Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-10 / 85. szám
5 2009. ÁPRILIS 10., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG NYUGDÍJASOK Cigányzene és kánkán teszi színesebbé a fellépést A közösség élteti az időseket életút Az igazgatósághoz sok iskolán kívüli feladat is tartozott dalmand Szorgalmasan próbál a Dalmandi Rozmaring Együttes a húsvét hétfői fellépésükre. Tamásiba kapott meghívást az együttes 12 tagja. Babati Imréné, az egyesület elnöke elmondta, hogy két műsorszámmal készülnek. A Cigányzenekar című produkciójuk már évek óta nagy sikert arat, hét-nyolc éve része a repertoárjuknak. A csoport vidám hangulatú produkciója hegedűst, nagybőgőst és énekeseket is felvonultat. A másik műsorszám, ami helyet kap fellépésükön Tamásiban, egy friss produkció lesz: kánkánt varázsol a színpadra az együttes. Idén először vesznek részt a fesztiválon, amelynek már hagyománya van a városban. A meghívást Tamási nyugdíjas szervezetének elnökétől kapták, aki januárban egy dalmandi bálon látta az együttes repertoárját. A Rozmaring Együttes tagjai szívesen fogadták a meghívást, a műsor után következő vacsorán és bálon vendégül látják őket barátaik. ■ Kazinczi Katalin Hároméves lett a belecskai nyugdíjasklub belecska Hároméves fennállását ünnepelte a hétvégén a belecskai nyugdíjasklub. Szeledeli György- né, a klub vezetője elmondta, nagyon jó hangulatú ünnepséget szerveztek testvérszervezetük, a pincehelyi nyugdíjasklub képviselőinek részvételével. Az alkalom fényét emelte a gyönki hagyományőrző tánccsoport, két versmondó előadása, a pincehelyiek, valamint a klubtagok műsora. Templomba látogatásuk alkalmával pedig a magyarkeszi asszonykórus egy dallal lepte meg őket. A klub születésnapja mellett megünnepelték hetvenedik évüket betöltött tagjaikat is. Egyébként az elmúlt három évben nem sok minden változott. Jelenleg huszonnégyen vannak. A helyi közhasznú társaságnak dolgoznak, hogy finanszírozni tudják kirándulásaikat. A napokban pedig elkezdenek készülődni majálisukra, amelyre másik testvérklubjukat, a csikóstőttősi szervezet tagjait szeretnék meghívni. ■ Hargitai Éva 1 Névjegy Régen sok mindent végeztek társadalmi munkában - mondja Kartai István nyugdíjas Iskolaigazgató A mai világ a pénzé, a régi idők világa a közösségé volt, vélekedik Kartai István nyugdíjas iskolaigazgató. Három-négy évtizeddel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy együtt hordták az épülő iskolához a téglát a szülők és pedagógusok, együtt ásták a földbe az olajtartályt a gyerekek és tanáraik. Vida Tünde Kartai István nyugdíjas dunaszentgyörgyi iskolaigazgató kalendáriumba illő precízség- gel idézi fel emlékeit. A dátumok sem okoznak neki gondot. Pedig az sem lenne csoda, ha megkoptak volna, Pista bácsi februárban töltötte a nyolcvankettőt. Ma már többnyire csak kertészkedik, a házuknál van egy kis barackos, és fiának is van gyümölcsöse. A kert nem új keletű szerelem, nemcsak a nyugdíjas években megszaporodott szabadidő eltöltését szolgálja. Kartai István bábáskodásával jött létre a hetvenes években a kertbarát kör, ami ma is nagyon jól működik. - Úgy érzem, hogy olyan mozgalmat indítottunk el, aminek van létalapja - fogalmaz. Hosszú pályafutása során persze