Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-25 / 97. szám

• • KOZELET Tárgyalásokkal kívánja megoldani a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjában kialakult vitát a párt elnöksége és a parlamenti frakcióból kilépett három képviselő. „Néhá- nyan csak most értették meg kifogásainkat” - mondta Bugár Béla volt pártelnök (fotónkon), aki Gál Gáborral és A. Nagy Lászlóval együtt nem értett egyet a mostani pártvezetés stílusával.^ Srí Lankán a harcolók között rekedtek. Az elmúlt három hónapban 6500 polgári személy meghalt, és 14 ezer megsebesült a Srí Lanka-i kormányerők és lázadók harcaiban - áll az ENSZ jelentésében. A kormányerők kijelöltek egy húsz négyzetkilométeres tengerparti sávot a harcok elől menekülő több mint százezer polgári lakos számára, de idemenekültek az elszakadásért küzdő tamil fegyveresek is, és a hadsereg a lázadók teljes felszámolására készül. Nem terrorista, de hibázott sánta cruz A nagykövet szerint Tóásót pénzért hívták Bolíviába HIRSAV Szollár Domokos az új kormányszóvivő A BUDAPEST AIRPORT eddigi szóvivőjét nevezte ki a kor­mány új szóvivőjének a mi­niszterelnök. Szollár Domo­kos május 15-től Budai Ber­nadettel közösen látja el a szóvivői feladatokat. „A mi­nősíthetetlen stílusú Szollár kinevezése azt jelzi, hogy az MSZP mélységesen lené­zi az embereket” - közölte Cser-Palkovics András, a Fi­desz helyettes szóvivője. Hunvald lemondott mandátumáról „A vii. KERÜLET szocialista polgármestere, Hunvald György lemondott fővárosi közgyűlési képviselői man­dátumáról” - közölte tegnap Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. Az erzsé­betvárosi polgármester feb­ruár 12. óta van előzetes le­tartóztatásban csalás és hi­vatali visszaélés gyanújával. Utódjával visszaállhat a ko- ab'ciós többség a fővárosi közgyűlésben, s meglehet a költségvetés. Május 8-án nevezik ki a cseh kormányt „az átmeneti cseh kormány kinevezésére május 8-án ke­rül sor” - jelentette be Vác­lav Klaus államfő Prágában pénteken, miután megbe­szélést folytatott Jan Fischer kinevezett miniszterelnök­kel. Fischer tájékoztatta Klaust az új kormány felállí- tásának folyamatáról. A ka­binet névsorát a jövő héten véglegesíti, majd benyújtja az államfőnek jóváhagyásra. Klaus nevezi ki a kabinetet Józsa Mátyás nagykövet szerint a terrorizmussal vádolt Tóásó Előd messze nem terrorista, hanem egy olyan fiatal, aki hibázott. Éber Sándor „A terroristabandaként üldözött csoportnak nyolc tagja volt, akik közül három még szökésben van” - nyilatkozta tegnap a bolí­viai parlamenti vizsgálóbizottság tagja, Bernardo Montenegro. Bo­líviában felröppent az a hír, hogy letartóztattak két további magyar állampolgárt is az egy héttel ez­előtti Santa Cruz-i kommandós­akcióval összefüggésben. A hí­resztelés semmiféle hivatalos megerősítést nem kapott. Montenegro szerint Tóásó Előd annak köszönheti az életét, hogy nem állt ellen a rendőrség fellépésének. A szovátai férfi szobája a szállodai folyosó végén volt, s amikor 16-án hajnalban meghallotta a különleges osztag támadását jelző lövöldözést, le­vetette magát az ágyáról a föld­re, és hason fekve, tarkóra tett kézzel várakozott. A rendőrök később megver­ték, ennek nyomai az arcán és testének