Tolnai Népújság, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-03-08 / 10. szám
SPORT 2009. MÁRCIUS 8„ VASARNAP 10 Zsidai és Hrepka, az MTK játékosai sokat tettek azért, hogy a kék-fehérek sima győzelmet arassanak a Vasas ellen w Az Újpest nehezen nyert nb i A címvédő MTK góljaival tavaly tavaszi önmagát idézte MFTTTTTMI Újabb győzelmet aratott az Internazionale Olaszország A Serie A szombati játéknapján az Inter idegenben, Genovában 2-0-ra legyőzte a BL- szereplésért küzdő Genoát. Az első gólt Zlatan Ibra- himovic, a másodikat Marco Balotelli szerezte. Az AS Roma - meglepetésre - hazai pályán csak 1-1-re játszott az Udinesével. A gólokat Felipe, majd Vucsinics szerezte, a Farkasok az utolsó 22 percben emberhátrányban futballoztak De Rossi kiállítása miatt. A Torino-Juventus rangadó lapzárta után ért véget. Botrány egy német bajnoki meccs után Németország Öt személyt letartóztattak és többen megsebesültek a péntek esti St. Pauli-Hansa Rostock másodosztályú mérkőzés utáni verekedésben. A vendégek már 2-0-ra vezettek, ám végül 3-2-re kikaptak. Ezt követően a két tábor először egymással, majd a kivonuló rohamrendőrökkel csapott össze. Öt rendőr, két huligán és egy járókelő kórházi ápolásra szorult. Hétgólos rajtot vett a Ferencváros nb ii A Ferencváros 7-0-ra nyert a Tököl vendégeként az NB II első tavaszi fordulójának nyitómérkőzésén.^4*1 A zöld-fehéreknél Ferenczi István négy gólt szerzett, a további találatokat Dragoner (2) és Shaw lőtte. A totó 10. heti eredményei 1. Bayern -Hannover 5-1 1 2. Cottbus-Hertha BSC 1-3 2 3. Hoffenheim-Bremen 0-0 X 4. M.gladbach-Hamburg 4-1 1 5. VfB Stuttgart-Dortmund 2-1 1 6. Wolfsburg-Karlsruhe 1-0 1 7. Bielefeld-Frankfurt vasárnap 8. Leverkusen-Bochum vasárnap 9. Roma-Udinese 1-1 X 10. Genoa-Inter 0-2 2 11. Torino-Juventus lapzárta után 12. Fiorentina-Palermo vasárnap 13. Milan-Atalanta vasárnap Plusz egy mérkőzés: 14. Napoli-Lazio vasárnap A Debrecen pénteki győzelme után nyert az Újpest is, e két csapat ellépett a többiektől. Dénes Tamás MTK-VASAS 3-0 (0-0) Hidegkúti Stadion, 1500 néző. Jv: Fábián MTK: Végh - Radulovics, Lambulics, Pintér Á., Vadnai - Zsidai, Pátkai (Szabó Á., 67.) - Nagy G. (Lencse, 61.), Kanta J. (Urbán, 81.), Gosztonyi - Hrepka vasas: Németh G. - Balog Zs., Paripovics, Unierzyski, Katona - B. Tóth, Vukelja (Kiss M., 73.), Dobric, Laczkó - Orosz (Sowunmi, 61.), Divics (Somorjai, 45.) gólok: 1-0 Kanta], (49., 11-es- ből), 2-0 Urbán (86.), 3-0 Hrepka (89.) kiállítva: Laczkó (36.), Paripovics (70.) DIÓSGYŐR-BP. HONVÉD 0-0 Diósgyőr, 5500 néző. Jv: Berger Diósgyőr: Köteles - Bokros (Ahodikpe, 32.), Viskovics, Milicsics, Gohér - Honma, Kamber, Takács P., Sztanics (Pelecaci, 56.) - Szabó V. (Lipusz, 78.), Tóth M. bp. honvéd: Rabóczki - Takács Á., Szmiljanics, Debreceni, Filó- Dobos, Lungu, Maróti (Benjamin, 62.), Abass - Genito (Sztojakovics, 52.) - Hercegfalvi (Abraham, 70.) kiállítva: Filó (55.), Lungu (91.) PAKS-KAPOSVÁR 0-0 Paks, 500 néző. Jv: Takács PAKS: Csernyánszki - Szabó I., Éger, Horváth S., Nikolov (Báló, 61.) - Sipeki (Vári, 70.), Heffler (Nagy I., 85.), Zováth, Pintér A.