Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-01 / 77. szám
KOZELET A háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly kiadható a magyar hatóságoknak - döntött a perthi szövetség bíróság. így megerősítettek egy tavaly augusztusban meghozott elsőfokú bírósági döntést. Zentaít azzal vádolják, hogy 1944. november 8-án többedmagával megkínozott és meggyilkolt egy 18 éves fiút. HÍRSÁV Előrehozott választások lesznek Csehországban legkésőbb október 20-ig előrehozott képviselőházi választást tartanak Csehországban - ebben állapodott meg Mirek Topolánek és Jirí Paroubek, a két legnagyobb párt, a Polgári Demokratikus Párt és a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke. „Keressük a közös nevezőt, hogyan jöhetne létre ez a kormány” - jelentette ki Topolánek. Fegyverarzenált találtak Vas megyében FEGYVEREK TÖMKELEGÉT foglalták le a rendőrök Vas megyében egy nyomozás során. Egy sorokpolányi férfitől például 11 légpuska, szerszámíj, egy hatlövetű maroklőfegyver, három gázriasztópisztoly, egy flóbert- pisztoly, valamint lőszerek és fegyveralkatrészek kerültek elő. Egy szombathelyi lakásban három gépkarabélyt, egy csigatáras géppisztolyt, kilenc pisztolyt, két szigonypuskát, valamint fegyveralkatrészeket és lőszereket foglaltak le. Az ombudsman nem bír a panaszáradattal több köztisztviselőre lenne szüksége Szabó Máténak, ezért az általános ombudsman Kiss Péter kancelláriaminiszterhez fordult. Az ombudsman figyelmeztet, hogy a változatlan létszámmal dolgozó hivatalban felhalmozódhatnak a kivizsgálatlan panaszok. 2008 első negyedévében csaknem ezer, 2009 első negyedében közel 1650 ügy érkezett. Több munkatársat szeretne Az SNS adta fel a lejárató hirdetést anna belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) al- elnöke beismerte, hogy ő adta fel az Iveta Radicová- ellenes, nagy port kavaró hirdetéseket egy dél-szlovákiai újságban. Tettét azzal indokolta, hogy Radicová, Iván Gasparovic vetélytársa az elnöki posztért autonómiát ígért a magyaroknak. Az SNS ugyanakkor azt állítja, a magyaroknak autonómiát ígérő hamis röplapokhoz a pártnak nincs semmi köze. Gazdára várnak a bársonyszékek miniszterek Molnár Csaba biztosan távozik, de Veres János széke is billeg Eddig egyedül Molnár Csaba közlekedési miniszter ismerte el, hogy nem kapott felkérést Bajnai Gordon kormányfőjelölttől tárcavezetésre. Több kulcspozícióért még harcol az MSZP. Vég Márton-Éber Sándor Havi egy forintért vállalja a miniszterelnökséget Bajnai Gordon. Nagyjából ennyit lehet egyelőre tudni á formálódó kormányról, azt azonban, hogy kik is lesznek benne, csak azután árulja el Bajnai, hogy az Ország- gyűlés április 14-én miniszterelnöknek választotta. Ugyanakkor sajtóértesülések szerint egyebek mellett azt szabta feltételül a kormányfői jelölése elfogadásához, hogy szabad kezet kapjon a válságkezelésben fontos miniszteri tisztségek és egyéb személyi posztok betöltésében. Úgy tudni, Bajnai Gordon már tárgyal a lehetséges jelöltekről, például a pénzügyminiszteri és a gazdasági miniszteri posztok esetében. Utóbbit eddig ő töltötte be. Eddig egyedül Molnár Csaba, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium vezetője ismerte el, hogy nem kapott felkérést Bajnaitól tárcavezetésre. Göncz Kinga külügyminiszter már korábban bejelentette, hogy május 1-jével lemond posztjáról, mivel ő vezeti az MSZP európai parlamenti listáját. „Alapvetően azt mondta Bajnai Gordon, hogy van olyan öt kulcstárca, ahol mindenféleképpen külső, vagyis nem pártpolitikussal szeretné feltölteni a miniszteri pozíciókat” - árulta el Mesterházy Attila, az MSZP alel- nöke. A kormányfőjelölt ezt tegnap nem erősítette meg, de hétfői bemutatkozó nyüatkozatában jelezte, hogy nem politikai szempontokat akar követni kormányzása során. Úgy tudni, hogy Bajnai Gordon a gazdasági, a pénzügyi, az igazságügyi és a szociális tárca vezetőjének, illetve a kancelláriaminiszter kinevezését tartaná fenn magának. „A pártoknál most legyen fontosabb az ország, a pártpolitika kerüljön távolabb” - fogalmazott. Ennek lehet az áldozata Veres János pénzügyminiszter is, aki tegnap leszögezte: nem folytatott Bokros ajánlkozik „Semmilyen pozíciót nem vállalok a Bajnai-kormányban, de ha megkérdeznek, szívesen adok majd tanácsot, különösen ilyen válsághelyzetben” - mondta Bokros Lajos. Bár a közgazdász neve