Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-23 / 95. szám
2009. ÁPRILIS 23., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 11 ladik Az előzetes fordulókban legjobban teljesítő négy általános iskolás csapat küzdött meg egymással a Tolnai Népújság média-vetélkedőjének megyei döntőjén. Az alábbiakban a verseny összegzését, a résztvevők véleményét olvashatják n AZ ÚJSÁGMOLYOK KÖTÖTTEK KI ELSŐKÉNT m*rnrn ****** Az Újságmolyok eveztek a legjobban Újságmolyok vagyunk, a média gyerekek, Értünk írták a szócikkeket. A Tolnai Népújság a kedvencünk, Abból minden oldalt ismerünk, Még a Ladik versenyen is részt veszünk. Újságmolyok (balról): Pessegh Kinga, Vejtey Kinga, Fölkér Johanna, Kersák Emese és Berta Szilvia Az Újságmolyok csapata már a tavalyi Ladik megyei döntő alkalmával megígérte, hogy idén is indulnak a vetélkedőn, és igyekeznek előkelőbb helyen kikötni a negyediknél. Olyany- nyira tartották magukat ehhez, hogy első helyen végeztek tegnap. Azaz Kersák Emese, Fölkér Johanna, Pessegh Kinga, Vejtey Kinga és Berta Szilvia lesznek azok, akik Benkőné Nyírő Judit tanárnő felkészítésével Szolnok mellett, az Alcsi- Holt-Tisza Szabadidőközpontban, az országos döntőn megyénket és a Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézményt képviselhetik majd. A tamási Művelődési Központban a Ladik program első három levelezős fordulójában legjobban teljesítő négy csapat vetélkedett. Az Újságmolyok 51 ponttal szerezték meg az első helyet. Tőlük csupán egy ponttal maradt le a szintén a Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézményből érkezett Médiafüggők csapata, akik második helyezést értek el. A harmadik helyen ugyancsak egy tamási ötösfogat, a Betűmanók csapata végzett 49 ponttal. Negyedik lett a szekszárdi 5. számú Általános Iskola Ötös Hírnök csapata. Senki sem ment haza üres kézzel: a díjakat a fiatalok Lengyel Jánostól, lapunk fő- szerkesztőjétől vehették át. Az ajándékcsomagok mellett, az elsőtől a negyedik helyezésig, hatvan-, negyven-, harminc- és húszezer forintos pénznyereményhez jutottak. Ehhez gratulált a zsűri öt tagja: Farkas Andrea, az Axel Springer Magyarország Kft. terjesztési koordinátora, Körtvélyesi Csaba, az Axel Springer Magyarország Kft. terjesztési tanácsadója, Miskolczi Zoltánná, a tamási városi könyvtár igazgatója, Maláné Górni Erzsébet, a 24 Óra marketing-asszisztense és Hargitai Éva, a Tolnai Népújság újságírója. Hat feladatot oldottak meg a diákok Első feladatként a diákoknak egy négysoros versikét kellett összehozniuk az alábbi szavak felhasználásával: Tolnai Népújság, Ladik, média, és a saját csapatuk neve. (E versikéket olvashatják az adott csapat fotójába illesztett cetlin.) A rímfaragás fáradalmait egy Tolnai Népújsághoz kapcsolódó kérdéseket tartalmazó totó kitöltésével pihenhették ki. Ezt követően lapunk tartalma került terítékre egy újságszemle révén. Ebben a feladatban ugyanis a megadott lapszámokból kellett a feltett kérdésekre megkeresniük, majd megjelölniük a válaszokat. A legtöbb csapatnak a negyedik feladat tetszett a legjobban, amikor is egy sms-nyi, azaz 160 karakter terjedelemben kellett tudósítaniuk a TEOL-os kollégát egy Jancsit és Juliskát érintő bűnügyi eseményről. A legnehezebbnek talán az ötödik feladat bizonyult, amikor cikkek címeit kellett kirakniuk összekevert szavakból a diákoknak, csak az emlékezetükre hagyatkozva. Mindenki könnyedén megoldotta viszont és maximálisan teljesítette az előre kiadott feladatot, azaz összegyűjtötte ötven előfizető nevét. így látták a csapatok a vetélkedőt és helyezésüket Az Újságmolyok sikeresen vették az akadályokat, és teljesítették tavaly tett ígéretüket. Idén már nyerni szerettek volna, és ez sikerült is. Ebben saját bevallásuk szerint nagy szerepet játszott az is, hogy most