Tolnai Népújság, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-13 / 111. szám
MOZAIK úgy látszik, tudja, mi a jó házasság titka. Négy éve vette feleségül Demi Moore-t, és annyira biztos a dolgában, hogy újabban a világhálón osztja meg a tapasztalatait. „Ne oldjuk meg a párunk helyett a problémát. Támogassuk bátorító szavakkal, biztosítsuk a szerelmünkről." OLVASTAM HANOL ERZSÉBET Határtalan boldogság hol van már a pekingi olimpia - legyinthetünk joggal, hiszen dicsőségből a vártnál kevesebb jutott nekünk. De van amire még mindig szívesen emlékezünk. Ilyen Kozmann György és Kiss Tamás bronzérme, vagy éppen a vízilabdaválogatott sikere. Ez utóbbival kapcsolatban még most is kerülnek elő kedves történetek. egy erdélyi faluban, Csehét- falván az orgonaavatás egy időbe esett a pólódöntővel. A nevezetes eseményen megjelent az unitárius egyház püspöke, esperese, a falu apraja- nagyja. De a döntőről csak nehezen tudtak lemondani. Az esperes úr látva az aggódó arcokat úgy döntött, addig nem kezdik az istentiszteletet, amíg a magyar csapat nem kerül egyértelmű nyerő helyzetbe, s a papiakban követték figyelemmel az eseményeket Erős hitükről tanúbizonyságot téve egygólos vezetésnél döntöttek úgy, hogy gond ebből már nem lehet De a híveknek így sem kellett lemondaniuk az izgalmakról, a zsoltárok számát jelző állványon folyamatosan frissült az eredmény, így Isten színe előtt adták hírül a győzelmet jó lenne, ha országhatáron innen és túl máskor is lenne okunk ilyen nagy örömre, nemcsak 1171 nap múlva, amikor Londonban lobban fel a láng. HIRDETÉSA mi világunk, tégy érte! vöröskereszt A civilek munkája viszi előre a szervezetet Bartha Istvánná Vöröskereszt Munkáért Ezüst fokozat kitüntetést vehetett át Habsburg Györgytől és Kissné Hóhner Magdolnától a megyei szervezet alelnökétől HIRDETÉS „A mi világunk, tégy érte!” ezzel a mottóval tartotta meg Világnapi ünnepségét a Magyar Vörös- kereszt Tolna megyei szervezete tegnap Tamásiban. Hargitai Éva Azokat ünnepelték, akik a szervezet működéséhez sokéves, évtizedes munkájukkal aktívan hozzájárultak - mondta Gulyás Katalin, a szervezet megyei igazgatója. Az önkéntesek nélkül nem létezhetne a Vöröskereszt, nem fejlődhetett volna az elmúlt években - méltatta a szervezet segítőit Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke. Hozzátette, idén sokmindent kell megünnepelniük: 150 éve, hogy Solferinónál lezajlott a csata, amely kapcsán Henry Dunantban felmerült a szervezet megalakításának ötlete, 90 éve alakult a Vöröskereszt Föderáció, amelynek jelenleg 186 nemzeti társaság a tagja, 60 éve pedig, hogy megszületett a háborús sebesültek megkülönböztetés nélküli védelméről a genfi egyezmény. - Két hete Párizsban a Föderáció megalakulása alkalmából hatyan ország Vöröskeresztes szervezetének képviselői gyűltek össze. ló volt érezni, hogy egy nagy család tagjai vagyunk - emelte ki az elnök. Kérdésünkre válaszolva azt is elmondta, a gazdasági válság következtében hazánkban ellentmondásos helyzet állt elő: amikor mind több embernek lenne szüksége segítségre, egyre kevesebb a szponzori támogatás, amiből ezt biztosítani tudnák. Ennek ellenére új programokon dolgoznak, és új forrásokat keresnek ezek finanszírozásához. Ez a nap azonban nem a válságról, hanem a köszönetről szólt Köszönetképpen a Vöröskereszt Munkáért Arany Fokozat kitüntetésben részesült dr. Németh Lídia, több évtizede vöröskeresztes tag, 2000 és 2008 között a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetének elnöke. Az elismerés Ezüst Fokozatát Barteczka Mária pedagógus kapta, több mint két évtizede végzett aktív munkájáért. Ugyancsak ezüst fokozatot érdemelt ki Bartha Istvánná, aki 40 éve a váraljai alapszervezet titkára. A Vöröskereszt Munkáért Bronz Fokozat kitüntetésben részesült Dudás Csabáné, aki tíz Gyermekek rajzait is díjazták a világnapon a világnap megyei ünnepségén a résztvevők megtekinthették A Föld napja és a Vöröskereszt című rajzpályázatra beérkezett alkotásokat a szervezet székházában. A Tamásiért Egyesülettel közösen meghirdetett megmérettetésre 71 alkotás érkezett be. A legjobban sikerült rajzok készítői a Vályi Péter Szakképző Iskolában vehették át elismeréseiket Ezt követően fórumot tartottak, ahol a résztvevők a Család-Vöröskereszt-Európai Unió témakörben beszélgettek Habsburg Györggyel éve szervezte újjá a Fürgedi Alapszervezetet. Az elismerést Bodóné Tündik Valéria, többek között azzal érdemelte ki, hogy lakóhelyén Keszőhidegkúton 12 éve újjászervezte a helyi Vöröskeresztes Alapszervezetet. Szintén bronz fokozatot vehetett át Sarkadi