Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-16 / 89. szám
2009. ÁPRILIS 16., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 Van hévíz Paks alatt, csak a vártnál mélyebb rétegben lelték Nem kidobják, inkább javíttatják kisiparosok Fenn kell tartaniuk magukat, fenntartják hát a vállalkozást is PAKS Január közepén kezdődött el az új hévízkút fúrása Pakson. A megbízás egy hatszáz méteres kút elkészítésére vonatkozott. Ebből végül nyolcszáz lett, ami a költségeket negyvenmillióról ötvenre emelte. A munkával megbízott ceglédi VIKUV Zrt. három héttel a kivitelezési határidő lejárta előtt elérte a tervezett szintet, de az első mintavételek alapján kiderült, hogy az ott talált víz zavaros. Hajdú János polgármester elmondta, hogy drágán lehetett volna szűrni és tisztítani ahhoz, hogy gyógyászati célokra használhassák, ezért úgy döntöttek, tovább folytatják a fúrást abban bízva, hogy elérik azt a réteget, ami megfelelő vizet ad. Úgy tűnik, érdemes volt vállalni a kockázatot és pluszköltséget, 46 fokos, 6000 mg/liter ásványisótartalmú vizet találtak, amelynek a hozama is elegendő. A polgármester elmondta, hogy számításaik szerint bőven megtérül a pluszköltség egyebek miatt azért, mert ezt a vizet nem kell a medencébe juttatás előtt fűteni. Sőt megeshet, hogy hűteni kell, hiszen a gyógyvizet 32-36 fokosán használják. A kút körüli bizonytalanság miatt a balneológiái terápiás intézmény korábban felfüggesztett tervezését folytatják. Reményei szerint jövő tavasszal vagy nyáron pedig elkezdődhet a kivitelezés. ■ Vida T. A gazdasági válság hatása - egyelőre - kevésbé érzékelhető a kisvállalkozások körében. Venter Marianna A szekszárdi Szabó Péter tíz éve kezdett bele vállalkozásába. Eleinte kegytárgyakat, reklámkulcstartókat készített, a termékek köre az évek során folyamatosan bővült. Az úgynevezett centrifugálöntés technológiával dolgozik, és mint mondja, olyan kevesen csinálják ezt jelenleg az országban, hogy nem lett kevesebb a megrendelése. Ehhez persze szükséges a megfelelő gépi háttér és precizitás. A gazdasági válság egyszerre járt negatív és pozitív hatással az ő esetében - egyes nyersanyagárak csökkentek, mások nőttek -, de szerencsére a két hatás kiegyenlítette egymást, így egyelőre nem nyugtalankodik. A paksi Feil István híradás- technikai műszerész szerint nem egyértelműen érezhető a válság hatása, bár vannak jelei. Mmt mondta, télen egyébként is több a javításra váró televízió, egyéb műszaki cikk, hiszen akkor többet használják, tavasszal viszont többet vannak az emberek a szabadban, kevesebb eszköz hibásodik meg. Az, hogy a visszaesés ennek vagy a válságnak köszönhető-e, nehéz megmondani. Az viszont már'látható, hogy míg korábban könnyebben vettek újat egy rossz tévé, vagy hifi helyett, most inkább megjavíttatják. A közelmúltban egyszerű volt hitelhez jutni, a válságtól való félelem sem jelentkezett még, sokan belevágtak új műszaki cikk megvásárlásába. A javítási érték határa szemmel láthatóan nőtt. Korábban, ha ötezer forintot mondott a vállalkozó, már nem javíttattak, most még nyolcezernél sem gondolkodnak új készüléken. Feil István hozzátette, ő maga 19 éve Mini Műszaki üzletét, a többi híradástechnikai műszerész már „letette a lantot”, igaz nem most, a válság miatt, hanem már korábban.- A válság hatását úgy tudjuk kompenzálni, hogy mindent megteszünk a vevőkért - mondja Horváth Györgyné, a szekszárdi Horváth fagyizó vezetője. Igazi kisvállalkozás az övé, egyetlen négyórás kisegítőt alkalmaz. - Kora hajnalban már készítem a fagylaltot, ügyelve ar■ Mindent meg kell tenni a vevőkért. ra, hogy még az esti záráskor is megfelelő legyen a választék. S igyekszem a maximumot nyújtani a vendégeknek, húsvétkor például mindkét ünnepnapon nyitva voltunk, mert erre volt igény. A legkisebbeknek van jobb túlélési esélyük vegyesen érinti a vállalkozásokat a jelenlegi gazdasági helyzet - mondja dr. Fischer