sokkal komolyabban vették a felkészülést. Még nagy feladatok állnak előttük, hiszen el kell dönteniük, mihez kezdjenek az elnyert összeggel, és megmérettetnek az országos döntőben. Összességében nagyon tetszett nekik a verseny, A Betűmanók csapata, A Ladik verseny legjobbja. Tolnai Népújságot olvasunk, A médiában bent vágjunk. Betűmanók (balról): Baráth Gergő, Pekoli Dániel, Salamon Csilla, Scheiber Klaudia és Bujtás Barbara Mm Médiafüggők (balról): Szűcs Alexandra, Farkas Eszter, Juhász Dániel, János Fruzsina és Nübel Laura Tolnai Népújságot veszünk, A médiát mind ismerjük, Médiaföggők a nevünk, Ladikon mi elsők leszünk! főleg az sms-tudósítás írását élvezték. A Médiafüggők csapatának, Farkas Eszternek, Szűcs Alexandrának, János Fruzsinának, Juhász Dánielnek és Nübel Laurának az ötös feladat volt a szíve csücske. Nem véletlen, hiszen nekik sikerült a legjobban a címkirakós. Mint elmondták, nyerni szerettek volna, de nem keseredtek el a második helyezés miatt. Jövőre pedig immár középiskolásként szeretnének részt venni a SÉTA programban is. A Betűmanók, azaz Salamon Csilla, Scheiber Klaudia, Bujtás Barbara, Pekoli Dániel és Baráth Gergő sem csüggednek a harmadik helyezés miatt, hiszen jövőre még indulhatnak, és szándékukban is áll indulni a vetélkedőn. Érzésük szerint a verseny pörgős volt, de nagyon tetszett nekik, akárcsak az elnyert ajándékok. Egy kicsit más jellegű feladatokra számítottak a szekszárdi 5. számú általános iskola Ötös Hírnökei, Csurgai Gina, Horváth Beáta, Fábián Nikoletta, Mikó Zsuzsanna és Ortó Krisztina. Hiányolták például az interjúkészítés feladatát, de így is jól érezték magukat a vetélkedőn. A nyereményüket elosztják egymás között, ráadásul plusz ajándékként ellátogathatnak a Tolnai Népújság szerkesztőségébe és a pécsi nyomdába is. Mindhárom felkészítő tanár elégedett lehetett benkőné nyírő Judit, az 1. helyezett Újságmolyok és a 3. Betűmanók felkészítő tanára:- Nagyon boldog vagyok, hogy az Újságmolyoknak sikerült megnyerniük a vetélkedőt A csapat testnevelés tagozatos nyolcadikos lányokból áll, akik már tavaly is részt vettek a megyei döntőben, és csak hajszállal maradtak le az országos fináléba jutásról. Már akkor megfogadták, hogy idén is elindulnak, és elszántságuk nem kopott, szorgalmasan készültek, aminek meg is lett az eredménye. A Betűmanók harmadik helyét annak ellenére sem gondolom csalódásnak, hogy ez a csapat volt, aki a legtöbb ponttal jutott be a megyei döntőbe. Már csak azért sem kesereghetek, mert az utolsó feladatig versenyben voltak a győzelemért, és mindössze 2 ponttal gyűjtöttek kevesebbet az elsőnél. Ráadásul a csapat hetedik osztályos diákokból áll, és nagyon bízom benne, hogy a következő tanévben ismét részt vesznek a programban a mostani tapasztalattal a tarsolyukban. ANDOKNÉ FEKETE ZSUZSANNA, a 2. Médiafüggők felkészítője:- Tavaly is ezen a néven indult csapatom, akik az országoson 5. helyen végeztek Abból az ötösből az akkor hetedikes Nübel Laura maradt, aki megszervezte az idei gárdát osztálytársaiból Elégedett vagyok velük, és örülök, hogy nem csalódottak, felfogták, ez egy játék, amiben láthatóan jól is érezték magukat pali józsefné, a 4. helyezett Ötös Hírnök felkészítő tanára:- A csapatot két nyolcadikos osztály diákjai alkották, akiknek én tanítom a médiát Miután először vettünk részt a programban, kíváncsian vártuk, milyen feladatok lesznek. A nagy izgalomban mindennap az elsőtől az utolsó betűig elolvastam én is a lapot Nagyon jól éreztük magunkat, ígérem, jövőre öt csapattal indulunk. A Tolnai Népújság versenyére jöttünk, A Ladik vetélkedőre mi is beneveztünk, Ötös Hírnöknek hívnak minket, > Médiából megoldunk mindent! Ötös Hírnök (balról): Horváth Beáta, Fábián Nikoletta, Csurgai Gina, Ortó Krisztina és Mikó Zsuzsanna A