Tolnai Népújság, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-19 / 296. szám
KOZELET • Jelentette KI Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint ugyanis fel kell azt az ellentmondást, hogy amikor az RMDSZ kormányon van, a magyarok vannak minden fontos romániai intézményben, de ha ellenzékbe kerül, ez megszt Á »1 v-w- Jf Pártállami múlt: Gulyás Gyurcsányt kérdezte a pártállami rendszer iratainak, működésének megismerhetősége érdekében Gulyás József csütörtökön nyolc kérdést tett fel írásban a miniszterelnöknek. A szabad demokrata ügyvivő arra kíváncsi, hogy a kormány mikor tárgyal és mikor hoz döntést a titkosszolgálati levéltárakban őrzött állambiztonsági iratok, illetve mágnesszalagok ügyében. Gellert kapott a görög rendőr golyója megkapta az illetékes bíróság csütörtökön a 15 éves Alexisz Grigoropulosz ügyében lefolytatott ballisztikai vizsgálat hivatalos eredményét. A boncolást elvégző orvos szakértők egy héttel ezelőtt közzétett előzetes megállapításai szerint a fiú halálát egy gellert kapott lövedék okozta. A golyó eltorzult formájú volt, ami arra utal, hogy feltehetően valami kemény felületen megpattant, mielőtt a fiú testébe fúródott. A fiú halála országszerte tüntetéseket és zavargásokat váltott ki. Januártól egy biztosító és hét pénztár „Nullszaldós lett a 2008-as egészségügyi kassza, sem veszteség, sem nyereség nem képződött” - mondta tegnapi évzáróján Székely Tamás. Az egészségügyi miniszter szerint a kormány ezzel teljesítette azt az ígéretét, hogy az egészségügyre szánt kiadásokat az egészségügyre fogja elkölteni. A tárcavezető az idei év egyik eredményének nevezte a Magyar Orvosi Kamarával létrejött megállapodást, amely után az egy háziorvosi szolgálatra jutó átlagos OEP-finanszírozási díj mértéke hozzávetőleg 25 százalékkal nőtt. Székely elégedetten beszélt arról, hogy 2008-ban 746 gyógyszerkészítmény ára csökkent, átlagosan 13 százalékkal. Az elmúlt másfél évben 47 új hatóanyag támogatását kezdték meg, a támogatott gyógyászati segédeszközök köre pedig 195 eszközzel bővült. ■ Jövőre teljesítményalapon díjazzák a többlettevékenységet. Jövőre a háziorvosi ellátás megerősítése érdekében teljesítményalapon díjaznák az alapellátásban is elérhetővé váló szakorvosi többlettevékenységet, a szűrést és a gondozást is. Bevezetik az „egészségérettségit”, azaz a 16 éveseknek szűrést és életmódra nevelést szerveznek, s megkezdődik az elektronikus tajkártya megvalósításának előkészítése. Januártól az egységes, szolidaritásalapú társadalombiztosítást egy biztosító és hét regionális pénztár létrehozásával képzelik el. ■ É. S. Életfogytiglan a móri golyókért ítélet Weiszdorn Róbert harminc év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra Weiszdorn a bíróság szerint előbb lőtt, aztán kiállt a bankfiók elé biztonsági őrnek öltözve a móri vérengzéskor Életfogytiglani fegyházbüntetést kapott elsőfokon Weiszdorn Róbert, a móri vérengzés életben maradt elkövetője. A Fejér Megyei Bíróság tegnapi ítélete ellen az ügyész és a védő is fellebbezett. Mudri Anna Társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntette miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Fejér Megyei Bíróság a tatabányai Weiszdorn Róbertét. JJarminc év elteltével *. u kerülhet feltételesen szabadláb- 1 ra. Mellékbüntetésként tíz évre 7 eltiltották a közügyektől is. Dr. Morócz Emil tanácselnök indoklásában kifejtette: a bizonyítékok szerint a biztonsági őr Weiszdorn lövéseibe halt bele. A fegyverszakértői vélemények és a vallomások szerint az őr a bankrabláskor fegyveréért nyúlt, Weiszdorn ekkor kétszer is lőtt. Mivel a kérdéses pisztoly ütésre, rázásra, eldobásra nem sül el, ráadásul Weiszdorn az őr mozdulatára nem csak egyszer lőtt, a bíróság szerint elfogadhatatlan a vádlott állítása, hogy nem szándékosan használta a fegyvert. A bíróság azt is megállapította, hogy Weiszdorn egyik lövése végzett az őrrel. Ugyanis a bűncselekmény után másfél hónappal is volt egy helyszíni szemle, ez alkalommal az