más részein is láthatók. A túlkapást Józsa Mátyás Bue­nos Aires-i nagykövet annak tu­lajdonította, hogy akció közben a különítményesek elvesztették önuralmukat. A magyar diplo­mata panaszt tesz a fogoly embe­ri jogainak tiszteletben tartása érdekében. legkorábban vasárnap Buda­pestre szállítják az erdélyi Ma­gyarosi Árpád ßldi maradvá­nyait - közölte Juan Carlos Becerra. A Románia perui „Tóásó Előd messze nem terro­rista, hanem inkább egy fiatal­ember, aki hibázott” - mondta Józsa. A diplomata azt nyilatkoz­ta, a 29 éves fiatalembert pén­zért hívták Bolíviába, de nem tudta, miben vesz részt. A család által felfogadott Rigobert Pare­des ügyvéd arra panaszkodott, nem kap semmiféle dokumen­tumot a hatóságoktól az eljárás­ról, szerinte valószínűleg a hír­zárlat miatt. így arra készül, hogy panaszt emel a védelem jo­gainak a korlátozása miatt. Tóásó nővére, Dénes Edit la­punknak elmondta, öccsével konzulátusa által fogadott ügy­véd beszerezte a halotti bizo­nyítványt, most egyeztet a légi szállításhoz szükséges koporsó árának kifizetéséről. szerdán beszélt telefonon, de „lé­lekben nincs ott, ahol kellene”. Bolívia legjobb ügyvédi irodája 15 ezer dollárért vállalta el Tóásó védelmét, ezért egy honlapot ké­szítettek, hogy összegyűjthessék az összeget. „Félreérthetően és nem a lé­nyegre összpontosítva közölte a hazai és a nemzetközi sajtó több orgánuma a Rózsa-Flores Eduar- dóval készített tévéinterjút” - kö­zölte tegnap Kepes András. A ri­porter szerint a beszélgetés lénye­ge az volt, hogy Rózsa-Flores szü­lőhelyének, Santa Cruznak a vé­delme érdekében ment Bolíviá­ba, s nem az ország kettészakítá- sa miatt. Nem tekinti politikainak a bo­líviai különleges erők április 16-i akciója nyomán áldozatul esett, illetve letartóztatott magyar ál­lampolgár ügyét a magyar kül- ügy. Magyarország semmilyen formában nem kíván beavatkoz­ni Bolívia belügyeibe. Elvetemült, fegyverekhez jól értő gyilkost keresnek Nem szerepel a bűnügyi nyil­vántartásban az a két DNS-min- ta, amelyet a romák elleni táma­dássorozat egyik helyszínén rög­zített a rendőrség - közölte teg­nap az országos rendőrfőkapi­tány. Bencze József altábornagy elmondta, hogy a kriminaliszti­kai jegyek alapján összefüggés­be hozható esetek alkalmasak voltak arra, hogy kialakítsák az elkövetők pszichológiai profilját, és olyan bizonyítékokat rögzít­senek, amelyek elfogásuk ese­tén egyértelműen bizonyíték­ként szolgálhatnak. A tetteket jellemző profilje­gyek alapján feltételezik, hogy még ha egy személy adta is le a lövést, a cselekmény mögött töb­ben állnak. Ezt a hátrahagyott bizonyítékok is alátámasztják. Bencze szerint ez az elkövető rendkívül elvetemült, a fegyver­forgatáshoz jól értő, az éjjeli és egyéb terepen is jól mozgó, ebben a tekintetben felkészült vagy felkészített személy, aki nem riad vissza attól, hogy em­berre is ráfogja a fegyvert, azzal a szándékkal, hogy megölje. ■ Tízmilliós vérdq a tiszalöki gyilkos fejére Az esetek felderítésével majd­nem 70 fős nyomozócsoport fog­lalkozik. A főkapitány biztos benne, hogy elkapják az elköve­tőket, de nagyon fontos a lakos­ság segítsége. Ezért is ajánlott fel 10 millió forintos nyomrave­zetői díjat a tiszalöki ügyben is. Körülbelül