Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-29 / 24. szám
H •• M >■ 2009. JANUÁR 29.. CSÜTÖRTÖK iílTTTi in KÖZELI Traian Basescu fontolgatja, hogy nem jelölteti magát újra az idei romániai elnökválasztáson, ha az ő ösztönzésére született nagykoalíció kudarcot vall gazdaságpolitikájával. A román államelnök a kormánypártok ez évi teljesítményétől teszi függővé másodszori megmérettetését Gál bűnszervezetben csalt a gyanú szerint BŰNSZERVEZET TAGJAKÉNT elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg az erzsébetvárosi ingatlanügyben az önkormányzat gazdasági bizottságának letartóztatásban lévő elnökét, az SZDSZ-es Gál Györgyöt az ügyészség. Az önkormányzatnak 970 millió forint kárt okoztak, és további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg. Szabadlábra kerültek a Globex vezetői A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG hatályon kívül helyezte a Glo- bex-ügyben született jogerős ítéletet, és a Fővárosi ítélőtáblát új eljárásra kötelezte. Elrendelték a két Globex- vezető, Postáné Vellai Györgyike és Vajda László szabadlábra helyezését, és lakhelyelhagyási tilalmat írt elő számukra. A vád szerint a Globex vezetői kisbefektetők és önkormányzatok pénzének elsikkasztásával hatmilliárdos kárt okoztak. Vasárnaptól büntethető a tojásdobálás februártól két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki a garázdaságot tojás- vagy papírga- lacsin-dobálással követi el. Juhász Gábor rendészeti államtitkár ismertette azt az új törvényt, amely alapján több bűncselekmény előkészületi magatartása is büntetendővé válik. Juhász ismertette az új szabályt Könnyű pénz a bankból? támadás Az elkövetőknek mindössze a felét kapják el a rendőrök TftWWÍ SÜT Ingyenesem Jutok A PÉNZEMHEZ, ffiSüH&UniCredit Bank Bankot raboltak ki egy budapesti bevásárlóközpontban. A támadások szinte mindennapossá váltak, tegnap négy hasonló rablás történt. Idén már hét bankrablás történt. Csak tegnap pár óra különbséggel csaptak le egy pénzszállító alkalmazottjára és egy bankra. Boda Veronika Három fegyveres rablás is történt tegnap Magyarországon, egy szombathelyi bankban pedig fegyver nélkül, „szép szóval” próbált pénzt szerezni egy férfi. Délelőtt a budapesti Eurocenternél egy pénzszállító cég alkalmazottját az ismeretien támadó fegyverrel a kezében arra kényszerítette, hogy a nála lévő pénzeszsákokat adja át neki. A rabló ezután gyalog menekült el. A következő támadás néhány órával ezután az UniCredit Bank egyik fiókját érte egy másik fővárosi bevásárló- központban. A rabló szintén gyalog menekült el a helyszínről. Tolna megyében a medinai posta vált a rablók áldozatává, a két férfit a bűncselekmény elkövetése utáni órában elfogták. A pénzintézetek elleni fegyveres támadások száma csak januárban lassan eléri a negyedéves átlagot, tavaly például 22 hasonló eset volt összesen. A fegyveres rablás könnyű pénzszerzési lehetőségnek tűnik, és - az utóbbi hetek tapasztalatait figyelembe véve - kevés esély van arra, hogy valakit elkapjanak. Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnügyi kutatási osztályának osztályvezető-helyettese lapunknak azt mondta, követői magatartásról van szó: mivel azt látják, hogy csak keveseket kapnak el, belevágnak egy hasonló akcióba. És az utóbbi hetekben történt bankrablások szinte kivétel nélkül sikeresek voltak, és a média be is számolt ezekről. Azt látjuk, hogy valaki bemegy a bankba, elveszi a pénzt, és távozik - köny- nyűnek tűnik. A megszaporodott bankrablások miatt szakmai egyeztetésre hívta Bencze József országos rendőrfőkapitány a bank- szövetséget és a bankok biztonságát felügyelő cégek képviselőit. Garamvölgyi László, Jakab Péter, a Magyar Bankszövetség bankbiztonsági bizottságának elnöke ezzel szemben azt mondta, a válságban kell keresni az okokat. „A romló gazdasági helyzet miatt többen kerülnek olyan nehéz helyzetbe, hogy megfordul a fejükben egy üyen megoldás, és nincs arra utaló jel, hogy a szervezett bűnözésnek köze lenne az elszaporodott rablásokhoz. Számtalan korábbi esetből is az derült ki, hogy a kilátástalan élethelyzet miatti elkeseredettségből elszántság lesz” - mondta. Hozzátette: Magyarországon az uniós átlaghoz képest kevés bankrablás van, ■ lakosságra, bankfiókokra vetítve egyaránt. Elmondta, megtámadhatatlan bank nincs, mert az egy műköaz Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szerint a szankció - 2-8 évig terjedő szabadságvesztés - nem visszatartó erő, amikor a bankrablók azt látják, hogy a rablók felét nem kapják el désképtelen bunker lenne, ahová az ügyfelek sem tudnának bemenni. Szerinte csak arra lehet törekedni, hogy minél nagyobb kockázattal, hosszabb idő alatt, minél kevesebb pénzt lehessen elvinni. Bankrablás esetén leggyakrabban a biztonsági őr felelőssége