egyik radiátor alatt lövedéket találtak, amely W. Róbert pisztolyából származik, és az őr biológiai anyaga rajta van. Bizonyítást nyert, hogy a két mellkasi lövés gyors egymásutánban érte az áldozatot, s ezek egyike vált végzetessé. Azt, hogy a vádlott kényszer hatása alatt ment Mórra, a bíróság nem találta megalapozottnak. Weiszdorn Róbert ezzel kapcsolatos vallomásai sorozatosan ellentmondásosak voltak, ráadásul azok szerint sem hangzottak el a móri bankrablással kapcsolatos konkrétumok Nagy László szájából. A bíróság szerint ha elhangzott a két elkövető beszélgetésében, hogy nem csak törvényesen lehet pénzt szerezni, ez még nem elég alap a fenyegetéshez. Külön kiemelték, hogy amennyiben a vádlott tényleg veszélyben érezte saját vagy családja életét, akkor szólnia kellett volna két rendőr barátjának. A társtettesként elkövetett emberölést a bíróság azért mondta ki, mert a lövéseket, sikolyokat Weiszdorn hallotta; a lövések után lefújta a kamerát, és biztonsági őrnek öltözve kiállt a bank elé, hogy elküldje az oda érkezőket. Ráadásul tudta azt is, hogy az őr meghalt. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész fellebbezésében kérte: az emberölésnél állapítsák meg az előre kiterveltséget, és súlyosbítsák a büntetést. Dr. Lichy József ügyvéd a minősítés megváltoztatásáért és enyhébb büntetésért fellebbezett. „Életveszélyt okozó, súlyos testi sértés kísérlete, fegyveres rablás lenne az elfogadható” - mondta. HIRDETÉS jit uAjhaa <zs/9. Mi&MM, gin jajt.jmtimri. ■■ a & vegye meg a lustcegyen m aecemnen számát és nyájai ismét félmillió forint értékben! hétvég« | .»tkívjn fc ö3»á<fe(^éknafe Wellness iándékcsomafl Előzetesbe kerülhetnek a munkaügyi főfelügyelők „A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kezdeményezte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség két vezető tisztségviselőjének előzetes letartóztatását” - mondta tegnap Csécsi Soma, az NNI helyettes szóvivője. A két férfit több rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Szerda reggel vették őrizetbe a főfelügyelőség elnökét, Papp Istvánt, és az ellenőrzési főosztály vezetőjét, Cseke Zoltánt Mindkettejüket hét rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítják, a gyanú szerint munkaügyi szabálytalanságok miatt elmarasztalt cégeknek olyan hamis igazolásokat állítottak ki, amelyek felhasználásával a vállalkozók közbeszerzési pályázatokon indulhattak és állami támogatásokat igényelhettek. Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya egy időben több helyszínen, így a munkaügyi főfelügyelőség irodáiban is házkutatást tartott. November 5-én a szervezet közép-magyarországi dolgozói közül hivatali visszaélés megalapozott gyanúja miatt már négy személyt büntetőeljárás alá vontak, a nyomozás során beszerzett adatok alapján került sor szerdán a két vezető beosztású köztisztviselő őrizetbe vételére. ■ Radarral sem találják az eltűnt francia diáklányt Figyelemfelhívó gyűlést szerveztek tegnap a budapesti Corvinus Egyetemen, hogy napirenden tartsák a december 4-én eltűnt francia diáklány, Ophélie Bret- nacher ügyét. A félév utolsó nagyszünetében tartott demonstráción mintegy félszáz egyetemista, köztük több külföldi cserediák is részt vett, akiket szemmel láthatóan megviseltek a történtek, nyilatkozni egyikük sem akart. „így próbáljuk rávenni az illetékes szerveket a minél gyorsabb kutatásra. Nagyon aggódunk, nem tudjuk, hogy mi történt, reméljük, hogy napokon, órákon belül kiderül, és pozitív eredménnyel zárul az ügy” - mondta Korai Szabolcs, az egyetem hallgatói önkormányzatának igazgatója. Tegnap reggel óta egy speciális radarral keresik a francia diáklány holttestét a Dunában, de eddig nem akadtak rá. Az eszközt a francia csendőrök hozták magukkal Párizsból. A francia szakemberek, a magyar vízirendőrök és a tűzoltóság búvárai szonárral már átvizsgálták a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti szakaszt. Ám egyelőre nincs nyom, amely alátámasztaná, hogy a lány a Dunába esett. ■ V. M.