Tolnai Népújság, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-08 / 132. szám
2009. JÚNIUS 8., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Tizenhat találatával Tököli Attila az NB l-es mezőny harmadik legeredményesebb góllövőjének bizonyult, így az éved végeztével kiérdemelte a bajnokság bronzcipőjét. Tököli két év atett 31 gólt szerzett a Paks színeiben, tavaly 15 gólig jutott. értékelés Nem került az első tízbe a Paks, de tavasszal már sokkal jobban védekezett. Gellei Imre annak örült a legjobban, hogy a fiatalok közül többen beépültek az együttesbe ENNÉL JÓVAL TÖBBET REMÉLTEK Tizenegyedik hely az első, a második, és most a harmadik évben is. A Paksi FC-től vezető, edző, és szurkoló is sokkal többet remélt a 2008/2009- es idényben. Rónai Gábor- Azt hiszem kijelenthetjük, hogy csalódás all. helyezés!- Valóban az - felelte Gellei Imre, a Paksi FC vezetőedzője. - A célkitűzést, az első tízbe kerülés nem tudtuk teljesíteni, ennél mindenki sokkal többet remélt. Az elmúlt idényben jól sikerült a tavaszunk, így joggal bíztunk benne, hogy most is így lesz. Csalódott vagyok.- Mi volt az oka, hogy nem jött össze?- Több oka is volt. Ősszel elsősorban mentális problémáink voltak. Több játékoson nem éreztem megtiszteltetésnek, hogy magára öltheti a Paksi FC mezét. Ezért is történt télen egy nagyobb vérátömlesztés. A rutinos futballistákat azonban nem volt egyszerű egyik pillanatról a másikra pótolni. Az újaknak, valamint a télen beépített fiataloknak időre volt szükségük. Az első meccseken értékes pontokat veszítettünk, itthon nem tudtuk legyőzni a Kecskemétet (2-2) és a Kaposvárt (0-0) sem - egyszóval igencsak beragadtunk a rajtnál. A folytatásban feljavultunk, de hiába futballoztunk jól az MTK (0-1), a Diósgyőr (0-1) és a Fehérvár (0-1) ellen is, pont nélkül maradtunk. Ezekről a találkozókról mindent elmond, hogy rendre a kapus volt az ellenfél legjobbja. A vereségek lelkileg is nagyon megviselték a játékosokat.- A tavasz közepére aztán csak belelendültek, remek győzelmeket aratott a csapat, többek között az Újpestet is legyőzte.- A végén egy remek sorozatot hoztunk össze, az Újpest (3-1) ellen remek sikert arattunk, a csapat és a közönség egymásra talált. De ugyanilyen fontosnak tartom a REAC (2-1) elleni győzelmet, hiszen az NB I-es tagságunk alatt először tudtunk győzni a rákospalotaiak ellen. Ki kell emelnem még a Vasas (3-0) elleni diadalt, az angyalföldiek ősszel kivégeztek bennünket, így presztízs volt számunkra a visszavágás. A hajrá jó eredményeinek köszönhetően felcsillant a remény, hogy mégis ott lehetünk a tízben, de azzal, hogy a Haladás (0-2) és a Debrecen (0-2) ellen nem tudtunk nyerni, végérvényessé vált, hogy ez nem jön össze.- A bajnokság mellett a Magyar Kupában sem sikerült maradandót alkotni.