Tolnai Népújság, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-02 / 281. szám
2008. DECEMBER 2., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG GAZDASÁGI TÜKÖR 5 Drága lesz az ünnepre a tojás baromfi Az önköltségi árra a kereskedők még harminc százalékot tesznek A szekszárdi piacon a falusi tojás darabjáért 35 forintot is elkérnek, karácsony előtt még ennél is drágább lehet Ahogy közelednek az ünnepek, úgy emelkedik a tojás ára. Ennek sem a fogyasztók sem a termelők nem örülnek. Kevesebb fogy ugyanis belőle. Mauthner Ilona A piacokon 30, a boltokban 35, az áruházláncokban akciósán 25-28 forint pillanatnyilag a tojás darabja. Persze, nemcsak az ár, a méret is fontos, ezt is érdemes megnézni vásárlás előtt Az olcsó akár drágább is lehet, mert többet kell belőle használni az ételbe. Földi Péter, a Baromfi Termék Tanács mezőgazdasági titkára elmondta, az áremelkedés oka az, hogy tavaly magas volt a takarmány ára, és a falusi tojásfelhozatal is csökkent. Ez utóbbit nem « p kell lebecsülni, hiszen a teljes ha- S zai tojásmennyiségnek a 40 szá- s zalékát adja. A harmadik ok pe- | dig az, hogy a karácsony előtti he- 1 tekben jóval több fogy a tojásból, mint máskor, még a húsvéti időszakban sem vásárolunk belőle annyit, mint decemberben. Az országban egyébként tizenöt olyan nagy baromfitelep van, ahol százezernél több tojótyúkot tartanak, így az éves tojáshozam itt eléri a 20 milliót is. Egy kívülálló nem igazán érti meg, hogy miért kerül a termelőnek sokba egy darab tojás. Földi Péter elmondta, a tojóhibrid ára 170 forint, mire felneveli a terStabilizálódtak az árak, a kukoricáé kissé nőtt jelentősem visszaesett a forgalom november 14-e és 20-a között a Budapesti Értéktőzsde gabonaszekciójában. A vegyes ármozgás között inkább az árnövekedés volt túlsúlyban, mivel tartósnak bizonyult ebben az időszakban a forint gyengülése az euróval és a dollárral szemben. így, bár a külföldi valutában jegyzett árak nem változtak, a forintértékük növekedett. Az eurobúza ára mínusz 500 és plusz 1500 forint között mozgott, a decemberi határidő ára 1500 forinttal, 33 500 forintra nőtt. A takarmánybúza ármozgása nulla és Az agrártárca négy, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) finanszírozott támogatásnál módosította a támogatási kérelmek határidejét. A turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez, mikrovállalkozások létrehozásához, a vidéki lakókörnyezet és a közösségi terek állapotának javításához, valamint a vidéki településeken a kulturális örökség fenntartásához, helyre- állításához nyújtható támogatás iránti kérelmeket a korábban megszabott november 30-a helyett 2009. január 10-éig lehet benyújtani. A turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtható támogatás egyebek mellett falusi, vagy melő, már 900 forintjába van. Ekkor kezd el csak tojni. A tyúk napi takarmányköltsége, melyért cserébe egy tojást produkál 7 forintba kerül, de ehhez jön hozzá a baromfitelepen az energiaköltség, villanyszámla, munkabér. Egy tojótyúk egyébként 57 héten keresztül termel, ha éves szinten eléri a 300 darabot, akkor már jól teljesített - mondta a szakember. A tojás mérete egyébként a 1500 forint között alakult, a decemberi határidő elérte a 25 ezer forintot. A kukorica ára 100-800 forinttal növekedett, most 23-26 ezer forint az elszámoló ára. Ez már a második olyan hét, amikor érzékelhető, hogy bár rendkívül alacsonyan, de stabilizálódtak az árak. A napraforgó esetében az ótermés ára nem változott, 52-59 ezer forintos áron állt, míg a 2009-es termésre vonatkozó ár 3300 forinttal csökkent, így az elszámoló ár 64 ezer forint volt. A repce ára viszonylag tartja magát, a jövő év márciusára 78 ezer, augusztusra 81 500, novemberre 84 ezer forint volt az