Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-06 / 81. szám
2009. ÁPRILIS 6., HÉTFŐ 7 KÖZÉLET Az MSZP egyértelműen támogatja Bajnait miniszterelnök-jelölt Az Országgyűlésen a sor - Lendvai az első női elnöke a szocialista pártnak Megkapta az MSZP támogatását Bajnai Gordon, aki ezzel a szocialista párt hivatalos miniszterelnök-jelöltjévé vált. Az MSZP küldöttei arról is szavaztak, hogy Lendvai Ildikó legyen a párt elnöke. Ambrus Vilmos Elsöprő többséggel választották miniszterelnök-jelöltnek Bajnai Gordont a szocialista párt kongresszusi küldöttei. Bajnai a szavazatok közel 93 százalékát kapta, vagyis az MSZP egységesen felsorakozott mögötte. Ez várható is volt, mivel a múlt héten a frakció tagjai aláírták a támogatásáról szóló nyilatkozatot. Hasonlóan meggyőző többséget kapott a szocialista párt elnökévé választott Lendvai Ildikó: ő a szavazatok 91 százalékát szerezte meg, többet, mint két hete az akkor újból elnöknek válaszott Gyurcsány Ferenc. A jelenlegi miniszterelnök elköszönt a párttól. Átveszi ugyan az MSZP-s Táncsics Alapítvány vezetését, de mint mondta, egy darabig nem vállal nyilvános szereplést. Közölte azt is, bár sokan próbálták rábeszélni, nem alapít új pártot. Bajnai Gordon a kongresszuson mondott beszédében célként fogalmazta meg az ország kivezetését a válságból és a gazdaság védelmét Hangsúlyozta, meg kell védeni a devizahiteleseket, a vállalkozásokat, de egyben mindenkinek el kell döntenie, vállalja-e, hogy átmenetileg lemond jövedelme bizonyos százalékáról, vagy elveszíti az állását. Bajnai felidézte: nagyjából egy hónapja azt mondta a kormánynak, ha nem tudja meggyőzni a kabinetet a válságkezelés keményebb eszközeiről, akkor lemond miniszterségéről. Kiemelte, muszáj fájdalmas lépéseket tenni annak érdekében, hogy 2010-ben elmondBrüsszelben írták meg a Bajnai-csomagot Bárki is lesz a következő miniszterelnök, már egy aláírt, az EU felé bevállalt és április 3-a óta hatályban lévő megszorítási csomag rendelkezései szerint kell irányítania Magyarországot - írja az inforadio.hu. Veres János pénzügyminiszter március 10- én szignálta a most Bajnai- csomagként emlegetett megszorító csomagot, különben az ország nem kapta volna meg az IMF-EU-hitel soron következő részletét. Az április 2-i Magyar Közlönyben megjelent, így már hatályban van a kormányzati intézkedéssorozat. Bajnai Gordon tehát utólag veheti a nevére a csomagot. A kormányrendeletet Gyurcsány Ferenc is ellátta kézjegyével, így a megszorító intézkedések még az ő kormányzati ciklusának produktumaként is értelmezhetők. A novemberben aláírt 6,5 milliárd euró uniós hitel harmadik részletét csak akkor kapja meg Magyarország, ha eleget tesz az egyetértési megállapodást kiegészítő gazdaságpolitikai kritériumoknak. ■ Búcsú Gyurcsány Ferenctől. Bajnai Gordon képletesen azt mondta, ő „kapus, tehát nem fog cselezni a politikában sem”. Lendvai Ildikó bal oldalon A parlament április 14-én dönthet AZ MSZP kongresszusi és az SZDSZ országos tanácsi döntése után a szocialisták hétfőn vagy kedden nyújtják be az Országgyűlésnek a bizalmatlansági indítványt. Ebben meg kell nevezni az új miniszterelnök személyét. A bizalmatlansági indítványról egyetlen szavazással döntenek a képviselők április 14-én, az indítvány elfogadásához elég az egyszerű többség. Ha elfogadták, az új miniszterelnök le is teheti az esküt. Miniszterjelöltjeit az utána következő napokban hallgatják meg a parlamenti bizottságok. A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA egyébként nem volt példa arra Magyarországon, hogy egy miniszterelnök konstruktív bizalmatlan- sági indítvánnyal váljon meg tisztségétől. hassák: Magyarország megerősítette