Sándor, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. A nagyobb cégek, akik exportra termelnek és import nyersanyagot használnak, jelentős hátrányt szenvedtek. Mivel a szerződéseiket előre kötik meg, még az euróár- folyam növekedéséből sem tudtak profitálni. A kis létszámú vállalkozások jobban állnak. Többnyire hazai piacra termelnek, és a belső kereslet egyelőre stabil. Az egyszemélyes, vagy családi vállalkozások és szolgáltatások eddig is saját maguknak biztosítottak megélhetést. Továbbra is fennmaradnak, hiszen el kell tartaniuk magukat, máshol nem tudnának elhelyezkedni. A szolgáltatásaikat pedig továbbra is igénybe fogják venni, főként ha javításról van szó. Egyre kevesebben vannak, akik új terméket tudnak vásárolni, inkább megjavíttatják a régit, legyen az cipő, vagy televízió. A legkorszerűbb technika és a precizitás segít talpon maradni Szabó Péter szekszárdi vállalkozónak HIRDETÉS EVES IGEN, KAMAT/EBKM: A PENZEM KEMÉNYEN DOLGOZIK ÉRTEM. 2 hónapos akciós lekötött forintbetétünk kamata most évi 12,5%, EBKM: 12,5%. Az akció 2009. március 16-tól visszavonásig érvényes, és a banknál magánszemélyek által, újonnan elhelyezett pénzekre vonatkozik. Az elhelyezhető legkisebb összeg 200000 Ft, a legnagyobb összeg 30000000 Ft. Várjuk bankfiókjainkban: Szekszárd, Arany J. u. 15-17. és Széchenyi u. 43. További információk: 0640504050 vagy www.unicreditbank.hu Jelen hirdetés nem teljes körű, a további részletek megtalálhatók a bank aktuális Látra szóló és határidős betétek, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kamatkondíciói magánszemélyek részére c. hirdetményében és a magánszemélyek részére szóló Kondíciós listájában. A betéti szerződés részletes leírását az Általános Üzleti Feltételek tartalmazzák. GAZDASÁGI RÁDIÓ Az év lakossági megtakarítási terméke 2008 Az UniCredit Bank győzött Az év bankja versenyen Az év lakossági megtakarítási terméke 2008 kategóriában. A szakmai zsűri díját a 2 éves rugalmas forintbetét kapta. UniCredit Bank A tavasz hírnöke a bodorka horgászat Előmerészkednek búvóhelyükről a halak TagadhataÜanul megérkezett a tavasz. A vizek melegednek, a halak előmerészkednek búvóhelyükről, így egyre több horgász keresi elő télre elrakott felszerelését. Az egyik első halfaj, amely üyenkor horogra akadhat, a bodorka. A gyorsabban felmelegedő állóvizekben, holtágak part menti, sekélyebb vizei mellett a lassú folyású öntöző csatornák nem túl mély szakaszain már kora tavasszal találkozhat a horgász ezzel a keszegfélével, de nagyobb folyóink is bőséges bodorkaállománnyal rendelkeznek. Ha egyszer rájuk talál valaki, nagy mennyiségű fogásra számíthat, hiszen tipikusan csapatban úszó halról van szó. A horog méretének a várható, illetve fogható halak méretéhez, valamint a felkínált csalikhoz célszerű igazodnia. 14-20 közötti méretek alkalmasak lehetnek, főleg szúnyoglárva csali esetén jó választás lehet a piros színű horog. A hideg vízben még bágyadtabban védekező bodorkára szükségtelen vastag zsinórt használni, a 0,10-0,15-ös damil elegendő, de le lehet menni akár 0,08 mm- ig is. Az ólmozást, főleg állóvízi horgászat esetén érdemes több részre osztani, a jelző ólom horogtól való távolsága inkább kissé hosszabb, mint rövid legyen. A hideg vízben a bodorkák is óvatosabban kapnak és ezt az úszó kiválasztásánál feltétlenül figyelembe kell venni. Spiccbotra elegendő a 0,5-2 grammos kétpontos rögzítésű úszó, az antenna hegyéig lesúlyozva. A bodorka kifejezetten szereti a mozgatott csalit, mindenképpen érdemes botunkkal az úszót időnként megemel- getni, meg-megpöccinteni. A 0,5 kg feletti példányok már szépnek mondhatók, a hal húsa ízletes, de ha nincs rá szükségünk, inkább engedjük vissza! ■ H. E. Bátor 2009 Kft Horgászcentrum nyílt a Csatári körforgalomnál. Nagy választékkal, olcsó árakkal, folyamatosan bővülő árukészlettel várjuk kedves horgásztársainkat. Telefonszám: (20) 5562-100. E-mail: brave@freemail.hu ▲ »