Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-02 / 78. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. ÁPRILIS 2., CSÜTÖRTÖK PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE HIRSAV Műsorral és ebéddel várták a nyugdíjasaikat bölcske Nyugdíjasnapot tartottak a településen. A rendezvényt 1992 óta szervezi meg az Agro- Bölcske Zrt. Kezdetben csak a volt termelőszövet­kezet, illetve a cég nyugdí­jasai ünnepeltek, ám mára ez lett a falu nyugdíjas­napja. Idén többek között az ovisok, a zeneiskolások, a hastáncosok szórakoztat­ták a publikumot, vala­mint a nyugdíjasklub tag­jai is műsorral készültek. Végül a fellépőket, a szö­vetkezeti nyugdíjasokat ebéddel vendégelte meg az agrárcég, (hé) Nyelvi labort kapott ajándékba az iskola szedres Az I. Béla Gimná­zium egy komplex nyelvi labort ajándékozott tagin­tézményének, a szedresi Bezerédj István Általános Iskolának. Matusné Umenhoffer Ildikó tagin­tézmény-vezető elmondta, a nyelvi labort nemcsak az angol és német nyelvi órákon, hanem egyéb tanórákon és foglalkozá­sokon is hasznosíthatják a tanulók, (sk) Hatodikosok németórán Régi-új vezető áll a szabadidőközpont élén tolna Újabb öt évre Pámerné Bükky Klárát bízta meg a tolnai képvi­selő-testület legutóbbi ülé­sén a Bezerédj Pál Sza­badidőközpont és Könyv­tár vezetésével. Pámerné Bükky Klára a szabadidő- központ két évvel ezelőtti átadása óta vezeti az in­tézményt. A képviselők vita és ellenszavazat nél­kül döntöttek újabb meg­bízásáról. (sk) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ügy­nökségvezetőjét: Stangliczky József 70/223-47-22 @ TOVÁBBI hírek: www.teol.hu------------------------------"l Megny itottuk Pakson | DÍSZNÖVÉNY- ; ÉS GYÜMÖLCSFA-* ÁRUDÁNKAT! i CÉDRUS CSEMETEKERTÉSZET } Paks, Széchenyi tér 3. I Érdeklődni: 06-20/222-5995 Kövérné Horváth Szilvia igazgató a györkönyi iskola hatodik osztályosaival játékos feladatokat old meg. Fontos a diákok tevékeny részvétele órán. Tartalmas a társas tanulás új program Hatékonyabban készíti fel az életre diákjait az iskola A mai világban jobban ér­vényesülni tudó fiatalok kerülnek ki a györkönyi iskolapadból a jövőben. Ezt ígéri az a program, amelynek bevezetéséhez közel negyvenmilliót nyert az önkormányzat. Vida Tünde györköny Tanórán társasjátékoz- ni valószínűleg sok gyerek álma. A györkönyi iskolában viszont valóság. A hatodik osztályosok Kövérné Horváth Szilviával, aki azon túl, hogy természetismere­tet tarnt, az iskola igazgatója, így játszva foglalták össze az erdő élete című témakört. Az igazga­tónő kooperatív technikával ta­nít, vagyis ahelyett, hogy a ka­tedrán állva magyarázná a gyere­keknek az anyagot, akik passzí­van hallgatnák, bevonja őket a munkába. Csoportosan kapnak feladatokat, élményszerűen dol­gozzák fel a különféle témákat, például azt, hogy mit tanultak az erdő állat- és növényvilágáról. Mint mondja, a módszer haté­kony, bár a pedagógustól sok pluszt kíván. így lesz ez abban a programban is, amit májustól ve­zetnek be egy sikeres, úgyneve­zett TÁMOP pályázaton. Az in­tézményvezetők és a pedagógusok még nem látják, nem is láthatják, hogy pon­tosan mit jelent szá­mukra mindez. Kövérné Horváth Szilvia azt mondja, hogy szükség van új módszerre, hiszen válto­zik a világ, azok a pedagógusok, akik 20-25 éve végeztek, nehe­zen boldogulnak a mai gyerekek­kel a mai körülmények között. Azt, hogy pályázzon az önkor­mányzat, az iskola szorgalmazta. Az eredmény már ismert, több