Tolnai Népújság, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-11 / 59. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. MÁRCIUS 11., SZERDA DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE A dombóvári Víztorony buszmegállót nemrégiben újították fel. A fém és üveg szerkezetű építmények jobban ellenállnak az időjárás viszontagságainak. Fedett váróról álmodnak körkép Hiába fejlesztik a buszmegállókat, gyakori a rongálás ,l$SlfiS5W Elsők lettek Kuglóf cica történetével tengeuc Első helyezést ért el a tengelici Szivárvány Báb­csoport a VEI. Országos Evangélikus Bábversenyen. A téma idén a gyermekek a Bib­liában volt. A csoport a Kug­lóf cica barátot keres című da­rabot adta elő Füller Tímea vezetésével. A történetbeli ci­ca a legkisebb az osztályban, így nem akar iskolába menni. Ismerősei a nagy Góliátot le­győző kis Dávid példájával vi­gasztalják. (hé) Új elnököt választott a civil egyesület pincehely Csomorné Szőts Csilla az új elnöke az Uit- geest Barátai Egyesületnek. A holland testvértelepü­léssel kapcsolatot ápoló klu­bot eddig Balezer János al­polgármester vezette, aki egy új rendelet miatti ossze- férhetetlenség következtében mondott le. A 70 tagú egye­sület már készül az április 25-én érkező 46 tagú, zömé­ben gyerekekből áEó kül­döttség fogadására, (vl) iskolaérett ovisok mérkőztek a Gárdonyiban dombóvár Sportvetélkedőt rendeztek a dombóvári Gár­donyi Géza iskola tornacsar­nokában a város óvodásai­nak. A Szivárvány óvoda 48 ifjonca négy csoportban adott számot ügyességéről. A rendezvényen gárdonyis sporttagozatos tanulók is be­mutatkoztak. (ts) A Szivárvány ovi csemetéi TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 Kurdon két helyen is a sza­bad ég alatt várakoznak a buszra, míg Kocsolán a megállók rongálói ellen küzd az önkormányzat. Nakon közmunkások vég­zik a várók karbantartását A dombóváriakat az önkor­mányzat fejleszti évről évre. Kazinczi Kata A szabad ég alatt várakoznak az emberek, akik busszal Kurdról Lengyel felé utaznak. Biztonsá­gukat még buszváró sziget vagy öböl sem óvja. Szentpáli Árpádné, Kurd polgármestere abban reménykedik, hogy a Dombóvári és Hőgyészt össze­kötő útszakasz rekonstrukciójá­nak köszönhetően a közút men­ti buszmegállókat kicserélik majd, és az így feleslegessé vált várókat áthelyezhetik például Lengyel irányába. A Kurdról Gyulaj felé közlekedők szintén fedetlen helyen várnak a bu­szukra. Az Ifjúság utcában már egészen más a helyzet. Ott egy autóbaleset következtében tönk­rement buszvárót két évvel ez­előtt építettek át. A polgármester elmondása szerint az utazókö­zönség vigyáz a megálló épségé­re: nem ragasztják tele plakátok­kal és nem is rongálják meg. A falu központjában található fa- szerkezetű, üveglappal kerbe- zárt buszmegálló karbantartásá­val viszont már több problémá­ja akad az önkormányzatnak. Éj­szakánként többször kitörték már az üveget, és bár kuka van, még­is rendszerint a földre szemetelnek az arra járók. Hasonló a két kocsolai busz-' megálló helyzete is. Trick Jánosné polgármester arról szá­molt be, hogy a közmunkások segítségével minden év őszén kimeszelik és kijavítják őket, de munkájuk mit sem ér. Tavasszal már kezdhetik élőről a felújítást. Nem elég, hogy a buszvárók fa­lait rendszeresen feliratokkal és