Ferenc tűzoltó ezredes, parancsnok, aki hosszú évek óta támogatója a Vöröskeresztnek. Szombat Béla is megkapta az elismerést, hiszen 50 éve tagja a szervezetnek, 10 éve Csibrák község Vöröskeresztes Alapszervezet titkára. Németh Ágnes a Bonyhád városi szervezet segítőjének munkáját, Kovács Imréné dunafóldvári aktív szervezeti tevékenységét, valamint Bérdi Imre, a pálfai alapszervezet elnökének munkáját szintén a bronz éremmel köszönték meg. Elismerő oklevél ifjúsági vöröskeresztes munkáért kitüntetésben részesült az I. Béla Gimnázium Szedresi Bezerédj István Általános Iskolája. A Vöröskeresztes Munkáért Elismerő Oklevelet kapott a harci, a decsi, a kajdacsi alapszervezet, és a bonyhádi polgármesteri hivatal. HUMOR Tücsökzene Fiatal szerelmespár sétál a holdvilágos városi parkban.- Ó, milyen szép ez az éjszaka! Hallod, hogyan ciripelnek a tücskök? - kérdezi a lány.- Ezek nem tücskök - véli a fiú -, ezek cipzárak! Erdei étterem Az antilop és az oroszlán beül az erdei étterembe. Az antilop odahívja a cinéért, és rendel:- Hozzon egy adag szénát salátakörettel!- És a barátja? - néz a cin- cér az oroszlánra.- Nem, ő nem kér semmit.- Talán nem éhes?- Mit gondol, ha éhes lenne, itt ülnék mellette? Pulzus- Az ön szíve nagyon lassan ver - csóválja meg a fejét az orvos a vizsgálat során. A beteg rálegyint:- Nem baj, doktor úr, ráérek. Felfedezés- Te miért vagy itt? - kérdi az elítélt a rabtársát.- Egy felfedezés miatt.- Miféle felfedezés miatt?- Felfedezték a hiányt. * TRAFFIFAX B • Időpont Helyszín 08.00-09.00 65-ös főút, Iregszemcse 09.30-10.30 65-ös főút, 33-39 km 11.30-12.00 65-ös főút, Hőgyész 12.20-13.00 65-ös főút, Zomba 13.30-14.30 65-ös főút, 1-5 km 09.00-10.00 5603-as mellékút, Bonyhád, Deák F. utca 10.00-11.00 5603-as mellékút, i Börzsöny j 11.00-12.00 5603-as mellékút, Mőcsény j 13.30-14.30 5603-as mellékút, Kismórágy ! 14.30-15.30 Mórágy 15.30-16.30 Bátaapáti 09.00-11.00 Dombóvár, Béke uica 11.00-13.00 Dombóvár, Bajcsy utca 14.00-16.00 Dombóvár, Kórház utca Művészet-ünnep Kaposváron hangulatfesztivál Interaktív fesztivál programkavalkáddal Mindenkiben ott szunnyad a művész, s ezt most bárki be is bizonyíthatja, ha ellátogat május 21- 24-éig Kaposvárra, a Festők Városa Hangulatfesztiválra. Kaposvár büszke művészeti hagyományaira, de azt is szeretné megmutatni, mit jelent ma kortársnak lenni, a kor színvonalán élni és alkotni. Hogy a művészet nem valamiféle misztikus dolog, hanem a mindennapjaink része. S hogy ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, arra jó példa a Kaposváron kilencedik alkalommal megrendezett hangulatfesztivál. Berlik Mária, a programot szervező Együd Árpád Művelődési Központ munkatársa szerint igazi interaktív alkotóműhellyé alakul a kaposvári belváros, ahol nemcsak a művészek láthatók alkotás közben, hanem bárki kipróbálhatja a szobrászkodást, beleshet a textilművészet és a grafika kulisszatitkaiba. E rangos művészet-ünnepen számos program közül válogathatnak az érdeklődők. Simonies Lászlóné, a fesztivál ötletgazdája, a szervező Művészetek Kincsesháza vezetője elmondta: az Anna Margit-tár- lat vagy a nagybányai művészek alkotásaiból nyíló kiállítás igazi művészeti csemege. De szinte minden művészeti ág bemutatkozik a koncertektől az irodalmi programokig. Már a megnyitó sem lesz mindennapi, hiszen igazi századelői hangulatot teremtenek a kor jellegzetes figuráit megjelenítő életképek. A programokról a www JestokvarosaJiu honlapon lehet tájékozódni. Bár a Festők Városa az évek során országosan, sőt a határokon túl is ismertségre és rangra tett szert, a mostani alkalom még különlegesebb. A fesztivál regisztráltatta magát a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségénél, és kérte minősítését. Ezért az Országos Fesztivál Szövetségek által létrehozott szakmai intéző bizottság értékeli majd a programokat. A tét nagy, hisz ezen múlik: a kaposvári Festők Városa Hangulatfesztivál bekerül-e a kiemelt országos rendezvények közé. a Jelentkezz középiskolás osztályod tablójának képével a TEOL.hu-n, és nyerj 50 000 Forintot az érettségi bankettre! A beérkezett tablóképekre 2009. június 5-én éjfélig lehet szavazni. Ajáték részleteit a TEOL.hu oldalon olvashatod. Tolnai Népújság A hír velünk jár! TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke május 12-én: 0 Döbbenetes látvány fogadta az autótulajdonosokat - fotó ©A sztárriporter újabb könyve megírására adta a fejét © Ittasan ült motorra, súlyos sérülésekkel került kórházba O Koszorú-ügy: a fél várost kihallgatták a zsaruk ©Kikelet II: lecsapott az APEH és a VPOP TE0L.hu