Tolnai Népújság, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-06 / 285. szám

2008. DECEMBER 6., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR SZOLGÁLTATÁS 13 HÍRSÁV Új film a Hyppolit és a Meseautó alkotóitól befejeződött a Papírkutyák című új magyar film forgatá­sa. A mozit rendezőként Gyöngyössy Bence jegyzi, és Litkai Gergely forgató- könyvéből készült. Olyan sze­replőkkel, mint Gesztesi Kár­oly, Mucsi Zoltán, Kálloy Molnár Péter és Pikali Gerda. Szép festmények kispénzű gyűjtőknek KÉTSZÁZ TÉTELLEL Száll be a karácsonyi árverési csúcs­ba mai aukciójával a Kép­csarnok. Most már nem csak a hajdani Képzőművészeti Alap egykori raktárából származó, hanem frissen vá­sárolt művekkel is találkoz­hatnak a kispénzű gyűjtők. Soproni emlékév Haydn tiszteletére MÁR MEGRENDEZTÉK a Haydn- év nyitókoncertjét. A hang­versenysorozattal Sopron adózik a zeneszerző emléké­nek. Az első koncerten a kis­martoni (eisenstadti) Haydn- zenekar játszott, a sorozat utolsó hangversenyét jövő decemberben tartják. 2009-ben lesz ugyanis a nagy komponista halálá­nak 200. évfordulója. @ további hírek; www.reggel.hu Kibújna már a skatulyából kovács Robi Komikus, de szívesen lenne az első vörös hajú Rómeó A Baltikum meghódítására indult Mundruczó Kornél Deltája Színész, műsorvezető, egy vándortársulat alapí­tó-vezetője. S nem vélet­len, hogy rá osztották an­nak idején A világ leg­rosszabb gyereke című tévéfilm címszerepét. Rados Virág- Tudatos döntése, hogy nem csak színész, hanem médiasze­replő is?- Igen. Ugyanis a színjátszás az, amibe gyerekként véletlenül csöppentem bele.- A nézők többsége a Kölyök- idő című tévéműsorból ismer­hette meg. Milyemhatással volt az a pályájára?- Életem fontos része lett a ka­mera. Felnőtt fejjel pedig boldog vagyok, hogy komoly értékeket felmutató tévéműsor házigazdája lehetek.- Eljut az üzenet a nézőkhöz a Főtérből, miszerint nem kell átlépni az országhatárt ahhoz, hogy az ember szépet lásson?- Volt, aki azzal keresett meg, hogy mindig nézi az adásokat, és sorra látogatja a helyeket, amiket bemutatunk. Mert nagy kaland eljutni a Grand Canyonba, de Vas megye, Somogy vagy a Horto­bágy is lenyűgöző. Kovács Róbert most már komoly drámai szerepekben is kipróbálná magát Névjegy KOVÁCS ROBI SZÍNÉSZ, televí­ziós műsorvezető, színiigazgató született: 1976. november 6. tanulmányok: Goór-Nagy Má­ria Színitanoda pálya: tévéfilmek szereplője, írója, műsorok vezetője. Szín­padon a Merlinben, a Centrál Színházban (volt Vidám Szín­pad), a Karinthy Színházban és a Ruttkai Éva Színházban is feltűnt. ?- Annak idején önt választot­ták ki A világ legrosszabb gyereke című tévéfilm cím­szerepére. Tényleg rossz gye­rek volt?- Égetnivaló. Ahogy mondják, engem ez a szerep pofon csapott. A lakótelepen nap mint nap ban- dáztam, fára másztam, az iskolai órákon be nem állt a szám. Hábo­rúztam a napközis tanárral, amiért igazgatói intőt kaptam. Igaz, amikor az ünnepélyeken szavalni kellett, akkor is engem vettek elő.- Az alkata megmaradt kis­fiúsnak: vörös haj, kölykös vo­nások.- Ez nem mindig előny. Ko­moly drámai szerepet például nemigen bíznak rám. Mániáku­san imádom a színházat, és sze­retném magamat többféle karak­terben kipróbálni. Talán a hiány­érzetem enyhítésére is alapítot­tam meg a Görbe Tükör Színi­társulatot. Itt magam kreálhatok szerepeket magamnak.- Miért nem elég a táncos-ko­mikus szerepkör?