Tolnai Népújság, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-13 / 291. szám

9 2008. DECEMBER 13., SZOMBAT ELETMOD Hagyományápolás és ünnepi készülődés babonák Luca napjához sok népszokás kapcsolódik, néhányat érdemes kipróbálni Remek családi móka a né­pi hagyományok közös fel­elevenítése. Jó, ha á gyere­kek életében is megvan ezeknek a helye. Wlcsek Anna Luca alakja a népi hiedelmek­ben több módon is megjelenik. A monda szerint Szent Lúcia imádkozott Istenhez, hogy gyó­gyítsa meg beteg anyját Miután édesanyja meggyógyult, a szüzes­séget fogadott lányt férjhez akar­ták adni. Azért, hogy vőlegénye elutasítsa őt, megvakította magát A Luca-napot gonoszjáró nap­nak is tartották eleink. A Gergely­naptár bevezetése előtt december 13-a volt az év legrövidebb napja. Ekkor szelleműző praktikákat hajtottak végre az egészség és a termés megóvására. „A legrövidebb nap számos jós­lásra is okot adott - mondja Csesznák Éva etnográfus, mú­zeumpedagógus. - A legelterjed­tebb ezek közül a Luca-búza ülte­tése. Egy kis cserépbe vagy po­hárba a gyermekek is tudnak bú­zaszemeket ültetni, amelyeket karácsonyig ők gondozhatnak.” A kihajtott búza a hiedelmek­ben az életet és a jövő évi termés bőségét jelentette. Az asztalon szokás volt piros szalaggal átköt­ni, a szellemek elriasztására. „A búzafű ráadásul nem csak átvitt értelemben jelenti az életet és az egészséget - folytatja Csesznák Éva. - A hajtások salá­tába is keverhetők, így vitami­nokban gazdag étel lesz belőle.” A gyerekekkel jósolni is lehet Luca napján, például a jövő évi időjárásra. Karácsonyig még ti­zenkét nap van hátra. A babona szerint amilyen az időjárás e na­pokon, olyanok lesznek a hóna­pok jövőre. Gyorsabb eredményt hoz, ha egy hagymát félbevág, és tizenkét szeletébe egy-egy csipet sót tesz. Amelyik levél átvizese- dik, az a hónap esős lesz. „Ezek a játékok mind az ünnep hangula­tát erősítik a gyermekekben, és a mai modern vüágban is egysze­rűen átörökíthetők.” Cetlikre írva jósolják meg a lányok, hogy hívják majd a jövendőbelijüket MAR a KAMASZLÁNYOK is szere­tik jósolgatni, hogyan hívják majd vajon a férjüket, illetve ki­vel ismerkednek meg a követke­ző évben. Ehhez tizenkét nevet kell felírniuk kis cetlikre. A pa­pirosokat például gombócba le­het rejteni, s főzés közben ame­lyik elsőként jön a víz felszíné­re, az lesz a keresett fiú. Aki nem akar főzni, dobjon tűzbe (vagy akár a kukába) minden­nap egy cédulát Amelyik leg utoljára marad, a keresett fiú nevét mutatja meg. HIRDETÉS /darab 24990 ALDI tájékoztató ALDI ÜSB-PORT ES KÁRTYAOLVASÓ SLOT-ÍN DVO- LEIÁTSZÓVAL HD-READY vasárnap grcm prix 19“ LCD-televízió beépített DVD-lejátszóval* • 19' (kb. 48 cm) LCD-TFT-képernyő • kb. 16.2 millió szín • képformátum: 16:10 • dinamikus kontrasztarány: kb. 4 000:1 • HD-ready • Slot-in DVD-lejátszó multiformátumos lejátszással • Multi Media USB és SD-kártyaolvasó ^ • Progressive Scan • digitális zajszűrő • automatikus állomástároiás • többnyelvű OSD-menü • lehívható hangképek • falra szerelhető csatlakozások: • HDMI (HDCP-vel) • S-videó-bemenet • Videó in • PC-bemenet • Scart • Component In méretek és súlyok (talppal együtt): kb. 47.5 x 39J X 15,3 cm (szé x ma x mé). bruttó súly: kb. 6,6 kg 59 990 Ft/db o