Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-20 / 16. szám
MOZAIK egy interjú ideje alatt árverezte el használt zsebkendőjét. Az interneten addig lehetett licitálni a holmira, amíg Jay Leno beszélgetős műsorában interjút adott a színésznő. Több mint ötezer dollár folyt be a licitekből. Scarlett a befolyt összeget jótékony célra fordítja. Baka István kapta a díjat HALLOTTAM KURZ PATRIK Vajon a gyereknek is tetszeni fog? Kevin, Rikárdó nevű újszülötteket is anyakönyveznek már manapság Magyarországon. A latinos nevek választása egyeseket megmosolyogtat, mint az is, ahogy leírják őket. Hiszen magyarosítani kell ezeket a neveket. A Zsáklin, a Mádlen éppúgy szúrja a jóérzésű ember szemét, mint reggel a kávéscsészében felejtett kis- kanál. Hiába, a közép- és dél-amerikai szappanoperák megtették hatásukat, választhatunk ilyet is, mert ez „baromi jól hangzik”. hallottam, valaki mesélte, hogy azért nem kereszteli meg a gyermekét, mert nem akarja ráerőszakolni a kicsire a vallást, majd ha önálló akarata is lesz, és felfogja, miről van szó, dönthet, melyik felekezetbe szeretne tartozni. Aztán, hogy ez jó-e, vagy nem, hogy kinek van igaza, az majd elválik, felőlem keresztet rá. nemhiába keletkezett a latin mondás, miszerint nőmén est omen, vagyis nevében a végzete. Bár az is egy mondás, hogy az idők változnak, és mi is változunk velük. De muszáj üyen mértékben? Azért érdemes lenne elgondolkozni a szülőknek, hogy jó-e az a gyereknek, hogy az iskolában furán néznek majd rá, esetleg gúnyolják, csak mert az anyuka szerint az Ármándó meg a Dzsasztin most éppen olyan jól hangzik. HAJDAN Január 20-án 230 éve, 1779-ben Kölesddel szemben mindössze egyetlen szavazattöbbséggel választották a megye székhelyévé Szekszárdot. 145 éve, 1864-ben az MTA levelező tagja lett Duna- földvár szülötte, Poór Imre. 110 éve, 1899-ben jelentős pénzbüntetésre és elbocsátásra ítéltek négy paksi polgári iskolai tanárt „az iskola belbékéjének és érdekeinek megsértéséért". 105 éve, 1904-ben szörnyethalt a paksi lámpagyújtogató, aki magasan levő lámpát akart meggyújtani, de megtántorodva a kövezetre zuhant. 100 éve, 1909-ben tíz évet kapott a szakcsi Bálint József, aki a New York-i magyar népmulatságon agyonlőtt egy magyar lányokat zaklató olasz munkást. BB5W A DUNÁN tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -112 cm, Paks 6 cm, Dombori 18 cm, Árvízkapu 392 cm. A Sió Palánknál 172 cm. mészöly-eniléknap Versek, próza, filmek idézték az író alakját szekszárd Gazdag programot kínált az irodalom barátainak az író születésének 88. évfordulóján rendezett Mészöly Miklós emléknap. Az író életművéből ezúttal mese- vüágát emelték ki a rendezők. A PTE Főiskolai karának dísztermében a megyei könyvtár gyerekkönyvtárának színjátszóköre A torony meséjét mutatta be. Film, irodalmi összeállítások idézték fel Mészöly Miklós és felesége, Polcz Alaine alakját. ■ A Mészöly-plakettet dr. Haag Eva adta át Csordás Gábornak. Az 1995-ben elhunyt Baka Istvánnak ítélte az idei, sorban az ötödik Mészöly Miklós-díjat az íróról elnevezett egyesület. A kitüntetést Baka Tünde, a költő, műfordító özvegye vette át Szörényi László irodalomtörténésztől, az egyesület és az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatójától. Mint ismeretes, a díj kuratóriumának tagjai még tavaly lemondtak tagságukról, mivel az egyesület elnöksége indoklás nélkül választotta díjazottnak Baka Istvánt az ő jelöltjük helyett, de a díj odaítéléséről az alapítvány vezetősége dönt. A Mészöly-plakettet, Szekszárd város polgármesterének díját Csordás Gábor költőnek, műfordítóBaka Tünde, a költő özvegye vette át a Mészöly Miklós-díjat Szörényi Lászlótól a tegnapi rendezvényen nak, a Jelenkor kiadó igazgatójának dr. Haag Éva alpolgármester adta át. A kiadó Mészöly életművéből már 18 kötetet kiadott, az idén egy vagy kettő megjelenése várható. Délután az íróról elnevezett múzeumban találkoztak az irodalom barátai. Pályázatot hirdetett a Mészöly Miklós Egyesület, az Irodalom Háza és megyei könyvtár általános és középiskolai tanárok számára, az író meséinek dramatizá- lására. A kis színdarabok beadási