Tolnai Népújság, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-28 / 124. szám

2009. MÁJUS 28., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 KÖRKÉP Sok ezer diák írt tegnap tesztet kompetencia Országos felmérés keretében vizsgálják a gyerekek képességeit Fodor Gábor szerint már látni a fényt az alagút végén Az országszerte kompe­tencia alapú felmérést töl­töttek ki tegnap a diákok. Tolna megyében 131 he­lyen tettek tanúbizonysá­got szövegértési képessé­gükről és matematikai eszköztudásukról. Hargitai Éva Az ország minden általános, il­letve középiskolájában kompe­tencia alapú felmérést írtak teg­nap a 4., 6., 8., és 10. évfolyamos diákok. Tolna megyében 131 te­lephelyen ragadtak tollat a tanu­lók, hogy a negyedikesek alap­készségeikről, képességeikről, a többiek pedig szövegértési ké­pességükről és matematikai esz­Mégsem lőttek a volt lőtér hasznosításának TOLNA Egy györkönyi cég útépí­téshez használható töltésanya­got szeretne kitermelni az egy­kori tolnai lőtérről. A terület használatba vételéhez a napok­ban járult hozzá a tolnai képvi­selő-testület. Mint azt megírtuk, tavaly ősszel a lőtér eladásáról döntött a testület. A budapesti Foodtrans Kft. 80 milliót fizetett volna a 26 hektáros területért, ám a többször módosított határ­idő ellenére sem tudta benyújta­ni az adás-vételhez szükséges bankgaranciát. A város emiatt néhány hete elállt a szerződéstől. Ez év elején egy tolnai vállalko­zás is jelentkezett a lőtér hasz­nosítására. Ebben a konstrukció­ban az ingatlan önkormányzati tulajdonban maradt volna, a ki­termelt föld után a cég köbméte­renként nettó negyvenöt, az ön- kormányzat tervei alapján össze­sen legalább hatvanmillió forin­tot fizetett volna. Ám végül ez az üzlet sem jött össze. Legutóbb a györkönyi Plastic Work 2000 Kft. adott ajánlatot, mely szerint az autópálya-építés­hez kapcsolódó úgynevezett cél­kitermelő helyet létesítene a vá­rosi tulajdonú lőtéren. Ez a tár­saság nettó harminc forintot fi­zetne egy köbméter töltésanyag után. ■ S. K. Sokan futottak együtt a híres sportemberrel SIMONTORNYA Közel százan vár­ták Pálfa határában ifj. Schirilla Györgyöt, hogy néhány száz mé­tert együtt futhassanak vele. A jótékonysági futásban nemcsak gyerekek kísérték a népszerű sportolót. Az iskola udvarán az egészségnevelés fontosságáról szólt, majd emléklapokat osztott ki a résztvevőknek. Simon- tornya emlékszalagját Csőszné Kacz Edit polgármester kötötte fel a kopjafára. A város bora és egy iskolai emblémájú sportmez mellett a futás simontornyai megszállottjától, Mayer Gyulától több karton kristályvizet kapott a még hátralévő útra a neves sportember. ■ V. L. 3 999 Ft/dl *Amennyiben a szolgáltató támogatja az SMS funkciót. köztudásukról tegyenek tanúbi­zonyságot - tájékoztatta lapun­kat Horváth Attila, a szervező Oktatási Hivatal regionális igaz­gatója. Az Oktatási Hivatal azt méri fel, hogy a gyerekek isme­reteiket, készségeiket mennyire tudják kamatoztatni gyakorlati problémák megoldásában. A teszteket - 4. osztályosok tekin­tetében csak 200 intézményét - az Oktatási Hivatal javítja és elemzi ki. Az eredményeket 2010. február 28-ig minden is­kola és érintett fenntartó, önkor­mányzat megtudja, mindkettő számára útmutató lehet a későb­biek tekintetében. Minden gyer­mek eredményeit meg lehet néz­ni külön is, ami a szülők számá­ra is fontos lehet. A feladatok nem okoztak nagy