itális vevödekódercsatla­________________ __Ja magyarországi földfelszíni, sz abad hozzáférésű digitális televíziós műsorszórás vételére. TU távirányító (elemekkel együtt) matton Női alkalmi felső* viszkóz-elaszti kevertszálas anyag, hosszú fazont színek méret motion Női viszkóz stretch nadrág* a2wroaD a viszkóz kevertszálas anyagnak köszönhetően kényelmes viseletét biztosít, méret: 36-44 Royai class 24 990 Ft/db Férfi téli bőrkabát* bárány-nappabőrből, kivehető, részben szőrme jellegű belső bélés, méret: M - XL liViON USB Memory Stick* 8 GB, USB 2.0-csatlakozás, kompati- : bilis Windows 2 000, XP és Vista. valamint MAC OS 10.x és ennél í újabb operációs rendszerekkel 3 999 Ft/db * PH . V‘ / 2,5" Külső merevlemez* 250 GB tárhely a merev­lemezen, 8 MB cache, 5 400 rpm, USB 2.0 csatlakozás, USB-kábellel együtt 17 990 Ft/db érjük, vegye figyelembe a rendszerkövetelményeket. Távirányítós autó* 1:14 méretarányú autó, Mercedes M-osztály vagy BMW X5,2-csatornás távirányító, menetfény a menetiránynak megfelelően, gumikerekek, elemekkel együtt 6 999 Ft/db I Vilmoskörte párlat* dél-tiroli spedalitás.DÉL gvumölccsel, 40 «ÉalkÉBbltarlalbm, “ 0.7 l/üveg 4 499 6*27,14 nrr ... Ór a- vagy ékszerdoboz* exkluzív kivitelben, külön utazódobozza!, kivehető rekeszekkel, belső tükörrel, különböző színek és modellek | ROYAL Jj|& < :i-A5»S y. gL' 4 Férfi pamuting* 100 % pamutból, ; rendkívül könnyen vasalható,.különböző ji 1 j színek és minták, méret: 39-44 "Bfcj »S KOVAL. Ip CLASS Férfi merino pulóver* kívül finom merino-gyapjú, j belül tiszta pamut, v-kivágással, kerek nyakkal j i vagy garbó-fazonban, I méret: M-XL A 799 Ft/db ú 499 Ft/db ^issimio' Női hálóruha „Silky Touch“* selymes tapintású ' anyagból, karcsúsított szabással és oldal* PM vágással, méret: 36 - 46 Wm Női csipkés body* áttetsző tüll anyagból, párnázott kosarakkal, több színű hímzések különféle részletki­dolgozásokkal, kap­csos és csatos zárral a betoldás területén és a hátrészen, méret: 75 B-85 C TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT I üzleteiben! Férfi kordnadrág* 2 299 Ft/darab 2299 Ft/db Férfi hosszú ujjú póló* 999 Ft/db 999 Ft/db Hői melltartó* ’‘uwrmT* Gamélakoszorú, 300 g* 9". fÉ.'Síjj“9 Portói Tawny Port. 0,751* 1 Téli dessrertsrósz, 300 ml* Férfi alsónadrág, duopack* Férfi póló* 1299 Ft/csomag 649,50 Ft/db 999 Ft/darab 999 Ft/db Mintás otthoni zokni* 399 Ft/pár 399 Ft/pár Ajka, Fő út 31, * Batetonk&e, Rákóczi Ferenc ifi 295, • Bonyhád, Deák Ferenc u. WB * Budakeszi, Szőlóskert a 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. Z • Budapest, X¥l. teer., öokáttyfökfi öt m • Cegléd, Pesti út 91 • újl Dabas, Oomb út l • Debrecen, tístatár É9.» Debrecen, Ozmán u. I • GunafSttvfe Füzes sor 2-4. • Dunaújváros, M6 autópálya, Dunaúváras centrum lehaló • Esztergom, Dobogókői út * Főt, Febérfcő a 5. • Gárdony, Szabadság öt 21 * %wla, Sice«! u. WA • Hajdúböszörmény, Kütső-SzobQsztói út 2/S • Halasaietek, f&rbuty u. t * HóctmezŐvásérb^sf, Kaszap a 31 Jászberény; Nagykátaí u. 22/C * Kalocsa. Bátyai út Sík • Karcag, Kisújszállási út 90. • KazkxbaitJka, Hadak útja 9. • Keszthely; Tündédak út 2. • Mohács, Pécsi út 51 • Mosonmagyaróvár, tóráty+Hdai ifi 63. • nyíregyháza, tátiéi út • Hymegyháza, Pazonyí ifi • «ywegyháza, Törzs u. 2 • Pápa, Cetli öt 71 * Pécs, Árnyas u. 25. • «Bscsaba, fő ifi Z * SUdés, Harkányi öt 59, • Siófok, Attila u. 74. Székesfehérvár, Szent Flórián tat n • Szentes, Csongrádi út 66. * Szombathely, Szent Geöért u. m. • Törokbafml. Süssen a 1 • Veszném, öomyaä Bála a 5. * Veszprém, ÉszaJc-keteti & mSuSSBSm Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG péntek ÍNYENCSÉGEK ►SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Hetvenévesen szülte meg első gyermekét mesterséges megtermékenyí­tés után hozta vüágra első gyermekét Indiában egy het­venéves nő. Rajo Devi ötven éve él házasságban, de ez idáig nem született gyermekük. Mindketten egészségesek. Egyedül neveli két fiát Ricky Martin BÉRANYÁTÓL SZÜLETETT négy hónapos gyermekeit továbbra is egyedül kívánja nevelni Ricky Martin énekes. A sztár­ról és fiairól most jelent meg az első képsorozat a People magazinban. A 38 éves ze­nész azt nyüatkozta a lapnak, hogy dada segítségét sem ké­ri a gyerekek neveléséhez. Ada az ikrekkel készül a karácsonyi vacsorára Kts kukták nagy ünnepe lesz az idei karácsony Adáéknál. Részletek a tvr-hétben. @ TOVÁBBI érdekességek: www.bjbggel.hu A MikulásGyár ismét megnyitja kapuit December 13. és 21. között kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb karácsonyi ado­mánygyűjtő akciója. A Miku­lásGyár egy gigantikus, karácso­nyi ajándékelosztó központ, amely látványos elemekkel és szórakoztató programok mellett fogadja a lakosság ajándékait. A szervezők a budapesti Felvonu­lási tér mellett a budapesti Cse­pel és Duna Plazában, valamint Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Nagykanizsa, Nyír­egyháza, Pécs, Sop­ron, Szolnok, Szom­bathely, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg plázá- jában várják az adományozókat. A kezdeményezés célja az, hogy karácsony közeledtével aján­dékot gyűjtsön a rászorultak számára. Tavaly a MikulásGyár nyitva tartása alatt 10000 láda ado­mány gyűlt össze. Az ajándéko­kat száz kamion szállította el a Felvonulási térről, és összesen csaknem húszezer fő részesült belőlük. A Magyar Telekom vállalati kultúrája szerves részének te­kinti a társadalmi felelősségvál­lalást, és kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetben élő gyer­mekek, családok és a rászorulók támogatására. Éppen ezért a cég idén is csatlakozott a karácsonyi adománygyűjtő akcióhoz. A Ma­gyar Telekom öt budapesti telep­helyén munkatársi adomány- gyűjtést is szervez. Az össze­gyűjtött ruhákat, tartós élelmi­szereket, higiéniai termékeket és játékokat a Ma­gyar Telekom által biztosított autók szállítják a Felvonu­lási téren álló köz­ponti MikulásGyárba, ahol a vál­lalat dolgozói önkéntes munká­jukkal is hozzájárulnak az akció sikeréhez. Idén új kezdeménye­zésként a Magyar Telekom mo­bilszolgáltatásainak márkája, a T-Mobile, egy, a helyszínen él­vezhető új interaktív SMS-alkal- mazással szórakoztatja a Miku­lásGyár látogatóit. A most bemu­tatkozó karácsonyi üzenetküldő szolgáltatásból befolyó összeget a Magyar Vöröskereszt segítsé­gével a hátrányos helyzetű csa­ládok és gyermekek támogatá­sára fordítja a cég. ▲ Cs. E. ■ Interaktív SMS szórakoztatja a látogatókat. * i « i é

Next

/
Thumbnails
Contents