- Fájó kudarcként éltük meg a Magyar Kupából való kiesést. A Kozármislenyben elszenvedett A fazonszabász Kiss Tamásra (világos mezben) nagy teher nehezedett, de megoldotta: fontos gólokkal és gólpasszokkal segítette a paksi együttest Az NB 1 állása Hazai pályán Idegenben 1. DVSC 30 21 5 4 70-29 68 1. Újpest 15 12 2 1 35-14 38 1. DVSC 15 11 1 3 27-12 34 2. Újpest 30 17 8 5 61-38 59 2.DVSC 15 10 4 1 43-17 34 2. MTK 15 7 4 4 24-17 25 3. Haladás 30 16 5 9 44-29 53 3. ZTE 15 10 4 1 31-21 34 3. Haladás 15 7 3 5 22-18 24 4. ZTE 30 15 7 8 52-44 52 4. Kecskemét 15 10 3 2 33-16 33 4. Fehérvár 15 7 2 6 19-18 23 5. Kecskemét 30 14 6 10 55-44 48 5. Haladás 15 9 2 4 22-11 29 5. Újpest 15 5 6 4 26-24 21 6. Fehérvár 30 14 6 10 42-34 48 6. Győri ETO 15 8 4 3 34-19 28 6. ZTE 15 5 3 7 21-23 18 7. MTK 30 13 6 11 43-41 45 7. Vasas 15 8 3 4 31-22 27 7. Paksi FC 15 5 3 7 21-32 18 8. Győri ETO 30 11 10 9 57-41 43 8. Diósgyőr 15 8 2 5 16-13 26 8. Kaposvár 15 3 6 6 23-26 15 9. Kaposvár 30 11 7 12 51-46 40 9. Kaposvár 15 8 1 6 28-20 25 9. Győri ETO 15 3 6 6 23-22 15 10. Vasas 30 11 5 14 42-52 38 10. Fehérvár 15 7 4 4 23-16 25 10. Kecskemét 15 4 3 8 22-28 15 11. Paksi FC 30 9 8 13 38-51 35 11. Nyíregyháza 15 4 8 3 23-18 20 11. Bp. Honvéd 15 3 4 8 16-29 13 12. Diósgyőr 30 9 6 15 29-45 33 12. MTK 15 6 2 7 19-24 20 12. Nyíregyháza 15 3 3 9 9-23 12 13. Bp. Honvéd 30 8 8 14 31-46 32 13. Bp. Honvéd 15 5 4 6 15-17 19 13.Vasas 15 3 2 10 11-30 11 14. Nyíregyháza 30 7 11 12 32-41 32 14. Paksi FC 15 4 5 6 17-19 17 . 14. Siófok 15 3 1 11 12-31 10 15. Siófok 30 8 2 20 30-56 26 15. Siófok 15 5 1 9 18-25 16 15. REAC 15 2 2 11 17-39 8 16. REAC 30 3 6 21 33-73 15 16. REAC 15 1 4 10 16-34 7 16. Diósgyőr 15 1 4 10 13-32 7 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... A mester osztályozókönyve: dicsért, de ken Ínyen kritizált is Gellei Imre, a paksiak szakvezetője Dicsért, de keményen kritizált is Gellei Imre, a Paksi FC vezetőedzője. A szakvezető elsősorban a házi gólkirály Tököli Attila, Kiss Tamás, Éger László és a fiatal Szabó János teljesítményével volt a leginkább elégedett. Többet várt Pintér Attilától, Nikolov Balázstól, Heffler Tibortól és Sipeki Istvántól. Gellei Imre a Paksi FC internetes oldalán ( www.paksifc.hu ) részletes értékelést készített, mi ebből szemezgettünk - a teljesség igénye nélkül. éger László: „Kapitányhoz méltóan igyekezett összefogni a csapat védekezését. Továbbra is feladata a csapat összetartása mind a pályán, mind azon kívül. Azt várom tőle, hogy pontrúgásoknál, szögleteknél hatéVári a hajrában fontos gólokat lőtt konyább legyen fejjel az ellenfél kapuja előtt. ” szabó János: „Játékával feledtetni tudta Salamon Miklóst Koncentrált és figyelmes volt, meghatározó játékossá nőtte ki magát. Megbízható, lehet rá számítani. Kiss tamás: „Meghatározó futballistája csapatunknak Végig nagy teher nehezedett rá, és ez még fokozódott akkor, amikor Tököli Attila kivált a játékból. ” nikolov Balázs: „Amikor már kezdte megtalálni önmagát, kiállították. Ő is adós maradt azzal a teljesítménnyel, amiért idehoztuk, pedig a képességei jók. ” sipeki István: „Mezőnyjátéka átlagos színvonalú volt, a