határideje szeptember 30., eredményhirdetés a jövő évi emléknapon, az író születésnapján, január 19-én lesz. ■ Ihárosi I. bak (XII. 22-1.20.). Kerülje el a kimerültséget, ne vállaljon túl sok feladatot. Egy kis kiábrándultság után a dolgok simán mennek. Vigyázzon egészségére, pihenjen. vízöntő (1.21-11.20.). A Nap együtt áll a Merkúrral és hatására ésszerű döntések születnek. Legyen elégedett az Önnek szánt jó hatásokkal, és mellőzze azokat akik negatívan befolyásolják. halak (II. 21-111.20.). Remekül mennek dolgai, és lehetősége nyílik, hogy valami újat csinálhasson, érdekes dolgokat tapasztaljon. Anyagi kilátásai javulnak. HOROSZKÓP kos (lll.21-IV.20.). Életének egy fontos szakasza véget érhet, és emiatt szomorú lesz. Nagyobb és jobb dolgok elé néz, de akkor is nehéznek tartja a változást. Titkait őrizze meg. bika (IV. 21-V.20.). Hozza a legjobb formáját, legyen vonzó. Kellemes benyomást tesz valakire, akit most ismer meg, és ez további jó dolgokhoz vezet. ikrek (V.21—VI. 21.). Ne tervezzen mára túl sok munkát. Legyen bölcs és mértékletes, és egy kicsit vidámabb. Ma különös meglepetésben lesz része. rák (VI.22-VII.22.). Ez a nap alkalmas arra, hogy elintézetlen ügyeit kézbe vegye. Talán még arra is jut ideje, hogy átgondolja, minként tudna segíteni embertársain. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Éltető bolygónk, a Nap ma eltávozik a Bak jegyéből, és Önt komor gondolatok foglalkoztatják. Talán az bántja, hogy nem tud gondoskodni kellőképpen gyermekei jövőjéről, szűz (VIII.24-IX.23.). A téli időszakban főként az egészségére, erőnlétére kell odafigyelnie. TaIán érdemes lenne naponta némi időt szánnia kondíciója szinten tartására. MÉRLEG (IX.24-X.23.).Minden tapintatára és józan ítélőképességére szükség lesz ahhoz, hogy ne dőljön be erőszakos hitelközvetítőknek. Legyen beosztó és takarékos. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Szobájában kellemes a meleg, de időnként ki kell mozdulnia. Kisebb légzőszervi panasza támadhat, ha figyelmen kívül hagyja a hőmérőt nyilas (XI.23-XII.21.). Vüágnézeti kérdésről vitatkoznak, a szócsata során felismerésekre ébredhet rá. Társa sem buta, az ő szemszögéből nézve akár igaza is lehet. HIRDETÉS A Tolnai Népújság január 22-én, csütörtökön ff „PALYAVAIASZTAS melléklettel jelentkezik. A témában hirdető oktatási intézmények részére 40%kedvezményt bizto További információ: 74/511-534, FAX: 74/511-501 Címünk: 7100 szekszárd, liszt f. tér 3. E mail: HIRD.TOLNA@AXELS.HU . . ; .. 3BEEHHI Félelem nélkül Döncike megkérdezi az osztálytársától: - Már egy hete lógsz a suliból. Nem félsz a papádtól? - Nem, mert két hete gipszben van mind a két keze. Új cipő A skót iskolába viszi a fiát.- Az új cipőd van rajtad? - Igen, apu. - Akkor lépj nagyokat! - Miért? - Mert úgy kevésbé kopik. Uralom- Tegnap elvesztettem az uralmamat a gépkocsim fölött. - Gyorsan hajtottál? - Nem, a fiam megkapta a jogosítványát. Sikkasztó- Ön a panaszostól elsikkasztott húszezer formtot. Hajlandó ezt az összeget visszatéríteni? - Igen, bíró úr, de ehhez nekem idő kell. - Rendben van. Kap két évet... Disznótoros kóstoló- Jaj, Mariskám, miért küldött ilyen nagy tál disznótoros kóstolót az édesapád?- kérdi a polgármester felesége a szomszédék kislányától.- Anyukám is erre volt kíváncsi, de a papa azt mondta: „Ne törődj vele! Ne felejtsd el, Aranka, hogy még szükségünk lehet erre a gazemberre! Munkahelyi udvarlás Géza egyik nap veszi a bátorságot, és hevesen udvarolni kezd a kolléganőjének, Edinának. - Edina - mondja -, te vagy a legcsodálatosabb nő a világon, ezért arra kérlek, légy a feleségem! ígérem, ha a feleségem leszel, egész életemben a tenyeremen foglak hordozni. - Mi az, Géza, neked nincs kocsid? TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke január 19-én: O Baka István kapta a Mészöly-díjat @A lemondás után is bátran néz a tükörbe a fiatal szakvezető 0 Kidöntötte a villany- oszlopot, majd olajra lépett a rongáló & Súlyos sérültje lett a családok közti utcai harcnak Faddon 0 Munkahelyek létesülnek a modem hűtőháznak hála - fotókkal TE OLdaiaá, TE OLvasocf TE0L.hu A TOLNA MEGYEI ONLINE * \