- Kiss T., Tököli KAPOSVÁR: Kovács Z. - Grúz, Zahorecz, Petrók Kovácsevips, Hegedűs D., Pest K. (Farkas, 68.), Gujic, Obrics (Pintér, 87.) - Jovánczai (Zsolnai, 57.), N. Nikolics ÚJPEST FC-BFC SIÓFOK 2-0 Szusza Ferenc Stadion, 4667 néző. Jv: Veizer újpest: Balajcza - Dudics, Korcsmár (Malone, 76.), Mijadinoszki, Pollák - Tisza, lucemar, Stokes (Foxi, 65.), Bori (Simek, 65.) - Rajczi, Kabát siófok: Szalma - Horváth G., Hegedűs Gy., Sütő, Köntös - Kogler, Nagy L, Tusori (Andruskó, 76.), Kanta Sz. (Ivancsics, 56.) - Magasfóldi, Ndjodo (Róni, 56.) gólok: 1-0 Rajczi (52.), 2-0 Tisza (91.) ZALAEGERSZEG-REAC 2-1 Zalaegerszeg, 2325 néző. Jv: Solymosi zte: Vlaszák - Kocsárdi, Mijatovics, Botis, Szamosi - Alomerovics (Sluka, 76.), Máté, Horváth I A. (Balázs, 46.), Illés - Pavicsevics (Lukács, 65.), Waltner reac: Szántai - Sallai, Kovács B., Kovács IIZ., Ambrusz - Pintér, Jeremiás (Kiss, 77.), Kőhalmi, Varga (Rása, 90.) - Nyerges, Torma (Danes, 61.) GÓLOK: 1-0 Illés (46.), 2-0 Waltner (60.), 2-1 Danes (68.) NYÍREGYHÁZA-HALADÁS 0-2 Nyíregyháza, 2500 néző. Jv: Kassai nyíregyháza: Lazareanu - Perényi, Goia, Mboussi, Cornaci - Ramos (Majoros, 59.), Imedasvili, Minczér, Zabos (Szilágyi, 78.) - Sztojkov, Dosso (Apostu, 57.) haladás: Rózsa - Csontos, Balassa, Tóth P., Guzmics - Vörös, Rajos (Simon, 82., Tóth N., 86.), Molnár B. - Sipos, Oross, Kenesei K. (Andorka, 80.) GÓLOK: 0-1 Sipos (53.), 0-2 Kenesei (76., 11-esből) kiállítva: Goia (76.), Mboussi (91.) FEHÉRVÁR-DEBRECEN 0-1 (Pénteken játszották) GYŐR-KECSKEMÉT (Ma rendezik) Az NB I. állása 1. Debrecen 16 11 3 2 34-14 36 2. Újpest 17 10 6 1 32-18 36 3.Vasas 17 10 1 6 30-27 31 4. Haladás 16 8 3 5 24-13 27 5. ZTE 16 7 4 5 27-23 25 6. MTK 17 7 4 6 25-23 25 7. Fehérvár 17 7 3 7 19-21 24 8. Nyíregyh. 17 6 6 5 21-19 24 9. Diósgyőr 17 6 5 6 19-27 23 10. Kaposvár 17 6 4 7 27-23 22 11. Kecskemétl6 6 4 6 25-21 22 12. Honvéd 17 5 5 7 23-28 20 13.Paks 17 5 5 7 23-33 20 14. Győr ' 15 5 3 7 23-19 18 15. Siófok 17 2 2 13 10-31 8 16. REAC 17 2 2 13 21-43 8 Meglepő: ezúttal két góllal nyert a Chelsea kék serege „Fontos” változás a Chelsea-nél: a Kékek, a Hiddink-érában először, két góllal nyertek. így a Chelsea jutott elsőnek az FA- kupa legjobb négy csapata közé. A londoni gárda legjobbja ezúttal az első találatot szerző Didier Drogba volt, aki az idény első hét hónapjában, ameddig Luiz Felipe Scolari volt az edző, szinte csak vergődött, de a holland utód érkezése óta öt mérkőzésen három gólnál tart. ■ Az új edzővel, Guus Hiddinkkel eddig minden meccsét megnyerte a Chelsea. A mérkőzés - némi túlzással - már a 15. percben eldőlt, akkor szerezte, Didier Drogba, kisebb védelmi hiba után, az első gólt. A folytatásban nem fenyegette veszély a Chelsea győzelmét, sőt Alex az utolsó negyedóra kezdetén, góljával kétgólosra növelte a különbséget. Tegyük hozzá: nem állíthatja senki, hogy az ezúttal is a páholyban szurkoló Roman Abramovics legénységének balszerencsés lett volna az eddigi sorsolása: sorozatban a harmadik alacsonyabb osztályú csapat ellen jutott tovább. Másképpen: úgy be tudott jutni az FA-kupában a legjobb négy közé, hogy közben egyetlen élvonalbeli, azaz