- Mert még nagyobb kihívás, hogy az ember kilépjen a skatu­lyából. Engem első látásra nem lehet Rómeónak elképzelni, de éppen ez lenne a megmérette­tés. Szakítani a megszokottal: ez a legnagyobb álmom. Háromszor is levetítik Mundru­czó Kornél Delta című filmjét Tallinnban, a 12. Fekete Éjsza­kák Nemzetközi Filmfesztiválon. A mustra holnapig tart. Mundruczó mozija ezúttal nem a versenyfilmek között, ha­nem - a világ filmművészetének élvonalát képviselő 24 más alko­tással együtt - a Fórum nevű szekcióban szerepel. A filmet a nézők eredeti hanggal és angol, valamint észt felirattal láthatják. A Delta jövőre a három balti ál­lamban, Lettországban, Litvániá­ban és Észtországban is a mozik­ba kerül. A művet itthon szeptem­berben mutatták be. ■ A Delta jövőre a három balti államban is a mozikba kerül. A cselekmény kiindulópontja, hogy a főhős, egy hallgatag fiatal­ember visszatér a Duna-deltába. A fiú, aki gyermekkora óta nem járt itt, megismerkedik addig nem látott húgával. Együtt kez­denek el építeni egy lábakon álló házat távol mindentől és minden­kitől, a víz közepére. Egy napon meghívják a falubelieket egy kö­zös lakomára, akik azonban nem fogadják el kettejük kapcsolatát. A legfontosabb szerepekben Lajkó Félixet, Tóth Orsolyát, Monori Lilit és Gáspár Sándort láthatja a közönség. ■ R. V. SMS-ROVAT: 30/303-0272 NAPI MENÜ GARAY ÉTTEREM Szekszárd, Széchenyi u. 29- 31. Tel.: 74/312-118. menü: Sertésraguleves. Szezámos rántott csirkemellfiié vegyes körettel, savanyúság és desszert. A menü ára: 800 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további étter­mek jelentkezését az 511-534- es telefonon 8-tól 16 óráig.) TELEFONOK SEGÉLYHÍVÓ: 112 MENTŐK: 104- RENDŐRSÉG: 107 TŰZOLTÓK: 105 MÁV INFORMÁCIÓ 74/311-953 VOLÁN INFORMÁCIÓ 74/528- 899 E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAM- SZOLGÁLTATÓ ZRT. Telefonos ügyfélszolgálat: (40) 545-545 Hibabejelentés, a beszélgetés hangrögzítésre kerül: (80) 20- 50-20 Szekszárdi telephely, Keselyűsi út 2. 74/505-700 PANORÁMA MOZI Szekszárd, Szent István tér 10. 74/529-619 TRAFFIPAX Időpont Helyszín SZOMBAT 09.00- 11.00 65-ös főút, Zomba 09.00- 11.00 Dombóvár, Dózsa u. 13.00 15.00 Kéty 13.00- 15.00 Dombóvár, Kórház u. 15.00- 18.00 Dombóvár, ____ _________Népköztársaság u. VA SÁRNAP 10.00- 12.00 Dombóvár, Hunyadi tér 13.00- 15.00 61-es főút, Birka major 15.00- 17.00 Attala (Az SMS-rovatban hirdetést, politi­kai jellegű üzeneteket, verseket, idézeteket, vicceket, megszólítás nélkül érkezett sms-eket nem köz­lünk. Nem jelentetjük meg továbbá azokat sem, amelyek szövegében közölt telefonszám nem egyezik az­zal a számmal, amiről az üzenet ér­kezett.) * RÉVÉSZ FANNIKÁNAK, drága tün­dérkémnek keresztelője alkalmá­ból: kísérje utadat szeretet és béke! Ezt kívánja Őcsényből mamád, pa­pád, Lacika és Zsuzsi! * ALACSONY, vékony nővel ismer­kednék! AO JOT GWD1 * 24 ÉVES, csinos, igényes csajszi megismerkedne sportos pasival. Bonyhád és környéke előnyben. pOmOjpgjt * A 24 ÉVES, csinos, igényes csajszinak üzenem: 33 éves srác vagyok, Nagymányokon lakom. Mi a csillagjegyed? Sms-ed várom: 06- 30-2542-732 * A TITKOS HÓDOLÓ! Nagyon figyel­mes vagy, de jobban örülnék, ha legközelebb személyesen adnád át a jókívánságaidat, és megtudhat­nám, ki vagy. A. Kata. * ISMERKEDNÉK vékony, vidám ter­mészetű, csini lánnyal, hölggyel. Szekszárd, Bátaszék környékéről. 35 éves srác. 06-70-595-0852 * SZIASZTOK! Kapcsolatot keresek 18-40 éves hölgyekkel. Én magas pasi vagyok. 20-3484-124 * KERESEK 40-50 év körüli függet­len, nem dohányzó, vékony hölgyet. Szekszárd és környékén lakót! 70/5639-518 * 28 ÉVES SRÁC korban hozzá illő lányok hívását várja. OmfOaapOjja * „VAN ILYEN”? jeligére! K. Károly vagyok, Alsónyéken lakom, várom a hívását. 06-74-491-540 * 44 ÉVES, nőtlen, sportos férfi keresi társát gyermektelen, intelli­gens, szekszárdi vagy környéki hölgy személyében 41 éves korig. Sms-t várok a 20/3763148 telefonszámra. * 40/175/80 elvált, káros szen­vedélyektől mentes férfi keresi 28-37 év közötti hölgy társaságát komoly kapcsolatra, Tolnáról és 30 km-es környékéről. 06-70- 7722-398 * „ROSSZ EGYEDÜL”. Megismer­kednék egy 38-40 év körüli, vé­kony alkatú, szerény, de kedves, ál­latokat is szerető, albérletben élő hölggyel, aki szimpátia esetén sze­rény otthonomba költözne. Csak sms-t várok Bátaszékről vagy kör­nyékéről. (Akár faluról is). Nem a királylányt, a társam keresem. 