Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-14 / 87. szám

2009. ÁPRILIS 14., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 13 A DKC-től ez már nem is meglepő kosárlabda Könnyedén hozta a kötelező győzelmet Debrecenben az Atomerőmű Sorrendben harmadik bravúros győzelmét arat­ta a DKC az éllovas Alba- comp otthonában, az ASE Debrecenben hozta a kö­telezőt a férfi NB I-ben. Munkatársunktól A dombóváriak a győzelemben bíztak, Bálind József a találkozó előtt azt mondta, biztos benne, hogy az albásoknak nehezebb lesz a DKC elleni meccse, mint a soron következő idegenbeli csata (Falco, Debrecen) bármelyike... Dili nyitotta a pontgyártást, Radovics válaszolt három bünte­tővel. A 3. percben fordította meg a hazai csapat a vendégek elő­nyét, miközben a 6. percben a Si­mon és Doyne faultproblémák miatt a padra került. Megtorpant a vendéglátó, a Dombóvár tartot­ta az előnyét (5. perc: 7-10). Vol­tak szép megoldások mindkét ol­dalon, több a vendégek oldalán, így már héttel vezetett a DKC. Adams jeleskedett a vasutasok­nál, a hátvéd a 7. percben már 12 pontnál járt, a fehérváriaknál Radovics volt ekkor a legjobb, hattal. Pont nélkül állt Bell és Morrison is, de a következő tá­madásnál Bell gólpasszát zsákol­hatta be Morrison. Triplákkal operált és járt előrébb a látogató. A kisszünet után Bell is bekö­szönt távolról, majd rövidesen az addigi legnagyobb különbség, hat pont volt az Álba javára (13. perc: 31 -25). Tíznél már egészen jó volt a hangulat a csarnokban, amin csak az elhibázott fehérvá­ri büntetők rontottak. Térfélcsere után Dili szorgos­kodott tovább, Adams triplája is beesett (23. perc: 45-48). To­vábbra sem találta a ritmust az Albacomp, a játékosok sem egy­mást, lassúak voltak a támadá­sok, hat ponttal meglépett a DKC. Hiába dobott triplát Bell, 5 pont volt a Dombóvár előnye (27. perc: 50-55). Simon a 28. percben dobta első pontjait büntetőből - ez is szokaüan tény -, miközben Bódi a triplákat szórta, 10 volt oda (30. perc: 57-67). Az Álba nem védekezett, pontatlanul do­bott, s ahogy telt az idő, a szurko­lók elkezdtek aggódni (33. perc: 61-73). Hat perccel a vége előtt 10 pont volt Bálind József csapa­tának előnye, s a csapatjátékban gyengén muzsikáló Álba innen már nem tudott fordítani. Anthony Dili (világosban) és Góbi Henrik (10) párharcát a mérkőzéshez hasonlóan a dombóvári kosa­ras nyerte meg. Az idényben másodszor is legyőzte az Albacompot a jól játszó Planet Leasing DKC. A két meccs számokban ALBACOMP-PLANET LEASING DOMBÓVÁR KC 80-92 (21-23, 19-16,17-30,23-23). Székesfe­hérvár, 2000 néző. V: Pállá, Bognár, Török. Albacomp: Si­mon 4, Doyne 12/6, Radovics 18, Bell 15/9, MORRISON 16. Csere: Hanga 5, Soós 5/3, Góbi 4. Edző: Peresztegi Nagy Ákos. Dombóvár KC: LeGrange 9, ADAMS 24/12, Clark 6, BÓDI 15/6, DILL 21/9. Csere: SZŐKE 12/6, Deák 5/3, Balogh. Edző: Bálind József. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 7. p.: 8-15, 8. p.: 15-16. 12. p.: 24-25. 15. p.: 35-25. 18. p.: 37-37. 26. p.: 47-55. 33. p.: 61-73. 37. p.: 72-83. KIPONTOZÓDOTT: Bódi (35. p.) bálind József: - Az alacsony szerkezetű együttesem igazi csa­patként funkcionált, ennek kö­szönhetjük sikerünket Férfi kosárlabda NB 1 l.PVSK 24 18 6 1961-1698 0.875 2. Albacomp 24 18 6 2140-1894 0.875 3. Atomerőmű 24 17 7 2022-1801 0.854 4.ZTEKK 24 15 9 2052-1981 0.813 5. Dombóvár 24 15 9 1991-1900 0.813 6. Falco KC 24 15 9 2199-2056 0.813 7. Univer 24 14 10 1900-1810 0.792 8. Szolnok 24 14 10 1827-1824 0.792 9. Sopron 24 13 11 2053-1977 0.771 10. Nyíregyháza 24 9 15 2013-2053 0.688 11. Kaposvár 24 9 15 1938-1955 0.688 12. Körmend 24 8 16 1964-2048 0.667 13. Debrecen 24 3 21 1761-2250 0.563 14. Hegyvidék 24 0 24 1700-2274 0.500 debreceni egyetem ke-atom­ERŐMŰ SE 69-87 (19-17,14-23, 24-26,12-21). Debrecen, 500 néző. V: Ádám, Király L, Job­bágy. DEKE: KUTASI17/9, MAXWELL 17/6, Tóth G. 12/6, Kennedy 7, Ware 10. Csere: Szabó T. 4, Erdei, Takács 2, Ko­vács J. Vezetőedző: Fodor Péter. ASE: WILLIAMS 18/3, ENG­LISH 15/, GOSA 20/6,1. JOHNSON 17/3, Csaplár-Nagy E. 4. Csere: Kiss Zs. 6/6, Panta 7/3, Kiricsi. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 3. perc: 7-2, 5. perc: 14-7, 7. p.: 16-12, 15. p.: 25-33, 18. p.: 29-38, 25. p.: 46-47, 28. p.: 52-59, 37. p.: 60-79. KIPONTOZÓDOTT: Takács a 31., Ware a 37. percben. DZUNICS BRANISZLAV: - Fontos győzelmet arattunk. Nem ját­szottunk szépen, a második negyedtől fogva azonban vé­gig vezetve, magabiztosan nyertünk. Nyerjen jegyet a TEOUal a Milan pesti fellépésére! játék Szeretné élőben látni, hogyan cselez Ronaldinho, hogyan lövi a szabadrúgáso­kat David Beckham? Szeret­ne ott lenni az AC Müan áp­rilis 22-ei budapesti vendég­játékán? Nyerjen jegyet in­ternetes oldalunkon, figyelje a TEOL.hu-t április 15-én! Kétgólos hátrányból állt talpra az éllovas Mórágy labdarúgás Megyei II. osz­tály, 23. forduló. Eredmé­nyek: Magyarkeszi-Nagy- mányok 4-1, Bonyhád-Bör- zsöny-Dunaföldvár STE 1 -2, Bátaapáti-Tolnanémedi 2-2, Cikó-Kéty 6-1, Mórágy- Aparhant 3-2, Kajdacs-Kö- lesd 1-4, Németkér-Mado- csa 3-0, Sióagárd-Pincehely 1-1. Részletek szerdán. Szávay a 24. helyen áll, Czink is az első 100-ban tenisz Szávay Ágnes koráb­bi pozícióját megőrizve a hu­szonnegyedik a női tenisze­zők legfrissebb világranglis­táján, melyet továbbra is az amerikai Serena Williams vezet. A női profi játékosokat tömörítő szervezet, a WTA honlapja alapján Czink Me­linda a 82. pozíciót foglalja el. Korábban fiivezett Bolt, a világ leggyorsabb embere atlétika Usain Bolt fiatalko­rában maga is kipróbálta a marihuánát. A világ leggyor­sabb embere ugyanakkor le­szögezte, hogy sohasem hasz­nált doppingszert A pekingi olimpián 100-on és 200-on, valamint a 4x100 méteres váltóval is világcsúccsal aranyérmes futó mindezt a Bild című lapnak mondta. Bolt meglepő nyilatkozatot tett Talmácsi csalódott, de most már előre tekint Kissé csalódottan vette tudomá­sul Talmácsi Gábor, hogy csu­pán a tizedik helyen zárta első futamát a gyorsaságimotoros- vüágbajnokság 250 kcm-es ka­tegóriájában, ugyanakkor nincs letörve, máris a következő ver­senyre koncentrál. A 125 kcm- esek között 2007-ben világbaj­nok, 2005-ben és tavaly bronz­érmes motoros a hatodik helyről rajtolva sokáig az élbolyban ha­ladt a vasárnapi Katari Nagydí­jon, Losailban, ám aztán fokoza­tosan visszacsúszott. „Az elején néhány körig min­den jó volt, de utána nekem jött valaki, és három helyezéssel visszacsúsztam” - idézte őt csa­pata, a Balatonring Team. „Ezt követően az egyik versenyző el­esett, és majdnem engem is ki­lökött, amikor lementem a pá­lyáról, megint megelőztek hár­man. Utána Debonnal kellett küz­denem, de hatalmasakat féke­zett, és nem tudtam megelőzni, az előttünk levő boly pedig ez­alatt eltávolodott tőlünk. Kicsit csalódott vagyok, mert ha ezek a problémák nincsenek, akkor jobb helyezést érhettem volna el. Mivel pozitívan gondolkodom, így azt mondom, a legjobb tíz­ben végeztem, és most már a kö­vetkező versenyre koncentrálok, amely Japánban lesz két hét múlva” - mondta Talmácsi. ■ Parádés volt a rangadó Őrületes meccset és 4-2-es hazai győzelmet ho­zott az olasz focibajnokság fővárosi rangadója, a Lazio-Roma találkozó. A hat gól mellett öt piros lap fokozta az Izgalmakat. Képünkön az argen­tin Mauro Zarate ünnepli 25 méterről lőtt fantasztikus bombagólját Sikerült a bajor főpróba, de nagy bravúr kellene Jobb híján a szép elköszönés ma­radt feladatul a Bayern Mün­chennek a labdarúgó Bajnokok Ligája kedd esti, negyeddöntős visszavágójára, miután a múlt szerdán 4-0-s vereséget szenve­dett az FC Barcelona vendége­ként. A bajorok vezetőedzője, Jürgen Klinsmann a katalóniai kudarcot követően korántsem le­mondóan, mint inkább nagyon is realista ember módjára gya­korlatilag eldöntöttnek ítélte a továbbjutást ebben a párban, le­szögezve: „kedden már csak azért tehetünk sokat, hogy szép­re sikerüljön a búcsúnk a BL- től”. A főpróba mindenesetre re­mekül sikerült, hiszen a Bayern 4-0-ra elverte az Eintracht Frank­furt együttesét. Persze nyilván­való, hogy a kedd esti ellenféllel szemben hasonlót alkotni csak­nem képtelenség. Pép Guardiola ennek ellenére óvatosságra int: „a Bayern igenis képes rá, hogy négy gólt szerezzen, különösen akkor, ha alaposan megsebezték őket, márpedig a barcelonai 4-0- val mi ezt tettük” - jelentette ki a felettébb óvatos szakvezető. A másik párban a Chelsea az Anfield Roadon szerzett 3-1-es előnyt, így páholyban van. A BL NEGYEDDÖNTŐBEN, KEDD: FC Bayern München-FC Barce­lona, FC Chelsea-FC Liverpool (tv: tv6,20.30). ■ i i

Next

/
Thumbnails
Contents