Tolnai Népújság, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-23 / 120. szám

2009. MÁJUS 23., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 KORKÉP A Föld gyomrába készülnek a hordók tettre kész nap A bátaapáti radioaktív hulladéktárolóról kaptak tájékoztatást a településvezetők Kilencedszer tartott TETT- re Kész Napot a TETT és az RHK Kft. Idén Yéménd adta a helyszínt, ahol an­nak idején tiltakoztak a tároló építése ellen. Rácz Tibor A csütörtöki szállítmánnyal együtt összesen 912 hordónyi kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékot tartalmazó hordót he­lyeztek el eddig a bátaapáti táro­ló technológiai épületében. Ugyanakkor a felszín alatt még javában folyik az építkezés, való­színűleg 2010 második felében kerülhetnek a hordók a Föld gyomrába, mondta Krachun Szi­lárd tegnap a IX. TETT-re Kész Harminc éve nyitotta kapuit a paksi bölcsőde PAKS Fennállásának harminca­dik évfordulóját ünnepelte az If­júság úti Bóbita bölcsőde. Ez al­kalomból Dr. Töttős Gábor Böl­csődei emlékkönyv címmel állí­tott össze egy kiadványt. A könyv nemcsak a paksi intézménnyel foglalkozik, hanem a bronzkor­tól kezdődően bemutatja a Tolna megyei gyermekgondozás törté­netét. Az is kiderül belőle, hogy Bartók Béláék dajkája is paksi volt. A kiadványt a paksi intézet dolgozóinak visszaemlékezései színesítik, valamint azt is meg­tudhatja az olvasó, hogy az olim­piai bajnok cselgáncsozó, Kovács Antal is az Ifjúság útján ismerke­dett a nagyvilággal. Laszlóczki Józsefné, a bölcső­de vezetője elmondta, hogy az évforduló alkalmából munkája elismeréseként bronz emlékla­pot kapott az intézmény indítója, Sárközi Vilmosné. Illetve aján­dékkal kedveskedtek a bölcsőde gyerekorvosának, Dr. Egry Ti­bornak is. Este jótékonysági bál­ra várták az érdeklődőket. A be­vételből az udvart kívánják szé­píteni, illetve a játszótér eszköze­it szeretnék felújítani. ■ H. E. Volt bajtársakat látogattak meg az ötvenhatosok bonyhád Az Országos 56’-os Szö­vetség Tolna Megyei Szervezeté­nek elnöksége családlátogatáson járt Hőgyészen és Gyönkön. A vi- zitálás célja, hogy továbbra is tart­sák a kapcsolatot azokkal a volt el­ítélt bajtársaikkal, akik koruk, va­lamint betegségük miatt szemé­lyesen már nem tudnak részt ven­ni a havonta Bonyhádon tartandó fogadóórákon. Tancz György, a szövetség elnöke elmondta, legkö­zelebb kajdacsi, nagydorogi és madocsai bajtársaikat, illetve azok özvegyeit keresik fel, többek kö­zött a Tolna Megyei Szervezet egy-' kori elnökét is. Mivel az elhalálo­zások miatt egyre fogy létszámuk, ezért folyamatosan várják a fiata­labb korosztály azon tagjainak je­lentkezését, akik szimpatizálnak az 56’-os eszmékkel - tette hozzá Tancz György. ■ Hunyadi I. Napon, a Baranya megyei Vé- ménden. A Társadalmi Ellenőrző és Tájékoztató Társulás (TETT) el­nöke hozzátette, a rendezvény célja most is az, hogy a Radioktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft.- vel közösen tájékoztassák a társu­lás településeinek vezetőit, s raj­tuk keresztül a lakosságot a Nem­zeti Radioaktív Hulladéktároló (NRH) építéséről, valamint a hul­ladék elhelyezéséről. Az elnök emlékeztetett, Véménd volt azon települések egyike, amely a kez­detekkor még ellenezte az NRH építését Véleménye szerint a la­kosság azóta meggyőződhetett ar­ról, hogy a beruházás nem jár ve­széllyel senkire nézve. Dr. Hegyháti József, az RHK Kft ügyvezető igazgatója elmondta, nagyon sokat dolgoztak azon, hogy az emberek pontosan meg tudják ítélni a munkát, amit vé­geznek. Mielőtt a Parlament zöld lámpát adott a létesítménynek, Bátaapáti lakossága elsöprő több­séggel állt mellé a vélemény nyilvánító népszavazáson. Vé­ménd nyolc évvel ezelőtt kérte, hogy csatlakozhasson a TETT-hez.