Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-07 / 5. szám

P' i 2 DOMBÓVÁR ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JANUAR 7., SZERDA hírsav Pingponggal kezdték az évet Györkönyben györköny Pingpongbajnok­sággal indul az év a hagyo­mányok szerint Györköny­ben, és az idén sem volt más­ként. A művelődési házban rendezett amatőr versenyen a helyi jelentkezők mellett a környező településekről is ér­keztek bajnokjelöltek. A 16 résztvevőt két csoportba osz­tatták, a körmérkőzés után a legjobb nyolc vívta a döntőt. Első lett Németh Róbert, má­sodik Bogdán András, har­madik Weil Gábor, a negye­dik helyet pedig Magdics Já­nos szerezte meg. (vm) Átalakítással bővítették az idősek otthonát päks Kettővel nőtt a helyek száma az Idősek Otthona és Gondozóházában, így össze­sen 86 lett az intézmény befo­gadóképessége. Egy olyan he­lyiséget alakítottak át, amit eddig a személyzet használt, így jött létre egy újabb két­ágyas szoba. A bővítésre azért volt szükség, mert sokan vár­nak felvételre. Jelenleg körül­belül tizenöt idős ember vár, tavaly hetven kérelmet adtak be az intézménybe, (vt) Az idén is köszöntik a hetvenöt éveseket siMONTORNYA Folytatják a több éve megkezdett hagyo­mányt, ebben az évben is meg­emlékeznek a város 75 évese­iről. A szépkorúakat Csőszné Kacz Edit polgármester ottho­nukban egy szál virággal és 1000 forintos ajándékutal­vánnyal köszönti. Simontor- nyán az idén negyvenhatan érik el e szépkort. (vl) Mindhárom épületbe szállítják az információt ssfvtöNTORNVA Az általános is­kolások, a szakiskolások és a gimnazisták külön épületben tanulnak, egy dolog azonban közös, mindenhol színes fali­újság található. A friss iskolai híreket, fontosabb eseménye­ket, évfordulókat egy-egy osz­tály tanulói havonta, egymást váltva, itt tudatják társaikkal. Az osztályok nagyon komo­lyan veszik feladatukat, ezért változatosak és naprakészek az információk, (vl) Másokhoz képest még mindig olcsóbb a tarifa tolna Jelentősen nőtt a sze­métszállítási díj Tolnán is. A tavalyi 138 forintos egyszeri ürítési díj 216 forintra válto­zott. Dr. Sümegi Zoltán pol­gármester elmondta, még így is alacsonyabb a tarifa, mint a környező településeken. Annak ellenére, hogy a vá­rosban a szekszárdi Alisca Terra Kft, koncesszióban vég­zi a szolgáltatást, amiért kon­cessziós díjat fizetett az ön- kormányzatnak. A cikói hul­ladéktároló beindulása után azonban mindenütt egységes díjak lesznek, jóval magasab­bak a mostaniaknál is. (sk) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel, kapcsolatos kérdésekkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 Megterhelő a fűtésköltség takarékosság Több önkormányzat visszatért a gázról a fatüzelésre Kurdon gázzal fűtenek az iskolában is. Amikor hazamennek a gyerekek, lekapcsolják a fűtést, így tudnak spórolni. Az önkormányzatokat rengeteg költség terheli év közben. A kiadások té­len a fűtésszámlával nö­vekednek. A települések igyekeznek minél többet takarékoskodni, már ahol tudnak, a hetek óta tartó fagyos időben. Kazinczi Kata- A spórolás igazi titka az odafi­gyelés - vélekedik Szentpáli Arpádné, Kurd polgármestere. - Ahogy a média is hirdeti: csak egy mozdulat, hogy a használaton kí­vüli helyiségben alacsonyabbra állítsuk a hőmérsékletet Kurdra ez valóban igaz, hiszen gázzal fű­tünk - teszi hozzá a településve­zető. A polgármesteri hivatalban minimumra állítják a fűtést, me­legen öltöznek, így nem fáznak. Az iskolában is ügyelnek a taka­rékosságra, az óvodában viszont nem tudnak spórolni. A gyere­kek a nap legnagyobb részét a ta­lajon játszva töltik, itt fontos, hogy a padlófűtés meleget adjon. Gyulajon előrelátóan csele­kedtek, a gáz bevezetése után is megtartották a cserépkályhákat valamint a vegyes tüzelésű ka­zánt. Dobos Károlyné polgár- mester arról számolt be, hogy a művelődési házat és a polgár- mesteri hivatalt is cserépkályha fűti, az iskola konyháján pedig vegyes tüzelésű kazán ad mele­get. Tűzifára sem költenek, a közmunkások egész évben tisz­títják az árkokat, vágják a galy- lyakat, télen pedig ezzel fűtik az intézményeket. Hasonló helyzetről számolt be Rácz Róbert, Nak polgármestere. Tavaly, tíz év után beszüntették a gázzal való fűtést az intézmé­nyeikben, mert finanszírozha- tatlannak bizonyult. Azóta a ve­gyes tüzelésű kazánokat hasz­nálják. A közmunkások karban­tartják az útszéli fákat, a gallya­kat összegyűjtjük, valamint ki­termelik az önkormányzat tulaj­donában lévő erdőrészt. Persze úgy, hogy a kivágott fák helyére újakat ültetnek. A polgármester elmondása szerint így éves szin­ten kétmillió forintot spórolnak meg. Nakon a közmunkások he­lyett a takarítószemélyzet fele­lős azért, hogy az intézmények­ben meleg legyen. Jágónakra még nem vezették be a