete. A fizetésképtelenségi szakjogász képzés célja, hogy a gyakorló jogászok számára biztosítsa a fizetésképtelenségi eljárásokhoz kapcsolódó jogi szabályozás elméletileg megalapozott, a gyakorlatot is feldolgozó megismerését. Ennek a célnak az eléréséhez az oktatásban országosan ismert szakemberek vesznek részt. A képzés biztosítja a csőd- és felszámolási eljárásra vonatkozó joganyag (beleértve a határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárások kérdéseit) mellett a kapcsolódó speciális társaság- és cégjogi, számviteli, munkajogi és büntetőjogi ismeretek megszerzését. A 2 féléves képzés szemesztereit félévente 3-4 alkalommal (péntek és szombat) konzultációk, a szakdolgozat elkészítése, és a záróvizsga töltik ki. A végzést követően a hallgatók „ Fizetésképtelenségi szakjogász " megnevezésű diplomát kapnak. A 2009 őszén induló képzés díja szemeszterenként 120 000 Ft. Jelentkezési határidő: 2009. június 30. Bővebb tájékoztatás kérhető: Tel.: (72) 501-599/ 3497 és 3205, 3303 mellékeken, és matis@aik.pte.hu . harmath@aik.pte.hu és baueme@ajk.pte.hu . juhaszl@pitb.birosag.hu e-mail címeken. A program részletes leírása a Kar internetes honlapján a Továbbképző Központ oldalán megtalálható, jelentkezési lap letölthető: http://tovabbkepzes.Iaw.pte.hu/ Mecsek Füszért Zrt. meghirdeti eladásra a Dombóvár, Bajcsy Zs. u. 51. szám alatti C+C áruházának eszközeit. (hűtőbútorok, állványok, pénztárpultok ...) A értékesítés ideje: 2009. június 15-én. hétfőn reggel 8-tól 13 óráig. Profitáló PR árak! rc**yHtrt 3 n~—* " " 1 ' ' - 1 gyerekek Cíi [Ylost óriási kedvezménnyel rendelheti meg PR hirdetését a - ; ' Tolnai Népújságban. Újságírónk megírja vállalkozásának bemutatását, “Ü* ami 1/8,1/4,1/2 vagy akár egész oldalon jelenhet meg lapunkban. Mindez az Ön által választott időpontban, hihetetlenül alacsony áron. .További részletekről érdeklődjön a 74/511-523-es telefonszámom To lnai Népújság A hír velünk jár! Borok, húrok a Múzeumok éjszakáján