Tolnai Népújság, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-02 / 27. szám

2009. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 KORKÉP periférián Talán épp az elzártság az oka, hogy itt azért még törődnek egymással az emberek. Azt, hogy működik a függönyelhúzós térfigyelő rendszer mi sem bizonyítja jobban, mint legutóbbi esetük, amikor gyanús elemeket füleltek le a kis pusztán. ff ÍGY TENGŐDIK ILLYÉS EGYKORI NEPE Közel hétezer ember él Tolna megyében külterüle­ten. A lassan elnéptelene­dő pusztákon sokan kire­kesztve érzik magukat, de akad olyan ember is, aki­nek csak vezetékes víz kel­lene a gondtalan élethez. Rácz Tibor- Gyurcsáiiy, takarodj! - kiabál­ja Nagy István. Nem politikai tüntetésen vesz részt Budapes­ten, kajmádpusztai háza kapu­jában állva mondja ezeket a szavakat. Kicsi, de annál hami­sabb tacskója neve Gyurcsány, azt próbálja rávenni, hogy az ud­var hátsó részére iszkoljon vég­re. Nehezen, de végül ért a szó­ból. - Maga újságíró? - teszi föl a gyanakvó kérdést. - Hadd lás­sam csak az igazolványát! Enge­delmeskedem a szigorú hangú kérésnek. Mikor a lassan hatva­nas éveibe érő, ősz halántékú férfi szemügyre veszi kártyá­mat, lassan kisimulnak ráncai, s mintha még valami mosolyt is felfedeznék a szája szegletében.- Nekünk is jár a Népújság! Jöj­jön beljebb! - mondja, s beáll a hátsó udvarba Suzukijával, ami­ről csak onnan látom, hogy szür­ke, hogy a teteje még kilátszik a sárból. A szekszárdi hipermar­ketben voltak, mindig egy hó­napra előre bevásárolnak, hogy már csak kenyérért, tejért kell­jen eljárniuk a faluba. A közigaz­gatásilag Szedreshez tartozó külterületi településrészre beve­zető út ugyanis merő egy sár. Ezen járnak be nap mint nap, nyáron, télen is. Kajmádpuszta négy kilométerre van a falutól, a 63-as út mellett. Nagy Istvánnéként mutatkozik be a férfi felesége, a keresztnevét nem tudom meg. Betessékel a szobába, szabadkozik, nincs ki­takarítva, azonban én egy porsze­met sem látok a csinos kis ottho­nukban. Alig ülök le, az asszony már nem hagy szóhoz jutni.- Tudja mi a mi legnagyobb problémánk, nemcsak a miénk, hanem mindenkié itt Kaj má­don? Az út! Nem igaz, hogy nem Dékány Lilla Grizenvaklon él, a szekszárdi Illyés Gyula kar szociális munkás hallgatója. Azt reméli, ha végez, talál majd a környéken állást. lehetne megcsinálni. Ide mentő nagyon nehezen jön be, az itt élő közel húsz család között vannak bőven idős emberek, de gyere­kek is. Az egyik szomszédban három apróság van. Legalább pár kocsi zúzottkövet behozná­nak ide, szét sem kellene teríte­ni, mi kajmádiak ezt is elvégez­nénk! El vagyunk zárva, ma­gunkra vagyunk hagyva, nem igazán foglalkozik mivelünk senki - mondja az asszony. Nagy Istvánná elmondja, talán épp az elzártság az oka, hogy itt azért még törődnek egymással az emberek. Azt, hogy működik a függönyelhúzós térfigyelő rendszer mi sem bizonyítja job­ban, mint legutóbbi esetük, ami­kor gyanús elemeket fedeztek fel a kis pusztán.- Sok mindent hall az ember, az itt élők tudják egymás telefon­számát, szólnak, ha bármi baj tör­ténik. Nyáron két idegen több­ször nézelődött a környéken, megálltak, pusmogtak. Nekünk is van kocsi, vannak kisgépek, amiket féltünk, hát felírtuk a rendszámot, bevittük a körzeti rendőrnek - emlékezik vissza az asszony. - Azokat le is kapcsolták - szól közbe férje a konyhából. Kajmádpusztán a családok többsége akkor telepedett le, amikor még az ottani gazdaság működött. Olcsón jutottak az in­gatlanhoz, de a közművesítés az­óta sem történt meg teljesen. Vü- lany, vezetékes víz van minden háztartásban. Az emberek fával fűtenek, de szerintük manapság ez nem rossz dolog, mert ol­csóbb. A szemetet zsákokban gyűjtik, amit ki kell vinniük a főút mellé, ahonnan a pusztára vezető földes út leágazik. Nagyék négy gyermeket nevel­tek fel, harminc éve élnek itt. Mint mondják, akkoriban töb­ben laktak erre, több volt a gye­rek is. Ez idő alatt nem sok min­den változott, a mostani fiatalok­nak ugyanúgy a sárban kell ki­ül? vagyunk zárva, magunkra lettünk hagyva itt a pusztán. tipegni a