gázt, így itt fával tüzelnek. A tüzelőt eddig egy helyi vállalkozótól vásárol­ták, de miután ez a vállalkozás megszűnt, most Kocsoláról ho­zatják. Lőczi László polgármes­ter elmondta, hogy legutóbb 100 ezer forintért vásároltak, ez a szállítmány január végéig kitart. Csak azokat a helyiségeket fűtik intézményeikben, amelyeket használnak. Az önkormányzat szeretné az elavult fűtést korsze­rűsíteni. A cserépkályhák he­lyett egy helyről fűthető, szabá­lyozható központi fűtést szeret­nének kialakítani. Ennek kivite­lezése a polgármester becslése szerint két-millió forintba kerül­ne. Az anyagi helyzetük ezt most nem engedi meg. Kocsolán az iskola éves fűtés­számlája egymillió forint. Trick Jánosné polgármester sajnálja, hogy amikor bevezették a gázt a faluba, az önkormányzati intéz­ményekből eladták a cserépkály­hákat. Jelenleg nincs forrásuk arra, hogy fatüzelésű kazánokat vásároljanak, így két évig még biztosan gázzal kell átvészelniük a telet. Akadálymentessé tették a döbröközi háziorvosi rendelő épületét döbrököz Akadálymentesítet­ték a település orvosi rendelőjét. Az új laborhelyiséget a rendelő mögött alakították ki, itt kapott helyet a mozgáskorlátozottaknak épített mellékhelyiség is. Az épü­letet belül újraburkolták és a be­járathoz rámpát építettek. A védő­női blokk szintén megújult. Dr. Markó Gábor jegyző elmondta, hogy az átalakításra regionális keretből 8,5 millió forintos támo­gatást nyert Döbrököz. A jövőben a nyílászárók cseréjét és a fűtés korszerűsítését tervezik. ■ N. I. Készül az első monográfia a falu történetéről Attala A képviselő-testület felké­résére F. Bodó Imre és Barkóczi Ernő készíti Attala monográfiá­ját. A levéltári kutatásokat Ka­posváron és Szekszárdon végez­ték. Jelenleg rendszerezik és le­jegyzik az adatokat. Gelencsér István polgármester elmondta, szeretnék a következő félévben megjelentetni a művet. Hozzátet­te, az önkormányzat mellett az Attaláért Alapítvány is támogat­ja a kiadást, és más forrásból is szereztek hozzá némi támoga­tást. Ez lesz az első nyomtatott kiadvány, ami Attala történeté­vel foglalkozik. ■ K. K. Sarkantyú Simon festményeit keresik a tárlatra dombóvár Sarkantyú Simon Munkácsy-díjas festőművész magánkézben lévő alkotásait ke­resi a Dombóvári Helytörténeti Múzeum. A dombóvári kötődésű művész halálának 20. évforduló­ja alkalmából rendeznek emlék- kiállítást. A tárlat gerincét a Ma­gyar Nemzeti Galéria által őrzött festmények és a családtól kapott dokumentumok adják. De szíve­sen mutatnák be a művésztől származó alkotások magánkéz­ben levő darabjait is. Ezeket a műveket garanciális feltételek­kel két hónapos időtartamra kér­nék kölcsön. ■ !. N. A kurdi intézmények decemberi fűtésköltsége (Ft) B ISKOLA ÉS ÓVODA | MŰVELŐDÉSI HÁZ POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉS VÉDŐNŐI BLOKK Tanácsok megtakarításhoz fórum A hitelekről és az adózás változásairól beszéltek Fausztné Czirják Zsanett dombóvár Megtakarítási lehető­ségekről és az adózásról szóló törvények változásairól tájékoz­tatták a térség vállalkozóit a Né­met Közösségi Házban. A hagyo­mányos fórumot a Völgység- Hegyhát Takarék, a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás és a Kapos ITK rendez­te. Gáspár Csaba, a pénzintézet ügyvezetője ismertette a vállal- • kozókat segítő termékeiket. El­mondta, hogy már tavaly elkezd­ték a felkészülést a 2009. évi 1 pénzforgalmi változásokra. Ezek- íj hez igazodva kínálják a Bussi- | ness-kártyát a vállalkozóknak. A | kártya segítségével a 250 ezer fo- I rintos készpénzforgalmi korláto­zásra kerestek megoldást. Ezen összeg fölötti tranzakcióikat a Bussiness-szel az ügyfelek elekt­ronikus úton intézhetik. Fausztné Czirják Zsanett, az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának főosztályvezető­je az adózással kapcsolatos tör­vénymódosításokról tartott elő­adást. Mint mondta, összesen 22 törvényt érint a változás. A leg­több február 1-től lép érvénybe, de a korlátozást kimondó törvé­nyek csak később. A változtatá­sok célja az egyszerűsítés, a gaz­daság kifehérítése, az EU-hoz va­ló igazodás és az egy főre jutó adó csökkentése. Zárásként Simonné Szabó Éva főosztályvezető helyet­tes az szja- és az áfa-törvény vál­tozásairól beszélt. ■ Kazinczi KÖSZÖntés A 85 éves Élő Lajosné népi iparművészt (balról a második) tegnap dombóvári otthonában köszöntötték barátai, klubtársai. Rózsikát meglepetésként érte a dolog, nem tudott a látogatásról. A dombóvári városszépítő és városvédő egyesület valamint a szőlőhegyi hímzőkor tag­jai - a tavaly Budapesten átvett Aranykoszorú-díj mellé - Aranygyűszű-díj- jal és sok-sok ajándékkal lepték meg az ünnepeltet, aztán hosszasan anekdotáztak az elmúlt idők közös élményeiről. « % I 4 é

Next

/
Thumbnails
Contents