elszámoló ár. ■ Forrás: AKI az ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi magánszálláshelyek és szolgáltatások kialakításához, már működő szálláshelyek bővítéséhez, korszerűsítéséhez, például akadálymentesítéshez vehető igénybe. Egy másik jogcím-csoportba tartoznak a vidéki térségekben mikrovállalkozások létrehozásához, a tevékenységükhöz szükséges eszközök beszerzéséhez, épület létrehozásához, már meglévő bővítéséhez, felújításához és korszerűsítéséhez nyújtható támogatások. A támogatási kérelmeket január 10-éig elektronikus vagy postai úton lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megyei kirendeltségeihez. ■ M. I. takarmányozástól is függ, kezdetben kicsi, majd ahogy öregszik a tyúk, úgy nőnek a tojásai, de vékonyodik a héja. A tojás önköltségi ára mindent beleszámolva 16 forint, körülbelül ennyit vagy 1-2 forinttal többet kap a termelő. Hogyan lesz akkor a 17-18 forintos tojásból 35? A csomagolás tojásonként 3 forint, de a felvásárló is keres rajta pár forintot, a kereskedő pedig 30 százalékos haszon alatt nem is nyúl hozzá. Tolna megyében hat kisebb tojótelep van, mindegyik bejelentkezett a hatósági programba - tájékoztatta lapunkat dr. Buri Antal, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal élelmiszer és állategészségügyi igazgatóságának helyettes vezetője. Rendszeresen ellenőrzik a telepeket, ahol mintát is vesznek. Fehérjeforrás, melyben sok a vitamin egt átlagos tyúktojás 68 kalória, vitamintartalma jelentős, hiszen gyakorlatilag az összes létfontosságú vitamin megtalálható benne: például C-, A-, D-, E-, B-vita- minok, folsav, foszfor, vas, cink, kalcium, szelén, magnézium. A tojást elsőrendű fehérjeforrásként tartjuk számon, hiszen a szervezet működéséhez szükséges esszenciális aminosavakat is tartalmazza. Egy tojás a napi fehérjeszükségletünk 12 százalékát fedezi. Ma már kötelező a tojásokat jelölni az uniós csatlakozás óta a tojásokat kötelező jelölni. A regisztrációs szám a tojás héján van és a következőket jelenti: 0: biotojást, 1: szabadtartásos, kifutás tartási rendszert, 2: különböző istálózott, de nem ketreces tartást, 3: ketreces tartási módot. A betűjelzés a származási országot jelenti, az utána következő számsor pedig annak az állattartó telepnek az azonosítására szolgál, ahol a tojást termelték. mzsmsm Elszámolnák a borászok a szőlőt és a bort az egyszerűsített adóraktáraknak a borászatok többsége ebbe a kategóriába tartozik megyénkben - adatszolgáltatási kötelezettsége van december 5-éig a hegyközség felé, december 15- éig pedig a Szekszárdi Fővámhivatal felé. Az adatszolgáltatás lényege, hogy a borász számot adjon arról, mennyi szőlőt szüretelt le, és abból mennyi bort készített. A Szekszárdi Fővámhivatal jövedéki alosztályának ügyfélfogadási ideje: hétfő: 8-14 óra között, szerda: 10-15.30 között, péntek: 8-12 óra között. Kaptárazonosítók és magyar mézesüvegek A magyar méhész Egyesület országos vezetőségi ülésén arról döntöttek, hogy januártól minden tagnak a kaptáraira azonosító chipet szerelnek fel. Nagyernyei Attila megyei elnök elmondta, ettől azt remélik, hogy a lopások visszaszorulnak. A vezetőség döntött arról is, hogy egymillió magyar mézesüveget hoz forgalomba, amelyekben csak a hazai méhészek termékeit forgalmazhatják. Minden egyesületi tag kap ebből az üvegből. Képünk illusztráció E hónap 15-éig kell fizetni a 8 forint adót a bormarketing adóról, a literenkénti nyolc forintról december 15-éig kell bevallási nyilatkozatot készíteniük a borászatoknak. A nyilatkozatot két helyre kell elküldeni, a Szekszárdi Fővámhivatal felé, illetve annak másolatát a Mezőgazdasági Szak- igazgatási Hivatal felé. A literenkénti nyolc forintot pe dig az FVM számlaszámára kell befizetni: 10032000- 01220191-51300009. A támogatás feltétele: a kölcsönös megfeleltetés hazánkban jövőre fokozaté san bevezetésre kerül a me zőgazdaságban a kölcsönös megfeleltetés feltételrendsze re, melyet a gazdaságuk teljes területén alkalmazniuk kell a gazdálkodóknak, akik az uniós támogatásokból részesülni szeretnének. Az agrárkamara decemberben felkészítő előadásokat tart a megye több pontján. Az előadások december 3-án Fürgédén, a polgármesteri hivatalban 15 órakor, 4-én Iregszemcsén, a művelődési házban 14 órakor, 8-án Tamásiban, a Gyulaj Rt.