buszmegállóig iskolába menet, mint az ő gyerekeiknek régen. Elköltöznének szívesen, de a házat eladni nem tudják, többször is próbálkoztak már. Dékány János és családja vi­szont jól érzi magát lakóhelyén, Grizenvaldon, a pár ház alkotta pusztán, amely a 65-ös főutat Tevellel összekötő út mellett, az elágazástól néhány száz méterre található. Ide betonút vezet be. A tájat fehér takaró borítja, az utób­bi napokban erre nem eső, ha­nem hó esett. A negyven év kö­rüli, szőke, szakállas férfi épp kinn sertepertél a hatalmas ud­varon, lába mellett egy spániel hancúrozik, az udvar sarkában két kennelben westie és mopsz kiskutyák ugrándoznak. Néha elad belőlük egyet-egyet a férfi, ezzel is hozzátesz valamit a kony­hapénzhez, ami elmondása sze­rint nem egy tetemes összeg. Két éve munkanélküli János, felesé­ge két hónappal ezelőtt kapott ál­lást az önkormányzatnál. Mikor megkérdezem, mit szeretne leg­inkább, azt mondja: vizet Ezen a kis pusztán ugyanis nem hogy vezetékes, de egyéb víz sincs. Az önkormányzattól kapnak kan­nákban hetente két-háromszáz litert, abból isznak, főznek. A für­déshez a vizet melegíteniük kell, és a wc tartályát is töltögetniük kell, hogy le tudják húzni. - Né­hány éve megnéztük a közelben álló, még sok évvel ezelőtt ásott kutat. Egy csepp víz sem volt benne, most sincs, pedig har­minc méter mély. Ha én ásatnék egyet, sokkal lejjebb kellene menni, s méterenként 12 ezer fo­rintot kérnek el a fúrásért. Ennyi pénzem tán sohasem lesz - mondja. Legalább a közlekedés nem okoz gondot - teszi hozzá. - Van egy autónk, amivel kihordom a gyerekeket a buszmegállóba. Gyalog nehézkesebb eljutni odá­ig, főleg sötétben, mert erre köz- világítás nincs - mondja, s köz-l ben betessékel otthonába. A| hosszú parasztházon látszd;, kar­ban van tartva, a régi ablakokat műanyag nyílászárókra cserél­ték. Az előszobában a férfi legna­gyobb lánya, Lilla épp fát rak a tűzre, a kályha ajtaja mellett csin­csillák melegszenek egy nagyob­bacska kalitkában. A mosolygós lány főiskolás, Szekszárdon szoci­ális munkás hallgató. Mint mond­ja, azt reméli, hogy ha végez, si­kerül majd munkát találnia. Az elhelyezkedéssel a Tenge- lichez tartozó Vadászmajorban élőknek is van gondjuk. Sipőcz Mihályné szerint ennek az oka az, hogy rossz a közlekedés. Szekszárdon bármelyik munka­helyen meghallják, hogy Vaj dászmajorban lakik az ember, már nem is kell. Ezenkívül min­denük megvan, igaz fával fűte­nek, és csak palackos gázzal tud­nak főzni. Csatornarendszerről álmodni sem mernek, bár állít­ják, nem is hiányzik nekik ez a komfort. Csak a közlekedés jobb lenne. Még a bevásárlás sem könnyű autó nélkül, de legalább a kenyérért nem kell utazniuk. Az egyik pékség autóval árulja a • néhány háznyi külterületi ré­szen az asztalra valót, igaz, két­naponta. VALENTIN-NAP a Tolnai Népújságban. Valentin-nap közeledtével újrajátszani hívjuk párban élő vagy éppen páijukat kereső olvasóinkat. Arra kérjük Önöket, hogy küldjék be legszerelmesebb és legszellemesebb, esetleg leghuncutabb üzeneteiket, verseiket. A leginkább megindító vallomás beküldőjét kedvesével vagy reménybeli kedvesével vendégül látjuk egy romantikus vacsorára. És hogy a pezsgőről, borról se kelljen a nyerteseknek lemondaniuk, ezen az estén a Tolnai Népújság háztól étteremig, majd étteremtől házig szállítja a szerelmeseket. Válasszon! Feladó neve: .......................................................................................... ......... Fe ladó lakcíme: ........................................................................................... Feladó aláírása: ........................................................................................... A 2008. február 14-i Tolnai Népújságban közöljük üzenetét. A szelvényt kitöltve, a közlési díj befizetését igazoló feladóvevénnyel együtt juttassa el levélben a kiadó címére legkésőbb február 12-ig. Cím: 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. telefon: 74/511-534, fax: 74/511-501 Kérjük tüntesse fel a megrendelésnél a kért kép számát! □

Next

/
Thumbnails
Contents