tízezer olyan em­bert ellenőriztek valamilyen mó­don, aki az elkövetés idején a helyszínek közelében megjelent, körülbelül kétezer embert mégis hallgattak, és több száz óra video- anyagot elemeztek. Szerda éjjel a Szabolcs megyei Tiszalökön lőt­tek agyon egy munkába induló roma férfit a háza udvarán. A rendőrség szerint nem zárható ki, hogy összefüggés van a tiszalöki gyilkosság és más - a galgaszent- györgyi, a piricsei, a nyíradonyi, a tarnabodi, a nagycsécsi, az alsó- zsolcai és a tatárszentgyörgyi romák sérelmére elkövetett táma­dások között. ■ Éber S. Budapestre hozzák Magyarosi Árpád testét Önadózókká válnának a képviselők? népszavazás MSZP-javaslatok a referendum kiváltására Nem a Jobbik, hanem Csurka kapott 25 milliót Az Alkotmánybíróságon pénte­kig ketten támadták meg azt az országgyűlési határozatot, amely­ben a parlament elrendelte a Se­res Mária által a képviselői költ­ségtérítésről kezdeményezett népszavazást. Az MSZP jövő héten dönt, milyen tör­vényjavaslatot nyújt be a népszavazás ki­váltására. Két verzió lehetséges. Az egyik javaslat szerint a kétharmados jogállási, illetve a tiszteletdíjról és a költségtérítésről szóló törvénye­ket módosítanák. A másik elkép­zelés szerint - amelyre a Fidesz elutasítása esetén lenne szükség - a feles adótörvényeket módosí­tanák úgy, hogy a megoldás „le­fedje” a népszavazási kérdést. Az utóbbiban a személyi jöve­delemadóról szóló törvényt vál­toztatnák meg, s a képviselők ön­adózóvá válnának. A képviselők­nek egy évig kelle­ne gyűjteniük a számlákat. Az így elszámolható össze­get levonnák a bevé­telből, amelybe be­leszámítanának a pótlékok is. A fennmaradó összeg képezné a 36 százalékos szja-kulccsal adózó adóalapot. A Fidesz fenntartja javaslatát, hogy a kormánytagok és a kép­viselők tiszteletdíját is a 2002-es szintre állítsák vissza. ■ ■ Az adótörvény módosításához nem kell majd kétharmad Seres Mária (balra) akciójával országos visszhangot és támogatást ért el „Valótlanul állítja Soltész Mik­lós, a Fidesz-KDNP képviselője, hogy a Gyurcsány-kormány 25 millió forintot adott a Jobbik pártalapítványának” - közölte tegnap Novák Előd, a párt sajtó­főnöke. Soltész megdöbbentő­nek nevezte, hogy a Gyurcsány- kormány egyik utolsó intézke­désével 25 millió forintot adott a Jobbik pártalapítványának, a Magyar Igazságért, a Jobb Ma­gyarországért Alapítványnak. A Fidesz-KDNP népjóléti kabine­tének vezetője úgy vélte, a szo­cialisták végérvényesen bebizo­nyították, hogy „ők pénzelik a Jobbikot”, és a szocialisták érde­két szolgálja a Jobbik fennma­radása. Novák Előd közlése szerint egyetlen jobbikosnak sincs köze a Magyar Igazságért, a Jobb Ma­gyarországért Alapítványhoz, azt Csurka István és köre hozta létre, a Jobbik vezetőinek és tag­jainak tudta nélkül. Az állami támogatás eleve nem kormányzati adomány. Az Alkot­mánybíróság kötelezte az Ország- gyűlést törvénymódosításra, amelynek alapján a legutóbbi parlamenti választáson egy szá­zalék feletti eredményt elérő pár­toknak is juttatni kell a pártala­pítványoknak elkülönített költ­ségvetési keretösszegből - írta közleményében Novák Előd. Kije­lentette, a 25 millióból egyetlen forintot sem kap a Jobbik. ■ É. S.

Next

/
Thumbnails
Contents