Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-03 / 2. szám
3 2009. JANUÁR 3., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET • • Üzenet válság idején egy felmérés szerint az emberek már nem hisznek a politikusoknak. Magam is tapasztalom, beletörődtek abba, hogy a politikai elit akármit is mond, annak az ellenkezőjét kell gondolni. Ám a legnagyobb baj az, hogy már egymásban is kételkedünk. A szomszédban, a jóbarátban. Sokan úgy gondolják, s ez valószínűleg nem nélkülöz minden alapot, hogy ha elkedzenek egy állami beruházást Magyarországon, akkor azt csak azért valósítják meg úgy és abban a formában, mert valakinek, aki a tűzhöz közel van, ez az érdeke. Például a megye alagútjai is folyamatosan témát adnak az embereknek. a válság a figyelmeztetések közül az utolsók egyike - ha nem az utolsó - a magyar társadalom, és azon belül is a politikusok számára. Azt üzeni: épp itt lenne az ideje, hogy végre ösz- szefogjatok, s együtt tegyetek valamit ezért az országért, félretéve a polükai hatalmi játszmákat. néha én is azt érzem, hogy elegem van. Abból például, hogy csak véres verejtékkel lehet fennmaradni, s az előrehaladásnak szikrányi reményét is alig látni. Persze ez nem csak a poltika felelőssége. Ahogy az sem, hogy munkahelyek szűnnek meg, hogy a fiatalok külföldre menekülnek, mert úgy látják, itthon nem tudnának boldogulni. azért viszont igen, ha az önös érdekeket a nemzet érekei elé helyezik. Ha nem teremtik meg a lehetőséget, amit az egyén megragadhat. Dr. Csaba László professzor szerint az állam sok mindennel foglalkozik, csak azzal nem, amivel kéne. úgy látom, minél előbb az állami vezetőket is meg kellene hívni a Szekszárdi Vállalkozói Szalonba, hogy az ilyen üzeneteket ők is meghallják. Tiltakoznak a lassúság miatt per A megyei bíróság elé vonulnak a pórul járt méhészek Több millió méh pusztult el két és fél évvel ezelőtt. A mintákat begyűjtötték, megvizsgálták. Két és fél éve Paks környékén több ezer méhcsalád pusztult el egy permetezést követően. A huszonegy károsult 31 millió forint kártérítést követel. Hétfőn a lassú ügyintézés miatt tiltakoznak a megyei bíróságnál. Mauthner Ilona- Boldog új évet köszönteni megyünk a Megyei Bíróság épülete elé január 5-én - nyilatkozta lapunknak Nagyernyei Attila, a megyei méhészegyesület elnöke. A helyszín azonban nem véletlen. ■ A tömeges méhpusztulás az egész méhésztársadalmat megrázta.- Újévi köszöntőnkben keserűségünket és kétségeinket fogalmazzuk meg - mondta az elnök. Mint ismert, 2006. június 25-én szörnyű tragédia érte a Paks- Németkér környéki méhészeteket. Több mint háromezer méhcsalád károsodott, az állatok fele elpusztult. Az ötvenegy érintett gazda kára az egész ország mé- § hésztársadalmát megrázta. Ilyen I tömeges méhpusztulás még so- | ha nem történt Magyarországon. | Sokan elvesztették a teljes álló- ■= mányukat. Az ügy felderítésében £ segédkező állatorvosokat és méh- egészségügyi felelősöket borzasztó látvány fogadta 2006 nyarán. A méhek hulláinak tömege szőnyegként terült el a kaptárak előtt.- Hol tart az ügy? Ezért jövünk össze, hogy ezt hangosan megkérdezzük. Továbbá követeljük, hogy rövid időn belül hozzák meg az I. fokú ítéletet - mondta Nagyernyei Attila. - Követeljük az egy éve elhunyt igazságügyi szakértő helyett új szakértő kinevezését, és követeljük a permetezést végzők súlyos büntetését Az 51 méhészből csupán 21- en adták be kárigényüket, a többiek anyagi okok miatt nem tudtak csatlakozni. És nem bíztak az akár évekig húzódó tárgyalások kimenetelében sem. Nagyernyei Attila elmondta, az érintett méhészek két és fél éve nem kapnak fizetést, még a kap- tárakban lévő mézet sem pörgethették ki, a lépeket sem használhatták fel a méreg miatt. A két és fél év alatt mindössze két tárgyalást tűzött ki a bíróság. Egyet 2008. január 18-án, a másodikat szeptember 24-én. 2007-ben az adategyeztetésen kívül nem történt semmi. Szerkesztőségünk megkereste a megyei bíróságot is, ahol elmondták, tudnak a tervezett demonstrációról. Az ügy lassúsáA MÉRGEZÉST a Regent 80 WG nevű rovarirtószer hatóanyaga, a Fipronil okozta - nyilatkozta korábban a megyei növényvédelmi szolgálat körzeti felügyelője. Elmondta azt is, a Regen- tet csak növényvédő szakember használhatja az erős mérgező hatása miatt. Június végén, a méhpusztulás idején növényvédelmi szempontból csak burgonyabogár ellen indokolt vele a gával kapcsolatban egy illetékes annyi megjegyzést tett, talán előrébb tartanának, ha első körben a kárt szenvedett méhészek képviselője nem Paksra, hanem egyből a megyei bíróságra adta volna be a kártérítési