merül fel:., mit tehetett volna, hogy a rablók ne vihessék el a pénzt. Az általunk megkérdezett szakértők szerint, ha már elindult a támadás, akkor semmit, első ugyanis az emberi éle, és nem a pénz védelme. Jakab azt mondta, a biztonsági őrnek nem is az a feladata, hogy megfogja a rablót, de ha életek kerülnek veszélybe, igenis cselekednie kell. Nagy László Tibor szerint minden bankfiókba legalább két biztonsági őr kellene, egy az ügyféltérbe, és egy másik egy arra elkülönített, elsötétített helyiségbe, ahol a rabló nem láthatja, de cselekedni tud, ha szükség van rá. Ügyfélként pedig az a legjobb, ha nem csinálunk semmit: nem hősködünk, és nem próbáljuk meg elfogni a rablót, hanem követjük az utasításait. Nem visszatartó erő a börtönbüntetés Szonda Ipsos: depressziós állapotban van a társadalom Januárban tovább nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben, a rossz közhangulatban a válság megoldásának eddigi megoldásai ugyanis nem győzték meg a közvéleményt - áll a Szonda Ipsos legutóbbi felmérésében. A Fidesz a választó korúak 32 százalékát, az MSZP 17 százalékát tudhatja maga mögött. Ez az első alkalom, hogy a Jobbik támogatottsága a Szonda Ipsos mérésében meghaladja az SZDSZ-ét és az MDF-ét. Ha most vasárnap lennének a választások, a részvételüket biztosra ígérő pártválasztók 61 százaléka a Fideszre, 28 százaléka az MSZP-re szavazna - decemberben a kutatási adatok alapján az arány 57-32 volt. Az SZDSZ és az MDF a kerekített számok szerint 2 százalékon, a KDNP 1 százalékon áll, a Jobbik támogatottsága 4 százalékra nőtt. A felmérés szerint rossz a közhangulat, a magyar társadalom depressziós állapotban van, az emberek 89 százaléka úgy érzi, hogy rossz irányba mennek a dolgok. ■ É. S. Nem vonulhat szombaton Ivánon a Magyar Gárda Megtiltotta a Magyar Gárda mozgalom szombatra, a Győr megyei Ivánon tervezett rendezvényét a rendőrség. A soproni kapitányság korábban nem engedélyezte a felvonulást. A rendőrség szerint a közlekedés zavartalanságának biztosításában a rendezvény hátrányt okozna, a forgalom elterelése nem oldható meg. Linter Tibor, az 1400 lakosú település polgármestere korábban az MTI érdeklődésére elmondta: sok a feszültség a faluban. Karácsony táján elharapóztak a betöréses lopások, sőt egy házat is felgyújtottak ismeretlenek. A falu vezetője azonban úgy látja, a Magyar Gárda az akcióival nem old meg semmit. ■ Esélylatolgatások a pécsi polgármester halálát követően váltás Tasnádi Péter utódlása fontos lehet a szocialisták számára - Szili Katalint tartják esélyesnek a posztra Szocialista körökben megindultak az esélylatolgatások Tasnádi Péter utódlása körül. Pécs polgármestere, az MSZP országgyűlési képviselője súlyos betegség után kedden halt meg 53 évesen. A pécsi MSZP megosztott a polgármesterjelöltek kérdésében. Egy csoportjuk a helyi párt jelenlegi legerősebb emberét, a nemrég újra városi elnökké választott Tóth Bertalan polgármester-helyettest gondolja lehetséges utódnak. Mások Szili Ka1 talinban, az Országgyűlés elnö- ! kében gondolkodik. Már 2006- | ban, Toller László balesete után | is felvetődött indítása, de ezt az2 tán elvetették, később maga Szili javasolta Tasnádit. Szili Katalint információink szerint a fővárosi pártközpont egyes erői is szívesen lámák a pécsi polgármesteri székben. Részint úgy gondolják, a mai politikai-gazdasági helyzetben egyedül neki leimének esélyei a jobboldal jelöltjeivel szemben, részint úgy vélik, szükség lenne egy tekintélyes politikusra, aki kimentheti a korábban szocialista fellegvárnak számító Pécset kilátástalannak tűnő helyzetéből. A helyi választási bizottságnak 30 napon belül ki kell tűzni az időközi választás időpontját - mondta lapunknak Papp Judit címzetes főjegyző. Négy hónapon belül meg kell tartani a választást. Elmondta, mi a helyzet az országgyűlési képviselői poszttal, amelyet Tasnádi Péternek Tóth Bertalan engedett át. Listás helyről van szó, vagyis a mandátum sorsáról nem kell időközi választást tartani. Tasnádi helyére az MSZP választmánya jelöl új képviselőt. Küzdött a betegség ellen tasnádi PÉTER 2008 májusában jelentette be, hogy daganatos betegségben szenved, de eldöntötte, leküzdi, tovább dolgozik, kitölti 2010-ig szóló mandátumát a város élén. A PÉCS POLGÁRMESTERI tisztségét 2006 óta betöltő politikus 1956. szeptember 14-én született 1985-ben kötött házasságot, négy gyermeke született. 1998 óta volt az MSZP helyi képviselője, 2002 és 2006 között a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöki tisztségét töltötte be. 2006 ÓTA volt Pécs polgármestere; 2007. február 12-én a Baranya megyei területi listáról került be a parlamentbe, miután Tóth Bertalan lemondott mandátumáról. i Tasnádi múlt héten, súlyos betegen még ellátta polgármesteri munkáját