meglepetést, hiszen jellegüket tekintve a korábbi évekhez ha­sonlóak voltak. - A gyerekek vi­szonylag könnyen boldogultak, és gyorsan végeztek a feladatla­pok kitöltésével - mondta Antus Györgyné, a szekszárdi PTE Ily- lyés Gyula Főiskolai kar gyakor­ló iskolájának igazgatója. Hozzá­tette, a felmérés mind az intéz­mények, mind a szülők és tanu­lók számára is hasznos, hiszen az eredmények összehasonlítá­sával megtudják, milyen helyen állnak országos viszonylatban, miben kiemelkedőek, és hol kell esetleg erősíteniük. Az Oktatási Hivatal tavalyi fel­mérési eredményeken alapuló elemzése rámutat, a korábbi évek felméréseit összehasonlít­va nem rajzolódnak ki világos trendek a gyerekek teljesítmé­nyében. Az országos átlagered­mény-változások csupán vélet­len ingadozások, nem takarnak A 2008-as kompetencia felmérés átlageredményei Matematika Dél-Dunántúl Tolna megye Szövegértés Dél-Dunántúl Tolna megye 6. osztály 495 495 517 515 8. osztály 495 483 504 498 10. osztály 483 477 491 485 FORRÁS: WWW.OH.GOV.HU a tanulók képességeiben bekö­vetkezett változásokat. A kivételt a 6. évfolyam szövegértési telje­sítménye jelenti, ahol évek óta növekedés tapasztalható. A felmérés eredményeiből ki­derül többek között, hogy az egyes régiók, a megyék, a külön­böző településtípusok iskolái kö­zött, a nemek és az eltérő szoci­ális hátterű diákok között is je­lentős eltérések vannak az átlag­teljesítmények tekintetében. A Tolna megyei iskolák összesített tavalyi átlaga ugyan az adatok szerint minimálisan a régiós át­lag alatt van, azonban a különb­ség olyan elenyésző, hogy tulaj­donképpen azonosságnak te­kinthető. Országos viszonylat­ban többnyire a középmezőny­ben helyezkedünk el. HIRDETÉS ALDI tájékoztató gron prix Hordozható DVD-lejátszó* • T (18 cm) hordozható sztereó, LCD kijelzős DVD-lejátszó • DVD-videó, DVD±R/RW, VCD. CD. CD-R/RW, MP3, JPEG, MPEG 4 formátumok lejátszása • feliratozás és Angle funkció • USB-porttal és SD-/MMC kártya- olvasóval (pl. MP3 lejátszó csatlakoztatásához, valamint képei memóriakártyáról történő közvetlen megtekintéséhez) • képformátum váltás (4:3/16:9) • OSD vezérelt képernyő • beépített sztereó hangszórók • újratölthető lítium-polimer akkumulátor (kb. 2 órás lejátszáshoz) • méret: kb. 21,3x4,2x17,5 cm (szé x ma x mé) • egyéb tartozékok csütörtök ALDI ru Utazótáska LEVEHETŐ SZÁMZÁRRAL rövid utazáshoz* strapabíró poliészter felsőrész méret: kb. 40x31x17 cm LEVEHETŐ SZÁMZÁRRAL Gurulós kézipoggyász* méret: kb. 50 x 37 x 25 cm, súly: kb. 3,6 kg bőrönd szett, 14990 n/szett 2 részes* méret: nagy gurulós bőrönd: kb. 72 x 46 x 30 cm kis gurulós bőrönd: kb. 62 x 41 x 28 cm 6 999 Ft/db ILLIK A RÖVID UTAZÁSOKHOZ HASZNÁLHATÓ UTAZÓTÁSKÁHOZ 24990 Ft/db ... OUTDOOR ZONE Ugrálóvár* fEjjjj • kulonbozo modellek, mint pl. sárkányvár, 7 999 Ft/db kastély, tigris-vagy pónitanya • terhelhetőség: max. 80 kg-íg Vezeték nélküli telefon, 2 hordozható készülékkel* • beépített, digitális üzenetrögzítő • SMS funkció (max. 30 üzenet tárolása)* • 200'telefonkönyv-bejegyzés • GAP kompatibilis KtkÜNfJÖZfí MODELLEK 2 HORDOZHATÓ KÉSZÜLÉKKEL , . íii BEÉPÍTETT ÜZENETRÖGZÍTŐ 17 990 Ft/szett f Intex Szivárvány élménymedence* 9 999 rMb IS MM ES KÜLÖNLEGESÉN VÉKONY KÉSZÜLÉK csúszdával és kis kiegészítő medencevei, vizszoroval, valamint gyűrű-, labdagurító és labdadobó játékkal, javítólapokkal együtt méret: kb. 297 x 193 x 135 cm ■ impjditapi Kisgyermek póló, 3 darab/csomag* különböző minták méret: 62 -104 s. Lányka balerinacipő* 2 799R/Pár méret 30-36 LEVEHETŐ NYAK PÁRNÁVAL ÉS HORDFÜLLEL 499,67 Ft/db ' Gyermek túraszandál*-méret: 24- 33 299 I 299 Ft/garnitura íasssr Gyermek © r->m rövid nyári pizsama* till- különböző színek és modellek méret: 86-122 www.aldi-hungary.hu MY BEACH STYLE _____________ St randmatrac nyakpárnával* 2 999 Ft/db nyárias színek és minták, tiszta pamut huzat méret: kb. 80 x 180 cm Ajka • Baja • Balalonlelle • Konyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest. XVI. kér. * Cegléd « Dabas Debrecen ín * Dunalöldvái • Dunaharauti • Dunaújváros • Esztergom • Főt « Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek Hatvan • Hódmezővásárhely * Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika * Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda * Miskolc Mohács « Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3* « Pápa » Pécs « Pitlscsaba • siklós • siótok * Szeged • Szentes • Székesfehérvár Szombathely 2* « Törökbálint • Veszprém I* • Zalaegerszeg Fodor Gábor szekszárd A válságkezelés má­sodik szakaszának is van tétje a kormánnyal való együttműkö­désben - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke tegnap a Tolnai Népújság szerkesztőségében. Hozzátette: ha nem puhul fel a program, ha nem lesznek en­gedmények, ha megvalósul az adócsökkentés, és sikerül előre­lépni a társadalmi válság keze­lésében, többek között a roma integrációban és a környezettu­datosságban, akkor az SZDSZ megszavazza a jövő évi költség- vetést. Ehhez arra is szükség van, hogy történjenek lépések a demokrácia megerősítése érde­kében. Mert például vállalhatat- lan és ellentétben áll az alkot­mánnyal is, ha egy rendőrszak­szervezetnek pártkötődése van. A pártelnök szerint a válságke­zelő kormány egy hónap alatt többet tett, mint a kisebbségi kormány egy év alatt. Ugyanak­kor az együttműködést minden­képpen kizárja, ha nem valósul meg jelentős mértékű adócsök­kentés. A jelenlegi tervek sze­rint tíz emberből kilenc egy adó­kulccsal adózna. Ez lényegében azt jelenti, hogy egykulcsos lett az adórendszer, amely nagy elő­relépés a korábbi elképzelések­■ Fontos, hogy hazánk is küldjön liberális képvi­selőket Brüsszelbe. hez képest. Ezt erősíti az sávha­tárok eltolódása is. Az SZDSZ csak a személyi jövedelemadó­ból leírható ingatlanadót tartja elfogadhatónak. Fodor Gábor hangsúlyozta: hosszas mérlegelés után dön­töttek úgy, hogy támogatják a válságkezelő kormányt. Az idő igazolta a döntés jogosságát, hi­szen számottevően javult az or­szág gazdasági helyzete és meg­ítélése, már látni a fényt az alag­út végén. A politikus szerint a szabad demokraták szempontjából két tétje is van az európai parlamen­ti választásoknak. Áz egyik, hogy ma az EU-t három politikai erő irányítja, a néppárti, a szoci­alista és a liberális. Egyik fő erő sem képes önállóan döntést hoz­ni, ezt csak a liberálisokkal együtt tudja megtenni. Ezért fon­tos, hogy hazánk is küldjön libe­rális képviselőket Brüsszelbe. A másik tét belpolitikai. Az SZDSZ EP-választási sikere azt is mu­tatná, hogy Magyarország ne­met mond a kirekesztésre és a gyűlölködésre, s igent a befoga­dásra, az együttműködésre. Ha­zánk nem kerülhet olyan hely­zetbe, mint Ausztria Haider ide­jén, hogy kiközösítsék a nemzet­közi közösségből. . ■ L. J.

Next

/
Thumbnails
Contents