kérelmét. Dr. Rodek Margitot, egy szigetvári ügyvédet kérték fel a Paks permetezés. A rovarirtó szert földi úton permetezték ki Kömlőd, Csámpa, Cseresznyés, Németkér határában. A permetezési naplójukban viszont nem jegyezték be a használatát. Dr. Várszegi Ernő, az alperes cég ügyvédje korábban azt mondta, elismerik, hogy a vegyszert a kft. vette meg, de a permetezést nem ők végezték, így a kárt sem ők okozták. környéki méhészek ügyük képviseletére. Azért őt, mert neki ezen a területen volt már szakmai tapasztalata. Az ügyvédnőt meglepte a hír, miszerint a sértettek január 5-én a per lassúsága miatt demonstrálnak. Őt erről nem kérdezték meg, bár megérti a méhészek elkeseredettségét. Arra a kérdésre, hogy miért a paksi városi bíróságra adták be először az iratokat, Rodek Margit elmondta, ők előzetes bizonyítási eljárást kértek a paksiaktól. Erre máshol nem is lett volna lehetőségük. A bizonyítási eljárásra pedig azért volt szükség, hogy a kárt megállapítsák.- Gyorsan kellett cselekedni, hogy a nyomokat rögzíteni tudják - mondta az ügyvédnő. - Nyilván a megyei bíróság is megtette volna ezt, de jóval később. Két év elmúltával pedig már mit lehetett volna bizonyítani? A mérgezést egy veszélyes rovarirtószer okozta ■m Az adóemelés elmaradt, a szemétszállítás díja nő pálfa Nem emelt adót a helyi önkormányzat, mert nem kívánta tetézni a lakosság terheit. A vízdíjért is csak öt százalékkal kell többet fizetni idén, mint tavaly. Ennek oka Bérdi Imre polgármester tájékoztatása szerint az, hogy a szolgáltatóval öt évre szóló szerződést kötöttek, amelyben azt határozták meg, hogy a tarifa nem nő az infláció mértékénél jobban. A szemétszállításért viszont tizenhárom százalékkal többet kell majd fizetni. Drága a szállítás, messze vagyunk a szemétteleptől - indokolta a faluvezető, (vt) Az idősekre is gondolt a regölyi önkormányzat regöly Minden hetven év feletti lakos kapott karácsonyi csomagot az önkormányzattól a faluban. Porga Ferenc polgármester elmondta, az 1270 lakosú településen összesen 209 hetven év feletti ember él. Az önkormányzat a szociális alapból finanszírozta a karitatív akciót, megszépítve az idősek ünnepét, (kp) Készülnek a bárkások, indulnak a kiállítások szekszárd Éves szinten mintegy 10 csoportos és 20- 25 egyéni kiállításon mutatkoznak be a Bárka szalon tagjai. Az egyesületbe 59 Tolna megyei képzőművész lépett be. Az idén E. Nagy Mária tárlata nyitja a sort. lanuár 14-én állítja ki 15 festményét a Dr. Kelemen Endre középiskolában, (wg) A Kápolna című festmény @ TOVÁBBI HÍREK: www.teol.hu Pihen a vásárló, csendesek az üzletek kereskedelem A jövő héttől kezdik az akciókat és a szezonális vásárokat szekszárd Álmos, év eleji hangulat jellemzi a szekszárdi kereskedelmi életet Az üzletek egy része leltároz, mások a később kezdődő akciókra készülgetnek. Körképünk nem teljes, mivel a szupermarketek némelyikében nincs nyilatkozni jogosult helyi ember. A Korzó Áruházban ma fejeződik be a leltár. Az üzletvezető, Ammáné dr. Lovas Zsuzsanna tájékoztatása szerint január 5- től kezdődik náluk a téli vásár. Cipők és egyes játékok kaphatók majd olcsóbban. A Coop üzletlánc Dália áruházában nincs év eleji leltár. Ők szeptemberben bonyolítják ezt le. Szabján Jánosné üzletvezetőHorváth Józsefné és Amma László a Korzó Áruházban végzi a leltározást helyettes szerint minden a szokásos rendben zajlik. Január 7- től indulnak az országos akciók. A Plus áruház sem leltároz. Horváth Antal szekszárdi üzletvezető arról tájékoztatta lapunkat, hogy januárban ugyanúgy mennek a dolgok, mint egyébként Akciók lesznek, átalakítás miatti leállást egyelőre nem terveznek. A CBA 13 üzlete tartozik a tolnai Merkl Krisztinához, köztük szekszárdiak is. Mint mondja, leltározás mindenütt lesz január folyamán, de úgy, hogy a vásárlást ne nagyon akadályozza; általában a késő délutáni órákban. Rendszeres akcióit ez a bolthálózat is indítja a jövő héttől. ■ W.G. HIRDETÉS ä mm csra KfcBffiöilEnr A TARR Kft. ezúton értesíti Előfizetőit, hogy a 2008. december havi számlalevélben megküldött csatomakiosztásnak megfelelő átállás lesz 2009. január 4-ről 5-re virradó éjjelen 00:00-tól várhatóan reggel 8:00 óráig. Ezalatt az időszak alatt kábeltelevízió-, internet- és telefon-szolgáltatásunk elérhetetlen lesz. Megértésüket és türelmüket köszönjük! TARR Kft. JÉGKORCSOLYA, SÍ, SNOWBOARD Felszerelés, dzsekik, nadrágok, kesztyűk, szemüvegek, aláöltözők SÍ. SNOWBOARD és TETOBOXKÖLCSÖNZÉS TÉLI VÁSÁR Egyes sílécek, sícipők, dzsekik, nadrágok, pulóverek, ingek 20-50% engedménnyel VB SPORTBOLT SZEKSZÁRD, SZÉCHENYI U. 47. TEL.: 74/415-501