a gazdaságát, bekövetkezhet a válságból történő kilábalás és a fellendülés. „Ennek az útnak a végén a magyar euró van, ami lehet, hogy kicsi és sárga is, de nem savanyú, és a mienk lesz” - mondta a kormányfőjelölt. Miniszterelnökként pedig az állam takarékosságáért fog felelősséget „ZÖLD UTAT KAPOTT az MSZP minden eddiginél brutálisabb megszorító csomagja, s újra összeállni látszik az MSZP- SZDSZ koalíció” - írta tegnapi közleményében a Fidesz. Az elvállalni. Bajnai programjához - amiről részleteket nem mondott - az MSZP támogatását kérte. Az Egri csillagok című regényből idézve azt mondta, inkább kevés oroszlán, műit sok nyúl. A miniszterelnök-jelölt a belpolitikai helyzettel kapcsolatban megemlítette, megosztott az ország, de minden belpolitikai vitálenzéki párt szerint komolytalan az a párt, amelyben két héten belül két pártelnököt is választanak, 90 százalék körüli eredménnyel Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivői töltött hét munkahelyek ezreibe és százmilliárdokba kerül. „Amíg a válságkezeléshez megvan a támogatás, a válságkezelő kormány jobb megoldás, mint az előre hozott választás” - tette hozzá. Beszéde végén Bajnai némüeg személyes hangvételre váltva azt mondta, két dolgot tudnak róla az emberek: hogy az üzleti életvője kiemelte, hogy egy demokráciában új miniszterelnökhöz, új kormányhoz, új programhoz új választás kell, csak így jöhet létre egy gyenge és illegitim kormány helyett egy erős kabinet bői, jött, és hogy focizik. „Azt is tudják, hogy kapus vagyok. Nem fogok cselezni, nem török csatárszerepre, védeni fogok” - zárta beszédét a miniszterelnök-jelölt. A pártelnöknek választott Lendvai Ildikó azt kérte a kongresszustól, hozzon létre egy háromfős ügyvezető testületet, amelynek rajta kívül Kiss Péter SZDSZ: 62-21 mellette A liberális párt országos tanácsában estig tartott a vita. Lapzártánkkor tudósítónk azt jelentette, hogy a tagok 62-21 arányban bizalmat szavaztak Bajnai Gordonnak. alelnök és Szerekes Imre elnök- helyettes lesz a tagja. Ezt elfogadták. Lendvai még programadó beszédében közölte, pártelnökségének egyik feltétele, hogy leköszön a frakcióvezetésről. Helyére Mes- terházy Attilát javasolta. Szintén Lendvai felvetésére megszavazta a kongresszus, hogy a párt országgyűlési frakciója alakítsa meg az új kormányt, s következetesen vigye végig Magyarország válságkezelő programját A képviselőcsoport közben összegyűjtötte a konstruktív bizalmatlan- sági indítvány benyújtásához szükséges aláírásokat. Ezt ugyan a tanácskozáson nem jelentették be, a küldöttek a kongresszus végén mégis elszántan énekelték el az Intemacionálét. ........f vy;t-y-.v • -yy v • .................................................................................................. A Fidesz újból megismételte: brutális megszorítás az MSZP csomagja HIRDETÉS-fordul Lefegyverző hatékonyság Syngenta növényvédőszerek $Azonnali választást követeltek hősök tere Kiáltványt vittek Sólyomnak a demonstrálok A Hősök tere. Lapzártánkkor jött a hír, több ezren elindultak a parlament felé, áttörve a rendőrkordonokat. Kiáltványt juttattak el Sólyom László államfőnek a vasárnap délután a Hősök terére szervezett civil demonstráció résztvevői, akiknek létszáma több tízezerre duzzadt (a szervezők szerint 200 ezerre). A kiáltványt motorosok vitték el a Sándor-palotához. Az elnök megbízottja átvette a dokumentumot. A Civü Összefogás Fórum előre hozott választásokat, a közélet tisztaságának helyreállítását, a közbiztonság megteremtését, a nemzeti jelképek tiszteletben tartását, a családok és a gyermeknevelés kiemelt megbecsülését, a magyar föld és otthonok védelmét követeli-írja az MTI. ■