nem ez volt az egyetlen kezdeményezés, ami a nevéhez fűződik, s amire ma is emlékeznek. Régen - a hatvanas, hetvenes, de még a nyolcvanas években is - sok mindent végeztek társadalmi munkában. És az iskolaigazgatósághoz is hozzátartozott olyan feladat, aminek vajmi kevés köze volt az oktatáshoz. Pista bácsi igazgatósága idején épült az új óvoda, majd 1961-ben az emeletes iskola. A szülők és a pedagógusok együtt rakták a téglát a vagonokból Tolna- Mözsön. Természetesen a fűtés megoldása is közös ügy volt, ha kellett a gyerekek vályogot hoztak, amivel a pedellus, Sólya Pista bácsi javította a kályhát, ha kellett, együtt ásták a földbe a hatalmas tartályokat, hogy áttérhessen az iskola az olajfűtésre. - Kátrányt olvasztottunk egy nagy üstben, azt zsákokra kentük, ez volt a szigetelés. A tartályt flasencuggal engedtük le Pista bácsi vezényletével - idézi fel egy egykori, akkor hetedikes diák. Hencze Sándor - aki ma polgármester - még arra Is emlékszik, hogy utána mákos tésztát ettek közösen. Hencze Sándor nagy eredménynek tartja a nyolcvanas években létrehozott diákotthon intézményét. Aminek szintén a ma már nyugdíjas iskolaigazgató, Kartai István volt a vezéralakja. Akkoriban nagy gondot jelentett az, hogy a pusztai, meg a cigánytelepen élő gyerekek nem jártak rendszeresen iskolába. Azzal, hogy sikerült létrehozni a diákotthont, nemcsak a taníttatást oldották meg, hanem elősegítették a szocializációt, beilleszkedést is. A dolog ugyanis azzal kezdődött, hogy a gyerekeket megfürösztötték, megtanították az alapvető higiénés szabályokra. A faluvezető és a pedagógus szerint nagy részben a diákotthonnak köszönhető, hogy Dunaszentgyörgyön ma nincs se cigánytelep, se beilleszkedési gond. Mára megváltozott a világ, állítja tanítvány és tanár egybe1927. FEBRUÁR 17-én Nagydorogon született, ott, majd Tengelicen járt elemi iskolába. szekszárdon a fiú polgáriban tanult 1942-ig. Ezek után felvételizett sikerrel a nagykőrösi Dunamelléki Református Tanítóképzőbe, ahol 1947-ben szerzett diplomát. felesége, Kaszás Sára tősgyökeres dunaszentgyörgyi, 1951-ben házasodtak. istván fia Szekszárdon él, a húsipar utolsó mohikánja, Csilla lánya Nagykanizsán kertészmérnök-tanár, egy lány és három fiú unokájuk van. A DUNASZENTGYÖRGYI általános iskolában 1947- től 1988-ig dolgozott, öt évig igazgatóhelyettese, huszonhat évig igazgatója volt az iskolának. hangzóan. A mostani világ a pénz világa, az akkori a közösségé volt. Pista bácsi, mint mondja, mostanában öt vagy hat ötvenéves találkozón vett részt, így jól láthatta, hogy az akkori közösségek jól összeforrtak, ma is működnek. - Közösséget neveltünk, ez még mindig megvan. Ez éltet bennünket - mondja. HÍRSÁV Simontornyán lesz a megyei találkozó SIMONTORNYA A házigazda BSZV nyugdíjasai május 16- án rendezik az „Életet az éveknek” nyugdíjasszövetség klubjainak megyei találkozóját. Az eseményen a szépkorúak a sportcsarnokban tréfás sorversenyeken mérik össze ügyességüket, találékonyságukat, bizonyíthatják szellemi frissességüket. Közös ebéddel zárul a sportnap, (vl) Húsvét után, kedden locsolnak a férfiak PINCEHELY A locsolásért cserébe piros tojás és sütemény jár a fiúknak - így van ez a pincehelyi Vörösmarty nyugdíjasklubban is, ahol