-nél 15.00 órakor, szintén 8-án Attalán, a művelődési házban, 17 órakor lesznek. HIRDETÉS 2009-től lehetőség nyílik II. forgalmazási kategóriába tartozó „zöldkönyves" szerekkel megoldani a kalászosok gyomirtását, gyakorlatilag bármilyen gyomprobléma esetén. 1. Magról kelő kétszikűek és mezei acat előfordulása esetén: TÁLTOS* 450 WG floraszulam -f- aminopiralid A mezei acatot gyökerestül irtja, újrahajtását nagy mértékben gátolja. Kiválóan irtja ezenkívül a gabonában előforduló más, nehezen irtható gyomokat is, pl. ebszikfű, ragadós gálái, parlagfű, pipitérfélék, napraforgó árva kelés, vadrepce, pásztortáska, sebforrasztó zsombor, szarkalábfélék, stb. 5 ‘C hőmérséklet felett már hatékony. Hatása néhány napon belül látható. Kijuttatása adjuvánssal vagy folyékony műtrágyával javasolt. Más növényvédő szerekkel és műtrágyákkal keverhető. Táltos: a mezei acat gyökerét is károsítja GEriiUS * 2. Magról kelő és évelő kétszikűek, vadzab és széltippan fertőzés esetén GENIUS* WG floraszutam + aminopiralid + piroxszulam Egyszikű gyomok közül nemcsak a vadzabot és a széltíppant írtja, de alkalmazható egyes rozsnokhjok ellen, és gyéríti a parlagi ecsetpázsitot valamint a tarackbúza állományait is. A kétszikű gyomok fejlett állapotában is nagy hatékonysággal alkalmazható. A mezei acatot ez a készítmény is gyökerestül irtja, újrahajtását gátolja. A koratavaszi gyomokat (tyúkhúr, árvacsalánfélék, veronikafélék)|ó hatással irtja. Hatása néhány nap alatt látványosan jelentkezik. 5’C hőmérséklet felett már hatékony. Kijuttatása adjuvánssal vagy folyékony műtrágyával javasolt. Más növényvédő szerekkel és műtrágyákkal általában keverhető, de szárlörpítö készítményt legalább 2 héttel a GENIUS* WG kezelés után juttathatunk ki. Felhasználási javaslat: OLOIDBIH'----------------------------K 3. Szárbaszökkent gabonában, magról kelő és évelő kétszikűek ellen COLOMBUS* EC fluroxipir + klopiralid + floraszulam Az egyik legszélesebb gyom irtási spektrummal bíró készítmény. Fejlett gyomok ellen is eredményesen alkalmazható, a kalászos gabonák zászlós- lévé! állapotáig kijuttatható. A mezei acatot szintén gyökerestül irtja, újrahajtását gátolja. Hatását gyorsan és látványosan fejti ki. 10 G hőmérséklet felett hatékony. Más növényvédő szerekkel és műtrágyákkal keverhető, légi kijuttatásra is engedélyezett. Colombus £C hatása galajon táltos 450WG Genius WG ColombusiEC őszi búza ✓ őszi árpa ✓ rozs ✓ ✓ ✓ tátikáié ✓ ✓ V tavaszi búza ✓ ✓ ✓ tavaszi árpa (sörárpa is!) ✓ V zab s kijuttatás időpontja Kalászos gabona 2 nóduszos állapotáig Kalászos gabona 2 nóduszos állapotáig Kalászos gabona zászlóslevél állapotáig dózis 33 gr/ha + adjuváns . 200 gr/ha + adjuváns 1-1,5 l/ha kijuttatáshoz javasolt lémennyiség 200-300 l/ha, durva cseppképzéssel a Dow AgroSciences jULC védjegye. A fent leírtak csak tájékoztató jeflegúek!Elhasználás előtt mindig olvassa el és tartsa be a termékeken található címke utasításait! A felsorolt készítmények 2009-től kaphatóak! Érdeklődjön a kereskedőknél és a gazdaboltokban! ; ,KV DOW Agl OÍSpieiiCfc.S 1016Bitdapen, Hsgyaljaát7-1^ÁtMlin: 06-T/202-4191,064/202-«216. FámD6-1/202-42«! Területi képviselő: Garamvölgyi Péter 30/351 3363 Négy agrártámogatást jövőre is lehet igényelni \