Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-24 / 20. szám
X jP süii£fiUA KOZELE1 Miroslav Lajcák, a nemzetközi közösség boszniai főmegbízottja lett Szlovákia új külügyminisztere. Kinevezését az államfő már jóváhagyta, hivatalosan hétfőn iktatják be. ián Kubis, a cseh diplomácia eddigi vezetője decemberben mondott le, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának végrehajtó titkára lesz. Ötletbörze a gazdasági kerekasztal körül. Gyurcsány Ferenc a konzultáció után közölte: hiteles gazdasági programot készít a kormány. Egyeztetés a válságfronton tervek Gyurcsány: időlegesen segít az állam a lakáshiteleseknek Óriás csecsemő született Miskolcon Miskolcon 6200 gramm súllyal született egy 64 centiméteres kislány. Az ináncsi Tóbiásné Meczó Melinda császármetszéssel hozta világra magzatát. „Ilyen súlyú csecsemő születésére sem osztályunkon, sem az országban nem emlékszünk” - közölte a kórház vezetője. Fidesz: furcsa Gyurcsány rasszizmusellenessége „A FIDESZ FURCSÁLLJA, hogy Gyurcsány Ferenc szónokol rasszizmusról és szélsőjobbról, miközben mindennap egy olyan villából jár dolgozni, amelyet kétszeresen - előbb a nyilasok, majd a kommunisták - koboztak el zsidó tulajdonosától.” így reagált szűkszavú közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője arra, hogy a kormányfő pénteken beszédet mondott egy rasszizmusellenes konferencián, Budapesten. Szent-lványi vezeti az SZDSZ EP-listáját az szdsz ügyvivő testületének döntése értelmében Szent-lványi István vezeti az SZDSZ európai parlamenti listáját. Fodor Gábor pártelnök elmondta, hogy most csak a szabad demokraták jelenlegi EP-képviselőjének jelöléséről döntöttek, de az ügyvivő testülettől felhatalmazást kapott arra, hogy a jövő heti ülésre terjesszen be további négy nevet Szent-lványi István vezeti a listát Tovább zajlik a kiútkeresés a válságból: pénteken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gazdasági elemzőkkel konzultált, majd több bejelentést is tett. A pártok időközben megállapodtak a parlament rendkívüli üléséről. Ambrus Vilmos Az Európai Unió (EU) 1,8 százalékos magyarországi gazdasági recessziós előrejelzésénél is alacsonyabb növekedéssel számol idén a kormány. Gyurcsány Ferenc gazdasági szakértőkkel történő konzultációja után bejelentette: a kabinet figyelembe veszi a Nemzetközi Valutaalap és az EU idei és a jövő évre vonatkozó előrejelzéseit, de azoknál óvatosabban számol. Gyurcsány azt is közölte: a napokban hiteles gazdasági és társadalompolitikai programmal áll elő a kormány, előtte azonban egyeztetéssorozatba kezd. Ennek menetrendje úgy néz ki, hogy ma az MSZP választmányával tanácskozik a kormányfő, holnap társadalmi partnerekkel,- szakmai, érdekképviseleti vezetőkkel, hétfőn közgazdászokkal, majd Sólyom László köztársasági elnökkel találkozik, miközben a minisztereivel is egyeztet. Hogy mit tartalmaz pontosan a parlament január 29-i rendkívüli ülésén ismertetendő kormányzati intézkedési terv, egyelőre nem lehet tudni, de Gyurcsány bejelentése szerint a korábban rögzített 4,5 százalékos infláció helyett annál lényegesen alacsonyabb pénzromlási ütemmel számolják majd át az idei büdzsét. „A kormány a jegybankHOSSZÚ TANULMÁNYBAN részletezi Bokros Lajos, hogy milyen lépéseket kellene tenni Magyarországnak a válságban. A volt pénzügyminiszter pénteken közzétett írásában a minimálbér adómentességének megszüntetését, az adókedvezmények megnyirbálását,. iskola-összevonásokat és kai együttműködve azon dolgozik, hogy a forint értékállóságát biztosítsa, és elkerülje a gyors, hektikus árfolyammozgásokat” - mondta Gyurcsány. Ezenkívül majdnem teljesen kidolgozta a kormány a lakás- garancia-alap koncepcióját. Erről egyelőre annyit árult el a kormányfő, hogy az állam átmeneti időre beszállna az adós helyett a lakáshitel törlesztésébe, de nem úgy, hogy ezzel „ajándék pénzt” adna a hitelfelvevőnek. A kormányfő ezzel összefüggésben hangsúlyozta: az utóbbi időben az értékalapú ingatlanadó bevezetését javasolja. Véleménye szerint nem az adókulcsok csökkentése, hanem az adózók körének bővítése, illetve az adózás alá vont jövedelem szélesítése a megoldás. Bokros megszüntetné a 13. nyugdíjat és a 13. havi fizetést, a felsőoktatásban bevezetné a tandíjat. nem egy esetben jelentős értékű lakások tulajdona került veszélybe a lakás értékénél lényegesen kisebb tartozás miatt. „Nemcsak a lakás veszhet el a család feje felől, hanem az értékénél lényegesen alacsonyabb áron cserél gazdát az ingatlan, s ez senkinek sem jó” - mondta a miniszterelnök. Az Ország- gyűlés jövő csütörtökön vitatja meg a kormány javasolt intézkedéseit. Az ülés arra is alkalmat ad, hogy a képviselők megválasszák a Költségvetési Tanács tagjait, Kopits Györgyöt, Török Ádámot és Oblath Gábort. A Fidesz látszategyeztetésnek tartja a miniszterelnök egyeztetéseit. Az ellenzéki párt