rajzokkal firkálják össze, még bele is piszkítanak. Idén ősszel pótolták a váró padjait, amelye­ket ismeretlenek már ismét tönkretettek. A volt mozi hasz­nálaton kívüli széksorait szerel­ték be a váróba, a lefestésük ta­vaszra maradt. Mint azt Rácz Róbert naki pol­gármester elmondta, településü­kön is előfordul, hogy a váróba piszkítanak vagy szemetelnek. A közmunkások feladata a busz­megállók tisztítása és karbantar­tása. Az öt naki váró mindegyi­ke fedett. Ezeket öt évvel ezelőtt készítette egy kurdi vállalkozó, az önkormányzat saját forrásból fi­nanszírozta. lágónakon ezzel szemben pályázati forrásból kivitelezték a busz­megállókat. A két építményre összesen 1,2 millió forintot köl­töttek. Korábban csak a Dombó­vár felőli oldalon volt kialakított váró, de két éve már a város felé igyekvők is fedett helyen vára­kozhatnak. Több ütemben fejlesztették a buszmegállókat Kaposszék- csőn. Csapó Gyuláné polgár- mester arról számolt be, hogy 2005-ben uniós forrásból öt buszvárót korszerűsítettek a fa­lu különböző területein és a Li­get lakótelepen. 2007-ben a Nyár és a Táncsics utca lakói ké­rése teljesült, mikor a vasúti megállóhoz közeli váróhely el­készült. Ezt az önkormányzat fi­nanszírozta, közel 600 ezer fo­rintba került. Dombóváron összesen hetven­kettő buszmegállót használ az utazóközönség. A fejlesztéseket Varga Péter, a Városgazdálkodá­si Iroda vezetője foglalta össze: 2006-ban tizenhét, 2007-ben pe­dig két új buszváró épült a város­ban. Tavaly Szarvasd-Pusztán került elhelyezésre az egyik buszmegállónál egy új, vasszer­kezetű, üvegezett esőbeálló, a meglévő fedett buszvárót pedig felújították. A buszmegállók száma néhány térségi településen Dombóvár 72 Kurd 4 Kocsola 2 Nak 5 Kaposszekcső 6 Gyulaj 3 Jágónak 2 FORRÁS: TN-GYŰJTÉS Az államtitkár és a régió elnöke is támogatja az utat DOMBÓVÁR. BUDAPEST Puch László közlekedési államtitkár és Feigli Ferenc, a Dél-dunántú­li Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is támogatja a Mágocs és a Dombóvár közötti elkerülő út megépítését. Erről hétfőn tár­gyaltak a parlament épületében Tóth Gyula dombóvári ország- gyűlési képviselővel és Szabó Loránd polgármesterrel. Mint arról már beszámoltunk, egy kormánydöntés értelmében több kiemelt projekttől megvonják a támogatást, vagy elhalasztják ki­vitelezésüket. Szabó Loránd vé­leménye szerint a kivitelezés ha­lasztása még elfogadható, de nem ért egyet azzal, hogy az el­kerülő út ne épüljön meg. Ellen­zi továbbá, hogy a kiemelt pro­jektek támogatási összegeit gaz­daságélénkítés címén a vállalko­zások által lehívható támogatá­sokra csoportosítsák át, mert szerinte félő, hogy a jelenleg ren­delkezésre álló regionális pályá­zati lehetőségeket sem tudják majd kihasználni. Az elkerülő út megépítésével viszont tőke ára­molhatott volna a térségbe, ez pedig számos munkahely létre­jöttéhez vezetett volna. A polgár- mester elmondta, hogy az állam­titkár és a regionális elnök tá­mogatása mellett a Dél-dunán­túli Regionális Fejlesztési Ügy­nökség is úgy vélekedik, hogy a régiótól egyetlen forintot sem szabadna megvonni. ■ I. N. Megerőszakolta rokona élettársát egy lakókocsiban kaposszekcső Megerőszakolta unokaöccsének élettársát Kapos- szekcsőn, a Liget lakótelepen egy 54 éves férfi. Az elkövető egy használaton