Tolnai Népújság, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-02 / 27. szám
2009. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 KORKÉP periférián Talán épp az elzártság az oka, hogy itt azért még törődnek egymással az emberek. Azt, hogy működik a függönyelhúzós térfigyelő rendszer mi sem bizonyítja jobban, mint legutóbbi esetük, amikor gyanús elemeket füleltek le a kis pusztán. ff ÍGY TENGŐDIK ILLYÉS EGYKORI NEPE Közel hétezer ember él Tolna megyében külterületen. A lassan elnéptelenedő pusztákon sokan kirekesztve érzik magukat, de akad olyan ember is, akinek csak vezetékes víz kellene a gondtalan élethez. Rácz Tibor- Gyurcsáiiy, takarodj! - kiabálja Nagy István. Nem politikai tüntetésen vesz részt Budapesten, kajmádpusztai háza kapujában állva mondja ezeket a szavakat. Kicsi, de annál hamisabb tacskója neve Gyurcsány, azt próbálja rávenni, hogy az udvar hátsó részére iszkoljon végre. Nehezen, de végül ért a szóból. - Maga újságíró? - teszi föl a gyanakvó kérdést. - Hadd lássam csak az igazolványát! Engedelmeskedem a szigorú hangú kérésnek. Mikor a lassan hatvanas éveibe érő, ősz halántékú férfi szemügyre veszi kártyámat, lassan kisimulnak ráncai, s mintha még valami mosolyt is felfedeznék a szája szegletében.- Nekünk is jár a Népújság! Jöjjön beljebb! - mondja, s beáll a hátsó udvarba Suzukijával, amiről csak onnan látom, hogy szürke, hogy a teteje még kilátszik a sárból. A szekszárdi hipermarketben voltak, mindig egy hónapra előre bevásárolnak, hogy már csak kenyérért, tejért kelljen eljárniuk a faluba. A közigazgatásilag Szedreshez tartozó külterületi településrészre bevezető út ugyanis merő egy sár. Ezen járnak be nap mint nap, nyáron, télen is. Kajmádpuszta négy kilométerre van a falutól, a 63-as út mellett. Nagy Istvánnéként mutatkozik be a férfi felesége, a keresztnevét nem tudom meg. Betessékel a szobába, szabadkozik, nincs kitakarítva, azonban én egy porszemet sem látok a csinos kis otthonukban. Alig ülök le, az asszony már nem hagy szóhoz jutni.- Tudja mi a mi legnagyobb problémánk, nemcsak a miénk, hanem mindenkié itt Kaj mádon? Az út! Nem igaz, hogy nem Dékány Lilla Grizenvaklon él, a szekszárdi Illyés Gyula kar szociális munkás hallgatója. Azt reméli, ha végez, talál majd a környéken állást. lehetne megcsinálni. Ide mentő nagyon nehezen jön be, az itt élő közel húsz család között vannak bőven idős emberek, de gyerekek is. Az egyik szomszédban három apróság van. Legalább pár kocsi zúzottkövet behoznának ide, szét sem kellene teríteni, mi kajmádiak ezt is elvégeznénk! El vagyunk zárva, magunkra vagyunk hagyva, nem igazán foglalkozik mivelünk senki - mondja az asszony. Nagy Istvánná elmondja, talán épp az elzártság az oka, hogy itt azért még törődnek egymással az emberek. Azt, hogy működik a függönyelhúzós térfigyelő rendszer mi sem bizonyítja jobban, mint legutóbbi esetük, amikor gyanús elemeket fedeztek fel a kis pusztán.- Sok mindent hall az ember, az itt élők tudják egymás telefonszámát, szólnak, ha bármi baj történik. Nyáron két idegen többször nézelődött a környéken, megálltak, pusmogtak. Nekünk is van kocsi, vannak kisgépek, amiket féltünk, hát felírtuk a rendszámot, bevittük a körzeti rendőrnek - emlékezik vissza az asszony. - Azokat le is kapcsolták - szól közbe férje a konyhából. Kajmádpusztán a családok többsége akkor telepedett le, amikor még az ottani gazdaság működött. Olcsón jutottak az ingatlanhoz, de a közművesítés azóta sem történt meg teljesen. Vü- lany, vezetékes víz van minden háztartásban. Az emberek fával fűtenek, de szerintük manapság ez nem rossz dolog, mert olcsóbb. A szemetet zsákokban gyűjtik, amit ki kell vinniük a főút mellé, ahonnan a pusztára vezető földes út leágazik. Nagyék négy gyermeket neveltek fel, harminc éve élnek itt. Mint mondják, akkoriban többen laktak erre, több volt a gyerek is. Ez idő alatt nem sok minden változott, a mostani fiataloknak ugyanúgy a sárban kell kiül? vagyunk zárva, magunkra lettünk hagyva itt a pusztán. tipegni