Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-22 / 18. szám

«VA KA 1Q C7Áy LTAiVI J-ö. aZ.AJVI MOZAl] Egy táncosnő ugrott be helyette a Domino c. film egyik jelenetében. A történet szerint Domino sztriptízt lejtve „fegyve­rez le” egy utcai bűnbandát. A rendező szerint Kheira alakja túl töré­keny volt, ezért egy nőiesebb dublőz helyettesítette a jelenetben OLVASTAM MAUTHNER ILONA Autózás női és férfi szemmel a minap a Szekszárdról kive­zető négysávos úton vezet­tem, amikor egy autós őrült dudálására lettem figyelmes. Az bosszanthatta, hogy a mellettem haladó autó, amit szintén egy hölgy vezetett, fékezésre kényszerítette. amúgy normális tempóban haladt mindenki, kivéve a dudáló urat, aki miután ki­harcolta magának a tovább­jutás esélyét, még mutoga­tott is felénk valami effélét: ti, idióták. Megmosolyogtam az esetet, mert eszembe ju­tott az „autózás egy férfi szemével” című írás. így hangzik a főhős monológ­ja: Ma reggel, ahogy mentem az autópályán, balra nézek és látom, hogy elhúz mellettem egy vadiúj Cadillac, a megen­gedett sebesség másfélszere­sével, benne egy nő, aki ép­pen a szemhéját festegeü. Amikor újra oldalra pillantot­tam, hirtelen észrevettem, hogy a nő félig már az én sá- vomban van, és még mindig a visszapillantó tükörbe bá­mulva szépítkezik. Nem va­gyok egy beijedős, de most frászt kaptam! kiesett a kezemből még a fánk is. Úgy összezavarod­tam, hogy a térdemet a kor­mánynak támasztva próbál­tam a kocsit egyenesbe hoz­ni, erre leejtettem a fülemhez szorított mobilomat, egyene­sen a térdeim közt lévő ká­véspohárba. A nadrágom el­ázott, a telefonom tönkre­ment. Micsoda női vezetők! WMMMMm. A DUNÁN tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -127 cm, Paks -6 cm, Dombori 12 cm, Árvízkapu 389 cm. A Sió Palánknál 169 cm. Kész a Sárközi vasárnap újrafestve Még nem tudni, hogy végül is hova kerül majd a kép szekszárd Befejezte határidőre Tóth Gábor, a Pécsi Tudomány- egyetem végzős festőművész hallgatója Szabó Dezső Sárközi vasárnap című képének újrafes­tését. A 460 centiméter magas és 720 cen.üméter hosszú kép sorsa még nem dőlt el. Mint Rühl Gi­zella, az újraalkotás anyagi alap­jait megteremtő közadakozás fő­szervezője elmondta, a decsi kép­viselő-testület határozatot hozott arról, hogy a Faluházba befogad­ják a festményt. E mellett szek­szárdi megoldás is szóba került, ezért nem döntöttek még a fest­mény sorsáról. Az elpusztult vas­úti falfestmények helyére ugyan­is nem kerülhet az újrafestett vál­tozat A váróterem falait díszítő Patay László képek jogtulajdono­sai ugyanis nem járulnak hozzá a képek elmozdításához. Emlék­szoba viszont emlékeztet majd a vasúti festmények alkotójára. December 12-én, Szabó De­zső születésének 120. évfordu­lóján emléktáblát helyezett el a Víz(P)Art közalapítvány kuratóri­uma a festőművész szülőházának helyén álló lakóépületen. Készül a Szabó Dezső életművét áttekin­bak (XII. 22-1.20.). Ma sok szemé­lyes problémája adódhat. Eze­ket megoldhatja egy megbeszé­lés útján. Imponáló magatartá­sának köszönhetően sokan tisztelik, szeretik. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Szorgalma­san dolgozik, és komoly ambí­ciói vannak az előrehaladásra. Rendkívül kreatív, így a sikert könnyen eléri. HALAK (II. 21-111.20.). Szigorúan tartsa számon pénzét és érté­keit. Ne viseljen drága ékszere­ket, mert könnyen elveszítheti. Maradjon udvarias, még ha nincs is ehhez kedve. kos (III. 21—IV. 20.). Ne okozzon csa­lódást azoknak, akik bíznak Önben. Telefonbeszélgetések során legyen nagyon kedves, és inkább kerülje a kényes té­mákat. bika (IV. 21-V.20.).Találkozhat egy Tóth Gábor az elkészült alkotás előtt. A részleteket fotókon és Szabó Dezső hasonló tárgyú művein tanulmányozta tő album, amelyben a reproduk­ciók mellett esszék és riportok is helyet kaptak. A kötet várhatóan februárban jelenik meg, bemuta­HOROSZKÓP korábbi barátjával, akivel újra közeli kapcsolatba kerülhet. Jólesik olyan egyénnel beszél­getni, akivel rengeteg közös emlékük van. ikrek (V. 21—VI. 21.). Újszerű ötletei­vel és varázslatos egyéniségé­vel bármilyen kitűzött célt elér­het. Érdemes elvégeztetni egy alapos orvosi kivizsgálást. Jobb, ha tisztán látja egészségügyi helyzetét, ez megnyugtatja. rák (VI. 22-VII. 22.). Jókedvűen kez­di a napot, de szertelenségében hajlamos lesz bedőlni a látszat­nák. Később szívességet kér­nek Öntől, amitől kissé ideges lesz. