Tolnai Népújság, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-05-10 / 18. szám

2 2009. MÁJUS 10., VASARNAP KÖZÉLET Tíz párt közül választhatunk esélyek Belpolitikai hatása is lehet az uniós választásnak A 2004-es EP-választás Medgyessy Péter kormányfő bukását idézte elő SZDSZ: legyen szabadnap az Európa-nap ■EXEX29H Munkások találtak rá a halott motorosra lesodródott motorkerék­párjával a 63-as főútról, majd többször megpördült, s végül egy fának csapódott az a férfi, akinek holttesté­re szombat hajnalban talált rá néhány munkás. A 34 éves sárbogárdi lakos a rendőrség közlése szerint éjfél és két óra között szen­vedett balesetet, s a helyszí­nen meghalt. Ásóval öltek meg egy férfit Vasadon meghalt egy férfi a Pest megyei Vasadon, miután szóváltás közben vitapart­nere ásóval tarkón vágta őt- közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szó­vivője szombaton. Az elkö­vető, egy 60 éves helyi fér­fi pénteken italozás köz­ben keveredett vitába 47 éves ismerősével, majd ásóval tarkón vágta. A férfi a helyszínen életét vesztet­te. A bűncselekmény elkö­vetőjét a rendőrség őrizet­be vette. Jövőre dönt az MSZP a kormányfőjelöltről várhatóan az év végén, il­letve 2010 elején dönt az MSZP arról, ki lesz a párt kormányfőjelöltje az or­szággyűlési választáson- jelentette be Mesterházy Attila, a párt alelnöke, par­lamenti frakcióvézetője. A * politikus a frakcióról szólva úgy'fbgalmazott: „A képvlil[il selők hangulata érthetően nem rózsás, de felelősen vi­selkednek.” Mesterházy szerint a Bajnai-kormány kitart 2010-ig. Mesterházy: kitartunk 2010-ig Ma derül ki, hány párt in­dulhat a június 7-i euró­pai parlamenti (EP) vá­lasztáson, az ajánlások érvényességét ugyanis a nap folyamán is ellenőrzi az Országos Választási Iroda (OVI). Annyi bizo­nyos: a pénteki határidő­ig tíz párt adta le a lista­állításhoz szükséges szá­mú ajánlószelvényt. Ambrus Vilmos Az OVI eddig négy párt, a lobbik, az MSZP, az SZDSZ és az MDF ajánlásainak érvényességét el­lenőrizte. Rajtuk kívül önálló lis­tával készül az EP-választásra a Magyar Kommunista Munkás­párt és az MCF Roma Összefo­gás, közös listát pedig a Fidesz és a Kereszténydemokrata Nép­párt, illetve a Lehet Más a Politi­ka és a Humanista Párt állítana. Nem indul az EP-választáson a MIÉP, valamint - adminisztráci­ós okok miatt - a Zöld Baloldal. Az EP-választáson 22 mandá­tumról döntenek a szavazók. Ez kettővel kevesebb, mint 2004- ben, az első hazai európai vá­lasztáson. Azóta ugyanis meg­változott az Európai Parlament összetétele, és az új elosztás sze­rint a legtöbb tagállamnak keve­sebb hely jut. ■ A Fidesz a kormány ellen mozgósít, az MSZP-nek már 2010-re is gondolnia kell. A lapunk által megkérdezett politológusok szerint az EP- választásnak belpolitikai tétje is van, amellett, hogy melyik párt hány mandátumhoz jut az Euró­pai Parlamentben. Kiszelly Zol­tán úgy véli, az a kérdés, mi lesz a kampány meghatározó témája. J „A Fidesz a kormány ellen, a 1 megszorító intézkedésekkel szemben mozgósít” - mondta Kiszelly. Hozzátette, a Fidesz nagyarányú győzelme esetén az MSZP-n belül indulhatnak el bi­zonyos folyamatok, mert a szoci­alisták azzal szembesülnének, hogy az országgyűlési választá­son is hasonló arányban szen­vedhetnek vereséget, így megin­dulhat a párton belüli küzdelem a biztos, a befutó parlamenti he­május 9-E, az Európa-nap a jö­vőben