hozzá hasonlóan a Premier League-ben szereplő csapattal sem kellett játszania. A mostani mérkőzés egyik fontos pozitívuma a Chelsea szempontjából, hogy az utolsó „negyedre”, az utolsó 25 percre beállt Michael Essien, aki hat hónap óta nem játszott tétmérkőzést a térdszalagszakadása óta. Guus Hiddink, a csapat holland edzője továbbra is százszázalékos. A nap egyetlen Premier League-mérkőzésén a Sunderland 1-1-re végzett a Totten- hammel. Az első gólt az egykori Manchester United-játékos (és angol válogatott), Kieran Richardson szerezte meg, Robbie Keane, a Spurs kapitánya a 89. percben egyenlített. Fülöp Márton végigvédte a mérkőzést a Fény Stadionjában. FA-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ COVENTRY-CHELSEA 0-2 FULHAM-MAN UTD 0-4 PREMIER LEAGUE SUNDERLAND-TOTTENHAM 1-1 Voronin mesterhármasával megugrott a berlini Hertha német bajnokság Dárdai Pál csapata négy ponttal vezet a Bundesligában, négy csapat 42 ponttal követi A berliniek legyőzték mumusukat, az Energie Cottbust, s kihasználták, hogy a mögöttük álló két gárda megbotlott. Dárdai ezúttal is végigjátszotta a találkozót, teljesítménye újfent a legjobbak közé tartozott. A mezőny legjobbja kétségtelenül a tavaszi szezonban nagy formában futballozó Andrij Voronin volt. A Liverpooltól kölcsönvett ukrán csatár mesterhármast szerzett. Az utóbbi öt bajnoki mérkőzésén hét góllal segítette a Herthát (csak a Wolfsburg elleni idegenbeli, egyébként elveszített mérkőzésen nem talált a kapuba), nagy része van abban, hogy a berlini Öreg Hölgynek csak a hátát nézhetik a vetélytársai. Bundesliga, 23. forduló: Bayern M.-Hannover 5-1 M.gladbach-Hamburg 4-1 Energie Cottbus-Hertha BSC 1-3 Hoffenheitn-W. Bremen 0-0 VfB Stuttgart-Dortmund 2-1 Wolfsburg-Karlsruher SC 1-0 Schalke 04-1. FC Köln 1-0 Az alias: 1. Hertha BSC 46 2. Bayern München 42 Hoffenheim 42 4. VfL Wolfsburg 42 5. Hamburger SV 42 Vasárnap: - 1 Bielefeld-Frankfurt Leverkusen-VfL Bochum Andrij Voronin három gólt szerzett a Cottbus elleni bajnoki mérkőzésen Bár a Cottbus a 16., a Hertha pedig az első helyen állt a forduló előtt, a berliniek tartottak a találkozótól. A Cottbus' ugyanis nagy meglepetésre nyert ősszel a berlini Olimpiai Stadionban (ez a Hertha egyetlen eddigi hazai veresége az idényben), sőt, a két csapat legutóbbi öt találkozóján a maximális 15 pontból tizenhármat megszerzett. A Hertha eddig ráadásul közel sem volt olyan erős idegenben, mint otthon: kilenc hazai győzelmével szemben vendégként csak ötödször nyert. Még mindig nagyon sok, tizenegy forduló hátravan a Bundesliga 1-ből, de kétségtelen, nem lehet már a Herthával nem bajnokesélyesként számolni. Lucien Favre együttesét négy csapat követi 42 pontot gyűjtve: a Bayern München, a Hoffenheim, a Wolfsburg és a Hamburg. Utóbbi, amióta egyetlen fordulón keresztül vezette a Bundesliga tabelláját, sorra veszíti el a bajnoki mérkőzéseit. Ezúttal, nagy meglepetésre, a kieső helyen álló Borussia Mönchengladbach győzte le a HSV-t. Továbbra is gyengélkedik az öt hete nyeretlen őszi első Hoffenheim, szenzációs ellenben a Dzeko góljával nyerő Wolfsburg mérlege: hat mérkőzés, 16 pont. I I » i 4