frakcióvezetője, Navracsics Tibor, anélkül, hogy a különböző tárgyalások eredményeit megvárta volna, pénteken azt mondta: a kormány továbbra sem képes kezelni a válságot, csak látszategyeztetéseket tart, és ilyen jellegűnek tűnik a rendkívüli parlamenti ülés is. Navracsics azt is hozzátette: frakciójuk még gondolkodik, hogy az ülésteremben maradnak-e vagy kivonulnak Gyurcsány parlamenti felszólalása alatt. Az Országgyűlés elé vinné a Fidesz a hitelszerződést „Magyarország polgárainak nincs okuk aggodalomra sem a Parlament, sem a Szent Korona sorsát illetően, mert nem tehetők pénzzé. Tehát Balsai képviselő úr feleslegesen riogatja a polgárokat” - közölte tegnap az igazságügyi tárca. Szerintük gyermekded az a kijelentés, hogy nemzeti jelképeink, műemlékeink zálogba kerültek volna az uniós hitel felvételekor. „Már két nappal ezelőtt rámutattam arra, hogy törvénytelen volt az EU-s hitelszerződés megkötése, és hogy a kormány olyan kötelezettségeket vállalt ebben a szerződésben, amelyekkel elzálogosította Magyarországot” - fogalmazott reagálásában Balsai István. A fideszes képviselő szerint Draskovics Tibor szakminiszter egy semmitmondó közleményt jelentetett meg, amely csak azzal foglalkozik, hogy „Balsai István miként riogatja a polgárokat”. A politikus kijelentette: mindenképpen az Országgyűlés elé fogja vinni az ügyet ■ Vég M. Terézvárosi ingatlanpanama: Verők nem vallott Eddig hét gyanúsított van a terézvárosi ingatlanügyben, és a rendőrség további hat ember meggya- núsítását tervezi - közölte tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A hét gyanúsított egyikét, Verők István terézvárosi polgármestert is pénteken hallgatta ki a rendőrség. A polgár- mester, csakúgy, mint társai, megtagadta a vallomástételt az Andrássy út 47. szám alatti ingatlanhoz kapcsolódó hűtlen kezelés ügyében, és panaszt nyújtott be a gyanúsítás ellen. Az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert szerintük az eljárás megalapozatlan és alkotmányeUenes. Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke szerint ha az ügyészségnek csak annyi bizonyítéka van, amennyit egy szavazási lista jelent, akkor a hivatal kezdeményezését aggályosnak tartja. ■ V. M. ■ A Fidesz szerint ez csak látszatintézkedés. Bokros Lajos ismét igazi reformokat sürget Mészárlás egy belgiumi bölcsődében tragédia Az otthon tizennyolc gyereke közül tizenkettőt ért a támadás Mégiscsak elrabolták a francia diáklányt? Két kisgyermek és egyik gondozójuk meghalt egy belgiumi bölcsődében, miután egy férfi késsel támadt rájuk. A Brüsszeltől nyugatra található, 44 ezres kisváros, Dendermon- de gyermekotthonába tíz óra körül rontott be a fekete-fehérre festett arcú fiatal férfi. Becsöngetett azzal, hogy keres valakit, majd amikor az egyik alkalmazott ajtót nyitott neki, felrohant a gyerekek szobáiba és hidegvérrel vagdalkoz- ni kezdett. Két kisgyerek a helyszínen halt bele sérüléseibe, a bölcsőde 18 gyermeke közül további tizet Az elkövető pszichiátriai kezelés alatt állt egy közeli intézetben. a környékbeli kórházakban ápolnak. Két gondozó is súlyos állapotban van. „Mindenfelé tiszta vér volt minden, hihetetlen volt! Egy valódi mészárlás” - idézte fel a helyszíneléskor látottakat Théo Janssens alpolgármester az AFP-nek. Az elkövetőt, aki kerékpárral érkezett, és a támadás után azzal is távozott a helyszínről, a nagy számban kiérkező rendőrök a szomszéd településen fogták el. Személyazonosságát nem árulta el a rendőrség, csak annyit tudni: a 28 éves férfit egy környékben pszichiátriai intézetben kezelték. ■ A vérfürdő nyomait vizsgálják át a szörnyű mészárlás helyszínén Emberrablás miatt indított nyomozást a Legfőbb Ügyészség (LÜ) a másfél hónapja eltűnt francia diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében. A HíradóWeb információja szerint a hatóságok a lány olasz kapcsolatát szeretnék feltérképezni. Borbély Zoltán, az LÜ szóvivője hangsúlyozta: a mostani döntés nem azt jelenti, hogy emberrablás történt, hanem azt: teljes bizonyossággal nem állítható, hogy nem. Ophélie Bretnacher december 4-én éjjel tűnt el a fővárosban. A rendőrség korábbi közlése szerint eltűnésének éjjelén a lány egy szórakozóhelyen nagy- mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd nem a megszokott útvonalon indult el hazafelé. A térfigyelő kamarák által rögzített utolsó felvételeken látható, hogy éjjel háromnegyed kettőkor készültek a Roosevelt térnél. A diáklány táskáját két olasz egyetemista találta meg a Lánchídon hajnali fél négy körül, de egyikük sem azonos azzal az olasz fiatalemberrel, akivel a lány szoros viszonyt ápolt. Az egyik fiatalt a rendőrök kihallgatták, a másik viszont másnap visszatért Olaszországba, a rendőrség január 7-i közlése szerint őt az olasz hatóságok fogják kihallgatni. Az eljárás során a héttagú nyomozócsoport eddig mintegy negyven embert hallgatott ki. ■ Gy. M. I