támadóharmadban nem volt hatékony. A gólszerzés sem sikerült még neki. ” heffler tibor: „Igyekezett, de néha úgy éreztem, hogy öncélú a játéka. Lelkesedése példamutató. A gólokkal adós maradt, így óriási nyomás nehezedett a támadóinkra. bódé Dániel: „Nagy a fizikai ereje, de játékának még le kell tisztulnia. A megszerzett labdái nem mindig emberhez mennek, így pedig nehéz felépíteni azt a támadójátékot, amit várok. ” vári Barnabás: „Visszakerült abba a pozícióba, ahová őt korábban idehoztuk. A hajrában lőtt két gólja önmagáért beszél, megfelelően látta el Tököli helyettesítését, de nagyobb mentális erőre lesz szüksége, hogy továbbfejlődjön. ”. 1 -0-s vereség eredményeképp a vezetés meg is vonta a csapattól az őszi prémiumokat, amelyet csak úgy kaphattunk volna meg, hogy ha a bajnokságban bent vagyunk az első tízben. A kupasorozat nagy kiugrási lehetőség az olyan csapatok számára, akik a bajnokságban gyengébben teljesítenek, s lám, a Honvéd a tabellán csupán 12. lett, de győztesként mégis kiléphet Európába. Június 18-án kezd a PFC rövid szünet Sok idejük nem marad a szezon fáradalmainak kipihenésére a Paksi FC futballistáinak, Gellei Imre ugyanis már június 18-án futóedzést vezényel a keret tagjainak. A kapkodás oka, hogy a 2009/2010- es NB I-es szezon már július 25- én elkezdődik, s a tréner legalább öt hetet szeretne készülni az erőpróbákra. A paksiak a tervek szerint kilenc edzőmecs- csen lépnek pályára, de időpont még nincs. Egy dolog biztos: július 22-én rajtol a Ligakupa.- Volt valami, ami miatt örült?- Ha a tabellán nem is léptünk előre, azért akadtak kisebb sikerek. Tavasszal például sokkal jobban védekeztünk, 11 góllal kaptunk kevesebbet, mint őszszel, és reményt keltő, hogy fiataljaink közül egyre többen követelnek helyet maguknak a csapatban. Közülük is ki kell emelnem Szabó Jánost, aki meccsről meccsre egyre érettebb futballal rukkolt elő, és ha rutint szereznek, a többiek is okoznak még kellemes meglepetést. És annak is örülök, hogy továbbra is tisztességes, becsületes csapat maradt a Paks. Beszóltunk a bajnoki sorrendbe, hiszen legyőztük az Újpestet, és a bronzérem sorsába is, mert a Zete sem tudott nyerni Pakson. Aztán büszkék lehetünk arra is, hogy olyan fellegvárakat előztünk meg a tabellán, mint a Honvéd, a Diósgyőr, vagy a Nyíregyháza.- Ha arra kérném, összegezze a szezont, mit mondana?- Önkritikát kell gyakorolnunk. El kell ismernünk: nem tudtuk kiszolgálni közönségünket, amely nem fordult el ugyan tőlünk, de közömbössé vált a csapattal szemben. Azért is fájó mindez, mert mi egy olyan vidéki fellegvár szeretnénk lenni, ahonnan nagyon nehéz pontokat elvinni. Ha az ellenfél lefociz bennünket és úgy viszi el a három pontot, akkor azt aláírom, de ilyenre alig akadt példa. Csakis rajtunk múlt, hogy az egálos meccsekből nem mi jöttünk ki győztesen. Ezen változtatnunk kell, jobban kell akarni a győzelmeket. Ez a siker titka. MÉG TÖBB ÍRÁS A PAKSI FŐRŐL: WWW.TEOL.HU TE0L.hu t * * 4 4