- Nyüván ebben nagy szerepe van, hogy ezek a települések egészen jelentős támogatást kapnak, és környzetüket, egész­ségüket semmilyen veszély nem fenyegeti. De úgy gondolom, hogy aki a nemzet érdekében fel­vállal egy üyen projektet, az meg is érdemli a támogatást - húzta Még 9200 hordó vár szállításra az atomerőműben AZ elmúlt négy évben közel 25 ezren látták már a Nemzett Ra­dioaktív Hulladéktárolót, ahová 2008. december másodikán ér­kezett meg az első szállítmány. Faragó László igazgató elmon­dása szerint a paksi atomerő­műben még 9200 hordó vár a szállításra. Mint előadásában elmondta, a hordók 2 milliSievert/óra dózisteljesít­mény alattiak. Egy röntgenvizs­gálatsorán az embert 1 milli­Sievert/óra sugárzás éri. Hozzá­tette azt is, a tárolóban a dolgo­zók 90 százaléka környékbeli alá az igazgató. Kérdésünkre elmondta, hogy 2009-ben mint- • egy 360 millió forintot használ­hat fel a hét település: Bátaapáti, Bátaszék, Cikó, Feked, Mórágy, Mőcsény és Véménd. A paksi atomerőmű bővítésé­vel kapcsolatos kérdésünkre azt mondta, az üzemidő-hosz- szabbításhoz szerinte az erőmű hónapokon belül megkapja az engedélyt, kormányzati szin­ten pedig már eldöntötték, hogy elő kell készíteni a két új blokk megvalósítá­sát. Az üzemidő-hosszab­bítás és az új blokkok üze­me alatt keletkező hulladék tárolása sem jelent gondot bátaapáti tárolónak, s mint mondta, egyelőre biztos nem kell újat építeni. • HIRDETÉS ALDI tájékoztató akciói -5UL (05.24 - 05.30.) Dr. Hegy­háti József igazgató www.aldi-hungary.hu Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár Dunaharaszti • Dunaújváros • Esztergom • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Klsvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Újl Zalaegerszeg, Zala Park. Balatoni út 13. Önmérséklet is kellett a pénz felosztásához tamási Tegnap ismertették a zsű­ri döntését a Nem mondunk le senkiről című programhoz a ta­mási kistérségből benyújtott pro­jektekről. Varjú László államtit­kár elmondta: az ország 33 hátrá­nyosabb helyzetű kistérségének, köztük a tamásinak, összesen 96 milliárd forint külön fejlesztési forrást biztosít a kormány. Frankné dr. Kovács Szilvia or­szággyűlési képviselő a kistérsé­gen belüli együttműködés fontos­ságára mutatott rá: a pénz felosz­tásáról történő megegyezéshez önmérsékletre is szükség volt. Hirt Ferenc honatya abban kérte a kormány segítségét, hogy mielőbb kezdődhessenek a beru­házások. Barkóczi József, a kis­térségi társulás elnöke emlékez­tetett, hogy 2007 januárjában hirdette meg ezt a programot a kormány, azóta sokszor látszott reménytelennek a helyzet. Kérte az illetékeseket, hogy a későbbi­ekben azok a fontos projektek is kaphassanak támogatást, ame­lyek most nem nyertek. ■ S. K. A Fényszóró díjjal jutalmazta a gálán a polgármestert SIMONTORNYA, BUDAPEST Hatodik alkalommal vettek részt a Csepregi Éva elnökletével műkö­dő Fényszóró Alapítvány ünnepi rendezvényén a simontornyaiak. Az ünnepi műsor az Uránia Mo­ziban két részből állt, először a vidéki és budapesti intézetek kul­turális bemutatójának, majd Csepregi Éva, Végvári Ádám, a Megasztáros Hien és Király Vik­tor előadásának tapsolhatott a kö­zel 500 főnyi gyereksereg. A ren­dezvényen díszoklevéllel tüntet­ték ki Csőszné Kacz Edit polgár- mestert a sérült, hátrányos hely­zetű gyerekek életminőségének javításáért végzett önzetlen mun­kájáért. A műsor végén lufieső és ajándékozón várta a résztvevő­ket A Gemenc Volán ingyenesen szállította a sérült, hátrányos helyzetű gyerekeket és kísérőiket Budapestre, ahol jutott idő az ál­latkertre és a Szépművészeti Mú­zeumra is. ■ Varga. L.

Next

/
Thumbnails
Contents