20/CY1 NA J1 * 27 ÉVES SRÁC ismerkedne 20- 30 év körüli, kedves, csinos, vékony lánnyal, Szekszárd, Tolna, Bonyhád és környékéről. írjatok, nem bánjá­tok meg. 20/457-9688 * SAJNÁLOM, ha egy 60-as férfi­ban ennyi a bizonytalanság, és fő­leg önbizalma sincs, hogy telefon­számot írjon! Én csak egy őszinte, megbízható barátot vagy társat ke­resek komoly kapcsolatra! „Hóvi­rág" jeligére! * SZIA „BARNA 49”! Minden rám il­lik! Lehet, hogy én vagyok az igazi? 06-30-6293-492 HAJDAN December 6-án 110 éve, 1898-ban átadták a Szent Család Naptára jövedelmé­ből felépült szakadáti Jézus Szíve templomot. 105 éve, 1903-ban a kereskedelmi miniszter Bukovinszky Jó­zsef szekszárdi szita- és sod- ronyáru-készítőnek, aki több kiállításon kitüntetést nyert, több ezer korona értékű gé­peket adományozott. 90 éve, 1918-ban Orbán Márton ve­zetésével, 14 taggal Gyönkön működött me­gyénk egyetlen lovas nem­zetőregysége. December 7- én 135 éve, 1873-ban egy 14 éves fiú szúrta agyon társát Bölcskén. 105 éve, 1903-ban tartotta akadémiai székfog­lalóját az őskor mészbetétes edényeiről Wosinsky Mór. 95 éve, 1913-ban Páriban tej­szövetkezet alakult. mm A DUNÁN tegnap reggel 7 óra­kor: Dunaföldvár -62 cm, Paks 60 cm, Dombori 66 cm, Árvízka­pu 442 cm. A Sió Palánknál 176 cm. ÜGYELETESEINK LAPSZERKESZTŐ: Árki Attila ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon Har­gitai Éva 74/511-518; Fax: 74/511-514, Pakson Vida Tün­de 06/20/398-4504, Simontornyán Varga László 06/30/418-6616, Tolnán Steinbach Zsolt 74/440-660, 06/30/650-3023. TERJESZ­TÉSSEL KAPCSOLATOS INFOR­MÁCIÓ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Sprlnger-Hlagyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Árki Attila, Finta Viktor, Mácz Katalin Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: AS-NYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelye­in keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a te­rületi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1990 Ft, negyed évre 5970 Ft, fél évre 11 940 Ft, egy évre 23 880 Ft. Hirdetésvezető: Miklós Anikó, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akci­ókon, szavazásokon és rejtvénypályá­zatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSüen, interneten, e-mailben meg­adott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat meg­adva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érde­keltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Pe­tőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szol­gáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. KEVESEBB ESŐ délihőmérséklet + déli felhőzet reggeli tSMS EWS **> Készíttette: zones Dombóvár P izekszárd 7 *C 5 °C vasárira Tolna megyében ma gyenge, délles irányú szél fúj. December ele­jéhez képest ma még magas marad a hőmérséklet. Szakadozott felhőzet és átmeneti napos időszakok mellett futó zápor előfordul­hat, de már nem esik jelentős mennyiségű eső. Éjszaka sűrű köd­foltok képződnek. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 8 fok kö­ré emelkedik, vasárnap reggelre 3 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: vasárnap erős északnyugati széllel, változó napsütéssel normali­zálódni kezd a hőmérséklet. A jövő bét elején december közepén átlagosan hideg, zömében szürke, ködös idő várható. Orvosmeteorológia: melegfront) hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az úgynevezett jóidó is fokozza a köz­lekedési balesetveszélyt, ugyanis ilyenkor az optimálisnál felsza- badultabbak vagyunk, több kockázatot vállalunk. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ) Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 5-6 "C 3-5 X 5 °C AX 2 °C 13°C Hójelentés Kékes 0-5 cm Dobogókő 0 cm Hintertuxer 45-160 cm l \ k

Next

/
Thumbnails
Contents