minden uniós tagállam­ban legyen munkaszünet - ez­zel a kezdeményezéssel fordul európai parlamenti képvisel& társaihoz Szent-Iványi István. Az SZDSZ politikusa kifejtette, a munkaszüneti nap kijelölése mindenütt nemzeti hatáskörbe tartozik, de azt szeretnék, ha az Európai Parlament erre fel­kérné a tagállamokat. lyekért. „Elképzelhető, hogy so­kan azt is mondják majd, le kell állítani a megszorításokat, hogy ne süllyedjen tíz százalék alá az MSZP támogatottsága” - magya­rázta a szakember. Juhász Attila, a Political Capital munkatársa szerint a választás egyik nagy kérdése az lehet, működik-e Ma­gyarországon a szélsőségekkel szembeni fóbia. Ha igen, akkor ezzel még mozgósítani lehet a baloldali és a liberális szavazó­kat, ellenkező esetben azonban az ilyen kampány már nem lehet hatékony. ■ A kis pártok esetében kiderülhet, melyi­küknek van esélye a jövő évi választáson. A kis pártokról szólva Kiszelly Zoltán azt mondta, a Jobbik szá­mára az sem lenne kudarc, ha nem jutna be az Európai Parla­mentbe, mert például négyszá­zalékos szereplés esetén is esé­lyes maradna a jövő évi választá­son. Az SZDSZ és az MDF egy­aránt sikerként könyvelné el, ha szerezne egy-egy mandátumot, ha viszont nem jutnak képvise­lethez, kiderülne, hogy nem tud­tak megújulni, így - Kiszelly megfogalmazása szerint - „na­gyon össze kellene szedni magu­kat, mert a szavazók nem hin­nék el, hogy 2010-ben képesek lennének bejutni a parlament­be”. Juhász Attila úgy látja, a Job­bik rrtost bizonyíthatja be, hogy később az országgyűlési válasz­táson is képes bejutni a parla­mentbe. Ellenkező esetben vi­szont rajta maradna a bélyeg a párton, hogy képtelen átlépni a parlamentbejutáshoz szükséges küszöböt. Az SZDSZ-ről szólva a politológus azt mondta, a kis pár­tok közül a liberálisok vannak a legnehezebb helyzetben. „Nekik ugyanis nehéz eltávolítani ma­gukat az MSZP-vel történő együtt kormányzástól” - fűzte hozzá Ju­hász Attila. Az MDF esetében a politológus véleménye szerint egy sikertelen szereplés tovább erodálhatja a pártot. Az EP-választáson nemcsak a magyar, hanem a nálunk lakó­hellyel rendelkező uniós állam­polgárok is szavazhatnak. Áp­rilis 30-ig több mint ötezer eu­rópai uniós polgár kérte, hogy Magyarországon voksolhasson június 7-én. Többezres tüntetés Prágában a marihuána legalizálásáért Ezrek tüntettek szombaton a ma­rihuána legalizálásáért Prágá­ban. A tüntetők a Károly téren gyűltek össze, majd a Vencel té­ren keresztül a Zizkov városne­gyedbe vonultak. Útközben tucat­jával csatlakoztak a menethez fi­atalok és külföldi turisták. A megmozdulás a Million Ma­rijuana March nemzetközi ren­dezvénysorozat része, amelyet az idén 12. alkalommal tartottak meg világszerte. Csehországban a marihuána élvezete nem tiltott, saját használatra bárki tarthat magánál néhány adagot, viszont tilos a termesztése és a vele való üzletelés. A tüntetők a tilalom fel­oldását követelték. A marihuána fogyasztását és terjesztését a hatályos magyar jogszabályok tiltják, bár a bünte­tő törvénykönyv különbséget tesz kereskedői és fogyasztói magatar­tás között. ■ Megtalálták az ellopott lőszereket A rendőrség 11 500 lőszert ta­lált meg és foglalt le abból a 15 ezerből, amelyet csütörtökön loptak el a fővárosban - közölte az MTI-vel az országos rendőrfő­kapitány tegnap. Az ügyben több mint tíz személyt hallgatott ki a rendőrség, közülük ketten