jövő héten kedden tartják meg húsvéti ünnepségüket. A közel másfél évtizedes klubhagyományoknak és természetesen a népszokásoknak tesznek ezzel eleget, amit egy kis megvendégeléssel is összekötnek. (hé) Születésnapot ünnepeltek a nyugdíjasklub tagjai decs Nyolcvanéves tagját, Kapási Istvánt köszöntötte fel hétfőn a decsi nyugdíjasklub tagsága a Faluházban. Ifjú Gyuláné klubvezető köszöntőjével, egy ajándékkosárral, Biczó Ernő polgár- mester ajándékával, valamint Mészáros Istvánné szavalatával lepték meg az ünnepeltet. A családtagok pedig vacsorával vendégelték meg a köszöntőket, tudtuk meg Ifjú Gyulánétól, a klub vezetőjétől, (hé) Ifjú Gyuláné klubvezető @ TOVÁBBI HÍREK: www.teol.hu Mindig a kisembereken kezdik a nadrágszíj meghúzását mennyi a realitása? Minimálbért ajánl a politikusoknak válságkezelés gyanánt az utca nyugdíjasa- Ha öt percet beszélhetnék a parlamentben, biztos agyoncsapnának - vélekedik az „utca embereként” egy bátaszéki nyugdíjas arról, hogy szerinte miként fogadnák a politikusok az ő válságkezelő elképzeléseit. Kovács András 44 év és 112 nap fizikai munka után hat éve ment nyugdíjba. Feleségével saját erőből építették családi házukat és a melléképületet is, ahol hajdan, a „mocskos rendszerben” volt, hogy több mint száz háztáji disznót is neveltek egyszerre. Kovács András tájékozott, naprakész a honi közéletben. Nem vitatja, hogy állami kiadás- csökkentésre szükség van. Az viszont nem tetszik neki, hogy szerinte mindig a kisemberekkel kezdik a nadrágszíj meghúzását. Tiszteli ő a tanult, okos embereket. A Reformszövetség tagjaival is így volt, de csalódott bennük, amikor megismerte az elképzelés."'két. „A Gordont” is szimpatikusnak találta egy darabig, de hát ő is a szegényekkel akarja kezdeni. Kovács András a tehetősebbekkel kezdené. Szerinte, ha az ország bajban van, akkor először is a politikusoknak kellene áldozatot vállalniuk: ő a parlamenti képviselőknek egy éven át minimálbért adna. Hasonlóképp járna el a miniszterekkel és az állami vállalatok vezetőivel. EgyKovács András szerint az érintetteknek nem tetszene a javaslat ben megígérné: ha emiatt ezek a szerinte tehetős emberek nem tudnának vacsorát adni a gyerekeiknek, akkor ő maga venne nekik. Kovács András végkielégítéseket se fizetne az újra nem választott képviselőknek, a leváltott minisztereknek. - Ha a kisembert a főnöke elküldi, mert nem tetszik a munkája, akkor milyen alapon kaphatna végkielégítést? - teszi fel a kérdést. Az „utca nyugdíjasa” úgy véli, mindezen intézkedésekkel több, mint háromszázmilliárdot lehetne spórolni és a szociális kiadásokat nem kellene megnyirbálni. Ez a számítás legalábbis erősen vitatható, mindazonáltal ő sem látja realitását, hogy sajátos válságkezelő javaslatát kivitelezni lehetne. Annak viszont örül, hogy vannak már politikusok, akik a következő választásokig lemondtak a javadalmazásukról. Ha Kovács András ötlete nem valósul meg, akkor neki is le kell majd mondania a 13. havi nyugdíjról. Ám ha ez így is lesz, a bátaszéki nyugdíjas négy unokája ebből nem érezhet meg semmit. - Ha mi nem is eszünk, de nekik akkor is lesz mindig ajándék - fogad- kozik. ■ S. K. ■ Szerinte a tehetősebbekkel kellene kezdeni. ■ Óvodát és iskolát is építettek.