mint 38 milliót nyertek, amiből az iskola 24 millió fo­rinttal gazdálkodhat, a györkönyi óvoda *6,4, a bikácsi közel 7 milliót kap. Hogy az összeg nagyságát érzékeltessük: a györkönyi iskola és óvoda idei éves bevétele 45 millió forint. A pénzt persze nem működésre nyerték, hanem a program beve­zetésére - húzta alá az intéz­ményvezető. Ebből fogják finan­szírozni egyebek mellett a peda­Jól bevált módszert vesz át az intézmény a kompetencia alapú oktatás a lexikális tudás mellett a készségek fejlesztésére, a nyi­tottságra, a beilleszkedésre, a kommunikációra, az életben való helytállásra készít fel já­tékos módszerekkel, melynek során a gyerekek tevékenyen részt vesznek az adott anyag megértésében. - Olyan mód­szereket veszünk át, amik na­gyon jól beváltak, és jól alkal­mazhatóak a szövegértéshez, idegen nyelv tanításához, ma­tematikai képességfejlesztés­hez - fogalmazott az iskolave­zető. - Ügy gondolom, hogy pozitív változást hoz a pályá­zat. azt várom tőle, hogy olyan rendszert kapunk, amivel a mai gyerek anyagot tudjuk ta­nítani - tette hozzá. Elmond­ta azt is, hogy nem teljesen idegen mindez a györkönyi is­kolában, hiszen már koráb­ban is csiszoltak, változtattak az oktatási módszereken. gógusok felkészítését. Várhatóan 120-180 órányi tanulás vár azok­ra a tanárokra, tanítókra és óvó­nőkre, akik vállalják, hogy a jövő­ben a kompetencia alapú oktatá­si módszertan szerint dolgoznak. Az ehhez szükséges szemléltető eszközöket és kisebb értékű egyéb tárgyi eszközöket is ebből a keretből finanszírozza az isko­la, de az igazgató szavai szerint a leglényegesebb az új módszer meghonosítása. A megfelelő ké­pesítés megszerzése után ugyan­is újabb nagy munka vár a peda­gógusokra: be kell építeniük az új elveket az iskola pedagógiai prog­ramjába, helyi nevelési tervébe, tehát át kell dolgozni ezeket az alapdokumentumokat. Kövérné Horváth Szilvia el­mondta, hogy májusban kezdő­dik a program, és miután a felké­szülés, felkészítés véget ért, egy teljes tanévet ez alapján a mód­szer alapján kell végigvinniük. Ez persze nem jelenti majd a program végét, a jövőben is így tanítanak a györkönyi iskolában. És, ami az igazgatónő szerint na­gyon fontos, hogy az óvodában is e módszer szerint folyik a felké­szítés, ami még nagyobb garan­ciát jelent a sikerhez. Praktikus információkat adtak a könyvtárosoknak paks Szakmai találkozót szerve­zett a Pákolitz István Városi Könyvtár a paksi kistérség könyv­tárosai számára. Tizenkét könyv­tári szolgáltatóhelyen dolgozó kollégájukat hívták meg a talál­kozóra, köztük a bölcskeit is an­nak ellenére, hogy még egy pá­lyázat miatt nincs benne a rend­szerben. Gutái István elmondta, hogy a bölcskei szolgáltatóhelyet is úgy tekintik, mintha tagja len­ne a társulásnak, így szakmailag segítik. A paksi könyvtár igazga­tója aláhúzta, hogy nem előadá­sokat tartottak, hanem műhely­munkát szerveztek, ami sok te­rületre kiterjedt és sok praktikus tudnivalót tartalmazott. Áttekin­tették a könyvtári szolgáltatóhe­lyek működésének jogi hátterét, a dokumentumbeszerzés lehető­ségeit, szó esett a könyvtáriasz- szisztens-képzésről, ami azért is fontos, mert több szolgáltatóhe­lyen van e pályán még kezdő kol­léga, őket ez a lehetőség érinti és érdekli. Szintén nekik nyújtott segítséget Gyulainé Rostási Ró­zsa, aki a könyvtári rendről tar­tott előadást. Lázár Ágnes gyer­mekkönyvtáros sok praktikus ta­nácsot adott könyvtári órákról, vetélkedőkről