is felmerült kormányfő-jelöltként, szerinte a körülményekhez képest jó döntés, hogy Bajnai Gordon lett a befutó. „Hasonló diagnózist állítottunk fel az ország gondjairól. Könnyen megvalósítható a tervezett 500-600 milliárdos kiadáscsökkentés” - hangsúlyozta a volt pénzügyminiszter. Bajnai Gordon - egyelőre egyedül. A kormányfőjelölt azt követően mutatja be minisztereit, hogy támogatást kap. A Fidesz már támadja Bajnai programját „álmon el az otthonteremtési támogatásokat és az építőipart érintő megszorításoktól a kormány” - követelte tegnap a Fidesz. Mádi László, a párt szakpolitikusa szerint a Bajnai-kormány színre lépése esetén megszüntetnék a szociálpolitikai támogatást és a fébzocpolként ismert támo gatást, drasztikusan csökkentenék a lakossági forinthitelek kamattámogatását, és megvonnák az építőipari cégek forinthiteleinek kamat- támogatását. A SZAKPOUT1KUS főként a fél- szocpol megszüntetését furcsállja, mivel azt a Gyur- csány-kormány egyetlen pozitívumának tartja „Felhábo rodással vegyes értetlenséggel értesült a Bajnai-csomag a gyeddel és gyessel kapcsolatos terveiről a Fidesz női tagozata” - mondta tegnap Pelczné Gáli Ildikó. A testület elnöke szerint eddig is kevés gyermek született, de a tervezett intézkedés még jobban visszafogja majd a gyermek- vállalási kedvet. A vasutasok egyenesen sztrájkkal fenyegették meg az új kormányfőt: a VDSZSZ és a MÁV-társaságok között tavaly február óta húzódó tárgyalások tegnapi - ismét csak eredménytelen - fordulóján Bárány Balázs, a szak- szervezet alelnöke közölte: információjuk szerint a miniszterelnök-jelölt állami forrása kát kíván elvonni a MÁV-cso porttól, és ez ellen sztrájkolni fognak, mert a forráskivonás vasutas munkahelyeket, vas- útbiztonságot veszélyeztetne. Lendvai Ildikó inkább frakcióvezető maradna semmilyen személyes feladatvállalásra vonatkozó megbeszélést. Veres János pénzügyminiszteri poszton maradását sajtóértesülések szerint a szocialista párt tagságának egy része - főleg a szabolcsiak - erősen támogatja. „Nem akarunk beleszólni, kik legyenek a Bajnai-kormány miniszterei, de azt várjuk a szocialisták jelöltjétől, hogy a főbb posztokon meghatározó változtatásokat tegyen” - hangsúlyozta Fodor Gábor. A pártelnök emellett leszögezte, nincs olyan szándékuk, hogy koalícióra lépjenek a szocialistákkal. „Elképzelhetőnek tartom, hogy el sem jutnak az Ország- gyűlésben a konstruktív ■bizalmatlansági indítványig, ugyanis nem látni, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt csomagja mögött ott van egy erős MSZP” - mondta Gulyás József. Az SZDSZ ügyvivője egyértelművé tette, hogy szavazatával nem tudja tá mogatnia a konstruktív bizal matlansági indítványt. Bajnai csütörtökön juttatja el a 600 milliárdos kiadás- csökkentésről szóló programját az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselőkhöz. Ezt kell záros határidőn belül aláírva visszaküldeni neki, mert ennek szá mától, azaz a többség tétől teszi függővé, hogy elvállalja-e a feladatot. Lendvai Ildikót akarják pártvezérnek a megyei elnökök oyurcsány ferenc egyértelművé tette, hogy nem kíván pártelnök lenni, legfeljebb a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumi elnöki posztját töltené be - derült ki tegnap az MSZP megyei elnökeinek és pártvezetésének megbeszélése után. A megyei elnökök döntően azt támogatják, hogy Lendvai Ildikó legyen az MSZP új, átmeneti elnöke. A frakcióvezető azonban állító lag egyelőre nem hajlik a felkérésre, szívesebben folytatná a képviselőcsoport élén a munkát. „kétségtelen, hogy Lendvai Ildikó neve szóba kell hogy jöjjön” - támogatta tegnap a frakcióvezetőt Kiss Péter. A párt aleí nöke közölte, hogy az MSZP vezető tisztségviselői abban maradtak, hogy nyílt jelölési folyamatban állítanak a vasárnapi kongresszusra pártelnököt. Egy belső felmérés szerint a kongresszusi küldöttek több mint fele támogatná Kisst. Az alelnök csak akkor léphet vissza, ha egy még nagyobb támogatottságú jelölt lenne, ami akár Lendvai is lehetne. a HÉT VÉGÉN még Kiss Péter alelnök vagy Szekeres Imre elnök- helyettes pártelnökké választása merült fel Többen azt szorgalmazták, hogy szimbolikus figuraként Vitányi Ivánt válasszák meg, Gyurcsány is állítólag őt favorizálta, de ezt elvetették. CSÜTÖRTÖKÖN a megyei elnökök és a páitvezetés ismét megbeszélést tart a kongresszusi felkészülésről.