olyanok, akik a lőszerből már nagyobb mennyiséget birtokol­tak - mondta Bencze József. Hozzátette: a lőszerekre a fővá­ros IX. kerületének egy lápos, el­hagyatott részén bukkant rá a rendőrség. Ismeretlenek tizen­ötezer éles lőszert loptak el egy tehervonatról csütörtök hajnal­ban a Ferencvárosi pályaud­varon. Az MTI korábbi információi szerint az ellopott 45-ös kaliberű lőszereket Magyarországon gyár­tották, és az Amerikai Egyesült Államokba szállították volna. Károly György, a siroki MFS 2000 Rt. lőszergyárának vezér- igazgatója az MTI megkeresésé­re sem megerősíteni, sem meg­cáfolni nem kívánta, hogy a cég­nél gyártották volna az ellopott lőszereket. Ezt azzal indokolta, hogy nem akarják megzavarni a rendőrségi nyomozást. ■ Fidesz-MSZP-vita a kórházak helyzetéről egészségügy A visszatartott pénzt is megkaphatják az intézmények Újabb magyar nevek a Rózsa-Flores-ügyben A Fidesz szerint tömeges kór­házcsőd fenyeget az egészség- ügyi forráskivonás miatt, az MSZP elhamarkodott és felelőt­len véleményalkotásnak tartja az ellenzéki párt kijelentését. Pesti Imre, a Fidesz egészségpo­litikusa szombaton azt mondta, az elkövetkező időszakban vár­ható 10 százalék feletti forráski­vonás egyértelműen az intézmé­nyek tömeges csődjét fogja jelen­teni. Példaként említette, hogy Budapesten 12 intézményből je­lenleg négy csődben van, de a többinél sincs pozitív szaldó. A nem súlyponti kórházaknak pedig 15-20 százalékos, a súly­ponti intézményeknek 10 száza­lékos vagy annál valamivel na­gyobb forráskivonást kell elszen­vedniük. „A Fidesz szokása szerint új­ból vészharangokat kongat. Az áprilisban bevezetett új finanszí­rozás egyes intézményeket érin­tő hatásáról jelenleg még nem rendelkezünk adatokkal” - mondta minderre Kökény Mi­hály szocialista politikus. A volt egészségügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, a megszorítások a kórházakat 2-3 százalékban érintik. Az intézmények mintegy 400 milliárd forintos kasszájából a kormány 8 milliárdot tart vissza azzal, hogy ha más területen ke­letkezik megtakarítás, akkor ezt a pénzt a kórházak támogatására fogja felhasználni. ■ A. V. Pesti: tömeges csődök várhatók Kökény: felesleges riogatni Újabb két magyar állampolgár neve merült fel a Rózsa-Flores Eduardo által irányított állítóla­gos terroristacsoport bolíviai te­vékenységével kapcsolatban. Ré­vész Tibor és Nagy Tamás Lajos magyar, illetve Ivan Pistovcák szlovák ál­lampolgár ugyanis ugyanabban a hotel­ben szállt meg, mint Rózsa-Floresék. A két magyar és a szlovák fér­fi tavaly december 10-én jelent­kezett be a Santa Cruz-i Las Americas szállodába, ahonnan január 9-én távoztak. Rózsa- Flores és társai ugyanebben a szállodában laktak. Az 1976-ban született, de a több mint egy évtizede Magyar- országra költözött Révész Tibor­ról román lapok korábban azt ír­ták, hogy tagja annak a Székely Légiónak nevezett paramilitáris szervezetnek, amely állítólag a székelyföldi hegyek­ben hadgyakorlatokat tart. A Sunday Times szerint Révész volt az összekötő Rózsa- Flores és a vele együtt lelőtt ír Martin Dwyer között. A bolíviai rendőrség Révész és Nagy mellett másik két magyar. Dudog Gábor és Gáspár Dániel nevét is említette korábban a Ró zsa-Flores-csoport tagjaként Dudog és Gáspár állítólag mái elhagyta Bolíviát. ■ A. V ■ Egy hotelben lakott Flores és a keresett két magyar. * k

Next

/
Thumbnails
Contents