a buszmegállóig iskolába menet, mint az ő gyerekeiknek régen. Elköltöznének szívesen, de a házat eladni nem tudják, többször is próbálkoztak már. Dékány János és családja viszont jól érzi magát lakóhelyén, Grizenvaldon, a pár ház alkotta pusztán, amely a 65-ös főutat Tevellel összekötő út mellett, az elágazástól néhány száz méterre található. Ide betonút vezet be. A tájat fehér takaró borítja, az utóbbi napokban erre nem eső, hanem hó esett. A negyven év körüli, szőke, szakállas férfi épp kinn sertepertél a hatalmas udvaron, lába mellett egy spániel hancúrozik, az udvar sarkában két kennelben westie és mopsz kiskutyák ugrándoznak. Néha elad belőlük egyet-egyet a férfi, ezzel is hozzátesz valamit a konyhapénzhez, ami elmondása szerint nem egy tetemes összeg. Két éve munkanélküli János, felesége két hónappal ezelőtt kapott állást az önkormányzatnál. Mikor megkérdezem, mit szeretne leginkább, azt mondja: vizet Ezen a kis pusztán ugyanis nem hogy vezetékes, de egyéb víz sincs. Az önkormányzattól kapnak kannákban hetente két-háromszáz litert, abból isznak, főznek. A fürdéshez a vizet melegíteniük kell, és a wc tartályát is töltögetniük kell, hogy le tudják húzni. - Néhány éve megnéztük a közelben álló, még sok évvel ezelőtt ásott kutat. Egy csepp víz sem volt benne, most sincs, pedig harminc méter mély. Ha én ásatnék egyet, sokkal lejjebb kellene menni, s méterenként 12 ezer forintot kérnek el a fúrásért. Ennyi pénzem tán sohasem lesz - mondja. Legalább a közlekedés nem okoz gondot - teszi hozzá. - Van egy autónk, amivel kihordom a gyerekeket a buszmegállóba. Gyalog nehézkesebb eljutni odáig, főleg sötétben, mert erre köz- világítás nincs - mondja, s köz-l ben betessékel otthonába. A| hosszú parasztházon látszd;, karban van tartva, a régi ablakokat műanyag nyílászárókra cserélték. Az előszobában a férfi legnagyobb lánya, Lilla épp fát rak a tűzre, a kályha ajtaja mellett csincsillák melegszenek egy nagyobbacska kalitkában. A mosolygós lány főiskolás, Szekszárdon szociális munkás hallgató. Mint mondja, azt reméli, hogy ha végez, sikerül majd munkát találnia. Az elhelyezkedéssel a Tenge- lichez tartozó Vadászmajorban élőknek is van gondjuk. Sipőcz Mihályné szerint ennek az oka az, hogy rossz a közlekedés. Szekszárdon bármelyik munkahelyen meghallják, hogy Vaj dászmajorban lakik az ember, már nem is kell. Ezenkívül mindenük megvan, igaz fával fűtenek, és csak palackos gázzal tudnak főzni. Csatornarendszerről álmodni sem mernek, bár állítják, nem is hiányzik nekik ez a komfort. Csak a közlekedés jobb lenne. Még a bevásárlás sem könnyű autó nélkül, de legalább a kenyérért nem kell utazniuk. Az egyik pékség autóval árulja a • néhány háznyi külterületi részen az asztalra valót, igaz, kétnaponta. VALENTIN-NAP a Tolnai Népújságban. Valentin-nap közeledtével újrajátszani hívjuk párban élő vagy éppen páijukat kereső olvasóinkat. Arra kérjük Önöket, hogy küldjék be legszerelmesebb és legszellemesebb, esetleg leghuncutabb üzeneteiket, verseiket. A leginkább megindító vallomás beküldőjét kedvesével vagy reménybeli kedvesével vendégül látjuk egy romantikus vacsorára. És hogy a pezsgőről, borról se kelljen a nyerteseknek lemondaniuk, ezen az estén a Tolnai Népújság háztól étteremig, majd étteremtől házig szállítja a szerelmeseket. Válasszon! Feladó neve: .......................................................................................... ......... Fe ladó lakcíme: ........................................................................................... Feladó aláírása: ........................................................................................... A 2008. február 14-i Tolnai Népújságban közöljük üzenetét. A szelvényt kitöltve, a közlési díj befizetését igazoló feladóvevénnyel együtt juttassa el levélben a kiadó címére legkésőbb február 12-ig. Cím: 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. telefon: 74/511-534, fax: 74/511-501 Kérjük tüntesse fel a megrendelésnél a kért kép számát! □
