Tolnai Népújság, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-20 / 117. szám
MOZAIK Van, akinek megy, van, akinek nem az igen megszívlelendő bölcs mondás szerint a kitartás mindig meghozza gyümölcsét. Még ha néha lassan is. Mindenképpen a kitartás mintaképének kell tekintenünk egy hetven felé közeledő dél-koreai hölgyet, aki immáron több százszor rugaszkodott neki a kresz- vizsgának. CHOi nagymami 2005-ben töltötte ki az első kresz-tesztet, sikertelenül, ám nem adta fel, és azóta 770 alkalommal próbálkozott újra. Dél-Koreá- ban 60 pontot kell elérni a teszten ahhoz, hogy valaki átmenjen, az éltes dáma azonban mindig csak 50 pont körül teljesít. Mint hírlik, továbbra sem adja fel, bár lassan minden vagyonát vizsgadíjra költi. MÉG SZERENCSE, hogy Choi asszony nem hallott arról a Sao Paolo-i pékről, aki viszont kitartás nélkül vágott neki az egyetemi felvételi tesztnek. Senor Morales minden tanulás, felkészülés nélkül ült le a felvételi lap elé, és közel 90 százalékos teljesítményt nyújtott. Amikor megkapta a sikeres orvosi egyetemi felvételiről szóló értesítést, vigyorogva állított be a patinás intézménybe, és közölte, hogy sem írni, sem olvasni nem tud, és találomra karikázta be a válaszokat. Gyermektáncosok adnak ízelítőt a közös oroksegbol szekszárd Három megye tizennyolc csoportja lép fel május 23- án, szombaton 10 órától Szek- szárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban. Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület régiós megmérettetésén - amelyet a Nemzeti Kulturális Alap nép- művészeti kuratóriuma támogatott -, Baranya, Somogy és Tolna legjobbjai adják elő koreográfiáikat a közönségnek illetve a szakmai zsűrinek. A produkciók bemutatásán túl a táncosok egymást megismerve képet kapnak saját és más tájak csoportjainak tudásáról, tapasztalatot szereznek egymás munkájáról. A legkiválóbban szereplő csoportok jutalma, hogy bekerülhetnek az országos fesztiválok valamelyikére, illetve a következő év elején az Operett Színházban megrendezendő Gyermektánc Antológia műsorába. Tolna megyét a Bonyhádi Kränzlein Néptánc Egyesület utánpótlás és junior csoportja, valamint a Szekszárdi Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület után- póüás, gyermek és aprók csoportja képviseli a késő délutánig tartó rendezvényen. ■ Sz. Á. Gyümölcs minden mennyiségben! Ez is lehetne a mottója annak az egészségtalálkozónak, amit a szekszárdi Comenius Általános Iskola rendezett tegnap délután. A város hat általános iskolájának - 5-ös, Babits, Dienes, Garay, Szivárvány és Comenius - kisdiákjai, köztük a felvételen látható Makk-egészség csapat tagjai játékos formában szereztek és nyújtottak ismereteket az egészséges életmódról. A gyümölcsturmixok, gyümölcssaláták mellett a tanulók vízfajtákat is kóstoltak, megerősítve azt, hogy ez az alapital sokkal egészségesebb, mint a cukrozott szénsavas üdítő. Három tantárgyból vetélkedtek a diákok eredmény A széchenyisek kettő, a vörösmartysok egy elsőséget szereztek bonyhád Harminchét bonyhádi és városkörnyéki negyedikes kisdiák mérte össze tudását környezetismeret, magyar nyelv és irodalom valamint matematika tantárgyakból a BONI Széchenyi István Általános Iskolában. A megmérettetésre a város iskoláin kívül Bátaapátiból, Cikóról valamint Aparhantról is érkeztek tanulók. Környezetismeret tantárgyban Nier Máté, a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola diákja bizonyult a legjobbnak, őt iskolatársa, Gergely Bence követte, míg a harmadik helyen HIRDETÉS Tornóczki Sára, a bátaapáti iskola tanulója végzett. Magyar nyelv és irodalomból Pusztai Eszter, a Széchenyi diákja végzett az első helyen, a második Szőts Áron, az Arany János Egységes Iskola, a harmadik Pohli Anna, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulója lett. Matematika tantárgyban a legjobb eredményt Deér Dániel, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulója érte el, a második Török Tímea, a harmadik pedig Tasnádi Tamara lett, akik mindketten az Arany János Egységes Iskola diákjai. ■ R. T. Kaposvár: századelős hangulatfesztivál a festők városában, négy napon át Zene szól a téren, mutatványosok szórakoztatják a közönséget, művészek állítják fel festőállványaikat. Mint egy múlt századi életkép. Pedig mindez valóság lesz, május 21-24-ig, a Festők Városa Hangulatfesztiválon. Az évről évre sikeresebb rendezvénnyel Kaposvár nemcsak festőóriásainak, Rippl-Rónai, Vaszary, Galimberti életművének szeretne emléket állítani, hanem megmutatni, hogy a művészet nem misztikus dolog, hanem a mindennapjaink része. Interaktív alkotóműhellyé alakul át Kaposvár belvárosa, a programok jó része az utcákon, tereken zajlik - mondta el Berlik Mária, a szervező Együd művelődési központ munkatársa. A századelős életképekben felbukkannak a kor jellegzetes szereplői, lesz kézműves vásár, tűz- zsonglőrök, egy délutánra régimódi tánciskolává alakul a főtér. A színpadon jazz- és vüágzenei produkciókat, táncszínházi előadásokat láthat a közönség, neves fellépőkkel, mint a Molnár Dixieland Band, a Babos Projekt Special, a Szakcsi Quartett. Lesznek irodalmi találkozók, kabaré. A gyerekeket bábszínházzal és rengeteg játékkal várják. A Festők Városa úgy populáris, hogy közben magas művészeti értéket képvisel - vallja Simonies Lászlóné, a fesztivál ötletgazdája, a Művészetek Kincsesháza igazgatója. A tucatnyi rangos kiállítás közül az idei év különlegessége az Anna Margit kiállítás. Az Antal-Lusztig gyűjtemény darabjai közül 74 mű látható majd a Vaszary Képtárban, mely átöleli a tragikus sorsú, sajátos stílusú művész életművét, eddig soha nem látott alkotásokkal. A nagybányai művészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Rippl-Rónai múzeumban. Aki bővebbet szeretne tudni, a www.festokvarosa.hu honlapon találhat részletes programot. A Festők Városa Hangulatfesztivál fő támogatója Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a művészetek kiemelt támogatója az E.ON Hungária Zrt, és a Nemzeti Kulturális Alap. a Komplett és gazdaságos kukorica gyomirtási technológiák a DuPont készítményeivel! Olcsó megoldás a kukorica 5 leveles koráig Basis* (3 ha-os csomag) Basis4 + Solution* (30 ha-os csomag) Teljes spektrumú gyomirtás 7 leveles korig Titus* Plus DF (2 ha-os csomag) Titus* Plus Gold (20 ha-os csomag) Állománykezelés tartam hatással Accent* Gold (40 ha-os csomag) Szaktanácsadás: Rónai Gábor Tel: 30/9702-862 Domokos Lajos Tel: 30/4840-801 The miracles of science HUMOR Szófukar Hazamegy a szófukar ember, és kérdezi a feleségét:- Ebéd? Gyerek? Az asszony ugyanúgy válaszol:- Pörkölt. Kanyaró. Kenguru Két kenguru beszélget. Megszólal az egyik:- Remélem, hogy nem fog ma esni. Utálom, ha a kölykök odabent játszanak. Lecke- Apu, megcsinálnád helyettem a matekleckémet?- Nem, fiam, az nem lenne helyes.- De legalább megpróbálhatnád... Telefon- Kivel beszélsz másfél órája a telefonon? - kérdezi a férj a feleségétől.- A barátnőmmel. Éppen azt meséli, hogy influenzás és olyan rekedt, hogy nem tud beszélni. Adatok A baleseti sebészetre behoznak egy több sebből vérző férfit. A nővér felveszi az adatait:- Neve?- Kiss József.-Nős?- Nem, csak autóbalesetem volt. Remegés- Doktor úr, segítsem rajtam! Nézze, hogy remeg a kezem.- Biztosan sokat iszik!- Á, dehogy. A felét mindig melléöntöm. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke május 19-én: O Rajtavesztett a szekszárdi Tesco szarkája © Körültekintés nélkül biciklizett a vonat elé © Biztosíték ellenében távozhatott a vandál szerb buszos O Késő délutánra várják a vihart © Az MSZP EP-képviselője a megkezdett utat járná TEOL.hu TIR /SULIT Btl Számítógépes vizsgafelkészítés Személygépkocsivezetői tanfolyam indul: június 2-án Szekszárd, Mátyás király u. 46. Tel./fax: 74/410-608, 20/9357-388 OKÉV: 17-0144-05 Akkreditáció: 0267