azoknak a tapasz­talatoknak a birtokában, amelye­ket a Pákolitz István könyvtár gyermekkönyvtárosaként szer­zett az elmúlt években. A talál­kozót várhatóan októberben megismétlik. ■ V. T. HIRDETÉS PARTNER Kft. VASUDVAR és DRÓTFONÓ ÜZEM Paks. Vasút u. 2., 6-os út mellett Tclcfon/fax: 75/311-482. telefon: 75/310-225 TOV ÁBBRA IS KEDVEZŐ ÁRON KÍNÁLJUK TERMÉKEINKET! B 60-50-ES BETONACÉLOK, ZÁRTSZELVÉNYEK, HEGESZTETT SÍKHÁLÓK, LEMEZEK, IDOMACÉLOK, PVC-TERMÉKEK, FEKETE LÁGYHUZALOK, HORGANYZOTT ERESZCSATORNÁK. HORGANYZOTT DRÓTOK, DRÓTFONATOK KEDVEZŐ ÁRON! MŰANYAG KERÍTÉS ÉS SZŐLŐOSZLOPOK SZOLGÁLTATÁSAINK: gépi darabolás-haj lítás, betonacélok megmunkálása. VASUDVARUNK A LAKOSSÁG ÉS A VÁLLALKOZÓK SZOLGÁLATÁBAN! VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30-15.30 óráig. ' Nem bírságol, megoldást keres a varosgondnok paks A közterület-felügyelet le­het hatósági és szolgáltató. A Pakson tegnap életbelépő új rendszer az utóbbi kategóriába tartozik - fogalmazott Cseh Ta­más, aki április elsejétől a DC Dunakom Kft. kötelékében látja el a városgondnoki feladatot. Posztjának neve is jelzi, másról van szó, mint a néhány éve meg­szűnt közterület-felügyelői rend­szerről. Új minőségében nap mint nap rója majd az utcákat, beleértve a külterületeket is, hogy feltérképezze a problémá­kat. Szerinte az emberek többsé­ge nincs tisztában például azzal, hogy mondjuk kőtömbök kihe­lyezésével akadályozhatják-e a parkolást saját portájuk előtt. Ilyen és ehhez hasonló gondokat próbál felkutatni, orvosolni, de várja a lakossági bejelentéseket is. Jogsértés esetén nem bírságol­hat, arra viszont van hatásköre, hogy azt a megfelelő helyen je­lentse. De ez lesz a legutolsó lé­pés, igyekszik minden esetben békés megoldást találni. ■ T. V. Erősíthetik a testvérvárosi kapcsolatokat dunafölovár Másfél millió fo­rintot fordít az önkormányzat testvérvárosi kapcsolatok támo­gatására. A pénzkeretre civil szervezetek, magánszemélyek és gazdálkodó egységek pályá­zatát várják április 24-ig. Nagy Gáborné polgármester úgy tájé­koztatott, hogy csak abban az esetben adnak támogatást, ha a két testvértelepülésre, Weikers- heimbe illetve Ossonába meghí­vást kaptak, vagy onnan érkező csoportot fogadnak és látnak vendégül a pályázók. Már több meghívásról tudomásuk van, például az Ördögszekér Tánc­egyesület májusban egy anyák napi rendezvényre utazik a né­met testvérvárosba, a kertbará­tokat pedig egy őszi ünnepi programra invitálták. Ossonába, illetve a szomszédos Magentába a Magyar László Gimnázium de­legációja utazhat. Dunaföld- várnak Ossonával 2002 óta van kapcsolata, a Weikersheimmel korábbi a jó viszony, 2008-ban ünnepelték a testvérvárosi szer­ződés létrejöttének tizenötödik évfordulóját. ■ A. E. Futballtornát rendeznek értelmi fogyatékosoknak pálfa Egy év szünet után ismét megrendezik a fogyatékos spor­tolók regionális labdarúgó ku­páját Pálfán. Bérdi Imre polgár- mester elmondta, hogy a Dél- Dunántúlon működő értelmi fo­gyatékosokat ellátó intézmé­nyek közül öt jelezte eddig rész­vételi szándékát. A kupán a megyei önkormány­zat fenntartásában Pálfán műkö­dő otthon csapata is szerepel. A tornát szombaton rendezik, a mérkőzéseket várhatóan 9:30 és 14:30 között játsszák a sportpá­lyán. A kispályás labdarúgótor­nán, amit a Magyar Speciális Olimpia Szövetség hirdetett meg, női és férfi csapatok egyaránt szerepelhetnek. ■ E. A. I * i 4 l ■ A program májusban indul.

Next

/
Thumbnails
Contents