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Ma kép­telen egyedül dönteni, szüksé­ge van segítségre. Ne sértődjön meg Önnél fiatalabbak mon­dandóján. szűz (VIII.24-IX.23.). A fogyó Hold tója a vasútállomáson lesz, ahol szintén emléktáblát helyeznek el - mondta Rühl Gizella. Tóth Gá­bor kérdésünkre azt válaszolta, türelmetlenséget okozhat. Ha meg tudja állni, hogy ne vesze­kedjen, a legfeszültebb helyzet­ből is győztesen kerülhet ki. mérleg (IX.24—X. 23.). Összességé­ben jó nap vár Önre. (Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince.) Alkalmas új munka megkezdésére, jövedel­me gyarapítására és a mulato­zásra. skorpió (X.24—XI. 22.). Meglepő ese­ményre számíthat, amely élet­erővel tölti fel. Egy hozzátarto­zójának vagy ismerősének szüksége van Önre, ezért ne utasítsa vissza, ha segítséget kér. nyilas (XI.23-XII.21.). Ha Ön egye­dülálló, egy szerelmi viszony lehet kialakulóban. Annyira szerelmes, hogy nem is tud másra figyelni. Vigyázzon, ha autót vezet. hogy eddig még nem kapott meg­bízást a másik két kép, a Szek­szárdi vásár és a Szekszárdi szü­ret újrafestésére. ■ Ihárosi HAJDAN Január 22-én 505 éve, 1504- ben halt meg Temesvári Pelbárt európai hírű író, mino­rita rendi szerzetes, aki pályá­ját az ozorai rendházban kezd­te. 160 éve, 1849-ben Perczel Mór serege szétszórta Szol­noknál Ottinger tábornok ha­dait, de a sűrű köd miatt nem tudta üldözni és megsemmisí­teni az ellenséget. 120 éve 1889-ben megegyezett az Augusz-örökösökkel a megye- székhely, és így története leg­nagyobb adományához jutott, amelyből szűkebb hazánk első árvaházát építette. 110 éve, 1899-ben eltemették azt a szekszárdi földművest, aki elő­ző nap tévedésből pálinka he­lyett karbolsavat ivott. 100 éve, 1909-ben Dunaszent- györgy nemesi kúriát hirdetett eladásra. HUMOR Gyerek- Tanárnő! Én szerelmes vagyok magába - mondja Móricka.- De Móricka, nekem nem kellenek gyerekek!- Nem gond, majd vigyá­zunk! Lábfájás Egy férfi elmegy az orvos­hoz, mert feldagadt a lába. A doktor megvizsgálja, majd a kezébe ad egy nagy tablettát.- Várjon egy kicsit, hozok vizet - mondja a doki, és ki­megy a szobából. A beteg nagyon türelmet­len, hamar megunja a vára­kozást. Odasántikál az ivó­csaphoz és gyorsan beveszi a tablettát. Ezután visszatér az orvos egy vödör vízzel.- Na, most feloldjuk a tab­lettát, aztán ebbén áztassa a lábát 30 percig. Bíróságon Egy idős asszonyt bíróság elé állítanak bolti lopás mi­att. Azt mondja neki a bíró:- Ha jól tudom, Ön eltulaj­donított egy doboz ősziba­rack konzervet egy élelmi­szerüzletből. Miért tette?- Mert éhes voltam.- Hány darab őszibarack volt a dobozban?-Hat.- Nos, akkor hat napi elzá­rásra ítélem. Ekkor a hátsó sorok egyiké­ből feláll a vádlott férje, a bíró kérdezi tőle:- Önnek van valami hozzá­fűznivalója?- Igen, bíró úr, kérem, a fe­leségem egy borsókonzer- vet is ellopott... Orvosság A nővérke így szól a kór­házban a fekvő beteghez:- Legyen szíves, keljen fel, és ugráljon egy kicsit.- De hát miért?- Mert elfelejtettem az or­vosságot felrázni, mielőtt beadtam magának. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke január 21-én: O A polgármester kiküldte a Fixtaxi vezetőit, és feljelentést fontolgat 0 Sötét Mercedesszel érkeztek a gerinctelen bűnözők - fotó! © Óriási szerencséjének köszönheti az életét a biztonsági őr 0 Toliért gondnokság alá helyezik 0 Súlyos kamionbaleset Tolnában i k VLoatac. 11 oi.vasod. TE0L.hu A TOLNA MEGYEI ONLINE HIRDETÉS SKANDINÁV LOTTO GÉPI HÚZÁS: y y y y a> & M KÉZI HÚZÁS: Tj m m m & & & NYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint a negyedik | játékhéten nem akadt telitalálatos szelvény. A hattalálatosokra 290 275 | forintot, az öttalálatosok- | ra 5245 forintot, a négy j találatosokra pedig 935 j forintot fizetnek. á

Next

/
Thumbnails
Contents