kívüli lakókocsiba csalta áldozatát, majd többször megütötte, megrugdosta és meg­fenyegette őt. Ezt követően letép­te a sértett ruházatát, és erősza­kos módon közösült vele. A férfi négy órán át tartotta fogva a nőt, a sértett nyolc napon túl gyógy­uló sérüléseket szenvedett. Az el­követő letartóztatását a Dombó­vári Rendőrkapitányság kezde­ményezte. A férfi korábban már többször követett el hasonló bűn- cselekményt, legutóbbi bünteté­séből tavaly decemberben szaba­dult. ■ K. K. ■ A legnagyobb fej­lesztés 2006-ban volt a városban. Regionális döntőben a Vadmacskák és a Vadócok projektnap Az egyik csapat a diákéletről humorizált, a másik a vendéglátásban jeleskedett Több mint hetven borminta szállt ringbe Gyulajon dombóvár A Vadmacskák és a Vadócok állították össze a két leg­jobb projektet Dombóváron az 516. számú Ipari Szakképző Isko­la 16 csapata közül, így a közel­gő kaposvári régiós versenyen ők képviselhetik az intézményt. Az iskolai fordulóban a diákok négy­fős csapatokba szerveződtek, és egy előre megadott témában ké­szítettek műsort, melynek idei szlogenje: „Itt a mi helyünk”. A Vadmacskák egy 15 perces szórakoztató összeállítást adott elő. Béres Sarolta, a csapat felké­szítő tanára elmondta, a kilen­cedikes lányok igyekeztek saját korosztályukat megszólítani, az iskola 521 diákjának örömére. Altfater Kitti, a csapat egyik tag­ja elmondta, hogy a műsoruk egy tanóra paródiája. Az elő­adást ének és tánc is színesítet­te. A lányok macskajelmezt öl­töttek, és napjaink popzenéjére illetve népzenei átdolgozásokra mutatták be, milyen manapság a ■ Az iskola 2006 óta vesz részt az országos pro­jektvetélkedőn. diákélet. Az előadás interaktív volt, hiszen a második részében a tanulók közül többet is meg­szólítottak, akiket jó válasz ese­tén csokival jutalmaztak. A pro­jektet a csapat két hét alatt dol­gozta ki. A műsor programjáról szóló plakátokat az egész iskolá­ban kiragasztották és a sajtót is bevonták az előadás népszerűsí­tésébe. A Vadócokat 10. a osztályos di­ákok alkották és a vendéglátás témakörét dolgozták fel, többek között ízletes ételeket készítettek Deák Ágnes tanár vezetésével. A két csapat a közelgő kapos­vári regionális döntőből az or­szágosba is továbbjuthat. A csa­pattagok továbbra is folytatni szeretnék a színjátszást, az isko­lában működő Tűzmadarak és Vadmacskák Színi Tanodájában. Emellett célba veszik a környék általános iskoláit is. Terveik sze­rint több helyen is bemutatják majd műsorukat, ezzel népsze­rűsítve iskolájukat. ■ I. K. £ •C — £ Béres Sarolta felkészítőtanár és a Vadmacskák csapata a vetélkedőn gyulaj Megdőlt a részvételi re­kord a gyulaji borversenyen. Míg a korábbi években negyven-ötven nedűvel neveztek a szőlősgazdák, addig idén összesen hetvenhá- rom borminta versenyzett, ami huszonöt termelőtől érkezett. A megmérettetésre a helyi gazdák mellett dombóváriak is jelentkez­tek. A küenctagú szakavatott zsű­ri elnöke a dombóvári F. Bodó Im­re volt. A zsűri huszonnyolc bor­nak ítélt arany minősítést, tizen­négyet jutalmazott ezüsttel, hu­szonkettő pedig oklevelet kapott. A bírálat másnapján batyusbált rendeztek a művelődési házban. A hajnalig tartó mulatságon Balaskó Miklós helyi zenész szol­gáltatta a talpalávalót. ■ K. N. i t »

Next

/
Thumbnails
Contents